A szomszéd grillfüstje miatt nem tudok ablakot nyitni. Ez normális? Mit tehetek?

szomszed-grill-fust.png

Menyét barátunk belefullad a füstbe amit a földszinti szomszéd összegrillez. Ha hátralépünk egyet, akkor teljességgel érthető a gondja, hiszen én is csak a sonkát szeretem füstölten, nem a lakást.

Kedves Házmestermedve!

A következőkkel kapcsolatosan szeretnék információt Öntől:
Egy 120 lakásos társasház 2. emeletén lakom. A lakásom loggiája pont a sarokban van. A földszinten magánkerttel rendelkező lakások vannak. A sarok részen lakó kert tulajdonos hétvégén faszénen grillezni szokott. A füst felfelé a terasz és a nyitott ajtón keresztül a lakásba áramlik, amely igen zavaró. A ruhákat pedig rendszeresen a teraszon szárítom.
A kert elég kicsi, tehát a társasházhoz is viszonylag közel található a grill.

A társasház SzMSz-ben, illetve a tűzvédelmi szabályzatában erre vonatkozóan semmi nem található.
A problémámat, hogy a füst zavaró részemre jeleztem a közös képviselet felé, de csak annyit írtak, hogy utánanéznek a szabályozásnak és majd jelentkeznek.
A kérdésem az, hogy egy ilyen méretű társasház esetén tűzvédelem és egyéb szempontokat figyelembe vége szabályos-e a grill használat főként, ha az a közvetlenül érintett szomszédokat zavarja. Mit tehetek azon kívül, hogy jelzem a szomszédom felé, hogy részemre ez problémát okoz és hagyatkozom a jóindulatára.

Válaszát előre is megköszönve,
Menyét

Helló Menyét!

Jó érzés, hogy írtál, nagyon köszönöm! Az a gyanúm, hogy én vagyok az öreg medve, úgyhogy ne haragudj meg, ha tegezve válaszolok, de így sokkal barátságosabb. Nem?!

Nem tudom, hogy jelentkeztek-e már a társasházkezelő részéről, de ha te nem találtál az SZMSZ-ben erre vonatkozóan semmit, akkor gyanítom ők sem fognak.

Mit tegyek, ha zavar a szomszéd grillezése?

Nem mondanám, hogy még nem jutott el hozzám ilyen probléma, de abban az esetben az erkélyen sütögetett a szomszéd. Ezzel több szomszédnál is kihúzta a gyufát (ééérted, a gyufát!:)), de a kommunikáció megoldotta a dolgot. Nem tudom, hogy mi lett a pontos megállapodás, de megszületett. Azt tudom.

1. Beszélj a szomszéddal!

Fontos, hogy ne támadóak legyünk, mert azzal csak a lőárok ásódik. Kompromisszumra törekedjünk, azzal jobbak az esélyeink.

Tűzbiztonsági szempontból maga a grillezés önmagában még nem aggályos, hiszen a lakásban is van nyílt láng, amikor főzünk. Nem rosszabb ez izzó szénnel a kertben sem. De a helyzetre nem látok rá, így nem tudok ebben a témában nyilatkozni.

2. Módosítsátok a tűzvédelmi szabályzatot!

Leghatékonyabb megoldásnak a grillezés keretek közé terelését látom. Azaz, semmi esetre sem a tiltást (szerintem nem is nagyon lehet, de ebben nem vagyok biztos), hanem egy kijelölt időintervallumot, amikor mindenkinek lehet sütögetni.

Ezt elég az SZMSZ-ben rögzíteni. Az SZMSZ módosításhoz a tulajdonosi hányad 10%-a szükséges, hogy a közös képviselő ki is írja szavazásra. Tehát, beszélj a többi ablakos szomszéddal, valószínűleg őket is zavarja, mert egyedül itt nem tudsz sokat tenni.

Születhetne egy olyan egyetértés, hogy 11-től 17 óráig és mondjuk csak pénteken, szombaton és vasárnap engedélyezett a sütögetés.

  • Így a földszintiek is boldogak, hogy az ebéd mégiscsak elkészülhet a grillrácson,
  • és az emeleti lakások is tudják fixen, hogy teregetni hétköznap teregethetnek nyugodtan, ahogy azt is, hogy 17 óra után is már nyugodtan nyithatnak ablakot.

Ez egy jó megoldás lehetne. Mit gondolsz?

Ha tetszik, akkor először próbálj meg az ötletedhez támogatókat szerezni, ilyen a demokrácia. Én szurkolok! ;)

Neked is van egy házas problémád? Mármint nem olyan házas, hanem HÁZAS? Akkor nosza, küldd be biztos van rá egy jó ötletem!

Írd meg, nálatok mi a helyzet, mert egy igazán kíváncsi medvével hozott össze a sors! Várjuk leveledet a hello@hazmestermedve.hu e-mail címre és ne felejts el lájkolni!

Ha pedig nálatok pont közösképviselet-váltás van, akkor hadd ajánljam, khm, MAGAM. Itt tesztelheted a saját képviseleted, hogy mennyire jók, itt pedig olvashatsz rólunk. Küldj egy mailt, hogy szívesen látnál magatoknál, a többi már az én dolgom! ;)

komment
2017-08-31 21:27:14 - Házmestermedve

A bejegyzés trackback címe:

https://hazmestermedve.blog.hu/api/trackback/id/tr7112779356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.09.01. 08:07:38

Tipikus, hogy nem a szomszéddal beszél, hanem feljelenti a közös képviselőnél...

Peetee 2017.09.01. 16:11:02

Semmi kompromisszum, csak feljelentgetés. Semmi kommunikáció, semmi közös nevező....neeem. A szomszéd dögöljön meg, sóval hintsék be a kertjét, soha ne költözzön oda más, sőt, ha van rá mód a szomszéd utcában se grillezzen soha senki; mert ő az egyik lakó a 120ból így akarja. Szép, igazi magyar!

BéLóg 2017.09.01. 16:37:57

Te meg menj le a kertje elé és bontsál jó nagy doboz pálpusztai sajtot. Neked meg ahhoz van jogod.

HoNeYBiRD 2017.09.01. 16:50:40

Én nem hiszem, hogy 1-1,5 óránál tovább tartana a grillezésnek az a része, amíg száll a füst, arra az időre tán be lehet csukni az erkélyajtót. Nem mindennapos dologról van szó, azt se hinném, hogy minden hétvégén ez lenne a program. Neki joga van grillezni, neked meg jogod van elköltözni valahová ahol nem grilleznek, mert nincs rá mód.

Haveravera 2017.09.01. 17:16:00

De jó, hogy nem az én szomszédom vagy! A mi Klárikánkat is minden zavarja, de nem szól, hanem tértivevényes felszólítólevelet írat a közös képviselővel 800.- Ft-ért. Hogy rothadna le a pofájáról a hús!

élhetetlen 2017.09.01. 18:18:12

@HoNeYBiRD: Mindenkinek egyszerű a másik problémájának megoldása. Csak annyi, hogy ha nem nézi folyamatosan, hogy mikor gyújtanak be, akkor már csak azt veszi észre, hogy tele a lakás füsttel. Nálam más, én raktam át a hálószobát az alatta levő konyhák fölé, néha bekapom, legtöbbször elviszi a szél, ezt bírom. Ami rosszabb, van pár kis lakás, ahol az előtérben van egy minikonyha, na, ha ott leégetik a fokhagymás kaját, eszükbe sem jut a saját lakásukon keresztül szellőztetni, kinyitják a bejárati ajtót, és jön fel az „illat”. Tettenérés nem jöhet szóba, nem tudok lépcsőzni, az általános kérés nem működik. Itt csak az segítene, ha a grillező szólna, mielőtt begyújt, csak sajnos ez nem mindenkitől várható el. Az elköltözős duma nem tetszik, ciki, a bulinegyed 50 éve ott lakóinak is ciki ajánlgatni, de te tudod.

