Úgy tűnik, 30 %-kal lettél gazdagabb, csak azért, mert ennek a két kerületnek az egyikében laksz

Magyarországon valami elképesztően magas a magántulajdonban lévő lakások száma. És akinek van lakása, annak szinte biztos, hogy ez a legmagasabb értékű vagyontárgya. 

ingatlandragulas.png

Mivel pedig az ingatlan értéke a piaci viszonyoktól függ, így a tulajdonosok vagyona szép kilengéseket tud mutatni. Például 2015-ről 2016-ra csak azért lettél jelentősen gazdagabb, mert Budapesten van lakásod.

Minden budapesti kerület drágult

Készítettem egy diagramot, hogy jobban látszódjon, mely kerületek a dobogósak (ha nem látod a képet, kattints ide):

 

Forrás: Otthontérkép

Pár medvegondolat a grafikon láttán

  • 18,96%-kal emelkedtek átlagosan a fővárosban a lakásárak
  • a legkissebb növekedést a III. kerület tudja felmutatni, egy lesajnált 9%-kal
  • a vár és környéke (I. kerület) 33%-ot drágult 2015-ről 2016-ra
  • 29%-kal emelkedtek a lakásárak a VIII. kerületben, amivel második helyre küzdötte fel magát
  • 5 kerület is a többitől elszakadva több, mint negyedével drágult: I. VIII. VII. X. IX.
  • leginkább a VI. és a III. kerület alszik, az átlagtól leszakadva emelkedett csak
Medve egy kedves kis barna lény, aki természetes környezetében lájkokkal táplálkozik. A lájk ingyenes, de a hatása megfizethetetlen. Kérjük, ne menjen túl közel a rácshoz! Köszönjük együttműködését!

Megérte az elmúlt években a fővárosban lakást venni

Évek óta tart a drágulási tendencia és komoly lakáshiány van kialakulóban, ez az albérletárakon is meglátszik. A keresletet ráadásul továbbpörgeti a CSOK is, de az új építésű lakások, úgy tűnik nem tudnak olyan ütemben elkészülni, hogy az ingatlanárak legalább megtorpanjanak.

A kérdés persze örök: meddig fog ez tartani?

komment
2017-03-20 18:05:31 - Házmestermedve

A bejegyzés trackback címe:

https://hazmestermedve.blog.hu/api/trackback/id/tr8912333283

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Iván_a_muzsik 2017.03.21. 15:20:14

Érdekes még a drágulás előtt majdnem minden nagyobb blog arról szolt hogy milyen rossz a lakásbefektetés ,hihi: Ugye )?

Ashley2008 2017.03.21. 15:44:27

Ha az I. kerületben, egy bérelt lakásban lakok, de OTP részvényekben tartom a megtakarításom, akkor miért is lettem pont 30%-al gazdagabb, Mr. Agyhalott?

házmestermedve 2017.03.21. 16:13:55

@Ashley2008: Már így is túl hosszú lett a cím, így nem írtuk bele a feltételezett "saját tulajdonú" melléknevet. Millió medvebocs. Valóban, te így akár sokkal gazdagabb is lehetsz! :)

Osz Apo 2017.03.21. 16:27:25

@Ashley2008: Honnan kellene tudnia, hogy miert lettel pont 30%-kal gazdagabb? Nem kozolted, mikor, milyen arfolyamon vetted az OTP reszvenyedet, nem kozolted, hogy csak olyanod van, vagy esetleg mas befektetesi formaban is erdekelt vagy. Ezen informaciok hianyaban senki sem tudja megmondani, miert pont 30% a gazdagodasod merteke.

Segitek: probalok olyan hulye, elfuseralt, kotozkodos troll lenni, mint te.

tnsnames.ora 2017.03.21. 16:40:08

* Meddig tart még ez a hegymenet, szerintetek?
* Mennyiben pörgetik ezt külföldiek, vásárlásaikkal?
* Airbnb hogy figyel be ebbe az áremelkedési történetbe?
Több hülye kérdéssel, most nem zargatlak titeket.
Bevallom, a magam részéről, nem tudom ezt az egész dolgot értelmezni, elemezni. Egyszerűen nem értem az okokat, a dolog időzülését, nem tudom a mozaikokat érdemben összerakni. Csak olvasom és olvasom a témábavágó betűket, és teljesen hiába.

murray 2017.03.21. 17:08:28

van egy házam a 3 ker-ben és egy panelom a nyóckerben. arányaiban a 3 ker panelek is emelkedtek úgy mint a nyócker paneljai . a házak annyira nem.

szerintem, ennek nemsoká vége lesz. lejjebb kell menni az áraknak. ez egy lufi megint.

