Nem fűt az alsó szomszéd, nekem meg lefagy a lábam. Mit tegyek?

nem_fut_a_szomszed.png

Erika egy igen kellemetlen problémával kereste meg Házmestermedvét, lássuk az ő szavaival:

Kedves Medve!
A segítségedet szeretném kérni, mert teljesen tanácstalan vagyok.

Régi, belvárosi társasházban élek és az alattam levő lakás évek óta üres. Tudom, hogy ennek van előnye is, hiszen sosem kopog fel senki, ha ugrálnak a gyerekek a lakásban, de ilyenkor télen nagyon rossz, hogy nincs kifűtve alulról és sugárzik a hideg a padlóból. :( Még temperáló fűtés sincs. A lakás ráadásul nincs körbefűtve, így szerintem ott olyan hideg van, mint a folyosón vagy kint az utcán. Segíts magadon alapon az ismerettségi körömből már összeszedtem minden elfekvőben levő szőnyeget, hogy javítsak a helyzeten, sőt már dupla zoknit is húztam, de még így is lefagy a lábam. Nem tudom mennyivel emelkedett a fűtés költségem és nem is számít, hiszen nincs az a meleg, ami segítene azon, hogy az alulról sugárzó hideget ne érezzem. Megkerestem a gondnokunkat a problémával, de visszakérdezett: “nekem mégis mit kéne csinálnom?”.
Te vagy az utolsó reményem Medve, mit tudok tenni?

Erika

Drága Erika!

Fázós medveként olvasni is fájt soraidat, hiszen nem véletlen van a medve lábán sem nyuszis mamusz! No, de komolyra fordítva a szót:

Egyrészt, egy gondnok ilyet nem mondhat

Ezt azért szögezzük le az elején. Még ha nem is feladata, azért lehet emberségesen is állni ehhez a kérdéshez. Végtére is, azért van ott, hogy a lakók ügyes-bajos gondjait megoldja, vagy legalább segítsen útbaigazítani őket.

Itt tudod letesztelni, hogy a te házkezelőd jól végzi-e a dolgát!? Kattints és kiderül! 

Másrészt. nehéz ügy, ha az alsó szomszéd nem fűt

Egyszer találkoztam egy olyan esettel, hogy egy energetikus kimutatta, hogy mennyivel fűtött többet és kérte a bankot, hogy fizesse ki (adósság miatt visszavett üres lakás volt). Eredménye nem lett, a bankos jogász ingerküszöbét sem érte el.

Panelnél kevésbé lenne gáz

Mármint olyan panelben, ahol nincs egyedi hőmennyiségmérő, mert ott a mi többletköltségünk eloszlik az ő lakására is. Bérháznál, ahol egyedi fűtése van minden lakásnak, ez nem oszlik sehová.

Amúgy, az ingatlan állagmegóvása miatt is célszerű legalább a temperáló fűtés, de gondolom ez egyáltalán nem hatja meg.

Mit tehetünk, ha az alsó szomszéd miatt lefagy a lábunk?

Bosszantó szitu, tudom, de jogilag nem sokat tehetünk. Erre közös képviselő sem kötelezhet senkit. Így, csak az általad említett szőnyeg + zokni kombó marad. De azért, hogy segítsek is, eszembe jutott még 2 ötlet, amit érdemes lenne kipróbálnod.

Padlószigetelés

Nagyobb volumenű, de megoldást az tud adni, ha elszigeteljük magunkat az alsó lakástól. Bérházakban jellemző, hogy a parketta párnafái alatt szokott lenni egy jelentős rés. 5-15 centi sittel, sajtos kiflivel, meg atomhulladékkal kitöltve. Azt kilapátolva, mehet a helyére a szigetelés. Ez persze nem egy "ugorjunk le az OBI-ba" kategória. De ha arra tippelsz, hogy még sokáig üres marad a lakás (te pedig nem akarsz elköltözni és megfagyni sem), akkor érdemes lehet rajta elgondolkodni.

Brit tudósok kimutatták, hogy akik lájkolják Házmestermedvét, azok sokkal boldogabbak és sikeresebbek az életben. Csak mondom...

Szigetelés a szőnyeg alá

Ideiglenes és olcsó megoldásnak pedig az jutott eszembe, hogy kapható a parketta alá XPS szigetelő lap. Hivatalos neve “alátétfólia”. A te esetedben megoldás lehet ezt nem parketta alá, hanem a szőnyeg alá tenni.

Ugyan nem szerencsés a lakást belülről szigetelni, de a te esetedben nincs alternatíva és ez inkább csak a komfortodon fog javítani, de azon valószínüleg érezhetően. Kezdetnek szerintem csak próbáld ki 2 négyzetméteren és ha úgy érzed, hogy rajta állva a lábad már nem fagy le (vagy fel), akkor érdemes lehet az egész szőnyeg alatt kipakolni. Így szigetel is, de közben láthatatlan marad.

Vastag és szét fog csúszni?

0,5 centi vastag, úgyhogy a szőnyeg alá téve nem kell majd lépcsőznöd miatta. Az XPS remek hőszigetelő tulajdonsággal bír (0,22 m2k/w). Arra szerintem meg fog felelni, hogy ne fagyjon le a lábad. Talán fűtésből is kevesebb fog kelleni.

Kapható tekercsben, meg táblákban is. Parketta alatt nem mozog, így ott nem gáz a tekercs, úgysem csúszik szét. Szőnyeg alatt már mocoroghat. Lehet ebben az esetben érdemesebb a táblát venni és a táblákat egy széles ragasztószalaggal összeragasztani, hogy ne csússzanak szét.

Kapható egyébként puzzle-ös verzióban is. Itt csak összeilleszted a táblákat és mehet is rá a szőnyeg. Persze a szőnyeg alól kilógó részt vágd le egy sniccerrel.

290988_01_puzzle-padloalatet-xps-5mm_1.png

Hol kapható és mennyibe kerül?

Most áruházak és áraik fognak jönni. Azért írom le őket, mert itt állnak mögöttem és nem merek ellenkezni velük, ugyanis elrabolták a kis medvebocsaimat. De ha ez a világösszeesküvéses, titkos reklámcunami téged zavar, akkor ugord át a következő bekezdést!

Jó hír, hogy az összes barkácsáruházban kaphatóak ezek. OBI-ban, Praktiker-ben, de Bauhaus-ban is. Arra figyelj oda, hogy ne csak azt a fehér neszesemmi fóliát válaszd, hanem az XPS vagy faforgácsosat, mert azok szigetelnek. Márpedig pont ez a cél! :)

Az árától sem fogsz szerencsére hátast dobni, mert kb. 500 FT/m² ár körül mozognak ezek. De egyébként is, kezdd a tesztelést kicsiben. Később, ha kevésnek bizonyul, akkor még próbálkozhatsz azzal, hogy két rétegben teszed le úgy, hogy fedjék egymást. Így viszont már 1 cm vastag lesz. Lehet, az már sok lesz. Mármint kényelmetlen. Próba!

Itt a puzzle verzió: 5m² és csak 2500 forintba kerül
Faforgácsosat Bauhaus-nál láttam: 7m² és 4830 forint. Ennek már 690 négyzetmétere, de cserébe ECO, mert fa:

60139379_a_1_1.jpg

Mire figyeljek oda?

Legyen minél vastagabb (ami neked még belefér), mert annál jobban fogja szigetelni a padlódat az alsó lakástól és legyen minél keményebb. Áruházakban nyomkodd meg! Az XPS, pláne fél centi vastagságban nem fog besüppedni a lábad alatt, de azért kuksizz rá!

Remélem, segítettem, ha nem is a közvetlen probléma megszüntetésében. Ám lehet, hogy a medvebarátok között van olyan, aki sikerrel megküzdött már ilyen problémával és leírja nekünk kommentben, hogy mit lehet tenni, úgyhogy figyelj! ;)

Segítsünk Erikának, írd meg nekünk a megoldást, ha van ötleted! És lájkold Házmestermedvét, hogy te is követhesd az eseményeket!
148 komment
2017-01-04 13:32:32 - Házmestermedve

A bejegyzés trackback címe:

https://hazmestermedve.blog.hu/api/trackback/id/tr2012095733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

christophe 2017.01.04. 22:15:39

Tok korrekt,ételmes vàlasz hàzmestermedve rèszèrol.A szomszèddal tènyleg nem tudsz mit kezdeni,senki nem kotelezheto arra,hogy futson..

élhetetlen 2017.01.04. 22:46:19

Nincs mit tenni. Társasházban lakom, mérés, el kell dönteni taggyűlésen, hogy 30/70 vagy 40/60 százalék legyen a fűtési költség, mármint a légköbméter alapú/mért. Van a házban egy ügyvédi iroda, akinek a tulajdonosa elmagyarázta, hogy, ha nagyobb a mért fűtés százaléka, akkor majd jobban spórolunk. Én voltam az egyetlen, aki emlékezett arra, hogy két hónappal előbb az ügyvéd úr elmondta, hogy egyáltalán nem fűt, mert öltönyben elég nap közben, amit a szomszéd fűt. És beette a taggyűlés, legyen hetven % a mért, ami nála nem jelentkezik.

2017.01.04. 23:15:59

Azért csak óvatosan a padló hőszigeteléssel.
Lehet belőle penészedés is a hőszigetelés alatt, ha túl jól sikerül.

---

"Az XPS remek hőszigetelő tulajdonsággal bír (0,22 m2k/w)."

Ez így butaság !

Eleve a mértékegység m2K/W
Ha már egyszer hozzáértő blog írót játszik valaki, akkor legyen szakszerű...

Másfelől és ez nagyobb baj így magában az adat értelmetlen, hülyeség.
Plusz! a hőszigetelő képességnek NEM IS EZ a mértékegysége.
Ismét: ha hozzáértő blog írót játszik valaki, akkor legyen szakszerű...

A hőszigetelő képesség mértékegysége ugyanis: W/mK

A mértékegységből látszik, hogy a mellé írt szám adat megmondja, hogy
1 méter vastag hőszigetelő anyagon
1 fok hőmérséklet különbség hatására
hány Watt jut át

Az adat neve pedig lambda, amit így látunk a hőszigetelő anyag adatlapján, hogy: λ
A hőszigetelő képesség tehát így helyes.
XPS hab λ=0,036 W/mK

Ebből lehet aztán számolni a hő ellenállást, azaz azt, hogy egy adott vastagságú hőszigetelő anyag réteg mennyire a hőáramlást.
A hőellenálás neve: R
Kiszámolási módja: R=vastagság/lambda (a vastagság méterben mérve)
A mértékegysége tehát: m/(W/mK) azaz m2K/W

A 0,5 cm vastag XPS hab esetén tehát R=0,005/0,036=~0,14 m2K/W hőellenállás adódik.
Ami kb. bakkfitty a padló cirka 1 m2K/W adatához képest.

Vagyis balgaság a 0,5 cm XPS-től érdemi hatást várni!!! de a másik alátéttől is.
Ismét: ha hozzáértő blog írót játszik valaki, akkor legyen szakszerű...

Érdemi hatást sajnos csak több cm XPS habtól lehet várni.

Ezektől a reklámozott cuccoktól viszont nem!

---

Hát ennyit a valóságról a blog író okoskodásával szemben.

