Ezért fizetsz több szemétdíjat, mint a szomszédod

szemetdij.png

Őzikétől kaptam a levelet, amiben arra hívja fel a figyelmet, hogy mennyire nem logikus, hogy a szemétszállítás díja tulajdoni hányad alapján van szétosztva. Ebben igaza is van, nem logikus, de el mondom, miért van így.

Szia Medve, :),

kérdezni szeretném, hogy a társasház szemétdíját hogyan kell lakásra lebontani? Ugy értem, a jelenlegi közös képviselőnk az éves díjat tulajdoni arány szerint osutja szét. Ez számomra nem logikus, hiszen mi pl. hárman lakunk egy nagyobb lakásban, felettünk viszont egy némileg kisebb-ben öten laknak. Nyilvánvalóan az ő szeméttermelésük nagyobb, mégis a kisebb tul. hányad arányában járul hozzá a szemétdíj fizetéséhez. Kérlek tudnál segíteni, hogy hogyan kell ezt megfelelően csinálni?

Tegyük fel, hogy egyedül élek egy 100 négyzetméteres lakásban.

Belvárosi tipikus bérház. Én az elsőn élek a nagy lakásban, míg a másodikon, harmadikon, negyediken kicsi lakások vannak. Ezekben a lakásokban minimum párok, de van, amelyikben családok is laknak.

Ebben az esetben azok a költségek, amik tulajdoni hányad alapján vannak szétosztva, rögtön igazságtalanok lesznek. Hiszen

  • Miért kéne nagyobb arányban finanszíroznom a folyosó világítását, amikor nem közlekedem többet, mint mások?!
  • Miért kéne a kaputelefon javításából nagyobb szeletet vállalnom, amikor nem jön hozzám több vendég, mint máshoz?!
  • Miért kéne a folyosó takarításába nagyobb résszel beszállnom, amikor nem sétálok többet a folyosón, mint bárki más és a cipőm sem koszosabb?!
  • Miért kéne a szemétszállítás jelentősebb költségét viselnem, mikor nem is szemetelek többet, mint bárki más?!

És igazam is van! Nem véletlen riadóztat az igazságérzetem. Ez nem fair teherviselés.

Akkor miért vannak így szétosztva ezek a fix költségek? A válasz egyszerű: így a legoptimálisabb. Találkoztam már próbálkozásokkal, de nem véletlenül alakult ki ez a megoldás, egyszerűen tényleg így a legjobb.

Érdekelnek a lakóközösséggel kapcsolatos sztorik, hírek vagy egyszerűen csak a tanácsok? Akkor a házmestermedve a TE embered medvéd. Lájkold és nem maradsz le róla!

Lehetne máshogy is szétosztani?

Még szép. A költségek elosztásáról -akogy a mértékéről is- ti, tulajdonosok döntötök. Ha a közgyűlésen arról hoztok határozatot, hogy az ablakok feletti fecskefészkek száma alapján dobjátok szét a jövőben a költségeket, akkor úgy lesz.

Megoldás: szét lehetne osztani a lakásban lakók száma alapján

Hiszen a szemetet az emberek termelik és nem a négyzetméterek. Ebben az esetben viszont rögtön újabb kérdések merülnek fel. Az első, hogy ki számít lakónak?

  • Az aki életvitelszerűen ott él?
  • Akinek ez az állandó lakcíme?
  • Akinek ez az ideiglenes lakcíme?
  • És ha Sári barátja heti 4 napot alszik Sárinál, akkor ő beleszámít? Ha beleszámít, akkor úgy igazságos (hiszen pont ez a célunk az egésszel), hogy a napok száma alapján részarányosítjuk?
  • Ha valaki elmegy 2 hétre Balatonra nyaralni, akkor neki csak fél hónapot kell fizetni?

És ki fogja ezt nyilvántartani? Naponta végigszámoljuk a lakásokat?

Ha még meg is írjuk rá a 17 oldalas szabályzatot, akkor is valakinek ezt adminisztrálnia és ellenőriznie kell. A kimutatás alapján pedig minden hónapban ki kell számolni, hogy az adott lakásnak most akkor pontosan mennyit is kell fizetnie. Erről még ki is kell értesíteni mindenkit, mert nem árt ha tudja a lakó, hogy most akkor mennyit is kell fizetni.

Mindez ingoványos talaj és brutálisan sok adminisztratív teher, mert ezzel egy (vagy több) embernek kell foglalkoznia, akinek munkabére van. Csak a szemétdíj igazságos elosztásának rendszere, ellenőrzése és adminisztrálása minimum havi 10 munkaóra. 3000 forintos bruttó munkaóránál ez 30 000 forint, amit a háznak kell kifizetnie a házkezelés részeként.