2017.09.01. 19:06:35

Nekem is állandóan döghúst főznek az arab szomszédaim, teszik mindezt este 11 és éjfél körül, gondolom ilyenkor már nem nézi őket Allah! Én füstölőt használok, nekem ez bevált, tudom ajánlani! Plusz ablak azonnal becsuk, törülközővel pedig eldugaszolom a bejárati ajtó réseit. Mert, hogy jön ám minden irányból a döghússal kevert vastag zsírszag! Gondolkodom rajta, hogy karácsonyra megajándékozom őket egy szagelszívóval a saját érdekemben :)

Csapee 2017.09.01. 19:10:36

Füstérzékelő gondosan elhelyezve az erkélyajtó közelében és egy tetszőlegesen nagy sziréna. A tűz és a szendioxid nem játék. :))

2017.09.01. 19:12:04

Az egészben az a tragédia, hogy én a saját lakásom tulajdonosa vagyok, míg ezek szimpla tróger cigány albérlők. Bele sem merek gondolni, milyen állapotok uralkodhatnak náluk a konyhában...brrrr

Treff Bubi 2017.09.01. 19:34:49

Medve, te elolvastad rendesen a levelet? A panaszosnak az a baja, hogy a szomszéd hétvégén szokott grillezni, a javaslatod szerint meg legyen az a szabály, hogy csak hétvégén szabad grillezni:)

alien 2017.09.01. 19:47:51

Nem tudom kinek mit mind a grillezes, de ha begyújtó kéményt használsz az olyan mintha egy gőzmozdony indulna el es nagy füstöt csinal.
Ha pedig valaki sok zsiradékot hagy racsopogni a szénre az legalabb ekkora füstöt csinal.
Nekem társasházban ez eszembe sem jutott. Egyszerűen nem szennyezhetem mas lakását.
Meg igy is, hogy nem társasházban lakom rosszul érzem magam amig füstöl.

alien 2017.09.01. 19:50:02

@HoNeYBiRD: miert tarthat pont eddig? Amig csöpög a zsír addig biztos füstöl. Ha uj szenet teszek ra akkor is füstöl.
Ja es mozdony szaga van. Egy eve tolom heti ketszer midig, tudom.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.01. 20:00:26

@Online Távmunkás:
@Peetee:

Nem olvastam a levélben olyasmiről, hogy a levélíró feljelentette volna a szomszédot a rendőrségen. Utánanézett az SZMSZ-ben, majd szólt a kk-nek, akinek vélhetően nagyobb tapasztalata van a szomszédok közötti konfliktusok kezelésében és a jogi hátteret is jobban ismeri.

Azt meg talán te is elismered, hogy bármilyen konfliktus kezelésénél nem árt, ha a felek ismerik a jogaikat.

Terpi 2017.09.01. 20:12:15

Szerintem amikor grillez, locsolj egyet az erkélyedről. Jó nagy sugárban. Neked meg ehhet van jogod.

sZulamith 2017.09.01. 20:15:46

Ki kell mozdulni otthonról, kevésbé lesz idegesitő a szomszéd szaga. Ablakot be lehet csukni. Családi házba kell költözni, persze előtte a szomszédot alaposan leellenőrizni. Csak a tv. nézés ártalmasabb, mint a grillezés.
Mindezektől függetlenül igaz Hofi szava: Magyarországon az 1 főre jutó bunkók száma 2:

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.01. 20:21:55

@HoNeYBiRD:

"Én nem hiszem, hogy 1-1,5 óránál tovább tartana a grillezésnek az a része, amíg száll a füst, arra az időre tán be lehet csukni az erkélyajtót."

Be lehetne, ha előtte szólnának, hogy most nemsokára füstölni fognak. A levélben nincs szó arról, hogy ezt tennék. Az meg talán szerinted sem várható el, hogy valaki állandóan készenlétben legyen, hogy gyorsan becsukja az erkélyajtót és az összes ablakot.

Lehet ám, hogy te sem szeretnél telefüstölt lakásba hazaérkezni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.01. 20:24:33

@sZulamith:

"Ki kell mozdulni otthonról, kevésbé lesz idegesitő a szomszéd szaga."

Nehogy már a szomszédhoz igazítsa a levélíró a napi programját. Kívánok neked egy olyan szomszédot,
amilyenről @Misfit78: írt, mindjárt másképp fogsz gondolkodni.

"Ablakot be lehet csukni."

Neked is: @Kovacs Nocraft Jozsefne:

fbal02 2017.09.01. 20:32:33

Ki az az állat, akinek eszébe jut egy társasházban grillezni?! Menj ki az erdőbe vagy vegyél kertesházat. Az eszem megáll. Természetesen nem lehet ilyet.

hantabanta 2017.09.01. 20:52:09

@fbal02: Kertesházban sem lehet mindig. A mi kedves szomszédunk mindig ránk szól, pedig a háza messzebb van de valamiért mindig a kerítésünk mellett tartózkodik éppen. Mondtuk neki, hogy havonta kb. egyszer mikor sütünk, szólunk előre de ez sem jó neki. Ne süssünk és kész!

kuki123 2017.09.01. 21:12:00

"A sarok részen lakó kert tulajdonos hétvégén faszénen grillezni szokott. "

Íme a Magyar paraszt.

sosem értettem hogy mi a fasz jó a szenes grillezésben, kosz mocsok a ruha átveszi a haj átveszi a füstöt a gyújtós löty kibaszottul mérgező és belemegy a húsba., a szén pernye bele ívódik a húsba

Nyugaton se divat
De még az amcsik is gázzal villany csinálják

A magyar paraszt szénnel panelban közösségi téren.

A gond a szar jogszabály.
Lásd most hozták: bárki tarthat kutyát panelban, lakóközösségnek kuss.
"fejlődünk"

kuki123 2017.09.01. 21:21:23

@Peetee:
talán megkérdezné a szomszédot, hogy irritáló füstölő életmódja nem e zavar 120-200-300 másik lakót

ugyan..magyar paraszt ilyet nem tesz

aztán csodálkozik hogy pofán vágják.

És még egyszer leírom van gáz és villany grillező. Látva a sok hüledező kommentelőt, akik nem értik, agyilag képtelenek felfogni, hogy a szomszédot nem zavarjuk sem így sem úgy.
Nyugaton ilyenért úgy feljelentenek kérdés nélkül hogy a bíróság adja a másikat.
@hantabanta: @sZulamith: @alien: @Haveravera: @HoNeYBiRD:

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.01. 21:56:23

@hantabanta:

Erre van nagyon egyszerű megoldás. Ha a szomszédot zavarja a havi egyszeri alkalom, akkor ti meg az önkormányzati rendeletben engedélyezett minden napon égessetek avart a kerítéséhez minél közelebb. Azt szabad, nem köthet bele. Azért arra ügyeljetek, hogy az avar ne legyen nagyon száraz, esetleg egy kis vízzel lehet kezelni, mert úgy lassabban ég, viszont sokkal erősebben füstöl.

Aztán néhány hét vagy hónap elteltével megváltásnak fogja érezni a havi egyszeri sütést.