Remélem korrigálj a cikket... a korrektség jegyében.

2017.01.04. 23:19:32

Hoppá! elírtam... ezt.
"A hőszigetelő képesség mértékegysége ugyanis: W/mK "

Helyesen ez a hővezető képességé.
Aminek a reciproka a hőszigetelő képesség azaz a: mK/W

2017.01.04. 23:28:35

Látom a hibás adat és mértékegység a PRAKTIKER honlapról származik...
Sajnos helytelen a 0,22 az XPS esetén, mert a valós adat a ~0,14 m2K/W

Peter100 2017.01.05. 00:00:47

Új házaknál 8-10cm !!! vastag XPS-t, vagy hőszigetelő lemezt szoktak rakni, az jó valamire.
Ezzel a 5mm-es szarral csak azt éred el, hogy jól befülled a 100 éves parketta, dohos-penész szag lesz 1 hónapon belül. Talán még elektromos padlófűtés lenne a megoldás, de az nem egy délelőttös meló, és sem a beépítése, sem az üzemeltetése nem 10 fillér.

hdnctrl 2017.01.05. 00:24:29

"Sízokni" + "mamusz".

mt-03 2017.01.05. 00:28:42

eccer olvastam valami infra laprol amit akar szonyeg ala is lehet tenni. ha hulyeseg akkor bocsi csak remlik hogy van ilyen.

Első mohikán 2017.01.05. 02:52:13

A hideg nem sugárzik, csak a meleg. Mindig a meleg megy ki, és nem a hideg jön be.
Termodinamika akárhányadik főtétele.

lombozódó 2017.01.05. 04:07:47

@Első mohikán: Ha az egyik kimegy a másik bejön , nem ?:-))))
......................Ha két különböző hőmérsékletű test érintkezik, akkor hőmérséklet-kiegyenlítődés történik. A melegebb test hőt ad le, a hidegebb pedig hőt vesz fel. főtétel:.

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2017.01.05. 06:05:42

Vedd meg az alattad levő lakást. Add ki bérbe, add el másnak. Bónuszként, dupla szavazatod van a lakógyűlésen

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2017.01.05. 06:07:06

Ja, lehet cinikusan hangzott, de tök komoly befektetési ötlet volt. A Bank is boldogabb, ha megveszi valaki picit piaci ár alatt, mintha árverésre vinné és sokkal piaci ár alatt értékesítené, pár hónappal később.

2017.01.05. 06:16:18

Az mindig röhögésre késztet, amikor emeleti szomszédok arról szájhabzanak, hogy nekik azért hideg a lakásuk, mert az alsó szomszéd nem fűti őket. Közben tele vannak szar nyílászárókkal, a falaik szabadon, pucéran állnak, nincs rajtuk szigetelés és az utcát fűtik, ahol mínusz 20 fok van. De kitalálják, hogy a szomszéd miatt hideg a lakásuk... Logikus persze, hogy a szomszédot okolják, hisz neki lehet pampogni, hogy térítse meg a képzelt "kárukat". A mínusz 20 fokos időjárást meg nem tudják perelni, zaklatni.
Az ilyeneknek tudnám javasolni, hogy költözzenek ki egy tanyára vagy egy kertes házba. Ott nincs kit okolni a hidegért. De ott meg lesz majd ablakeretet meg PET palackokat is eltüzelő szomszéd, flexelés vasárnap reggel.

Tudomásul kellene venni, hogy mindenki maga felelős a saját lakása maga számára kellemes hőmérsékletéért. Fűtsön magának, ha szereti a 25 fokot a szobájában télen.

Én éltem teljesen átalánydíjas panelben régen, fűtés letekerhetetlen, dögmeleg télen is. Pazarlás.

@élhetetlen: "ha nagyobb a mért fűtés százaléka, akkor majd jobban spórolunk"

És alapvetően igaza is volt az ügyvédnek. Ő már elkezdte a spórolást. Felöltözött. Aki meg eddig donaldkacsázott otthon télen, az majd rájön, hogy régen nem véletlenül hordtak házikabátot, mamuszt az emberek.

Nekem volt lakásom, ahol mért fűtés volt. Amikor nem használtam, akkor letekertem. Na de a hőszolgáltató papírjait nem zárt borítékban, hanem egy nyomtatott lapon kézbesítették és mindenki átnézte mindenki másét us, mert személyes adatok védelmére szart a kézbesítő. Szomszédok pampogtak, hogy miért nem fűtök. Erre én a pofájukba röhögtem, hogy amikor télen thaiföldi és kambodzsai szexturista körútra megyek, akkor csak nem gondolják, hogy én fűteni fogom a lakásomat a kedvükért.

Temperáló fűtésnek amúgy pont elég a lezárt radiátoron kívül futó forró csövekből a levegőnek átadott hő.

2017.01.05. 06:18:57

@Eltévelyedés: de ha megveszi és eladja/kiadja másnak és az új tulaj/bérlő se fűt annyit, amennyi ez a fasznyak felső szomszéd szeretne, hogy mások fűtsenek alá, akkor megint problémázni fog. Az ilyeneknek sose elég semmi.

2017.01.05. 06:21:20

"nincs kifűtve alulról és sugárzik a hideg a padlóból"

A saját fűtésed ne mástól várd! Te se úgy fűtesz, ahogy a feletted lakó úri kedve óhajtja.

Olyan meg, hogy sugárzó hideg nincs. Csak te képzeled be magadnak.

Phteven 2017.01.05. 06:42:23

En is hasonlo cipoben jarok, csak az a kulonbseg, hogy engem egyik szomszedom sem fut. Se oldalrol, se lentrol. Egesz egyszeruen tul messze van a hazuk. :-D A panaszkodonak javaslom vastag zokni, mamusz beszerzeset. Esetleg a benti homerseklet megemeleset.

Mei Ling 2017.01.05. 07:24:14

Vajon fogfájással vagy vakbélműtétnél is bloggazdákhoz fordul a panaszkodó? Az én hihetetlen javaslatom a következő: keressen meg egy szakembert, aki megoldja neki a lakás hőmérséklet-problémáját.

É2I 2017.01.05. 07:41:53

@Phteven: Hát én se értem, hogy a szomszédok miért nem úgy fűtik a házaikat, hogy az 20-25 méterről fűtse az én házamat. Fene a piszkos fajtájukat! :)

Félre a tréfával... Ha legalul laknál és a feletted lévő nem fűtene, akkor is morfondíroznál azon, hogy a plafonod csak te fűtöd?

@karandash:

"Temperáló fűtésnek amúgy pont elég a lezárt radiátoron kívül futó forró csövekből a levegőnek átadott hő."

És ha lezárod a radiátorod milyen áramlás viszi a meleget tovább? Mert kb. a főleágazástól néhány 10 cm-re melegszik át a cső keringés nélkül és az nem sokra elég. A távolabbi radiátorodba bele is fagyhat úgy a víz.

Lucifer Morningstar 2017.01.05. 07:46:08

Sugárzik, nem sugárzik, a sok nulla IQ-s agyatlan ezen rugózik. Nem tök mindegy ha lefagy a lába? Igen, valójában inkább a "süt" kifejezés használható a hidegre, ami szintén nem igaz, de meleg attól sem lesz.
Amúgy kit cseszegetne, ha a régi kérómba költözne, ahol a magasföldszint alatt pince, körbe utcafront, lépcsőház, udvari front és kedvezményként egy fűtetlenen előszoba van.

Lucifer Morningstar 2017.01.05. 07:49:06

@Phteven:

Mamusszal az a gond, hogy egy kalap szart nem érnek, olyan anyagból lapátolják össze őket. Jó ha egy telet kibír és nem két fillér.
Fűtést meg hiába tolod feljebb, csak a számla nő de a padló attól még hideg marad. Tapasztalat.

néma fóki 2017.01.05. 07:53:06

Olyan okosok itt egyes emberek. A társasházak fűtése úgy van megtervezve, hogy fűtik minden lakást. Mi is ebben a cipőben járunk. Mióta nem lakik alattunk senki azóta penészedik a lakás. Hiába fűtök 22 fokon. Lerohadok a lakásban olyan meleg van. A hideg padlón lecsapódik a pára és penészedik a konyhaszekrény mögött. Úgyhogy igen is probléma!

2017.01.05. 08:27:13

@néma fóki: elhangzott fentebb a "megoldás", vedd meg az alattad lévő lakást és fűtsd be ahogy a csövön kifér.
Amúgy meg mit szóljon az, aki földszinten lakik és alatta csak a szó szerint jéghideg pince van?

Netuddki. 2017.01.05. 08:29:16

Ó bammeg, egy kamulevél a "szigetelés" reklámozásához.
Ettől még probléma. Én is tudok olyanról aki tömbben visszamondta a fűtést, mert a szomszédok úgy is fűtenek. De mi az, hogy nem lehet tenni semmit? A hidegebb helyeken lecsapódik a pára és előbb tönkremegy a lakás. Lakógyűlés, szakember, ügyvéd, oszt jól hátsóba kell taszajtani a potyázókat!

zuhanorepulesss 2017.01.05. 08:30:19

Nekem is sokszor fazik a labam. En vettem olyan futheto agybetetet, amit lepedo ala szoktak tenni.
Barkacsmegoldas..de leraktam a foldre, bedugtam a dugot.
Ket fokozatban hasznalhato a futes, ez 200×220cm meretu, de kisebb meretu is van.
5000 magyar forintba kerult.

2017.01.05. 08:44:22

@Tibi !: "A hidegebb helyeken lecsapódik a pára és előbb tönkremegy a lakás. Lakógyűlés, szakember, ügyvéd, oszt jól hátsóba kell taszajtani a potyázókat!"

Azt ugye vágod, hogy a penész SOSE az alattad lakó miatt alakul ki nálad, hanem mert TE párásítasz, mint kurvaisten meg baszol fűteni. Egyébként MINDIG a külső, utcafronti falad a leghidegebb, tehát ott csapódik le gennyes leheteted páratartalma.

Egy földszinti lakó, aki alatt csak a jéghideg pince van, még okkal pampoghat, de már egy első emeleti lakó ki ne találja, hogy az ő padlója hidegebb, mint az utcafronti fala! Ott hűl a lakásod jobban, ahol a -15 fokos utca a szomszédod.

Mondjuk egy földszinti lakó beperelheti a társasházat, hogy rakjanak radiátorokat közös pénzen a pincébe, hogy őt is fűtsék alulról?

fifibá55 2017.01.05. 08:52:16

Padlófűtés. Feltehetőleg kivitelezhető (nem most, télen), mert régi belvárosi házakban általában nincs központi fűtés.

2017.01.05. 09:32:44

@karandash:

Olyan hogy sugárzó hideg vagy hideg sugárzás .... van:-)

Legalábbis így szokás nevezni a köznyelvben azt
amikor
a melegebb testedtől hőt von el a hideg fal/ablak/padló.

Tény, hogy ilyenkor valójában melegebb test sugároz energiát a hidegebb felé.
Azaz a meleg tested sugároz a hideg fal/ablak/padló felé...