Brix 2017.03.21. 19:24:52

Szerintem Budapesten irreális szinten vannak az ingatlan árak, amit a hibás kormánypolitika, a CSOK , az alacsony betéti kamatlábak és a spekulánsok okoztak..(.A lakások majdnem felét spekulánsok veszik meg) Az átlagember csak megissza a levét ennek a káros jelenségnek, hiszen egy élet munkája sem lesz elég, egy normális ingatlan kifizetésére...Összeségében, egy nagyon káros folyamat az irreális áremelkedés, hiszen növeli a társadalmi különbségeket, és az emberek eladósodását. A CSOK-ot az ingatlanfejlesztők, azonnal egy az egyben beépítették az áraikba, így "nesze semmi, fogd meg jól" egy szúk csoportnak....

igazi hős 2017.03.22. 09:08:10

Kicsit ostoba a cím, az emberek nem 1 évre vesznek lakást. Ha 10 éves távlatban nézzük, akkor a budapesti lakások alig infláció felett drágultak. (A saját környékemet ismerem, itt 2006-ban 220-250 volt egy nm, most 300-350. A 10 éves infláció 45%, egészen hasonló értéket mutat.) Nem tudom, hol volt a csúcs, talán 2007, de onnan 2013-ig erős lejtmenet volt. Egyszerre lett túl sok lakás és kevés vevő a frankhitelek bedőlése miatt. Most újra van olcsó hitel és 0 közeli banki kamat, ami szintén arra sarkall, hogy kivedd a bankból a pénzed és csinál vele valamit, pl. vegyél lakást. Ehhez hozzájön az elmúlt évek elmaradt vásárlásai. Az eredményt látjuk, 2-3 éve nagyon mennek fel az árak, de még egyáltalán nem drágák a lakások, sőt a nettó átlagkeresethez képest inkább csökkentek.

Egyed_embere 2017.03.22. 09:38:08

Soha nem értettem ezeket a 18-25%-os drágulásos cikkeket. Konkrétan 2014 eleje óta figyelem a pesti oldali panel árakat, azoknál a drágulás több, mint a duplája, konkrétan 110-120% ! De a családi házas árak is 60-70 %-kal mentek feljebb.

Arcade Macho 2017.03.22. 13:09:33

@tnsnames.ora: "Több hülye kérdéssel, most nem zargatlak titeket. "

de kellene...
Orban atyank mikor fogja megvedeni a lakoingatlanokat ugy ahogy a manyuppal tettek?

Reactor 2020.03.27. 16:21:31

@tnsnames.ora:
"Meddig tart még ez a hegymenet, szerintetek?"
Ezt nem lehet megjósolni. Ez az egész ingatlanlufi egy piramisjáték. Amíg van balek, aki beszáll, addig tartani fog. Ha nincs, ha elfogy, össze is dől a piramis. Anno Floridában 2-3 évig tartott, egy hurrikán volt az utolsó szög a koporsón, utána elértéktelenedtek az ingatlanok, akinek floridai kérója volt, az utolsó szaros gatyáját is elvesztette.
"Mennyiben pörgetik ezt külföldiek, vásárlásaikkal?"
Elenyésző mértékben, ugyanis innen menekülnek az emberek, nem pedig ide jönnek.
"Airbnb hogy figyel be ebbe az áremelkedési történetbe?"
Nyilván része a problémának, de elsődlegesen nem ez okozza az ingatlanlufit. Van kismillió országban ilyesmi, ott mégse szállnak el a lakásárak. Talán mert az ottani kormányok nem fújnak egy követ az ingatlanhiénákkal, lakásmaffiózókkal, telekcsalókkal és a többi kártékony, irtanivaló féreggel. Idehaza meg minden és mindenki a bűnözőt védi, legfőképp a kormány. Miért ne tenné? Ők lopnak a legtöbbet, ráadásul meg is ússzák. Ezek után csak idő kérdése volt, mikor emelik törvényerőre.
süti beállítások módosítása