Shadow#9 2017.09.01. 22:08:32

A sok okostojásnak, aki szerint csak be kell csukni az ablakot, ajtót, kívánom, hogy legyen olyan szomszédja, aki nem csak hétvégén, hanem éjjel-nappal szénen grillez!
Sőt, ha már lúd, legyen kövér: égessenek kábelt a szomszédban, aztán akkor csukogasd az ajtódat, nagyeszű!
Nem csak nekem "kötelességem" elviselni a szomszéd hülyeségeit, ő se pofázhat, ha éjjel ugat a kutyám az ablaka alatt, mert akkor sétálunk... 1-1. Te büdösítesz, én ugattatok. Meglátjuk meddig bírod idegekkel.
Mielőtt valamelyiktek beszólna, nem kutyám van, van ellenben egy rokkant szomszédom, aki nem csak gerincsérült, elmeroggyant is: állandóan éjjel kettőkor issza magát részegre a haverjaival az egész ház örömére üvöltetve a zenét. De egyszer lebaszom a villanyóráját, az tuti... sőt! Fel-le kapcsolgatom, hadd égjen ki a keverőpult...

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2017.09.01. 22:14:12

@kuki123: Nem tudom mennyit éltél "nyugaton" és igaz, hogy én is csak a 3 Skandináv ország tekintetében vagyok képben (+ egy kicsit London), de bizony divat! Ráadásul tavasztól őszig naponta --és ha nem sietnek a kajával, akkor szénnel. A társasházas övezetekben a játszóterek mellett mindig van grillezésre is kialakítva tér--a családi házaknál meg evidens, hogy a kertben. Csak itt nem pampog érte senki,......

kuki123 2017.09.01. 23:01:06

@HK417: hát én nem tudom te hol élsz
de én voltam Hollandiába Angliában hát kurvára sehol nem láttam ilyet...

főleg azért vicces amit írsz, mert arra is háklisak, hogy a pub-ban a pub előtt cigiznek.
cigicsikket nem látok a földön, mert közterületen még cigizni se lehet, nem hogy eldobni.
10 éves EURO4-es kocsikat kidobálják, mert a szmogot komolyan veszik, és kormoló dízeleket dobálnak ki. Olyan pellet kazánokat készítenek használnak, hogy füst nem jön ki belőle.

erre te beírod hogy vígan füstölögnek a gyerek játszótereken meg a hátsó kertben...
Közben az iskolában az együttélés szabályait tanítják már gyerekkortól, hogy ne bántsd a másikat, ne lépj a másik lábára.

Szóval hazudjál nagyobbat.

Még azt is elhiszem, hogy divat...de ha van is akkor is mondom gáz és villanyt használnak.
Egyébként az égetett szenesedett hús kurvára nem divat...mert nyugaton tudják, hogy rákot okozhat.

hantabanta 2017.09.01. 23:20:40

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nálunk egyáltalán nem lehet égetni. Egyébként megoldottuk, vettünk gázgrillt és a kerítéstől kb. 5 méterre tettük le. De ahogy megérez egy kis illatot is, látványosan elkezd szenvedősen sóhajtozni. Menthetetlen.

kuki123 2017.09.01. 23:24:48

@Boar.: miért is

mert azt nem írtad meg

kuki123 2017.09.01. 23:52:52

@hantabanta:
ezzz...
képtelen vagy felfogni, hogy más kárára nem szórakozunk. és hogy a tetteidért életmódod miatt utál más.

Egyébként a szomszédod tényleg hülye lehet, ha a gázégősre is pikkel. olyan esetben max kaja szag van...

De egy példa a hasonló ok okozati problémára: a kutya

Sokáig nem értettem, miért nincs nyugaton (annyi) csaholó ugató kutya a kertvárosban.
Aztán rájöttem, hogy azért, mert nincs kikötve, bezárva.
Azért nincs kikötve, mert nincs kerítés se.
A kutya nem 40nm-eren, hanem 100+nm a családdal együtt ül és nevelkedett és szocializálódott..nem kibaszták a hátsó kertbe.
Ismerősnek is van kertes háza van kutyája, hiába van viszonylag nevelve, hiába fajtatiszta, ivartalanított...egy ugrabugráló ugató mindent kiásó és összeszaró alig idomítható korcs lett.
De neki kellett a nagytestű kutya minden áron.
Lehordja a szomszédját, hogy milyen zajt csap időnként(az is egy faszparaszt), de hogy az ő kutyája ugat az eszébe se jut....a többi korccsal együtt az utcában. (és ez egy viszonylag jó környék)

Nah a többi magyaros panel probléma is hasonló antiszociális emberek miatt létezik.
Ezért ellensége a magyar a magyarnak, mert nem tanultunk meg egymás mellett élni. ezért vannak ilyen szar vezetőink is.
Ez egy nagyon komplex összefüggés halmaz és jellemrajz.
Az országból kimenekült fiatalok nagy része ezt valszeg felfogta.
Sőt én még a képletbe bedobnám a pálinkát is, mint erős agysejt irtót melynek szerepe lehet ezen szociális készségek elvesztésében...és effajta jellem kialakulásában.

Lehet szidni meg mocskolni....Sajnos ez van én elemző vagyok...ez a "munkám" felismerni az okokat.
Kurva szarul áll a magyar.
És mikor utálják kint a magyarokat, bizony ezek a jellemvonások nekik azonnal szemet szúrnak.
Mint mikor mi meglátunk egy cigányt.

Boar. 2017.09.02. 00:02:47

@kuki123: "Sajnos ez van én elemző vagyok...ez a "munkám" felismerni az okokat."
Ezzel a tudással legfeljebb akkor kaphatsz munkát, ha valami fideszes csókosparaszt vagy. Meg "elemzőként" leszerepeltél. A dolgok elemzéséhez egy kicsit több kell mint a nagy egód meg a zavaros fantáziád.
Ócska, elavult részinformációk alapján "elemzést" csak a nagyon öntelt és/vagy nagyon buta parasztok szoktak. Sorold be magad...

Boar. 2017.09.02. 00:04:04

@hantabanta: Ha kiköltözne tanyára ez az elmebeteg, két héten belül rágyújtaná valaki a házat...
Vagy lelőné a vadász.

2017.09.02. 00:09:55

@sZulamith: "Családi házba kell költözni, persze előtte a szomszédot alaposan leellenőrizni."