Ez egy 15 lakásos háznál (nagyobb háznál, több albetétnél a munka is tovább tart), ez lakásonként 2000 forint. Nekem -aki a példa szerint nagy lakásban élek-, ennek a rendszernek köszönhetően csökkenne a szemétdíj rám eső része.

A kérdés viszont az, hogy mennyivel?

Ha kevesebbel csökken a szemétdíjam, mint 2000 forint, akkor lehet, hogy igazságosabb lett a rendszer, de rosszabbul jártam. Szerintem amúgy jó, ha pár száz forinttal csökkenne, azaz garantáltan rosszabbul járok. Ha nagyvonalúan 500 forinttal csökkent a szemétdíjam, akkor még mindig 1500 forinttal többet fizetnék egy ilyen rendszerben.

Ez meg évente már 18 000 forint plusz kiadás, amit másra is költhetnék. Például lazacra az IKEA-ból. Vagy ha ennyi pluszt tudnak befizetni a lakók, akkor már cool módon is ki lehetne inkább festeni a lépcsőházat. Nem?

Így ez csak egy tökéletes példája a ***-nak:

Úgyhogy ezek a tételek lehet, hogy igazságtalanok, de még mindig így jár a legjobban a nagyobb lakással rendelkező mohikán. Minden más opció nem faragja, hanem csak növeli a költségeit.

Medve egy kedves kis lény, aki házakat kezel. Ha elégedetlen vagy a társasházkezelőddel, akkor itt olvashatsz a megoldásról.

15 komment
2017-05-05 23:06:05 - Házmestermedve

A bejegyzés trackback címe:

https://hazmestermedve.blog.hu/api/trackback/id/tr9712483105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alien 2017.05.06. 12:34:39

Ez mar a bugyutasag teteje. A közös tulajdon fenntartási költségeit igy kell viselni. Mesélj hogy lehet ellenőrizni, hogy ki mennyit szemetel? Es akkor a nyaralással mi van? Vagy ha a nyuggernel nagytakarítás van es megtomi a kukát?

VT Man 2017.05.06. 12:48:43

Jó a poszt, minden mással könnyű csalni, a négyzetméterrel nehéz.

Igaz, hogy laktam olyan 4 emeletes házban, ahol ha a szinteken a lakásokat összeadtam, kijött, hogy a második emelet a legnagyobb, az első a legkisebb (1-2% eltérés), pedig ugyanakkora kellene legyen.

A80 2017.05.06. 13:26:10

@VT Man: tulajdoni lapon a nettó négyzetmétert tüntetik fel. Ha több fal van egy szinten mint a másikon, akkor kisebb lesz a nm.

Pilotax 2017.05.06. 15:07:33

@alien: "Vagy ha a nyuggernel nagytakarítás van es megtomi a kukát?"
Igazad van! Az olyan nyálas öntelt takonypócok mint Te nem szoktak takarítani, ezért csak a nyugdíjasok tömhetik tele a kukákat!
Ha ezt nem a "nyuggerrel" írod egy kurva szót se szóltam volna. Tudod az anyád meg az apád na az a nyugger, a többi az ember.

11110000 2017.05.06. 15:30:19

Én laktam olyan házban, ahol a szemétdíjat a lakásban lakók szám alapján rótták ki. Ez fejenként kb. 500 Ft volt.
Persze minden mást négyzetméter alapján. És hiába laktam én a 7.-en, és soha nem használtam a liftet (na jó, néha, amikor valami kurva nehéz cuccot vittem, akkor igen, mondjuk havonta 1-szer), volt, aki meg az elsőre is lifttel ment le és onnan lifttel járt le, nem igazán zavart, hogy ugyanannyit fizetek, mint ő.
Vagy hogy én egyedül éltem egy akkora lakásban, mint alattam 5-en, akik persze ha nem is 5-ször annyi, de jóval több vizet fogyasztottak például (nem volt még külön vízóra).
Valahogy el kell osztani a közös költséget. Erre a lakás területe a sok rossz közül a legkevésbé rossz.