De ezt az ember úgy érzékeli magán, hogy fázik miatta és ezt az érzetet fejezi ki azzal,
hogy:
"a fal/ablak/padló hideget sugároz" felé, ami végül is hőérzet szempontjából igaz is :-)

Szóval, a "hideget sugároz" is érthető és jó leírása a helyzetnek.
Bár valójában a "kihűlök(fázok) a hideg cucc irányába sugárzás útján történő hőnergia vesztésemtől" eseményt írja le.
Mégis rövidebb, okszerűbb és könynen érhető leírása a valóságnak, ezért van használatban.

A művelt+kulturált emberek pedig értik is és tudják a fizikai valóságot amiről szó van
Ezért ők nem is nem kötnek bele a hideg sugárzásba, csak az okoskodók és/vagy kulturálatlanok.

2017.01.05. 09:35:59

@néma fóki:

Szellőztess többet vazze!!!

A penészhez nem elég a hideg felület.
KELL!!!! hozzá a túl sok pára is bent... mégpedig tartósan, napokon át vagy folyamatosan.

Terézágyú 2017.01.05. 09:49:46

Hát, ez van, hogy az "egy szál pólóban, és mezítláb üldögélek télen a lakásomban" nem alapvető állampolgári jog... :-/
Tenned kell érte: különleges padló(fűtés) - vagy bizony felöltözöl.

2017.01.05. 09:57:07

@tamarisk: "A művelt+kulturált emberek pedig értik is és tudják a fizikai valóságot amiről szó van"

Csakhogy manapság az emberek 98%-a nincs tisztában azzal, hogy ha egy olyan baromságot hall, hogy sugárzik a hideg, akkor azt mondaná, hogy bazmeg ilyen nincs is. Ehelyett az emberek 98%-a bólogat, hogy a geci alsó szomszéd sugározza felfelé a hidegét. Direkt, csak mert geci.
Az utcafronti fal sokkal hidegebb levegővel érintkezik, de az a síkhülye átlagmagyart nem érdekli, csak keresi, hogy beleköthessen valakibe. Aki most épp az alsó szomszéd.

Je ne suis pas Charlie Hebdo! 2017.01.05. 09:59:30

@mt-03: Nem hülyeség, nekem is van. Igaz, a párom gyárt infrafűtést is. Sok a variációs lehetőség: szőnyeg alá, ülő, vagy fekvőbútor alá helyi fűtésként, ksebb és nagyobb teljesítményű, stb.. Én helyi infrafűtéseket használok éppen azért, hogy ne fűtsem az egész lakást, ha csak a fotelban ülve dolgozom, vagy tv-t nézek, vagy alszom több órán át. Nálam a macskáknak is infrával fűtött alvóhelyük van.
Biztosan rám is panaszkodik a szomszéd, mert nem fűtök. :)

Ha jól értelmezem a postot, a levélíró kérdése nem arra irányult, hogyan szigeteljen, hanem arra, hogy mit tegyen azért, hogy az alatta lévő lakásban fűtsenek. :) Igazi szocializmusból maradt gondolkodás.

para_noir 2017.01.05. 10:01:20

Én egyáltalán nem is értem a problémafelvetést. Valahol le van az írva, hogy kötelező fűteni egy lakást? Attól, hogy ez így nem komfortos a posztolónak, még nem kötelezhet senkit arra, hogy fűtsön, igen, a társasházi élet ilyen szopásokkal jár. Halkan kérdem meg, a földszinten élők mit csináljanak? Követeljék a pince fűtését? Vagy a kertesházban lakóknál mi legyen? Kérjék az alattuk lévő talaj átmelegítését? Színtiszta hisztirinya a poszt, ha fázik, öltözzön fel, vagy tekerje feljebb a fűtést, fűtsön magának annyit, amennyi kényelmes, vagy amennyire telik neki. Mellesleg minden piacon kapni pár ezresért bélelt kamu-Crocs papucsot, annak van 3 centi műanyag hab talpa, plusz egy filcbélése, akinek abban is fázik a lába a lakásban, az menthetetlen.

2017.01.05. 10:01:27

@karandash:

KULTURÁLT és ÉRTELMES lakókkal bíró társas házban
tudják a zemberek, hogy ezekben házakban
nincs hőszigetelés a lakások közti falakban/plafonokban/padlókban

Ezért az aki nem fűt igenis kibaszik azzal aki fűt!!!!
Így aztán úgy rendelkeznek a szabályzatukban, hogy:

- a ház teljes fűtési költségének legalább a felét szétosztják a lakások között.
- és csak a maradékot osztják fel a mérés alapján arányosan

Így aki nem fűt annak is lesz fűtés számlája MERT akkor őt a szomszédai fűtik!!!! valamnnyire.
Tehát jogos, hogy beszálljon a szomszédok fűtési számlájába >> így igazságos.

Aki a pince/garázs fölött a tető alatt vagy a szabad végen lakik az meg így járt.
Ez adottság aminek lakás árában kell megjelenni hátrányként
(olcsóbban adható el a körbe fűtöttnél...)

Szóval értelmes emberekből álló lakóközösségben van jó megoldás a nem fűtökkel szemben.
Újra kell gondolni a fűtés költség elosztási szabályzatot és egy jobbat kell elfogadni a többségnek!

A jó onnan indul, hogy a közösség teljes fogyasztásának
- legalább!!! 50%-át légköbméter alapon osztják szét
- a maradékot pedig a költség megosztók/mérők szerint arányosan
(ahol van költségmegosztó vagy mérés van)

Valójában az igazságos arány inkább az, hogy
- 70% légköbméter alapon
- 30% a megosztó vagy mérés arányai alapján

Így azok is kifizetik a lakásuk fűtés költségét ,akik sunyi módon nem fűtenek.
Hanem csak a szomszédoktól lopják a meleget a falakon és plafonon/padlón át.

Mert attól, hogy az ilyen szomszédoktól való meleg lopás miatt
az ő megosztójukon/érőjükön nem látszik vagy csak kevés fogyasztás.

Attól még a lakásuk meleg!!! a szomszédtól lopott meleg miatt.
...és miért kéne az lakásuk melegét a szomszédnak fizetnie?!!!
A sunyi meleg lopó helyett.

Nos, ezért kell a fűtési költség nagyobb felét simán a légköbméter alapján felosztani.
Ez kapja el a sunyikat!!!! akik a szomszéd zsebére "fűtenek" meleget lopva tőlük.

A maradék rész megosztó/mérés arányos szétosztása pedig elég arra, hogy
- jutalmazza azokat akik pár fokkal kisebb meleggel is beérik
- és kifizettesse a rájuk eső többletet azokkal, akik szeretik a jó meleget

2017.01.05. 10:02:41

@karandash:

Azért, hogy ne a szomszédoktól lopott meleg tartsa melegen!!!

Terézágyú 2017.01.05. 10:06:29

@tamarisk:
"Hanem csak a szomszédoktól lopják a meleget a falakon és plafonon/padlón át."

A rohattannyukat, hát ezt teszik???? Még tán dirrekte el is szívják a meleget a fűtött lakásokból!!!

És ha valaki nem vesz rádiót, mert úgyis áthallatszik a szomszédból???
És oan van, hogy a szomszéd húst eszik, az illető meg ellopja a szagát?
Esetleg ha a szomszéd szexel, akkor az illető ellopja a szexi hangokat is????

2017.01.05. 10:06:30

@Je ne suis pas Charlie Hebdo!: teljesen igazad van, a posztoló nem a problémáját akarja megoldani saját erőből, hanem áttolta másra a problémát, az alatta lakót okolja, ha tehetné, akkor legszívesebben feljelentené a házmesternél, mint népellenes reakcióst, és elvitetné az ÁVO-val. Meg az ÁVO tekerje is fel a fűtést az alsó szomszédnál, ha már ott vannak az elvtársak... és maradjon is feltekerve a fűtés, míg a szomszédot az Andrássy út 60-ban hónapokig verik derékszögű vonalzóval.

Dr. Trejo 2017.01.05. 10:07:48

Nem kell filléreskedni, meg kell venni az alsó lakást, meg az az alattit is és jó alaposan kifűteni.

A fél centis szigetelést meg félbe lehet hajtani, aztán ugyanezt megismételni még 2-3x.

Egyébként miért ad "jó tanácsot" olyasvalaki, aki életében nem hallott épületfizikáról? Az a hobbija, hogy kib@sz az emberekkel?

2017.01.05. 10:07:58

@Je ne suis pas Charlie Hebdo!:

Tévedés nem szoci gondolkodás.... mivel a lakások között NINCS!!! hőszigetelés.

Ezért aki nem fűt az valójában a szomszédokat lopja meg.
Így aztán valami módon el kell kérni tőle a lopott meleg árát!!!! jogosan.

A nagyjából igazságos megoldásól az imént írtam egy hosszú hozzászólást, olvasd el... kérlek.

2017.01.05. 10:09:21

@para_noir:

Lásd eggyel utánad, hogy...mi a kb. igazságos megoldás a problémára.

para_noir 2017.01.05. 10:12:26

@tamarisk: "Aki a pince/garázs fölött a tető alatt vagy a szabad végen lakik az meg így járt." Ja? Akkor aki alatt kiürül a lakás, és nem fűtik, az szintén így járt. Az egész társasházasdi egy nagy "így jártál" játék a nem fűtő szomszédtől kezdve, az ugatókutyás szomszédon át, egészen az éjjelkettőkormosógépetbeindító szomszédig. A társasház az ilyen műfaj :)

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2017.01.05. 10:16:11

A múltkor láttam a teszkóban akciós kimért meleg levegőt. Be kell raktározni, és ha hideg van, ráönteni a padlóra.

2017.01.05. 10:16:56

@Dr. Trejo:

Minek hajtogatni?!
A félcentis árán adnak 2-3 cm-t is egyben az építő anyag osztályon!
Csak nincs ilyen szépen csomagolva.

Az XPS hab 2cm vastagságban ~ 1000 Ft/m2 áron kapható... és nem kell hajtogatni.
Lábazati hőszigetelő néven árulják :-)

Terézágyú 2017.01.05. 10:21:09

Mellesleg amíg egy szomszéd kijelenti, hogy őt nem érdekli, hogy én hallom az ő lépteit/hangját (mert ezek is átjönnek) addig ne érdekelje az se, hogy speciel valamennyi meleg is átjön...

2017.01.05. 10:24:17

@para_noir:

Nagy különbség van!!!! a két eset között.

Aki a pince/garázs fölött a tető alatt vagy a szabad végen lakik
az ezt adottságként elfogadta amikor megvetet/kibérelte a lakást
Ez a helyzete (szívása) nem fűgg a szomszédja sunyiságától! adottság.

Amikor viszont a szomszéd nem fűt és így lopja a meleget tőle az egy másik eset.
Amit jogosan tesz szóvá!

Mivel a társasházak kialakítása/működése arra van alapozva, hogy a lakások fűtve vannak.

Ha gondolkodsz ...te is meglátod és megérted a különbséget.

Egyik esetben nincs egy sunyi alak, aki lopja a meleget másoktól, a másikban pedig van.
Ez a lényegi különbség!