Sajnos ez sem garancia semmire, mert tahók mindenhol vannak. Én a fővárosból költöztem ki, kertesházas környékre, családi házba, jobbára azért, hogy olyan helyen éljek, ahol az 1 km2 -re jutó tahók száma kevesebb legyen, és alternatív cél volt egy egészségesebb, nyugodtabb környezet. Ez csak részben teljesült, mert valahol van a környéken egy jótét lélek, aki lelkiismeret furdalás nélkül dobálja a kazánjába a szemetet, műanyagot vegyesen. Esténként bűzlik az egész környék az égett műanyagszagtól, olyan durván, hogy sokszor be kell zárni ajtót ablakot. Ez önmagában még csak kellemetlen lenne, de nagyobb probléma -és nálam ezért zéró tolerancia is egyben- hogy ez hosszútávon egészségkárosító, rákkeltő is. Persze az ember egy ideig tűr, meg bízik benne, hogy csak átmenti, aztán persze nem az. Nekem már a faszom kivan vele, egy ideje elkezdtem járni a környéket, és a szegényes kis eszközeimmel próbálom kideríteni ki lehet a tettes, de eddig nem jártam sikerrel. Nem tudom hová lehetne fordulni, milyen jogi eszközök állnak rendelkezésre, de már fontolgatom a rendőrségi feljelentést ismeretlen tettes ellen. Úgyhogy ebben a témakörben én egyfajta sorsközösséget érzek a posztolóval. Sokan szídják a posztolót, hogy nem törekedett kompromisszumokra. Aki kellőképpen sokat élt már társasházban, az tudja, hogy egy idő után kivész-elfogy az emberből a "beszéljük meg, jussunk közös nevezőre elv", mert végeláthatatlan szélmalomharc. Amikor az egyik tahóval dűlőre jutsz, jön egy másik, akivel kezdheted előröl, és ez megy folyamatosan. Egy idő után már leegyszerűsödik az ember gondolkodása, és a leghamarabb szeretne igazságot. A leggyorsabb megoldás -amiből mindenki hamar megért mindent- néhány parasztlengő kiosztása sajnos törvényileg nem támogatott, marad tehát a feljelentgetősdi. Én egyébként hiszek az élni és élni hagyni elvben, azt is vallom, hogy egy lakóközösségben a tolerancia fontos dolog, de nem korlátlanul. Évi egykét grillparti, házibuli, lakásfelújítás, stb belefér, de rendszeresen nem. Társasházban gáztűzhelyen készítjük el az ebédet. Aki minden nap bográcsolni, grillezni akar, annak olyan lakóhelyet kell választani, ahol ez nem probléma.

Boar. 2017.09.02. 00:23:24

@Jankove:
"Társasházban gáztűzhelyen készítjük el az ebédet. Aki minden nap bográcsolni, grillezni akar, annak olyan lakóhelyet kell választani, ahol ez nem probléma. "
Toleranciából jeles. Te megmondod a szabályokat a magad korlátolt módján a többieknek meg joga van bólogatni...

2017.09.02. 00:26:44

@kuki123: "de hogy az ő kutyája ugat az eszébe se jut"

Az a baj, hogy a kutyával nem tudsz mit kezdeni. Kivágod a nyelvét? Cipóra vered minden vakkantásért? Hogyan tanítod meg, hogy ne ugassa meg, csak azt, akinél pajszer van, és rosszarcú ? A mi kutyánk egyébként tök csöndes jószág volt, aztán eltanulta az utca többi kutyájától, hogyan kell védeni a portát preventív módszerekkel (ugatunk mindenkire). Azóta ugatós lett. Nem tudok mit csinálni vele, pedig jól nevelt kutya, rengeteg utasítást megért, foglalkozunk vele rendszeresen, szabadon van engedve. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy minden szomszédunknak van kutyája, és mindegyik hangos, úgyhogy nem lógunk ki a sorból.

2017.09.02. 00:36:27

@Boar.: "Te megmondod a szabályokat a magad korlátolt módján a többieknek meg joga van bólogatni... "

Az együttélés szabályai már kialakultak. Az erkélyen nem rakunk tüzet. A panelban nem tartunk tehenet. stb. A tolerancia jelentésével meg jó lenne ha tisztába kerülne mindenki. Magyarországon a tolerancia alatt lassan azt értik, hogy fogd be a pofád, és alkalmazkodj a kissebbséghez. Nem. A tolernacia valami nem odavaló dolognak a tűrését, elviselését jelenti, és egy bizonyos pontig alkalmazható.

Boar. 2017.09.02. 00:49:03

@Jankove: Az együttélés szabályai folyton változnak. A tolerancia nem azt jelenti, hogy te hozod a szabályokat a saját tűréshatárod alapján, a többiek meg alkalmazkodjanak hozzád. Márpedig az írásodból ez jön le.
Horvátországban(pedig ők nem a velünk való toleráns magatartásukról híresek), Görögországban simán grilleztem(faszénnel) az erkélyen mert az apartmanos övezetben csak arra volt lehetőség. Senkinek nem szúrt szemet. A kempingben minden este grillezek. Mások is. Max. csorgó nyállal megbámulják.
A konyhában is lehet legalább olyan büdőset csinálni...vagy számodra a toleranciába az is beletartozik, hogy megmondod a környéken lakóknak, milyen alapanyagokból, milyen konyhatechnikai fogásokkal készíthetik el az ételeiket? Esetleg a szagelszívót is csak a külön beleegyezéseddel használhatják.
A magadfajta mindenre érzékeny, feljelentgetős arcok sokkal jobban bomlasztják a közösséget mint azok, akik egy kicsit lazábban veszik a szabályokat.
A grillező stb. szomszédra esetleg egy normálisan megfogalmazott kérés is hatással lehet de a feljelentgető büdösparaszt mindig találni fog valami okot amiért háboroghat mert neki ellenség kell, valaki akit okolhat a félrecsúszott, szétbaszott életéért.

2017.09.02. 00:55:32

@HK417: "Csak itt nem pampog érte senki,....."

Nem értem miért kell idekeverni, mi van külföldön. Mindenhol van régióra jellemző együttélési norma, amit a többség természetesnek és evidensnek vesz, mert ebben szocializálódott.

2017.09.02. 01:25:42

@Boar.: "Az együttélés szabályai folyton változnak."

Nem változnak, csak mindig akad egy-egy önző kihaénnem, leszarom a többiembert suttyó, aki változtatni akarna, szembe felhajt az autópályára, persze mindenki hülye, csak ő nem az. És még ideológiát is gyárt hozzá. Attól hogy a görögországi kempingben lehet faszénnel tüzelni, hogyan következik, hogy a havanna lakótelep kellős közepén is elfogadott?

"a többiek meg alkalmazkodjanak hozzád"

Az ominózus történetben a pont a "többiek"-nek kéne alkalmazkodni a grillező szomszédhoz. Még két szót se váltottunk, azt se tudod ki vagyok, máris személyeskedsz. Életem cirka 4 évtizede alatt még senkit sem jelentettem fel, csak ahogy haladunk előre az időben, és idősödöm, egyre inkább át tudom érezni, hogyan jutnak el egyesek idáig.

"vagy számodra a toleranciába az is beletartozik, hogy megmondod a környéken lakóknak, milyen alapanyagokból, milyen konyhatechnikai fogásokkal készíthetik el az ételeiket?"

Én őszintén szólva magasról leszarom ki mikor mit hogyan csinál. Amíg nekem nem oszt lapot a tevékenységével. Ha valaki a gasztronómiai élvezeteinek az árát velem akarja megfizettetni, jelesül pl; minden nap tele a lalás füsttel, akkor az hadd ne férjen már bele.

2017.09.02. 01:31:34

@Boar.: "A levélben említett "szomszéd" a lakásához tartozó SAJÁT kertjében grillez. Innentől az összes hőbörgő, irigykedő bunkó bő nyállal leszophatja"

Erre a demagóg dumára csak annyit tudok írni, hogy kívánok neked olyan szomszédot, aki egész éjszaka 10000W-os koncert hangosításon hallgat Modern Talkingot a SAJÁT lakásában.

Boar. 2017.09.02. 01:34:21

@Jankove:
Segítek korlátoltkám, látom, képtelen vagy gondolkodni.
Az együttélés szabályai azért változnak mert mi is változunk, az általunk használt eszközök is változnak, az igényeink és a lehetőségeink is változnak.
Száz éve senkit nem zavart a hangosan hallgatott televízió mert senkinek se volt. A hetvenes években senki nem pampogott a grillezésért mert nem volt kultúrája nálunk, legfeljebb bográcsoztak vagy szalonnát sütöttek.
Folyamatosan változik, melyek az élet azon természetes velejárói amelyek el kell viselni és melyeket nem.
Ha telemegy a lakásod füsttel, csukd be az ablakod. Az eredeti problémánál a delikvens a saját kertjében grillezett és nem az egész társasház óbégatott miatta csak egyszem szomszéd.