Duplaxiii 2017.05.06. 16:04:02

Régi történet és a házműködtettők egyszerű kényelmi okokból védik az igazságtalant!
Nincs semmi megoldhatatlan, hiszen a SZMSZ-t ma a tulajdonosok szavazzák meg, az nem állami kötelező dolog.
Csak ugye egyszerűbb egy Excel-tábla a kezelőknek, mint dolgozni a pénzükért!
Egyszerűen ketté kell választani a tételeket.
Az egyikbe az ingatlan tulajdonhányadához kapcsolódókat kell tenni, a tartalékalapokat, a biztosításokat és azokat, amik függnek a ingatlan méretével.
A másikba pedig a szolgáltatásokat! Mert a lakatos nem lakatol többet a 100 nm-es ingatlan tulajdonosának és nem kevesebbet a 30 nm-esnek. Ugyanez a takarítás és minden olyan, ami a ház közös költsége.
Tehát Tulajdonos és HÁZ!
És azonnal helyreáll a rend, az igazságosság.
Az ingatlankezelők egyet felejtenek el, hogy egy társasházban TULAJDONOSOK vannak és ők nem hatóság, hanem "alkalmazottak"!
Nekik egy dolguk van, a törvényesség betartásával a tulajdonosk UTASÍTÁSAIT végrehajtani.
Én is pofátlanságnak tartom, hogy a nagyobb ingatlanok tulajaival fizettetik ki a többiek a szemétszállítást, a közös takarítást, az ehhez szükséges vízmennyiséget, a bejárati zár javítását, a kaputelefon karbantartását.
Kommunista alap és már túlhaladott.
A 90-es években már megpróbálta a mi közös képviselőcégünk eljátszani, hogy letette a tanácsi házszabályokat. Gyorsan elmagyaráztuk neki, hogy a törvények megváltoztak, ő nem a tanács embere, nem házmester és gyakorlatilag egy perc alatt rúgjuk ki őket.
Megértette...
És lett a említett szétválasztás, és lett béke.
Nem tudom, hogy aki az igazságtalan módszert támogatja, mit szólna ahhoz, ha a garázstakarítást is szétosztanák, pedig nekik nincs is autójuk..?

Duplaxiii 2017.05.06. 16:15:11

@alien: Mi a fszról beszélsz?
"A közös tulajdon fenntartási költségeit igy kell viselni."
A szemétdíj nem FENNTARTÁSI költség, hanem fogyasztási díj! Ahogy a kábeltévé, a telefon és a többi is.
És nem KELL! Nézd meg a törvényt!
Csak a kezelőcégeknek ez egyszerűbb, egy papírfecni és csak szedni kell a díjat.
Miért probléma a lakók regisztrálása? AZ IS benne van a törvényben, sőt más jogszabályok még többet írnak elő.
Azért mert calaki csóró még ne másokkal huzassa a szekerét!
Azért fizess, amit használsz!
És azért fizess arányosan, ami az ingatlan értékéhez kapcsolódik. Nagy ingatlan többet ér, így például a felújítási alap legyen nekik több! De a közös terek villanykörtéinek cseréjéért miért fizessenek többet? Csak mert a szocialista kockaeffektus még mindig menő?
Gondolj bele! A elsőn laksz egy pici lakásban egyedül. A 4.-en ugyanakkorában egy 5 fős család, kutyával. Tehát a takarítás ugyanannyi, de te relatív többszörösét fizeted.
Akkor integráljunk, emelet, lakók száma, állatok... tegyünk számlálót az emberekre. Vagy mindenki fizessen ugyanannyit?
Egyik sem jó, de a legrosszabb, ha mindent olyan paramétergez kapcsolsz, aminek nincs köze a feladathoz.
Akik öten laknak, ötször többet koptatják a zárat! Mégis normális, hogy ingatlanonként azonosat fizessünk.
Ma a bkv is így dolgozik! A keveset utazókkal fizettetik meg a korlátlan használatot. Pedig a buszok, villamosok kopása köthető a használathoz, ahogy az energiafogyatás is.
Abba kellen hagyni ezt a szicialista kamu-egyenlősdit.
.
Ja!
Ami az ilyen esetekben még alap!
Négyzetméterrel számolnak, de a szavazati arány ingatlanonkénti!!!!!!!
Nehogy a nagyobb tulajdonhoz, a nagyobb fizetéshez arányos szavati arány járjon! Dehogy!
Fizessenek többet, de dönteni nehogymár...

11110000 2017.05.06. 17:05:49

@Duplaxiii:
Majd egyszer azért menj ki a lakásodból, és nézz szét a való világban is.

Pierr Kardán 2017.05.06. 17:09:38

@Duplaxiii: Nálunk a szavazati arány a tulajdoni hányadtól függ, az meg a lakás négyzetméterétől!