Terézágyú 2017.01.05. 10:27:47

@tamarisk:
"Aki a pince/garázs fölött a tető alatt vagy a szabad végen lakik
az ezt adottságként elfogadta amikor megvetet/kibérelte a lakást"

Aki pedig olyan lakást vett, ami körbe van fűtve, azt is elfogadta. Sőt, többet is fizetett érte, éppen ezért.

para_noir 2017.01.05. 10:38:42

@tamarisk: én ezt értem, bár kicsit irritáló, hogy minden második mondatban lopást emlegetsz. Világos, hogy egymás körbefűtésével működik a rendszer, de ez akkor sem ilyen egyszerű. Én egy kis társasházban lakom (már nem sokáig szerencsére:) nálunk mindenkinek saját, teljesen egyedi fűtése van, és én bizony reggel leveszem a fűtést fél nyolckor (16 fokra, vagyis kb nullára), mikor elindulok, és bekapcsolom hat után, mikor hazaérek. Napközben ugyan miért fűtsem a szomszédokat? Cserébe este ezerrel nyomatom, mert szeretem a 22-23 fokos hőmérsékletet. A padló nálam is hideg, alattam egy nyolcvanas mami lakik, gondolom nem viszi túlzásba a fűtést, de leszarom, van pár vastag pacskerom, shaggy szőnyeg, aztán ennyi. Nem tudom, most esetleg én is hőtolvaj vagyok? :)

2017.01.05. 11:19:22

@para_noir:

HA!
Nincs a lakások között érdemi hőszigetelés, akkor

Itt is az lenne az igazságosabb megoldás, hogy
- összeadjátok mindenki fűtés számláját
- az összes fűtés számla legalább felét szétdobjátok légköbméter alapon
- a maradékot pedig a fűtésszámlák arányában

Így tud működni egy kiegyenlítő mechanizmus köztetek.
(mármint, ha ti is tudtok igazságosan együttműködni egymással...)

csentecsa 2017.01.05. 11:22:08

@tamarisk: Halva született ötlet..Aki kevesebbet van otthon , soha nem fog belemenni. Fűtse csak az ő lakását a kis nyugdíjas és a kisgyerekes család..

konrada 2017.01.05. 11:22:17

...ezt a sok okoskodót!

A hölgy szeretné megoldani azt, hogy ne legyen hideg a padlója.
Mivel nőből van, természetesen megpróbálta a költségeket átterelni, de erre kapott egy választ: más nem fog helyette fizetni.
Innentől kezdve most már aziránt érdeklődik, hogyan lehetne ezt technikailag megoldani.
S jól okoskodik abban, hogy a neten keres segítséget, mert ott találhat ötleteket, s nem pedig egy random "szakértő" kivitelezőtől, aki lehet lehúzza, és nem is a legjobb megoldást ajánlja.

...mert egyébként valóban a legjobb megoldás a padlószigetelés (ha egyébként a padlófűtés nem elérhető: ára miatt, vagy nem adaptálható fűtési rendszer).
Azt kell kitalálnia, hogy melyik megoldás a leghatékonyabb penészesedés nélkül. Én speciel - ha sokáig akar ott élni - a padló felszedését, és az alászigetelést ajánlanám, még akkor is, ha ezzel veszít a belmagasságból, mert sokkal kevésbé zavaró az akár pár cm-rel közelebbi plafon lépcsős helyiségekkel, mint a hideg padló...

a nemzet fogatlan provokátora 2017.01.05. 11:26:08

Villany zokni, jégeralsó, forró hitvesi csók..:))

para_noir 2017.01.05. 11:36:15

@tamarisk: aha, hát nem. Én pontosan annyit vagyok hajlandó fizetni, amennyit az én gázórám mutat. Totál felejtő, hogy az egész nap otthon döglő nyugdíjas szomszédok rámdobják a fűtésszámlájuk X százalékát. nem is költöztem volna olyan helyre, ahol ilyen beteg rendszer van. Annyit fizetek, amennyit fogyasztok, egy fillérrel sem többet, nem fűtetlen a lakásom, ami elvárható, azt teljesítem, az ilyen százalékos osztozkodás meg kész pénznyelő, kizárt dolog. Úgy fest, hogy tavasszal költözünk kertes házba, úgyhogy onnantól végleg elfelejthetem az ilyen társasházi agyrémeket.

Ajtony 2017.01.05. 11:41:11

@élhetetlen: Ügyvédnek még a "jó reggelt"-jén is elgondolkodom, sumák mind

room_101 2017.01.05. 11:57:50

Egy régi 100 nm körüli családi házat újítottunk fel. Padlóba, tetőgerendák közé 15 centi kőzetgyapot szigetelés, külső falra 10 centi. Ablakcsere. Termosztátos, radiátoros fűtés kondenzációs kazánnal, kb 22-23 fokra.
Éves gázszámla (fűtés, melegvíz, gáztűzhely) 150 ezer.
És bónuszként nyáron sem volt még soha legnagyobb kánikula idején sem 26 foknál melegebb.

tede 2017.01.05. 12:05:10

Nekem egyszer úgy ajánlgatott egy lakást egy ingatlanos, hogy alacsony a fűtés költség, mert körbefűtik. Ja, de mi van akkor, ha mindenkinek ezt ajánlotta és mindenki arra számít, hogy majd a többiek fűtik őt is.

2017.01.05. 12:08:29

@csentecsa: nyugger és nyugdíjas közt hatalmas különbség van. A nyugger belepofázik mindenbe, mással fizettetne mindent. Szavaz Gyurcsányra és Orbánra, amelyik épp nagyobbat emel neki. ÁVH-s házmesterlelkű véglény, aki lakógyűlésen a műfogsorát csattogtatja.

A nyugdíjas az egy normális ember, csak épp már nem dolgozik.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.01.05. 12:11:44

@para_noir:

"Akkor aki alatt kiürül a lakás, és nem fűtik, az szintén így járt."

Ha már idézel valakit, akkor azt ne kontextusból kiragadva idézd. Ui. tamarisk rögtön ezután azt is írta, hogy ez megjelenik a lakás árában. A nem fűtő szomszéd vagy üressé vált lakás nem jelenhet meg az árban, mert nem eleve meglévő műszaki adottság.

A megoldás itt a társasházi törvény (ha van ilyen) vagy a házirend olyan módosítása, hogy a lakót kötelezik a lakása egy megadott, minimális szintű fűtésére. Mégpedig a korábbi kommentemben leírtak miatt, vagyis mert műszakilag eleve így épült a ház.

Mellesleg a padló és a mennyezet nem is egyedül az adott lakás tulajdonosáé, ahogy a lakások közötti válaszfalak sem. Közös tulajdon, közösen kell fűteni a penészedés és egyéb, fűtetlenségből eredő károk megelőzésére.

Ajtony 2017.01.05. 12:11:54

Egy fizikai jelenség: a melegebb levegő a fajsúlya miatt a mennyezetnél van. Érdemes kipróbálni, de mérni is, hogy egy 20 fokra temperált lakásban a helyiség magassága függvényében a mennyezetnél akár 3-5 fokkal melegebb levegő is lehet.

A levélíró helyében én a dupla zokni mellett a következőt tenném: A cikkíró maci szerint megnézném, hogy a padló valóban üreges-e, és akkor a lehető legegyszerűbb módon nikecell lapokat raknék le a padló réseibe (régi budapesti házakban szinte biztos, hogy van légrés). Ez hosszútávon nagyon jó megoldás. Mellette, vagy inkább még ebben a szezonban érdemes kipróbálni a légkeverést is, ami nem kell nagy teljesítményű legyen, egy szobaventilátor a radiátor, vagy a konvektor mellé, ami a tartózkodási hely felé fújja a levegőt, természetesen a legalacsonyabb fordulaton lehet használni.

para_noir 2017.01.05. 12:18:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne: én éppen a saját kontextusomba helyeztem az adott mondatot, mert úgy találtam helyesnek, az én kiegészítésemmel. Nem Adyról van szó, hogy ne lehessen hozzátenni :) Nem tudom, lehet szerencsém volt eddig, mert ahol csak laktam a belvárosban Pesten (négy különböző lakás) mindenhol saját (konvektoros, cirkós) fűtés volt, saját órával, semmi légköbméteres közösködéses ökörség. Hülyét is kaptam volna tőle.

Minden relativ mondta Einstein majd 3 evet kapott 2017.01.05. 12:53:25

@para_noir: A helyzet az, hogy egy különálló házban nincs sok értelme nappalra levenni a fűtést, mert amit nyersz a nappali fogyasztáson, azt este elbukod, amikor vissza kell fűtened a falakat, bútorokat. Ráadásul ezzel a komfortérzet is jelentősen csökken mert hiába fűti fel a lakás levegőjét gyorsan a kazán, a hőérzeted rossz lesz, mert a hideg falak és bútorok vonják el a hőt folyamatosan. Fura módon sokan még többet is fizetnek szerintem ezzel a módszerrel a fűtésért, mert a rossz hőérzet miatt magasabbra veszik a termosztátot este, mintha egész nap fix értéken lenne. Társasháznál ez azért problémás mert a melletted lakó nem biztos, hogy megteheti, hogy nap közben leveszi a fűtést (pl: gyerek van otthon, vagy egyszerűen csak a komfortérzete nem engedi a fenitek miatt), ezért nappal ő fűti neked a falakat illetve azon keresztül valamennyire a lakásodat is. Ráadásul ha mindenki azt tenné amit te, akkor ugyanaz lenne a helyzet, mint a házak esetében, hogy nem érsz el vele értékelhető megtakarítást, míg a komfortérzeted jelentősen csökken. Szóval nyilván jogilag nem megfogható, de azért nem teljesen korrekt ez a típusú viselkedés szerintem. Sajnos egy társasházban rengeteg ilyen dolog van (szerencsére már önálló házban lakom, de régebben amikor bérházban laktam volt egy 80 kilós nő, aki minden reggel faklumpában végigtrappolt a lépcsőházban, és erre ébredtem, mert a hálószoba a lépcsőház mellett volt. Senki mást nem lehetett amúgy hallani csak őt. Ezzel se lehetett mit kezdeni. El kellett viselni. De ettől még agyon tudtam volna csapni egy péklapáttal. De az már jogi kategória lett volna, így inkább elköltöztem :)

para_noir 2017.01.05. 13:06:45

@Minden relativ mondta Einstein majd 3 evet kapott: én is költözöm pár hét múlva :) Azt viszont nem tudom elfogadni, hogy azért fűtsek napközben, azért duplázzam meg a gázszámlámat, hogy a szomszédnak jobb legyen. Mindenki szépen fűtse a sajátját, és ne taktikai játék legyen, hogy ki mikor tud fűtés nélkül elevickélni. A saját lakásomban úgy fűtök, ahogy én akarok, semmilyen jog vagy etika nem kötelezhet arra, hogy tízezres pluszköltséget generáljak magamnak azért, hogy a szomszédomnak jó legyen. Én őszintén nem tudom értelmezni ezt a felvetést, pláne úgy, ahogy nálunk van, hogy mindenkinek saját fűtése van, nem központi.

csentecsa 2017.01.05. 13:24:20

@karandash: Viszont többnyire nem szereti az olyan ingyenélőket, akik vele fűttetik ki a lakásukat.

2017.01.05. 13:24:59

@para_noir:

Csakhát a lakások nem függetlenek egymástól fűtési szempontból :-(

HA!
Olyan lakásban laknál amit a szomszédok nem fűtenek és emiatt NEKED! nőne meg a gázszámlád...
Mert ők lopják tőled a meleget, akkor ugye rögtön mást gondolnál?