Boar. 2017.09.02. 01:41:15

@Jankove: Éjszaka nem hallgat zenét senki 1000w-al, ezt jogszabályok szabályozzák. A hétvégi kerti grillezést nem.
Egyébként a közeli tóparton van néha éjszakába nyúló buli szar zenével és nagy hangerővel. A vadászterületünk szélén levő panzióban meg lakodalmakat szoktak tartani. Ez van, szombat este máshol vadászunk.
Van hülye szomszédom nekem is akit néha el kell igazítani de a grillezésnél kissé fajsúlyosabb dolgokkal zavarja a környéket.
Ja, a görög kemping pedig úgy jön ide, hogy ott viszonylag kis területen nagy sűrűségben található mindenféle európai náció, de senkinek nem jár a szája a faszénfüst miatt noha az a kis buzigyerek aki "elemző"-nek aposztrofálta magát, fennen hangoztatta, hogy a világ fejlettebb felén már senki nem grillez természetes tűzön...

2017.09.02. 02:42:14

@Boar.: "ezt jogszabályok szabályozzák. A hétvégi kerti grillezést nem."

Ha a grillezésből eredő füst rendszeresen a lakásodban köt ki az pontosan ugyanolyan birtokháborításnak minősül, mintha minden éjszaka füvet nyírnál, vagy csutkán üvöltetnéd a zenét, a szomszédokat nem kímélve. Jogi tényállás. Sőt maga a füst egészségkárosító is, ami szvsz már rég túlmutat azon hogy "kellemetlen", meg "zavaró". Hamár magadat nem ilyen konzervatív korlátolt figurának találod, akkor próbáld befogadni, és feldolgozni ezt az információt. Egyébként ezeket a dolgokat nem (csak) azért nem kell csinálni, mert ez a szabály, hanem mert esetleg zavar másokat. De mit csináljunk a 10 millió ÉN országában?

"nem az egész társasház óbégatott miatta csak egyszem szomszéd"

Hát innentől már nagyon elméleti a vita, erre vonatkozó részleteket nem írt a posztoló. Egyébként attól, hogy nem lincselnek meg közösségileg valakit, még nem jelenti azt, hogy csak egy embert zavar. Főleg magyarországon, ahol általában mindenki kussol, tűr, inkább mástól várja a megoldást, általában csak az mer tenni valamit, akinél már végleg elszakad a cérna.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2017.09.02. 06:14:53

@kuki123: Olvastál valahol, valamit amiről azt hiszed, hogy úgyvan! Lehet a faluból nem tetted még ki a lábad és valami idealizált álomképként él benned a "Nyugat"!! Először arra gondoltam, hogy mutatok neked néhány fényképet például a legutóbbi céges grillezésünkről, vagy mondjuk bármely tetszőleges bolt hatalmas faszén és egyéb grill-kellék választékáról, de aztán rájöttem, hogy ha annyi eszed sincs, hogy a "nick" melletti linkre kattintva megtudd hol élek, akkor nem érdemes. Ugyanis én nem névtelen senkiként kommentelgetek még itt sem ellentétben például veled. Amúgy meg a kedves anyuka, otthon, nálatok--őt legyélszives hazugozni!!

hatodikx 2017.09.02. 08:20:16

@kuki123: Úgy tudom a grill szenet, a gyújtóst, a grillállványokat azok a villanyos multi cégek árusítják a "magyar parasztnak". És ha tényleg magyar paraszt módra nyársra tűzve sütnének szalonnát tűzön a szabadban, minek neveznéd, ősembernek?

HoNeYBiRD 2017.09.02. 08:49:58

@élhetetlen: Én nem látom ezt akkora problémának, de el lehet költözni, ha ez tényleg ekkora probléma a panaszosnak és máshogy nem megoldható vagy inkább szagolja a füstöt élete végéig vagy amíg a szomszéd fel nem hagy ezen szokásával, el nem költözik? Egyéb megoldás erre nem lesz, maximum ha a szomszéd hajlandó felhagyni ezen szokásával, amit én kétlek.

Ha nem vagy otthon, gondolom nem hagyod nyitva az ajtót. Ha meg otthon vagy, akkor nagyjából sejted, hogy mikor szokott grillezni a szomszéd, jó eséllyel hallod is az előkészületeket, akkor odabaktatsz az ajtóhoz és becsukod. Ha végzett, kinyitod. Bamm. Probléma megoldva. A füst felfelé száll és büdös is, ez egy ilyen játék, egy társasházban, meg kell tanulni együtt élni vagy le lehet lépni. Ennyike

A grill szezonnak nemsokára vége, úgyhogy egy pár hónapig ez amúgy is non-issue lesz.

sZulamith 2017.09.02. 09:09:17

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Látom hasonló körülmények között élhetsz, mert eléggé frusztrált vagy:)

sZulamith 2017.09.02. 09:18:44

@Jankove: Igen, ezért stimmel a Hofi idézet.
A közeli szomszédban Hollandok vettek házat, és ősszel égették a diófa levelét, majd meg fulladtunk. Szóltunk, tudomásul vették, és a maradékot szépen kukába rakták. Többé nem égették.
Egyébként nekünk külön kuka van a műanyag szemétre, havonta 1x ürítik. Azért itt is előfordul a műanyag égetése, mert lusta a kukáért elmenni.

Boar. 2017.09.02. 09:56:25

@Jankove:
"
Ha a grillezésből eredő füst rendszeresen a lakásodban köt ki az pontosan ugyanolyan birtokháborításnak minősül, mintha minden éjszaka füvet nyírnál, vagy csutkán üvöltetnéd a zenét, a szomszédokat nem kímélve. Jogi tényállás. "
Na muti azt a jogszabályt...

commentes nikk 2017.09.02. 10:03:56

Full halál az ilyen társasház, ahol alul kertje is van a lenti lakóknak, hiszen ők kertesházként fogják megélni a dolgot, és nyilván használják is a kertet, ami zajjal, vagy éppen füsttel jár, a felső lakók meg nyilván irigykedni fognak, és a plusz ingerek miatt lázadozni, nehogymá' a kulák kertes geci járjon jól. Garantált az örök konfliktus. Egyébként bármely társasházban előfordul a füst/kajaszag kombo, anno az egyébként nagyon kulturált épületben és az átlagosnál értelmesebb lakóközösségben is rendszeres volt a hétvégi ordenáré kajaszag, ami a lichthofon és a lépcsőházban terjengett (de nagyon durván), gondolom lefőztek egész hétre, már reggel hétkor késsel vágható lecsószag ömlött mindenhonnan. Ez van, a társasház szinonímája a szopás.

emzéperiksz 2017.09.02. 10:14:57

A szomszéddal kellene ezt megbeszélni, nem? Vagy fel kell vetni a lakógyűlésen, hogy ez zavar. Ha téged zavar, akkor nyilván másokat is zavar, és akkor lehet hozni egy olyan szabályt, hogy faszenes grillezés az ablak alatt tilos, grillezzen mással, ami nem füstöl, elektromos, gázos stb. kütyü.

commentes nikk 2017.09.02. 10:21:53

@emzéperiksz: nem tudom, éltél-e már társasházban, de szerintem nem, mert akkor tudnod kellene, hogy társasházban _nincs_olyan, hogy megbeszélés, megegyezés :)))))) Senki nem fog engedményeket tenni, egyik oldalról sem, társasházban csak a vakszerencse segítheti az embert, hogy ne ordenáré parasztok legyenek a szomszédai, ha ez nem jön be, nincs megoldás. Főleg ilyen helyzetben, amikor az egyik fél kondíció sokkal jobbak és irigylésre méltók.