Tehát a 10 négyzetméterrel nagyobb lakások tulajdonosai 10/157890 arányban nagyobb beleszólással rendelkeznek a ház ügyeibe :-))

szemétpasi 2017.05.06. 17:31:16

@Pierr Kardán: Lehet nem tűnik soknak, de akár döntő is lehet. Főleg ha valakinek több ingatlanja van az épületben tud sokat nyomni a latba.

cukrosleves 2017.05.07. 21:58:00

Sziasztok, egy gyorsat megint offolnék, ha megengeditek!
A közös használatú ócska kaput lecserélhetem egy újra a saját költségemre, vagy szükséges a kisebbségi tulajdonostársam beleegyezése? Köszi előre is!

Figyel Castro 2017.05.11. 23:42:36

Volna ennek megoldása, de ahhoz ész kellene a legfelsőbb szinten. Svájcban a szemétdijat a szemeteszsák megvásárlásával kell kifizetni (illetve az ingatlantulajdonos fizet még évente egy kisebb összeget). CSAK ezt a szemeteszsákot dobhatják a kukákba (mármint bünti nélkül), a bünti pedig nem kevés. Ez tök igazságos, hisz annyit fizetek, amennyit szemetelek. Havonta egyszer a villamosvégállomásokon Cargo- és E-villamos van, ahová a nagyobb darab szemeteket lehet elvinni, amik nem épp gazdaságosak a zsákban, illetve az elektromos hulladékot. Ez ingyenes, de kizárólag gyalog vagy tömközzel lehet igénybe venni, autóval nem.

alien 2017.05.23. 22:24:12

@Duplaxiii: mondjuk pont a szemét olyan, hogy az ingatlan tulajdonosának meg kell kötni, ha meg nem állapodnak meg akkor tulajdon arányában fizetik pont úgy mint a villanyt tényleg nem tudom mit beszélsz.
egyébként meg ettől eltérően is megállapodhat az összes tulajdonos.
a kábeltévé és a telefon sajna az egyedi tulajdonhoz kapcsolódik azt vagy kötsz vagy nem
azt hogy hol hányan laknak nem lehet ellenőrizni, hogy gondolod regisztrálsz a közösnél? és ha lógni akar valaki akkor nem fog
hogyan bizonyítod rá? hogyan érvényesíted? a tulajdoni hányad mondjuk közhiteles nyilvántartásban van tudod telekkönyv ellenőrizhető
mi van ha mondjuk valaki elválik akkor havonta módosítod minden lakó kötelezettségét?
nem tudom mire vagy így felzúdulva

2012. évi CLXXXV. törvény
a hulladékról

. * ingatlanhasználó: az ingatlan birtokosa, tulajdonosa, vagyonkezelője, valamint a társasház és a lakásszövetkezet, aki (amely) a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást e törvény szerinti szerződéses jogviszony keretében kötelező jelleggel igénybe veszi és akinek (amelynek) a közszolgáltató rendszeres időközönként rendelkezésére áll;

38. § (1) * Az ingatlanhasználó a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásához szükséges feltételeket a közszolgáltató részére biztosítja, és a közszolgáltatást igénybe veszi. Tárgyszó
(2) * Az ingatlanhasználó a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásáért hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat fizet az e törvényben, valamint a miniszter rendeletében meghatározott feltételek szerint.

csak szólok hogy a törvényekben ez van.

a közös tulajdonról pedig

2013. évi V. tv.

5:75. § [A közös tulajdon hasznainak szedése, költségviselés és veszélyviselés] Nagykommentár Tárgyszó
A dolog hasznai a tulajdonostársakat tulajdoni hányaduk arányában illetik meg; ilyen arányban terhelik őket a dologgal kapcsolatos kiadások, a közös tulajdoni viszonyból eredő kötelezettségek, és ugyanilyen arányban viselik a dologban beállott kárt is.
Ptk. 5:85. § (5) bekezdés

hát erről beszélek

alien 2017.05.23. 22:41:37

@Pilotax: a cikkben volt a nyugdíjas aki ugye a cikk írója szerint keveset szemetel erre írtam hogy mi van ha megtömi a kukát mert nagytakarítást csinál, ez az arányosan viselt díjban benne van, de ha felhasználás szintjén fizetné mindenki akkor mindenki más fizetné a kiugró fogyasztás árát
egyébként egy fiktív személyt hívtam nyuggernek Terka Mamát a III. emelet 8-ból hidd el én igazi nyálas öntelt takonyőcként ezzel tisztában vagyok, különösen a nagyon nyugger és minden ok nélkül méltatlanul idekevert szüleimre is figyelemmel.

Pilotax 2017.05.24. 08:44:43

Ha nem értetted akkor nincs mit magyaráznom.
Én pont olyan értelemben használtam az "apádat anyádat" kifejezést, mint Te a nyuggert, csak nem találtad alaptalanul sértőnek?
süti beállítások módosítása