Így kérj a szakitól árajánlatot, ha olcsóbban meg akarod úszni

Van egy barátom, aki "hobbiból" elkezdett lakásokat gyűjteni. Megveszi, gatyába rázza, aztán bérbe adja. Jelenleg 14 lakása van már, amit így kiad. Igen, most hagyok egy kis időt, hogy kellően átérezzük nehéz életét 14 budapesti lakással, amit még ki is kell adnia.

olcsobb-arajanlat.png

Irónián túl, amúgy nulla forinttal kezdte az életet és rengeteget dolgozott az első 2-3 lakásért és lakáson. Azóta persze már sokkal könnyebb. Ilyen az élet, ő az, aki tökéletesen bizonyította, hogy akarattal, stratégiával és munkával bármi elérhető. Amúgy sima multinál dolgozik, nem bankár, CEO vagy gázszerelő.

Vele dumáltam, amikor megütötte a fülem egy olyan tanácsa, ami nekem eszembe se jutott volna. Elmesélte, hogy nem csak hogy rájött a trükkre, hanem a végletekig fejlesztette (analitikus típus).

Medve füle egyébként elég nagy ahhoz, hogy remek tanácsokat kagylózzon össze és megossza veled a blogon. Ha szerinted ez egy rendes dolog tőle, akkor jelezd egy lájkkal! Medvekösz.

Elmondása szerint ő is teljesen véletlenül futott bele, ugyanis az történt, hogy az 5. lakása környékén, amikor a gatyába rázás rész jött, akkor szokásosan fogadta a szakikat a lakásba, hogy átbeszélje velük a melót és ajánlatot adjanak. Mivel "egy ár nem ár, két ár egy ár", így több napra szétcsúszott a szakik fogadása. Mivel elfoglalt, így ezeket a fogadásokat egyébként mindig összeszervezi egy napra.

Na, most ez nem sikerült és 3 napra kellett szétcsúsztatnia.

Én persze már valahogy így, visszafogva magam, nehogy tetlegességig fajuljon a kíváncsiságom:

Első nap,

reggel meló, munka után megy a lakásba és fogadja az első vizest, átbeszéli, ajánlatot ad, elmegy. Jött még aznap 2 vizes és egy villanyos. Semmi extra. Irány haza.

Második nap,

reggel meló, munka után ismét irány a lakás. Vizes, villanyos, kőműves. Mindenkivel átbeszéli az elképzelést, aki tud, az már a helyszínen számol, megkapja az ajánlatokat. Szokásos nap, irány haza. Hazafelé még bosszankodik, mert érzi, hogy beteg lesz. Tudod, amikor már előző nap érzed.

Harmadik nap,

reggel szarul érzi magát. Betelefonál, hogy nem megy be. Gyógyul, majd délutánra összeszedi magát és átmegy a lakásba. Jönnek a szakik, kapja az ajánlatokat és azt veszi észre, hogy olcsóbb ajánlatokat kap, mint korábban.

Döbbenten állt a helyzet előtt. Nem is értette, hogy miért.

Csak azért, mert beteg? Nem, mert csak egy megfázás volt. Délutánra már simán összeszedte magát. És egy különbséget talált csak. Azt mondta:

"Nem fogod elhinni, de azzal, hogy nem munkából és öltönyben érkeztem, hanem otthoni maciban, 10-15%-kal olcsóbb ajánlatokat eredményezett."

Persze nem elégedett meg egy sejtéssel, így többször is tesztelte, de állítása szerint akár be is tudná bizonyítani, hogy ha az elegáns öltöny helyett 100x kimosott fakó pólóban és Király nacijában jelenik meg, akkor kevésbé fog az a grafit.

Mackó naci = olcsóbb árajánlat ?

Nem hiszem, hogy egy árajánlatban csak ez számítana, de mint tényező el tudom képzelni, hogy árfelhajtó hatása lehet annak, ha az embert pénzesnek tartják. Vesztenivaló nincs és simán lehet, hogy kifizetődő kipróbálni mostantól azt, hogy árajánlat kérésekor épp hogy nem koldusnak öltözünk. :)

Ezek után merje bárki azt mondani, hogy nem éri meg medvét olvasni/hordani?!

Van még neked is ilyen tipped, ami segíthet az árajánlatok lefaragásában? Írd meg még most kommentben.

komment
2016-12-23 11:24:17 - Házmestermedve

A bejegyzés trackback címe:

https://hazmestermedve.blog.hu/api/trackback/id/tr2712066615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

plokmi 2016.12.25. 01:25:15

Ez miért újdonság? Minden "pofára" megy.
.Javaslom vegyen egy lepukkant Swift 1-est, és intézze úgy, hogy a "mester" lássa, hogy azzal jött. Még további 10-15%-ot spórol. Egy lakás behozza az autó árát.

ZON 2016.12.25. 09:21:23

@plokmi: ettől már csak az volt patkányabb, mikor a műanyaghegesztő mester, mielőtt kimondta az árat, lábujjhegyre állva nézett ki az utcára, hogy milyen kocsival jöttem....

Budapest a kutyaszar városa 2016.12.25. 12:29:28

Ezzel a felismeréssel csak az a baj, hogy a mesterek is böngésznek a neten, illetve, hogy ezután mindenki így fog csinálni.

CoolKoon 2016.12.25. 12:51:38

@plokmi: "Minden "pofára" megy." - Így-így....még a speciális képzettséget igénylő szakmák betöltése is. De azért nem gondoltam volna, hogy ekkora különbséget tud okozni a jelenség...

CoolKoon 2016.12.25. 12:53:30

@Budapest a kutyaszar városa: 1. Na és? Azt hiszed, hogy mostantól akkor nem fognak így csinálni? Hát peeeersze...
2. Azért annyira nem olvassák sokan ezt a blogot, és a kényelem bizony nagy úr...

Boka1 2016.12.25. 13:36:33

Amikor a festő meg az ajtógyártó már a telefonban visszakérdez, hogy hányadik kerület?

ergerberger 2016.12.25. 14:54:46

Én ha mesteremberrel tárgyalok, előtte mindig nyomok egy Hawkingot: beleülök egy tolókocsiba, kriplinek tettetem magam és egy kicsit be is csinálok. Szinte ingyen vállalják az összes munkát!

Ha a fizetésre kerül a sor, akkor meg a legjobb stratégia befeküdni egy koporsóba és halottnak tettetni magad.

BaliBa 2016.12.25. 17:12:03

@Boka1:
Visszakérdezni, hogy Ő melyik kerületből jön! :-)

VALAKI1969 2016.12.25. 19:29:54

Biztos van ilyen. Magam is vállalkozó vagyok (térkövezés). Sokszor van, hogy felhív az ügyfél, de nem meri megmondani, hogy a II (vagy XII.) kerületben van a meló, csak érdeklődik "vaktában" az ár felől. AZtán mikor kiderül, hogy fix árakon dolgozunk, akkor mondja el a kerületet, és azt, hogy korábban már "felárazták" a munkát, csak a hely miatt. www.viacolormester.hu :)
süti beállítások módosítása