Elkezdenél pampogni, hogy : "fűtsenek ők is, miért én fűtsek többet miattuk?! hogy ne fázzak a saját lakásomban."

Szóval: a farok jó végén állva másnak látszik a dolog, mint a rossz végén.
Te pedig a jó végén állsz éppen.

Viszont gondolatban állj át a másik oldalára.
Akkor rájössz, hogy valóban melegtolvaj vagy most... igazából.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2017.01.05. 13:26:06

Tele kell fújni az alsó lakást púrhabbal, a közönyös gondnokot pedig benne hagyni a közepén takaréküregnek! :)

csentecsa 2017.01.05. 13:27:51

@tede: Kopogj be! Ha a szomszédaid között van kisgyerekes család, és nyugdíjas, otthonról dolgozó,akkor igazat mondott.. Egyébként szélen lakók eleve hozzájárulnak a beljebb lakók fűtéséhez..:)

csentecsa 2017.01.05. 13:28:43

@Frady Endre: VAGY: "Valami nagy, nagy tüzet kéne rakni.." :)))

para_noir 2017.01.05. 13:33:17

@tamarisk: na most már tényleg felhúzol :) Én tisztességesen fűtöm a lakást, napi 8-10 órán keresztül megy fullon, mint írtam, az átlagnál magasabb hőmérsékletet szeretem. Napközbenre leveszem, mert nem fogok egy üres lakást fűteni. Te fűtöd az üres lakásodat? Mellesleg fogalmad sincs, milyen elrendezésű lakásban lakom, elöl hátul homlokzat, egyik oldalon 60% (fűtetlen!) lépcsőház-40% szomszéd lakása, másik oldalon a másik ház, azt se tudom ki lakik ott, de az kurvaélet, hogy nem úgy lettek egymás mellé tervezve a tömbök, hogy az egyik épületből átfűtsenek a másikba. Ez a melegtolvaj duma meg tényleg rohadtul kiakasztó, senki melegét nem lopom el, fűtök mint állat, mikor otthon vagyok, üres kecót meg nem fűtök, nem dumáltam meg a szomszéddal, de gyanítom ő se fűti az üres lakását, mikor nincs otthon. Lehet, hogy vannak etikátlan fűtési szokások távhős panelokban, de letolvajozni mindenkit, aki nem fűt 24 órában a szomszéd igényeinek megfelelően az színtiszta ostobaság.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.01.05. 13:36:03

@para_noir:

"én éppen a saját kontextusomba helyeztem az adott mondatot"

Még egsyzer mondom: ne idézz kontextusból kiragadott mondatokat. Avagy ne helyezd őket a TE saját kontextusodba, mert az idézett személy megadta a saját kontextusát.

Mellesleg kíváncsi vagyok, vajon a "Rábasztam, hát így jártam" szöveget ugyanolyan őszintén mantráznád-e, mint a "Rábasztál, hát így jártál" szöveget. Nem mindegy ám, melyik végén állsz a pénisznek.

John Doe3 2017.01.05. 13:38:38

@para_noir: Értő olvasás. Most írta Einstein, hogy nem fizetsz kevesebbet a taktikád miatt, és le is vezette. Következésképpen, ha egyenletesen fűtesz, akkor sem lesz többletköltséged. Igy hibás az érvelésed. Persze, ha te azt érzed jónak, hogy duzzogásból érzed magad szarul a hőingadozás miatt nulla megtakarítás mellett, akkor ezt kellene mondani. A hőtehetlenség tényleg nagy dolog!
Saját példám: van egy lakásom, kb 30 napot vagyok benne évente. A termosztát folyamatosan 22,5C-ra van állítva. És így kapom vissza végelszámoláskor a fűtésre befizetett előleg kétharmadát! És bármikor odautazhatom, kellemes meleg fogad.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.01.05. 13:41:55

@para_noir:

"Lehet, hogy vannak etikátlan fűtési szokások távhős panelokban"

Ott eleve nem lehetnek ilyenek, mert a ház fűtési költségének nem kis részét mindenki fizeti - az is, aki egyáltalán nem fűt.

Távhős panelokban a csalás dívik, legalábbis ahol van költségmegosztónak csúfolt szarság. Bár a túlnyomó többség elég bután csal (pl. leszerelik a költségmegoszítós radiátort és másikat szerelnek fel, persze a plomba sérül), van olyan igen egyszerű, hatékony és semmiféle nyomot nem hagyó módszer is, amellyel a költségmegosztó alapján számolt költséget (ami csak egy része a teljes fizetendőnek - gyakorlatilag lenullázhatod.

para_noir 2017.01.05. 13:43:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne: azt idézek és úgy, ahogy akarok, nem tudom minek szólsz bele fogadatlan prókátorként, nálad van talán az "Így kommentelhetsz Biblia"? Ő mondott valamit, nekem más volt a véleményem, aszerint kiegészítettem a sajátommal. Részemről ez lezárva, ha nem tudod felfogni, akkor rágódj rajta magadban. Puffogtathatod az üres frázisaidat, nem ismersz, kurva sokat szívtam társasházi szarságokkal, és mindig birkatürelmű voltam, nem szokásom balhézni. Laktam bolond néni mellett, aki egyfolytában azt híresztelte, hogy meg akarom ölni, volt közös hálószobafalam évekig a Király utcai VAM Design Centerrel, ha tudod mi az, sejtheted milyen élmény volt, más sikított volna tőle, én leszartam, volt sok erkélyre lehamuzós, éjjeldübörgős, rendszeresen asszonyverős-sikítós szomszédom, most egyfolytában ugatós kiskutyás mellett vagyok három éve, az egyfolytában szó szerint értendő. nem balhézok vele se, szóval voltam rengeteget a farok rossz oldalán, nekem ne akard elmesélni a társasházi életet. A fűtés kérdésében továbbra is tartom, az én lakásom nem nyel el hideget senkitől, tisztességgel fűtök, de napközben nem, mert üres lakást nem fűtök, nincs értelme. Ha a szomszéd fázik, tekerje fel a saját, önálló fűtését, és kész, én is pontosan ezt teszem, és nem tőle várom a lakásom melegét.

a nemzet fogatlan provokátora 2017.01.05. 13:46:53

@para_noir: A fogatlan provokátor én vagyok, nem Nocraftné..

para_noir 2017.01.05. 13:47:03

@John Doe3: baszki, mindenki olyan okos. Ez egy 42 nm,-es kis kecó, remek hőszigeteléssel, hazamegyek hatra, van 18 fok, felnyomom 24-re, negyedóra múlva meleg van. A negyedórás felfűtést "spóroljam" meg az egésznapos fűtéssel? Tényleg?

para_noir 2017.01.05. 13:47:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne: na ebbe már bele se megyek, ha átmentél ostobába, maradj egyedül, szevasz.

a nemzet fogatlan provokátora 2017.01.05. 13:49:37

@para_noir: " Ha a szomszéd fázik, tekerje fel a saját, önálló fűtését, és kész, én is pontosan ezt teszem, és nem tőle várom a lakásom melegét. "

Olyanról, hogy szolidaritás, még nem hallottál. Többek között ez különbözteti meg az embert az állatokól..

ze11 2017.01.05. 13:50:53

A padlóburkolat _fölé_ vastag szőnyeg, a lábra vastag zokni és mamusz. A padlóburkolattól függ, hogy mit lehet még csinálni - például laminált padló és alá rakni a teljes területre szigetelést - igen, ez drága/teljes lakást érinti - ellenben az értékén is emel (hő- és hangszigetelés és új padlóburkolat).

para_noir 2017.01.05. 13:53:13

@a nemzet fogatlan provokátora: azt azért láttad, hogy feljebb írtam, hogy a lakásom teljes kerületének elenyésző része érintkezik bármilyen szomszéddal? Te is mantrázod itt ezt a szöveget, de kíváncsi lennék, megduplázod-e a fűtésköltségedet az ismeretlen szomszédod kedvéért? Társasházban laksz egyáltalán? És még egyszer: a lakásom kicsi, jól szigetelt, nem hűlik le jelentősen késő délutánra, nem arról van szó, hogy hetekig fűtetlenül hagyott lakással vonom el a meleget a szomszédoktól, arról van szó, hogy munkaidőben nem tekerem fel, mert nincs rá szükség.

ze11 2017.01.05. 14:01:22

@para_noir: A közös falak hőátbocsátása a lényeges - meg a két oldal közötti hőmérsékletkülönbség - ha 18°C-ra megy le a lakásod hőmérséklete, és feltesszük, hogy a túloldal 22-23°C-t akar tartani, akkor sem lesz a szomszéd "vesztesége" 100-120W-nál... Szerintem...

2017.01.05. 14:38:46

@para_noir:

Nos, ha a te lakásodnál így van, ahogy írod... akkor nem rólad van szó konkrétan, ennyi.

---

De akkor miért aggódsz azok helyett és véded őket
akik sunyi módon valóban meleget lopnak a
" nem fűtök" nevű trükközéssel a szomszédaiktól.

Mert náluk olyan a panel vagy a társasház kialakítása, hogy megtehetik és meg is teszik
Sajnos elég sokan.

Onnan ismered fel az ilyen házakat, hogy a szabályzatukban
túl nagy arányban alapozták a költségmegosztásra ez elszámolást.
50% fölött, sőt olykor még inkább...

Ezekben a házakban lehet szívatni a nem /alig fűtéssel a szomszédokat.
Ezt nevezem sunyi meleg lopásnak, mert az!

2017.01.05. 14:48:37

@ze11:

18/23 fok az 5 fokos hőlépcső
A lakások közti fal/födém U=1,0 W/m2K vagy még nagyobb hőátbocsátású.

Azaz minden közös m2-en 5 Watt áramlik szomszéd felé.

Egy 6 méteres közös fal az ugye ~2,6x6=~16 m2
Tehát 80 Watt a szomszéd felé >> napi ~ 2kWh

Ami a gáz/távfűtés ~16 Ft/kWh árával napi 30 Ft
Havi 900 Ft egy télen 5-6 eFt ...
Csupán egy rövidke közös falon át!

Egy 55 m2-es lakás padlóján vagy plafonján át ~20000 Ft egy télen.

Ha van több nem főtő szomszédod is akkor ugye lehet akár!
- alul >> 20 eFt
- felül >> 20 eFt
- két oldalt >> 2x5=10 eFt
--------------------------
Összesen: 50 eFt

Azaz rossz esetben az 5-6 e Ft (egy oldal szomszéd) helyett
szívhatsz
egy télen akár 50 eFt-is az energia vámpír szomszédok okán.
(alul+felül+kétoldalt sem fűtenek rendesen)

kovacsbelane 2017.01.05. 15:08:37

@tamarisk: Meséld már el okostóbi, hogy ha én 21 fokban érzem magam jól és a fűtési szezon kezdete előtt is ennyi van, akkor miért is kéne fűtenem? Én értem, hogy mi a probléma, de csak azért nem fogok 23 fokot tartani, mert más kisgatyában akar otthon flangálni. Vagyis flangálhat, de fizesse ki és hadd ne az én problémám legyen. Én meg akkor tekerem fel a fűtést, ha 20 fok alá megy, máskülönben nem.

nevetőharmadik 2017.01.05. 15:16:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Meleg oldalon is lehet hőszigetelni, csak párazáró réteget kell rakni a szigetelés és a burkolat közé. Falon persze nem praktikus, mert onnantól szög, fúró kizárva, de padlónál ez pont nem gond.

emzéperiksz 2017.01.05. 15:17:29

Rendesen le kell szigetelni a padlót. Kell rá egy réteg, 10 cm-s lépésálló nikecell vagy ilyesmi, arra mehet a burkolat - járólap, laminált stb.

kasiszuzsi 2017.01.05. 15:22:09

Azoknál a társasházaknál, ahol központi fűtés van, szerintem nem szabadott volna engedni a költségosztós elszámolást.
A házak úgy lettek megtervezve, hogy minden radiátor teljesítményére szükség van. Pl. egy 16 lakásos távfűtéses házban 4 lakás üres, itt a radiátorokat lezárták. A többiek persze megfagynak, mert a teljes fűtési teljesítmény 25%-a kiesett. Mint egy gk, amikor egy hengere kiesett. Persze, hogy nem úgy gyorsul, és nem lehet vele ugyanúgy száguldozni.