Jottó 2017.09.02. 12:03:43

tökjók ezek a "beszélje meg a szomszéddal, jelezze, hogy ez zavaró" hozzászólások.. akár hang/zaj -akár szag-vagy egyéb zavaró jelenségek kapcsán..
nem gondoljátok hogy aki hétköznap éjfélkor áll neki kalapálni, a lépcsőházban cigizik , kiönti az alatta levő erkélyre a mosogatólét, grillez v akármi egyéb problémáról van szó, szóval az ilyen emberrel mi értelme beszélni? ha alapból nem fogja fel értelmileg-márpedig nem gondolja, hisz csinálja- hogy a tevékenységével mások életét megkeseríti, akkor majd attól hogy oda megyek hozzá és elmagyarázom neki,fel fogja fogni hogy baszki tényleg tök hülye vagyok hogy aszhittem önt nem zavarja hogy naponta fél vödör csikket dobok le a virágaira óó de most hogy szólni tetszett most már nem fogok ilyet csinálni.. aki hülye az is marad, nyilván azért csinálja mert hülye, attól hogy rászólsz még hirtelen nem fog megnőni az IQja 50 ponttal szóval nem látom ebben a logikát

Boar. 2017.09.02. 13:33:33

@Jottó:
"hogy aki hétköznap éjfélkor áll neki kalapálni, a lépcsőházban cigizik , kiönti az alatta levő erkélyre a mosogatólét, grillez v akármi egyéb problémáról van szó"
Nyilván ezek teljesen azonos súlyú események...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.02. 13:44:47

@Boar.:

"A levélben említett "szomszéd" a lakásához tartozó SAJÁT kertjében grillez. Innentől az összes hőbörgő, irigykedő bunkó bő nyállal leszophatja... Te is."

A kertszomszédod meg a SAJÁT kertjében égeti az avart minden engedélyezett napon reggeltől estig. Innentől ha ez neked nem tetszik, bő nyállal leszophatod.

Boar. 2017.09.02. 13:48:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Így van. Égetheti. Én is égethetem. Na és?
A helyi rendelet szabályozza a tűzgyújtást és kitér arra, hogy a grillezés, sütés-főzés nem esik korlátozás alá.
Úgyhogy elmehetsz a kurva anyádba...

Birkapásztor 2017.09.02. 14:18:18

Nyugaton grillezés: vendégsében voltunk Svájcban társasházas övezetben ismerősnél egyszer. Minden erkélyen egyen ugyanazon faszenes grill. S biza rendszeresen használják. Senki nem pampog érte. Mi is grilleztünk.

Magomed Dasajev 2017.09.02. 14:43:17

Locsoljon a grillre vizet, peldaul egy vizipisztollyal. A kitoro forro goz, majd elveszi a szomszed kedvet a grilezestol.

bozsibozsi 2017.09.02. 15:06:30

@kuki123:
Azt írod nyugaton nincs ilyen...
Hát ebben nagyon tévedsz. Svájcban, Genfben a belvárosban! kissé puccos bérházban! az erkélyen! nyugodtan sütögetnek a népek (általában echte svájciak!). Egy olyan házban ahol pl. ha szombat éjjel 11 kor lehúzod a WC-t akkor képesek rád hívni a rendőröket...
Na erre varrjál gombot...
Ja, és nem mesélte valaki, saját tapasztalás!

gabiiii 2017.09.02. 16:25:58

A füst felfelé száll, a víz lefelé. Ha ebből nem tanul a szomszéd, akkor a víz helyett mehet benzin.

qwertzu 2017.09.02. 16:37:49

@Jankove:

"Ha a grillezésből eredő füst rendszeresen a lakásodban köt ki az pontosan ugyanolyan birtokháborításnak minősül, mintha minden éjszaka füvet nyírnál,"

Csak be kell zárnod az ajtót és az ablakot.

qwertzu 2017.09.02. 16:48:09

@kuki123:

"sosem értettem hogy mi a fasz jó a szenes grillezésben, kosz mocsok a ruha átveszi a haj átveszi a füstöt"

Tudod van aki szokott zuhanyozni, hajat mosni és a ruhát is kimossák néha.

"a gyújtós löty kibaszottul mérgező és belemegy a húsba.,"
Ezért nem használunk olyat. Grillkémény.

"a szén pernye bele ívódik a húsba"

Veszélytelen.

"Nyugaton se divat"

Höhhööööhöhhhhööööööö....

"De még az amcsik is gázzal villany csinálják"

Höhhööööhöhhhhööööööö....

Boar. 2017.09.02. 16:51:46

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Nyugivan nyuszifül, olvastam a válaszod. Ezért kár volt fellapoznod a családi almanachot, amúgy is tisztában voltam vele, ki vagy és mit hoztál otthonról.
Amúgy te kezdted a személyeskedést, én nem szóltam hozzád.
Ja, ha magadra vetted amit általánosságban írtam, az legyen a te bajod...

2017.09.02. 18:21:03

@Boar.: "Na muti azt a jogszabályt... "

Nem vagyok jogász. Viszont létezik birtokháborítás/birokvédelem fogalma (guglizz rá, érdemes) Sajnos ebben nincs egzakt módon leírva hogy füstölni tilos, (ahogy egyébként a hangos zenéről, a hétvégi flexelésről, meg a fűnyírásról sem rendelkezik egzakt módon a szabály. Sajnos -amennyire sikerült elmélyednem ebben- ezek szubjektív megítélés alá esnek, függ a környezettől, a tevékenységtől, az érintett szomszédok számától, stb. Viszont ezeket a (szaggal, zajjal, füsttel, piszokkal, stb. járó) tevékenységeket olyan módon kell csinálnod, hogy ne zavard vele a szomszédaidat. Idézek egy ezzel foglalkozó cikkből, ahol értelmezik a törvényt: "A ptk 2013. évi V. törvény alapján kijelenthető, hogy az ingatlanok tulajdonosai, használói kötelesek tartózkodni MINDEN OLYAN MAGATARTÁSTÓL, amellyel másokat, különösen a szomszédaikat szükségtelenül zavarnák, vagy amellyel jogaik gyakorlását (ide tartozik a pihenéshez való jog is) veszélyeztetnék."

A kulcsszó ebben a "szükségtelenül". Az én olvasatomban nem magával a tevékenységekkel van probléma, hanem a rendszerességgel. Faszomat se érdekli, ha a szomszéd havonta egyszer elégeti az avart, de azt nem tudom tolerálni, ha minden nap ezt csinálja. Valszeg a grillezős emberke sem azért baszta ki a biztosítékot mert évente 3x odarottyant a bográcsnak, hanem azért, mert rendszert csinált belőle olyan helyen, ahol ez nem dívik, ráadásul mások kontójára. Évi néhány alkalommal megteszi azt a szívességet az ember, hogy becsukja az ablakot, -ezt hívják toleranciának, és együttélésnek- de már bocs, zárt ablakok mögött én sem akarnék élni, mert valakinek a grillezés a szenvedélye.

qwertzu 2017.09.02. 18:46:13

@Jankove: És hogy zavar téged a pihenésben a zárt ablak?

