Klárinál nem takarítják a házat rendesen. De egy apró trükkel megoldotta!

Kicsit a színfalak mögül írok most, de annyira jól esnek az ilyen olvasói levelek. Most épp Klári (megváltoztattam a nevét) töltött fel minket egy hétre! Ráadásul nagyon hasznos infót hozott levele és amit tett, azt magának köszönheti, büszke vagyok rá!

A téma a társasház takarítása, ami rajta kívül sokakat érint. Itt egy tökéletes példája annak, hogy kis energiabefektetéssel miket el lehet érni. Ha neki sikerült, neked is sikerülne! ;) 

nem_takaritanak_a_tarsashazban.jpg

Kedves Házmester Medve!

Először csak véletlen futottam bele egy cikkedbe, de azóta rendszeresen olvasom a blogod. Mondhatni medvefüggő lettem, nagyon tetszik a humorod. Ezalatt sikerült annyira átvennem a mentalitásod, miszerint a dolgok akkor működnek, hogy ha utánamegyünk, hogy a héten velem is csoda történt.

Egyik nap mentem le a lakásomból és konstatáltam, hogy a szokásos csütötröki takarítás megvolt. Csakhogy egyedül a földszint volt felmosva, az emeletek, körfolyosók, de még a lépcsőház sem. Ez kábé a munka 25%-a. Míg korábbi énem csak magamban morogva elsétált volna, most elővettem a telefonomat és lefotóztam, amit láttam.

Mivel tudtam, hogy mire hazaérek, már nem lesz meg ugyanez a lelkesedés (medvelelkesedés, hihi), ezért az autómba beülve megírtam az emailt még indulás előtt.

Aházkezelőmnek írtam, hogy kérem küldje el nekem másolatban a takarítással kapcsolatos valamennyi szerződést.

Medvementalitást ellesve nem akartam rögtön letámadni a takarítócéget sem és a fotókat sem küldtem el azonnal, csak látni akartam, hogy mi van a szerződésben, mert kíváncsi lettem, mit vállaltak és arra is, hogy a takarítást kinek kell ellenőriznie.

A házkezelőmtől semmilyen, de egy mukknyi választ sem kaptam. El is telt a hétvége -oké, olyankor nem is várom el, hogy válaszoljanak-, majd a hétfő, a kedd, de válasz nélkül maradtam még szerdán is. Mígnem eljött megint a csütörtök.

Már arra készültem, hogy újra megpiszkálom, de mikor hazaértem, arra lettem figyelmes, hogy olyan tisztaság van a házban, amilyet én még az ittlétem alatt egyszer sem láttam. Tudod, amikor a pókhálók is le vannak szedve a sarokból és a lépcsőfokok tövéből is ki van szedve a kosz (soha nem sikerült még). Ja és a követ nem szimplán felmosták, hanem felkefélték, így kábé 2 árnyalattal lett világosabb.

Ugyan a levelem óta már több, mint 10 nap is eltelt válasz nélkül, ha másért nem, legalább azért megérte, mert lett egy minőségi takarítás. Most azt várom, hogy a következő csütörtökön is ilyen lesz-e.

Ezt pedig neked köszönhetem, mert ha nem olvaslak akkor eszembe se jutott volna levelet írni. Pedig csak 1 percembe került.

Köszönöm Medve,
maradok olvasód
Klári :)

Azért azt olyan jó olvasni, hogy ilyen ravasz rókákat nevelünk ki, akik tudják, hogy háború előtt infót gyűjtünk, hogy ne csináljunk magunkból hülyét. Ügyes voltál, nagyon büszke vagyok rád! ;)

És hogy valamit hozzátegyek, azért azt sem kéne hagyni, hogy válasz nélkül maradjon a leveled. Házmestermedve minden levélre válaszol és nem csak akkor, ha az anyukája ír. Ez tök alap, nem is értem! Na, majd akarok erről is írni, hogy hogyan lehet kikényszeríteni a választ.

Addig is maradj velünk.
Medvepacsi!

Ha nálad is gond van a társasház takarításával

Tehát, amit Kláritól tanulhatsz: 

1. Ne sétálj el mellette egy szomorú legyintéssel, hanem tegyél valamit! (Nem, nem az a megoldás, hogy feltakarítod! :P Ismerünk ilyet! :( De hát fizettek a takarítócégnek, ember!)

2. Dokumentáld a problémát (készíts fotót - ez már csak egy pillanat, a telefonod lenyomásával azonnal nálad a piszkos bizonyíték)! 

3. Ne harapd egyből nyakon az áldozatodat, csak állíts neki csapdát (kérd ki a szerződést, hogy lásd, egyáltalán mit követelhetsz és hogy kinek és milyen szinten a feladata az ellenőrzés)!

+1 Követelj választ! (Még akkor is, ha a probléma valahogy megoldódik "magától".) 

Most jársz nálunk először? Ne menj el, amíg nem olvasod el legalább pár cikkünket, kérlek! ;) Ha tetszik, amit látsz, gyere és kövess minket facebookon!

Ha pedig nálad is vannak látható problémák a házkezeléssel, olvasd el, Házmestermedve hogyan csinálná máshogy és akár jelentkezz egy bejárásra, amikor szívesen elmegyünk hozzád felmérni a helyzetet, ha esetleg váltanál! 

Szólj hozzá!
2017-03-07 19:20:02 - Házmestermedve

A bejegyzés trackback címe:

https://hazmestermedve.blog.hu/api/trackback/id/tr1012317517

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.