Az egyedi fűtéseseben meg mindenki úgy fűt, ahogy akar.

2017.01.05. 15:41:25

@kasiszuzsi: "A házak úgy lettek megtervezve, hogy minden radiátor teljesítményére szükség van."

Hazudsz. Úgy lettek tervezve, hogy szartak a szigetelésre, minden radiátor maximumon pörgött, a hőmérséklet a hőközpont kénye-kedvétől függött.
Jött a korszerűsítés, le lettek cserélve a nyílászárók, a falakra kívülről felkúrták a szigetelést. Tehát kurvára mindegy, hogy milyenre tervezték, már rég nem olyan a ház.

Megjegyzem ha a szomszéd nem fűt, akkor se fagy meg az otthonülő nyugger. Ez a másik hazugságoddal szemben az igazság.

Ha fáztam, akkor nem a szomszédba kopogtattam át, hogy fűtsön már nekem, hanem feltekertem a fűtést. Ha nem voltam otthon, akkor nem is fűtöttem. És ez így helyes.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.01.05. 15:46:19

@nevetőharmadik:

"Meleg oldalon is lehet hőszigetelni, csak párazáró réteget kell rakni a szigetelés és a burkolat közé. Falon persze nem praktikus, mert onnantól szög, fúró kizárva, de padlónál ez pont nem gond."

Elvileg igen, gyakorlatilag mit csinálsz a padló és a fal találkozásánál? Csak mert ott is jön fel a hideg (és remélem, nem jön valami tudálékos faszkalap azzal, hogy a hideg nem jön, csak a hő megy), nem is kicsit.

Arról nem is beszélve, hogy az új építésú lakások belmagassága nem túl nagy, és ebből vesz el a padlóra lerakott szigetelés.aminek azért min. 5 cm-nek kellene lennie, hogy legyen is hatása. És ennyivel lesz alacsonyabb az ajtó, szemöldökfája, az ablakok is ennyivel alacsonyabban lesznek, a fürdőben a fürdőkád, mosdókagyló, hadd nem folytassam.

Alsó hangon is félmilliós-milliós beruházás csak azért, mert valaki (lakó, bank) nem hajlandó legalább temperálni a lakást.

a nemzet fogatlan provokátora 2017.01.05. 15:54:43

@karandash: Nem tankolja meg, viszont kifűti a lakásodat, mire hazaérsz..(Azért ez se rossz !:)

nevetőharmadik 2017.01.05. 15:57:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Elvileg igen, gyakorlatilag mit csinálsz a padló és a fal találkozásánál?"

Hát, leginkább ugyanazt, amit egy emelettel lejjebb a fal és mennyezet találkozásánál csinálnék: duzzogva elfogadnám, hogy hőhídmentes lakóépület nincs. A többi kifogásod persze áll, de inkább csak tudálékos faszkalap akartam lenni. A fent leírt szituációban szőnyeggel, vastag talpú papuccsal és vastag zoknival oldanám meg a helyzetet.

ze11 2017.01.05. 15:58:56

@tamarisk: A 23°C az a fürdőszoba, a lakóhelyiségeknél 21°C-ot szokás számolni :-) Sajnos a födémek elég gázosak tudnak lenni régi épületekben, ez igaz - de oda meg 2-3cm plusz szigetlés a régi padlóra (ha nem nyikorog-hullámzik...), és rá egy plusz réteg parketta, és masszívan lecsökken a hőátbocsátási tényező.

ze11 2017.01.05. 16:10:25

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem kell 5cm, fűtetlen pince fölött 0.5W/m^2K hőátbocsátási tényező (vagy jobb) az előírás - ennyire lehúzni egy belső födémet azért összesen 2-3cm-rel meg lehet oldani. (Azért a fűtetlenpincét vettem alapul, mert ott is "fagymentes" állapottal lehet számolni, ahogy egy fűtetlen lakásnál is.

2017.01.05. 16:20:09

@a nemzet fogatlan provokátora: és mi van, ha én nem akarok meleget, mert szeretem a hűvösebbet? Én teletankolt kocsit akarok inkább a szolidaritás jegyében.
Már nem élek Magyarországon, szerencsére olyan helten lakom, ahol nem kell és nem is lehet fűteni.
A geci ávós magyar nyuggerek meg zabálják csak fel az ország jövőjét, az én adómból már nem megy a nyugdíjukra egy fillér se.

2017.01.05. 16:36:03

"Egyrészt, egy gondnok ilyet nem mondhat"
Miért ne mondhatna? Hiszen ez a probléma nem gondnoki hatáskör.
Erika szigeteljen vagy keresse meg az alsó szomszédot és beszélje meg vele, hogy menjen a fűtés és a számlát majd rendezi helyette.

Kyria 2017.01.05. 17:41:16

Pár évvel ezelőtt - tervezőasztalról - vettem az egyik lakásomat, majd az első egy-két fűtési idény után páran előálltak azzal az igénnyel, hogy változtassuk meg a közös költséget (házközponti kazán van, ami a meleg vizet is előállítja), mert hát alattuk garázs/csak a tűzfal, stb. van. Hát tessék mondani, amikor a tervekről kinézték a lakást, ezt nem látták??? (Na persze meg lett fúrva az ötlet, mondanom sem kell.)
Ez a sztori jutott eszembe a fenti bejegyzésről, amit olvasva nem is tudtam, röhögjek vagy sírjak!? (Bár tényleg hatalmas a különbség, mert míg abban még ki sem nyitottuk a fűtőtesteket, annyira körbefűtik a többiek, egy másik, ami meg magasföldszinti - és alatta csak a ház bejárati része a postaládákkal és a közös tárolókkal van - bizony lényegesen hidegebb. De eszembe sem jutott ezen háborogni, jól is néztünk volna ki.)

sunabajnok 2017.01.05. 18:14:45

Kedves Posztíró! Hasonló problémát okozok én is felettem lakónak, ugyanis hetedik éve lakunk egy hetedik emeleti saroklakásban, és még egyszer sem kapcsoltuk be a fűtést. A felettem lakó állandóan sároz a lakógyűléseken, velem akarja kifizettetni a számláit, mert szerinte ha fűtenék, nála nem lenne hideg. Nem voltam rest megkérdezni tőle, hogy ugyan nála mi számít hidegnek....... Hát.... ő minimum 28 fokban akar élni :)))) Hivatalos levél ment neki, belgyógyász orvos által leírva, hogy 21-23 fok az ideális a szervezetnek! És mi ezzel a hőfokkal élünk. Na ezen annyira berágott, hogy bíróságra vitte az ügyet. Egyetlen beadványom volt, a levél, amit neki írtam. Meg sem kellett szólalnom a bíróságon. Épp csak ki nem röhögte a bíró. Vannak fázós típusú emberek, ezt aláírom, de ne az én káromra akarjon már valaki komfortosabban élni.

sunabajnok 2017.01.05. 18:22:09

@kasiszuzsi: Ezzel azért nem értek egyet, mert a régi rendszerben a meleget felnyomta a legmagasabb lakásig, ott izzadt a nép, és mire lecsordogált az alsó szintekre, már kihűlt a víz és alig volt fűtőértéke. De ugyan annyit fizetett a tetőn lakó is, mint az alsóbb szomszédok. Hidd el, nem volt az jó rendszer. Én is az utcát fűtöttem, mert dög meleg volt.

a nemzet fogatlan provokátora 2017.01.05. 18:24:32

@karandash: Tudod azok a nyuggerek fizették valamikor a nagyszüleid nyugdíját, az ő adójukból tanulhattál, kaptál ingyenes orvosi ellátást stb.

"..és mi van, ha én nem akarok meleget, mert szeretem a hűvösebbet?"

Az előbb írtad, hogy 24 fokra nyomatod fel a fűtést (ami egyébként nem is egészséges, 20-23 fok az ideális). Nem hinném, hogy túl sok ember lenne egyébként, aki tartósan 20 alatti hőmérsékleten komfortosan érezné magát otthon..

Novák Aircraft Ferencné 2017.01.05. 18:33:44

@nevetőharmadik: Már az ókorban feltalálták a padlófűtést..

nevetőharmadik 2017.01.05. 18:48:31

@Novák Aircraft Ferencné: Az lehet, de azóta alaposan felment az ára a papucshoz meg zoknihoz képest :D

(Valójában nyilván nem, alighanem több közembernek van ma padlófűtése, mint akkoriban)

sőőtnagyonis 2017.01.05. 19:01:42

Bár a körülmények nem világosak, maximálisan együtt érzek azokkal akik ilyen helyzetben kétségeesnek, és keresik a megoldást.
Az egyik elképzelhető megoldás a hőszigetelésen kívül egy fűtési lehetőség alkalmazásával biztonságosan megoldható.
Ha a teljes lakást nem is oldhatjuk meg, egy szobában barátságossá tehetjük, elektromos fűtés alkalmazásával.

images.search.yahoo.com/yhs/search?p=elektromos+ellen%C3%A1ll%C3%A1s+f%C5%B1t%C3%A9s&fr=yhs-avg-fh_lsonswrow&hspart=avg&hsimp=yhs-fh_lsonswrow&imgurl=http%3A%2F%2Fwww.olajradiatorok.hu%2Fimages%2Fuploaded%2FImage%2Ftbbi_hd.jpg#id=0&iurl=http%3A%2F%2Fgaznelkul.hu%2Fimg%2Ffutokabel.jpg&action=click

Léteznek falra szerelhető elektromos fűtőtestek, melyek alacsony hőmérsékleten 30-50C-on Gazdaságosan üzemeltethetők.