Boar. 2017.09.02. 18:51:41

@Jankove:
" Viszont ezeket a (szaggal, zajjal, füsttel, piszokkal, stb. járó) tevékenységeket olyan módon kell csinálnod, hogy ne zavard vele a szomszédaidat. "
A sima főzés is jár(hat) ugyanekkora szaggal. Ha valamit rosszul csinálsz, füsttel is.
Nagyon lovagoltok ezen a grillezés dolgon de valójában semmivel sem zavaróbb mint azok a mindennapi tevékenységek amelyekért egy szót sem szólhattok. Aki pedig ezért veri a nyálát az veri másért is, őt valójában nem a grillezés füstje zavarja hanem belső kényszere van a nyálverésre. Szerintem a levélírónak is az a fő baja, hogy beindul a nyálelválasztása amikor megérzi a faszénparázson piruló finomságok illatát. Ezt persze soha nem vallaná be, inkább sajnáltatja magát a füst miatt.
Lennének csak mongol szomszédai akik szárított birkahúst főznek, sírva hívná vissza a grillezős lakót...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.09.03. 03:41:34

Megoldás: le kell menni és jattot követelni a húsból.
:-))
Utána már kevésbé zavaró.
Itt felénk nem is a füst az idegesítő, hanem a rohadék petróleumos begyújtónak a szaga.Na, azzal vallatni lehetne...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.09.03. 04:15:14

Amúgy nem tudom, volt e már, mint téma, de lehetne, ha még nem:
1. kertes házas részeken szombat reggel felsikít a flex, a fűnyíró, vagy elkezd nyammogni a betonkeverő és nyomatják este 6-7-8 ig, sötétedésig...
2. éjszakai kutyasétáltatók, akik felverik a többi kib@$zott dögöt és zeng az egész utca másodpercek alatt, mindezt persze a nyári 40 fokban, amikor minden tárva-nyitva, hogy mozduljon valamit a levegő...De csak a hanghullámoktól mozdul.
:D

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.09.03. 16:13:57

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem írtam rendőrségről semmit, de elég szomorúan bizonyítod a magyar vitarendezési kultúra alacsony fejlettségét, hogy szerinted sem az érintettel kell beszélni, hanem a közös képviselőhöz rohanni...

@élhetetlen: Beszélni kell a szomszéddal. Ha normális hangvételben beszélsz, akkor legközelebb szólni fog grillezés előtt.

@kuki123: Faszénen és fán grillezve sokkal jobb az íze a húsnak. Gázon grillezni ugyanolyan hülyeség, mint gyújtófolyadékot használni.
Aki nem kertben kezd el grillezni, hanem a társasház vagy panel erkélyén, az nem való városba...

élhetetlen 2017.09.03. 17:08:49

@Online Távmunkás: Ez kicsit félrement. Az „Itt csak az segítene, ha a grillező szólna, mielőtt begyújt, csak sajnos ez nem mindenkitől várható el.” szöveg a blogíró panaszára vonatkozott. Én csak a lépcsőházba szellőztetőkre panaszkodtam, de leírtam, miért nem tudom, kivel kéne beszélnem. De nem ez a lényeg, amit írtam, azt csak azért írtam, mert nem szeretem a „ha nem tetszik, költözz el” dumát. Csak egy példa, megvettem egy csendes lakást, amit imádok, északi oldal a Gellért hegyre néz, déli az Infoparkra, senki nem néz be az ablakon, ráadásul az Infoparkban dolgoztam, aztán megjelent a Rio Cafe, Zöld Pardon páros. Nem is a zenét hallottam, csak a hálószobám alatt parkoló autókat. Eleve a zenétől megsüketültek hangosabban beszélnek, és a kocsi ajtókon nincs kilincs, csak a becsapom. Hajnali négyig a félóránként, vagy gyakrabban távozók. A lakók panaszkodtak a szemétre, az önkormányzat megoldotta. Négyig a kocsik, fél ötkor a csissz-csissz takarítás, és üvegdobálás a szemétbe. El kellett volna költöznöm valahová a külvárosba? És most ott rohadnék, ki tudja milyen szomszéddal? Összegezve, nem gondolom, hogy ha valakinek van egy normális élettere, és jön valaki, aki tönkreteszi, akkor a régi lakónak kéne elmenekülnie. Csak ezt akartam írni.

élhetetlen 2017.09.03. 17:45:16

@qwertzu: @Jankove: Nem Jankove nevében beszélek, csak a sajátomban. Nem egyformák az igények, és a viszonyok sem. Próbáld meg egy lapostetős ház felső emeletén nyáron csukott ablakkal. Persze, van légkondi is a világon, de az nem az enyhe kereszthuzat, vagy a hajnali szellő simogatása. Én ráadásul sötétben sem szeretek aludni, kell egy kis külső fény. Nem felkapcsolt lámpa, csak, ha kinyitom a szememet, egy kis derengés. Életem legszarabb éjszakája lett volna Afrikában, mikor a pánikbeteg „barátnőm” (nem érdemes vitatkozni, mert hiszti jön) egy kiránduláson elfoglalta a franciaágyat, de arra fújt a légkondi, hát kikapcsolta. Percek alatt negyven fok, de visszakapcsoltatni csak a recepción lehetett volna. Ráadásul szúnyogháló nem volt, csukjuk be a zsalukat. Tök sötét, és negyven fok. Na, ilyennek képzelek egy kriptát. Mivel az említett okok miatt az előtérben aludtam egy dikón, a megoldás az lett, hogy kinyitottam a szoba ajtaját, és nem érdekelt, hogy a levegőn, és a fényen kívül ki jön még be. Igen, míg be nem áll a tél, és be nem fagy a seggem, addig nyitott ablaknál alszom, és sötétítő függöny sincs, de ez nem abnormális.

2017.09.03. 22:49:30

@qwertzu: Ezek szerint neked be vannak deszkázva az ablakaid, vagy eleve hermetizált bunkerben laksz. Nem igényled a napfényt, nem igényled a szellőztetést, nem igényled a nyári meleg estéken sarkig tárt ablakokat, amelyek valamelyest segítenek elviselhetővé tenni az éjszakát, hogy legalább mozdítsák valamerre a dögmeleget. Illetve ezek szerint neked nincs igényed kilépni a 4 fal közül, és a családoddal szabadidős tevékenységeket végezni mondjuk a kertben. Egyébként remélem a kérdésedet nem szántad komolynak. Ablaka általában azért van a háznak, hogy ki lehessen nyitni igény szerint… Ezen analógia mentén, akkor a rendszeres házibulizókkal sincs semmi gond, vessen magára aki nem hangszigeteli a lakását. Ehh….

2017.09.03. 23:07:47

@Boar.: "Nagyon lovagoltok ezen a grillezés dolgon"

Szerintem nem magával a grillezéssel van baja, hanem az ezzel járó füsttel... A füst büdös, és egészség károsító. Nem nagyon értem miért az a paraszt, aki nem akar minden nap szénmonoxidot, és egyéb égéstermékeket tüdőzni. Bár tudom ez egy ilyen ország. Itt a közúton sem a leállósávon előrepofátlankodó minden létező szabályt meghágó luxusautós számít parasztnak, hanem aki nem hagyja...