Fontos körülmény lehet az alsó lakás esetében, hogy zárva vannak-e a nyílászárók, ugyanis ennek télen nagyobb a jelentősége, akár 5-10 C-t is jelenthet a fenti lakó járószintjén. Ebben az esetben a közös képviselőnek is lehet dolga, hogy az alsó tulajdonost figyelmeztesse mulasztására, mert ez jogos követelése a fenti lakónak.

martineden 2017.01.05. 19:08:19

@néma fóki: ,,Hiába fűtök 22 fokon"...ne rohogtess, futs 28ra ,aztan nem fogsz fazni.Ha mellmagasssagban van a termosztat, ott 22 fok, akkor a padlon jo ha 16 fok van, ne csodalkozz ha lefagy a labad.Az se mindegy mileyn a padlo, parketta , mupadlo, padloszonyeg?

martineden 2017.01.05. 19:11:24

@Tibi !: Nincs igazad.A sajat lakasomban en dontom el, hogy futok , vagy nem futok.Egy ilyen keresettel korberohognenek.Az ugyved nem , csak a hatad mogott, mert o megkeresne rajtad a sajat futesrevalojat.

sőőtnagyonis 2017.01.05. 19:14:47

Talán szakszerűbben kiépíthető ez a rendszer, szabályozható termosztátokkal szerelve.
Oda kell figyelni az elektromos hálózatra, hogy elbírja a terhelést

jomeleg.hu/torolkozoszarito-riva2-750w

Bár költségei vannak választhatunk, hogy fagyoskodunk vagy költekezünk.

nem várt fordulat 2017.01.05. 20:05:20

Megy itt az észosztás, fikázás, ne hagyjátok abba :)

Én ezt úgy oldom meg, hogy egy panel 8. emeletén lakom, a konyhaablakom bukóra nyitva télen/nyáron, régis szar ablakok, a bejárati ajtó alatt 4 cm-es rés, az erkélyajtó külső üvegtáblája, akárcsak az étkező külső üvegtáblája becsapódás miatt kitört, oszt szarok mindenre, mert pont jó idő van :)

Mivel nincs egyéni elszámolás, úgy szarok rá, ahogy van.

A poszthoz meg: így járás. Ha enyém lenne az alsó lakás, és 3 évre kiküldetésbe mennék, és bármilyen oknál fogva nem akarnám kiadni, minden főcsapot lezárnék, oszt jónapot. A felettem, mellettem lakók fűtése nem az én gondom.

Szolidaritás, na persze. Pedig abszolút nem vagyok önző típus, sőt, kifejezetten szolidárisnak érzem magam, de vajon ha a hónap utolsó 5 napjába felmegyek, és becsöngetek, hogy csókolom, azért fűtök, hogy az ön kis talpacskája ne fázzon, viszont így hónap végére elfogyott a pénzem, legyen kedves nekem vacsorára főzni egy tányér levest, esetleg két szendvicset és egy narancsot, mennyi szolidaritást kapnék?

De ha teljesen konstruktívan akarok hozzáállni, azt mondom: a posztoló jól tette, hogy megoldást próbál keresni a problémájára. Sajnos a szituáció adott, tehát ezt neki önnálóan kell megoldania.

Több építő javaslat is elhangzott, meg lehet kérdezni szakembereket, ajánlom a www.hobbielektronika.hu/ oldalt, mert bár ez nem feltétlen elektronika, annyi mérnök meg szakértő van, hogy csípőből fogják dobni a jobbnál jobb ötleteket.

nem várt fordulat 2017.01.05. 20:08:22

@sőőtnagyonis: "Fontos körülmény lehet az alsó lakás esetében, hogy zárva vannak-e a nyílászárók, ugyanis ennek télen nagyobb a jelentősége, akár 5-10 C-t is jelenthet a fenti lakó járószintjén. Ebben az esetben a közös képviselőnek is lehet dolga, hogy az alsó tulajdonost figyelmeztesse mulasztására, mert ez jogos követelése a fenti lakónak."

Ez nekem is eszembe jutott, és abszolút jogos! Sőt, ha van lehetőség bejutni a lakásba, akár még az is megoldás lehet, amit anyáink tesznek, hogy szivacs a résekhez, esetleg D profil, mind filléres megoldás, félő, hogy jogilag nem biztos, hogy megoldható, de ez már legyen a közös képviselő dolga.

sutyerák 2017.01.05. 20:19:29

nem fűt az alattam lakó,(legalábbis nem annyira),mert a földszinten lakok. -a pincét meg nem fűtik.

ezért nálunk a földszinten és a legfelső emeleten mínusz 10% a jóváírás a fűtés-költségosztó elszámoláskor a közbenső lakások terhére. ennyivel jobbat nem tudtak kitalálni.

sutyerák 2017.01.05. 20:29:45

és emellett én itthon mindig egy szál klottgatyában és trikóban érzem jól magam,- 22fok van most is itt a szgépem feletti polcon a hőmérőn,kb. fél méterre a radiátortól és az ablaktól. a padlón mindenhol vastag szőnyeg,-konyhában fűrdőben,előszobában műanyag padló.

2017.01.05. 20:37:11

@sunabajnok:

Tudod-e, hogy?
A mérnökök képesek voltak ezt a számodra bonyolult dolgot is kezelni.

Ezért,

a legfelső lakásba csak egész rövid (0,4-0,6 méter) radiátort raktak!

Aztán lefelé haladva nőtt a radiátorok hossz, hogy a már hidegebb vízzel is ugyanannyit fűtsenek.

A legalsónak pedig már jó hosszú (~ 2 méteres) radiátora volt/van mert oda már csak a langyos víz ér le.

Így lehetett megoldani ezt feladatot.

2017.01.05. 20:45:22

@nem várt fordulat:

Vagyis 3 évig lopnád a meleget a többiektől...
Hisz nélkülük a te lakásod ugyebár szétfagyna! télen.

Mivel mégsem fagy szét nyilvánvalóan a többiek által fizetett meleg miatt nem.
Nomeg! a rajtad is átmenő függőleges cső miatt, ami szintén fűt nálad.

Pont ezek miatt igazságos az, ha az elzárt, letekert, leszerelt radiátoros
(azaz a fűtetlen) lakások tulajdonosai is fizetnek valamekkora fűtés számlát.

Az igazságos rész legalább 50% ...

2017.01.05. 21:18:30

@a nemzet fogatlan provokátora: "Olyanról, hogy szolidaritás, még nem hallottál. Többek között ez különbözteti meg az embert az állatokól."

Vagy inkább az embert a fideszesektől.

sőőtnagyonis 2017.01.05. 21:22:57

@nem várt fordulat:
Sajnos az itt észt osztók kevés tapasztalattal rendelkeznek.
Ott ahol értelmes emberek laknak,és öntudatosabbak, az épületen is meglátszik.
Én szoktam figyelni, hogyan viselkednek a lakók nagyobb épületekben.
Érdekesnek találtam a témába vágóan azt a megfigyelést, hogy hosszú 5-6 lépcsőházas tömböknél éjszakára a lakók leeresztették a redőnyöket. Érthető, ha ezek az épületek több energiát takaríthatnak meg, mint akik ezt nem teszik meg, vagy nem tehetik meg, vagy nem törődnek vele.
Azt is megfigyeltem, hogy volt ahol a hatodik emelettől feljebb már nem találták ezt fontosnak.
A jól szigetelt épületeknek van olyan része, amely alulról túlfűtötté válik, és az itt lakóknak már a meleg ellen kell "védekezni" erre egy további jel is figyelmeztet., Az ablakokat ilyenkor nem csak szellőztetésre használják, hanem hűtésre is! Az ilyen esetben költségosztók, már egy olyan színjáték eszközei ami csak a lakók azon részét bünteti, akik valamiért fáznak. Természetesen lehet kivétel, de ilyen esetek már kevésbé átláthatóak, ezért még a szakemberek sem foglalkoznak a problémával megfelelő körültekintéssel.
Elnézést a kitérőért, de egy épülettömb az ott lakók közös lakótere, ezért nem lehet egy szimpla egyedi kertes házként szemlélve okosat mondani, mint ahogyan ezt sokan teszik..

2017.01.05. 21:25:09

"Egyrészt, egy gondnok ilyet nem mondhat

Ezt azért szögezzük le az elején. Még ha nem is feladata, azért lehet emberségesen is állni ehhez a kérdéshez. Végtére is, azért van ott, hogy a lakók ügyes-bajos gondjait megoldja, vagy legalább segítsen útbaigazítani őket."

Ahogy mondod, a lakók ügyes-bajos dolgait. A hülyéket meg el kell hajtani a retkesbe. Még hogy az alsó szomszéd nem fűt... Feleségül ne vegyen?

2017.01.05. 21:30:47

Nekem is fázott a lábam, amikor hazaérkeztem, de nekem mindig van vodkám vagy pálinkám otthon. Jobb, mint a padlófűtés, olcsóbb is, nem kell medvéket kérdezgetni, hogy hogyan kell meginni.
:)

nem várt fordulat 2017.01.05. 21:49:56

@tamarisk: Nem lopom én a meleget senkitől. Ha már megvettem a lakás több 10 millióért, hadd csináljak már amit akarok. Nyilván, ha jégszobrász lennék, és permanensen -12 fokban tartanám, azért már szólhatnak.

Mi van ha én mint lapp állampolgár érkeztem ide, és a 10 fokot szeretem?

Ha a lakásom utcai frontra néz, az én dolgom hangszigetelni, nem pedig a kocsmákat kell bezáratni, vagy megsarcolni, hogy a nem teljesült nyugalmam miatt fizessék a bérem 50%-át.

Je ne suis pas Charlie Hebdo! 2017.01.05. 21:53:04

@tamarisk: Ne haragudj, igazán nem akarlak megbántani de az álláspontod egyszerűen helytelen. Nincs szó meleg-lopásról.Továbbá rettenetesen pazarló használaton kívüli helyiségeket fűteni, legyen az utca, vagy üres lakás.
Az alapprobléma a szigetelés hiánya. Pont.
Az alapproblémát szigeteléssel kell megoldani, nem pedig azzal, hogy másokkal fizettetjük a fűtésszámlánkat. Ez nálad valami begyökeresedett szocialista gondolkodásmód.

a nemzet fogatlan provokátora 2017.01.05. 22:20:13

@Je ne suis pas Charlie Hebdo!: Jogilag nyilván nem lopás, morális szempontból igen. Elvileg a társasházi szabályzatban lehetne foglalkozni a kérdéssel. Ha valaki télen egy bizonyos szint alatt fogyaszt, akkor a lakóközösség kötelezze plusz hozzájárulás befizetésére.

Je ne suis pas Charlie Hebdo! 2017.01.05. 22:24:27

@tamarisk: Nem a szomszédod az energiavámpír, hanem a lakásod.

Je ne suis pas Charlie Hebdo! 2017.01.05. 22:28:54

@a nemzet fogatlan provokátora: És miért nem szigetelésre kötelezik a lakókat? Mi a retkes faszért kellene fizetnem más fűtésszámláját? Ráadásul, ha a saját lakásomat leszigetelem, akkor sem jut el a meleg a szomszédomhoz. Szigeteljen ő is. Ez itt sem nem kommuna, sem nem kibuc.

2017.01.05. 22:29:38

@a nemzet fogatlan provokátora:

-----
"Jogilag nyilván nem lopás, morális szempontból igen. Elvileg a társasházi szabályzatban lehetne foglalkozni a kérdéssel. Ha valaki télen egy bizonyos szint alatt fogyaszt, akkor a lakóközösség kötelezze plusz hozzájárulás befizetésére."
-----

Innen indultunk, csak a sok értetlen-önző, gondolkodni képtelen alak nem olvas és nem ért semmit :-(

Je ne suis pas Charlie Hebdo! 2017.01.05. 22:32:13

@a nemzet fogatlan provokátora: Ha napkollektorral rásegítek a fűtésemre, akkor a fűtésszámlám alacsony lesz, lehet, hogy 28 fok van a lakásomban, mégis fizetni fogok az alacsony fogyasztás miatt? Kapjatok már a fejetekhez, vége van a szocializmusnak.

Je ne suis pas Charlie Hebdo! 2017.01.05. 22:33:42

@tamarisk: Te vagy képtelen gondolkodni. Szigetelj és ennyi!

Je ne suis pas Charlie Hebdo! 2017.01.05. 22:40:44

@a nemzet fogatlan provokátora: Kötelezzen a lakóközösség mindenkit szigetelésre. Nem fizetésre, szigetelésre. Szigetelésre. Szigetelésre. Szigetelésre. Mert ennek hiánya a probléma.

2017.01.05. 22:58:03

@Je ne suis pas Charlie Hebdo!:

HA.... gondolkodnál, látnád, hogy:

A szigetelés nem oldja meg a problémát!

CSAK!!!! csökkenti a számlákat....

Az erőteljes hőszigetelés akár annyira, hogy már jelentéktelenné válik.

----

Azonban amíg egy 2. emeleti 30-40%-al többet fizet, mint a fölötte lévő 7. emeleti a 10 emeletesben.
Addig simán látható, hogy az elosztással van baj !

Ha, pedig közben egy 4. emeleti éppenséggel nullát fizet vagy ahhoz közel.
Akkor ott láthatóan méretes sunyításról van szó.

Hisz a lakások között nincs hőszigetelés különbség!
Ekkor hőmérséklet különbség sincs!!!!!

Akkor viszont mi az oka, hogy ekkora különbség lesz a számlákban... he?
Gondolkodj ezen!

...és rájössz, hogy nem vagy alig fűtő sunyítók a tényleges ok.
Más ugyanis nem lehet a lakások közti műszaki különbségek híján.

a nemzet fogatlan provokátora 2017.01.05. 23:58:32

@Je ne suis pas Charlie Hebdo!: Új építésű ingatlannál? Egyébként meg ha igazságosan megoszlanak a fűtés költségei, akkor fölösleges kiadás az épületen belüli túlzottszigetelés. Mindenkinél kell legyen egy minimum, amire fel kell fűtenie a lakást, akkor is ha nem tartózkodik ott. Így igazságos.

a nemzet fogatlan provokátora 2017.01.06. 00:03:41

@Je ne suis pas Charlie Hebdo!: "Mi a retkes faszért kellene fizetnem más fűtésszámláját?" És mondjuk egy kisgyerekes családnak mi a retkes faszért kellene kifűtenie a te lakásodat is?
Egyszerű a képlet: ha a többség nem óhajtja a potyautasok lakását is fűteni, akkor rákényszeríti őket egy bizonyos fokú fűtésre, vagy kompenzáció megfizetésére. Ez a demokrácia.Tudod, "nincs ingyen ebéd.." ;)

2017.01.06. 04:27:59

@a nemzet fogatlan provokátora: "Az előbb írtad, hogy 24 fokra nyomatod fel a fűtést" - hazudsz, nem én írtam. Én nem fűtöttem ilyen őrült melegre, nekem megfelel a 20-21 fok, éjszakára pedig még a 17 is, mert vastag paplannal, takaróval aludtam. Meg létezik elektromos ágymelegítő is. Fejezd be a hazudozást! Ne tulajdoníts nekem olyat, amit nem írtam.

2017.01.06. 04:41:33

@a nemzet fogatlan provokátora: "mondjuk egy kisgyerekes családnak mi a retkes faszért kellene kifűtenie a te lakásodat is?" - nem nekem írtad, de válaszolnék erre a böszme nagy hülyeségre. Az ilyen családok a fattyuk miatt fűtenek, nem a szomszéd miatt. Menjenek el dolgozni, mint minden rendes ember, a fattyaikat meg adják bölcsődébe, mint minden rendesen dolgozó ember.

2017.01.06. 04:42:28

@a nemzet fogatlan provokátora: "Ez a demokrácia" - helyesen: ez a kommunizmus.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.01.06. 12:18:09

@ze11:

"Nem kell 5cm, fűtetlen pince fölött 0.5W/m^2K hőátbocsátási tényező (vagy jobb) az előírás - ennyire lehúzni egy belső födémet azért összesen 2-3cm-rel meg lehet oldani."

Az XPS hővezetése kb. 0.035 W/m2K. 0.5W/m2K eléréséhez 7cm vastag XPS kell. A 2-3cm - legyen 2.5cm) - XPS csak kb. 1.4W/m2K hővezetést ad ki, ami alig jobb egy átlagos vastagságú szigeteletlen téglafalnál. Persze lehet, hogy ennyi plusz elég lehet egy fűtetlen lakás esetén, ahol azért nincs fagy.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.01.06. 12:21:12

@sunabajnok:

"már kihűlt a víz és alig volt fűtőértéke."

Bocs a szőrszálhasogatásért, mert mindenki tudja, mit akartál írni, de azért a víznek nincs fűtőértéke. :)

a nemzet fogatlan provokátora 2017.01.06. 19:02:09

@karandash: Jaj persze, mert mindenki akinek kis gyereke van az munkanélküli, ugye okoska? A helyzet az, hogy aki elmegy otthonról naponta huzamosabb időre és lebassza kurva alacsonyra a fűtést az egyszerűen számol azzal, hogy a szomszédos kisnyugdíjas, meg kisgyerekes úgyis szépen felfűti neki egy viszonylag magas hőmérsékletre mire hazaér. Na ez a pitiáner proliság netovábbja..Másokon való élősködés

Aki különálló házban lakik az eleve nem nyomatja le ennyire alacosnyra, mert neki nem jön a falon keresztül az ingyen hő..

ze11 2017.01.06. 22:49:45

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Egyrészt jó lenne tudni, milyen a jelenlegi födém rétegrendje és ebből a hőátbocsátási tényezője, másrészt a hőérzet lényeges javításához ez a pár cm-es "plusz" elég lehet.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.01.08. 10:47:03

@ze11:

Igen, a levélíró régi belvűrosi lakásban él, ott tudtommal elég vastagok a födémek, de hőtechnikailag biztos nem jók.

Mellesleg én is hasonló probléma előtt állok. Vettünk egy 1980-ban épült családi házat, persze hőszigetelés nulla. A belmagasság 278cm, a meglévő betonpadlót nem akarjuk megbolygatni, és azon tépelődünk, merjük-e 15cm-rel megemelni a padlószintet: kb. 13cm XPS, fölé 1cm OSB a teherelsztáshoz plusz a megfelelő helyeken párazáró fólia, arra meg laminált parketta. Maradna 263cm belmagasság, nem tudom, nem lenne-e nyomasztó.

ze11 2017.01.08. 16:50:13

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Szerintem nem - volt szerencsém kereken 260cm belmagasságú szobához (panel, kapott laminált padlót, meg a ronda plafon helyett szerintem még rondább ragasztott műanyaghabból álmennyezetet, és nem volt nyomasztóan alacsony.
A 10-es OSB nekem speciel nagyon vékonynak tűnik, ráadásul mindenképp egymáshoz kéne rögzíteni a lapokat...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.01.09. 10:04:48

@ze11:

Köszönöm a véleményedet a belmagasságról.

Én is érzem, hogy az OSB nem a legjobb megoldás. De a meglévő betont feltörni és az egészet lejjebb vinni, nos, ez kva sokba kerülne - kb. egy milla körüli összeget mondott a kőműves a 95m2-es családi házra. Ha meg az XPS fölé betonréteget teszek, az nemigen lehet 5cm-nél vékonyabb, akkor meg alig marad a szigetelésnek.

Tavaszig még van időm gondolkodni, bár ez nem sok idő.

Terézágyú 2017.01.10. 12:25:46

@a nemzet fogatlan provokátora:
"Aki különálló házban lakik az eleve nem nyomatja le ennyire alacosnyra, mert neki nem jön a falon keresztül az ingyen hő.."

Dehogynem.
Ha spórolni akar.

reunalla 2017.01.17. 21:15:00

Az én lakásom nem üres, és nem fűtök, mert nekem megfelel a hőmérséklet, meg nem vagyok otthon, mivel dolgozom. Nem fogok azért fűteni, hogy a felettem lakó ne rinyáljon, mert fázik.
Nem mellesleg a pincét se fűti alattam senki, és én se sírok a közös képviselőnek, hogy hideg lenne.

venszivar 2017.01.30. 08:37:45

Tavaly tavasszal orokoltem egy panelt. Ott áll üresen. NEHOGY MÁR FŰTSEK, MIKOR a fűtésnek "csak"az alap díja havi 10-11 000 Ft. "közös lónak túros a háta" ! ?!:):D

kolompa lole 1111 2017.07.02. 18:36:36

@tamarisk:

"Aki a pince/garázs fölött a tető alatt vagy a szabad végen lakik
az ezt adottságként elfogadta amikor megvetet/kibérelte a lakást
Ez a helyzete (szívása) nem fűgg a szomszédja sunyiságától! adottság.

Amikor viszont a szomszéd nem fűt és így lopja a meleget tőle az egy másik eset.
Amit jogosan tesz szóvá!"

1. Faszt! Te is elfogadtad azzal hogy mellé költöztél, hogy ha nincs kedve fűteni, akkor neked se lesz honnan lopni a meleget.Neked minden csak jár, a szomszéd meg le van szarva? Ugyanannyi joga van mint neked. Te is ugyanúgy fűthetsz mintha sarkon lennél. Nekem meg mondjuk lejelszavazta a szomszéd a wifit, pedig az jár, mert eddig is ingyen használhatta bárki...

2. Be lehet fejezni az örökös "hideg van, nyenyenye..." nyavajgást! Tuti vmi mamzer írta a levelet is, azok szokták 60 fokra felfűteni a panelt télen-nyáron, a hőmérsékletszabályozás meg max ablakkal történik, nehogy beleszakadjon a menet a radiátorba eltekerés közben...

3. És ha a szomszéd nem a 60 fokot szereti, hanem a 20-at? Miért kéne neki a te hobbifűtésedet kiszolgálni?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.09.03. 06:20:09

Vadul röhejesek azok a kommentelők, akik elvárják, hogy éppen üres mert napközben nincs otthon, vagy nem lakott lakást is fűtsön a tulaja... :D Ahogy valaki emlegette fentebb: szigetelés, szigetelés, szigetelés.
És még egyszer, szigetelés.Mindenki a sajátját.Elmebaj, hogy ez a szocialista gondolkodás nem hal ki az emberekből.Mi sem pampogunk, hogy az otthoni földszinti lakásunk alatt csak a vakond, meg a giliszta lakik (még csak pinyó sincs), le is fagy a lábunk, de ez van.Szigetelünk, jobban felöltözünk, vagy jobban fűtünk.Netán elköltözünk...
:D
Amúgy meg lehet kapni fűthető talpbetétet, be is fogom szerezni.Nekem mondjuk téli bakancsba, cipőbe kell odakintre.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.09.03. 06:23:33

Szerencsére nem is lehet ezt az agybaj költségmegosztásos fasságot alkalmazni, mert mindenkinek egyedi gázfűtése van, óra szerint és szevasz.Így a legjobb.Aki fázós feltekeri a fűtést, nem atomfizika ez. :-)