Boar. 2017.09.04. 00:20:07

Nem nagyon értem miért az a paraszt, aki nem akar minden nap szénmonoxidot, és egyéb égéstermékeket tüdőzni.
B+...
Hol volt szó "mindennap"-ról? Hétvégéken grilleztek.
Szénmonoxidot kell tüdőznöd miatta? Szerinted abból a rettentő sok szénmonoxidból ami az egy szinttel alattad lévő udvaron egy grillsütőben keletkezik, mennyi jut a te lakásodba és mennyit tüdőzöl le? Összehasonlítva mondjuk a járműforgalom és az egyedi fűtéses lakások gázkazánjainak a füstjével?
Mindenáron be akarod bizonyítani, hogy az a grillező arc élhetetlenné teszi ennek a hólyagnak a lakását, ezért aztán túlzásokkal operálsz. Nem veszed észre, hogy hülyét csinálsz magadból?

2017.09.04. 00:52:42

Na látom elindult a "kössünk bele minden szóba". Akkor kijavítom a minden napot, -> "rendszeres"-re, csakhogy megfeleljünk a tárgyilagosság feltételeinek. A gázkazán nem jó példa, közel tökéletes égéssel és hatásfokkal működik, ráadásul a kéményeket szigorú szabályok szerint kell építeni, pont ezért. A járműforgalomból adódó légszennyezés egységesen terheli a környezet levegőjét, ha úgy tetszik, abból minden lakónak igazságosan jut, a grillező mókusnak, és a posztolónak is, ez a városi lét megkerülhetetlen kompromisszuma. Kezdek belefáradni ebbe a parttalan vitába. Engem sajnos közelről érint a füstölés, (nálunk nem a grill, hanem a műanyag a divat, ami a prosztóság egy következő lépcsőfoka) tudom milyen az amikor telebasszák a környék (és a lakásom) levegőjét káros égéstermékekkel, úgyhogy én személy szerint rohadtul háklis vagyok erre, emiatt meg tudom érteni a posztolót, aki szintén nehezen viseli. A grillparti ártatlan jópofa dolognak tűnik, elszenvedni egy kicsit nehezebb. Nem oda való, ahol 120 szomszédja van az embernek, legalábbis nem rendszeresen.

Peetee 2017.09.04. 12:29:50

@kuki123: Úgy 35.000éve sütünk-főzünk szabad tűzön, mind az 5 kontinensen...szóval ezt a veszett baromságot még értelmezni sem tudom. Télen is kérdezze meg a cserépkályhás lakosság, hogy zaver-e valakit, ha begyújt, és ha igen akkor fagyjon meg?! Agyrém...tényleg komolyan gondolod, hogy ha én grillezni akarok a kertemben, akkor előtte széliránytól függően járjam végig a környező utcákat, hogy valakit esetleg zavar-e, és ha igen akkor fújjam le a baráti kerti sütögetést? Ezt tényleg komolyan gondolod?

qwertzu 2017.09.04. 16:36:47

@élhetetlen: @Jankove:
Szellőztetni akkor kell nyáron, ha a kinti hőmérséklet alacsonyabb mint a benti. A grillezés meg nappali tevékenység.Este nyolc körül végezni szokás vele legkésőbb, utána lehet szellőztetni. Nem egész héten kell zárva tartani, hanem heti egy napot, 2 órára, amikor amúgy is csak a meleg jön be.

"Én ráadásul sötétben sem szeretek aludni, kell egy kis külső fény. "
"Nem igényled a napfényt"

Nem tudom nálatok hogy van, nálam átlátszó az ablak. Hogy miért kéne sötétítenem ahhoz, hogy a zárt ablakon ne jöjjön be a füst, az nem teljesen tiszta nekem.

Én konkrétan a kertes házam teraszán szokok grillezni, és nem megy be a füst. Mert bezárom a teraszajtót.

qwertzu 2017.09.04. 16:39:27

@Jankove: "Illetve ezek szerint neked nincs igényed kilépni a 4 fal közül, és a családoddal szabadidős tevékenységeket végezni mondjuk a kertben. "

De most komolyan, miért zavarna engem, hogy odafent be van zárva az ablak, ha nem vagyok otthon?

élhetetlen 2017.09.04. 17:12:36

@qwertzu: Na jó, ez nem megy. Mondom, nem egyformák vagyunk. Én nem „szellőztetek” nyáron, hanem tavasztól őszig nyitva az ablak, akkor is, ha két hónapra elutazom, hogy a növényeim se dögöljenek meg, míg nem vagyok otthon, és az sem zavar, ha bever az eső, ha rossz a szélirány. Itt csak arról volt szó, hogy a bezárom az ablakot, ha grilleznek, csak akkor működik, ha előtte szóltak, hogy be fognak gyújtani. Egyébként csak akkor veszed észre, ha tele a lakás füsttel. Te bezárod magadnak, mert tudod, mikor grillezel. Ezzel megoldva, hogy zárja be az is, aki nem tudja, mikor fog grillezni a szomszéd. „nálam átlátszó az ablak. Hogy miért kéne sötétítenem ahhoz, hogy a zárt ablakon ne jöjjön be a füst, az nem teljesen tiszta nekem.”. Gondolom, nem vagy teljesen hülye, és engem sem nézel annak, akkor légy szíves, a sötétben alvást nem összekeverni a füst bejövetelével. Ez csak annyi volt, hogy van, aki csukott ablaknál, sötétben tud aludni, van, aki nem. Ha nem érted, hát nem érted, nekem mindegy.

qwertzu 2017.09.04. 17:38:57

@élhetetlen: Tők jól értem, csak mindkettőtöknél előjött a sötétben vagyok odahaza téma amit sehogy se értek.

" és az sem zavar, ha bever az eső, ha rossz a szélirány."

Ez elég extra. De akkor miért van bajod azzal, ha bemegy egy kis füst? Ha kigyullad valami a közelben akkor is telemegy füsttel. Ha esik beesik, ha füst van bemegy.

élhetetlen 2017.09.04. 18:10:33

@qwertzu: Ezt nem tudom jobban megmagyarázni. Itt lakott az unohúgom három hónapig, csak sötétben tud aludni. Megértettem, felraktam egy barna lepedőt az ablakra, csak azt kértem, hogy reggelente engedje le, mert a növényeknek nem lehet azt mondani, hogy majd három hónap múlva kapnak fényt. Nem ment, ez durva, de megértettem, hogy csak sötétben tud aludni. Nekem viszont a totál sötét olyan, mint egy kripta. Ha felébredek éjszaka, szeretem látni az ablakomat, a képeket, a szobát. Ennyi. Az eső és a füst között meg annyi a különbség, hogy az eső általában nem büdös, imádom az eső hangját éjszaka is, félálomban, szeretem a viharokat a lakásból nézni, jön északnyugatról, dörög, villámlik, áthúz felettem, megy délkeletre, ez csukott ablaknál nem élmény. Ez van. Csak akkor csukok be nyáron ablakot, ha olyan szél van, hogy csapkod mindent.

qwertzu 2017.09.04. 20:23:56

@élhetetlen: Egy ablaknál az az alapértelmezett, hogy zárva van. Persze nyáron akár egész éjszaka is nyitva lehet, de nem szokás éjszaka grillezni. Ha neked a életed része a folyamatos kapocslat a külső környezettel, ami közel sem alapértelmezett, akkor annak része az eső és a füst is.

Takika 2018.04.29. 16:32:24

Az alattunk (földszinten) lakó a teraszából csinált konyhát. Nincs másik konyha a lakásban, így ha főzni támad kedve, akkor 8 lakás szagolhatja. Ebből 5-nek az erkélye van a terasz fölött. Se kiülni, se szellőztetni, se ruhát kiteregetni száradni nem lehet, mert bármikor főzhet és ha nem veszed észre időben, akkor moshatsz újra.
süti beállítások módosítása