Ezt a 10 pontot tartsd be, ha gyerekkel mész strandolni!

Tombol a nyár. A hőmérő higanyszála az egekben, aki csak teheti valamilyen vízpartra menekül. Nincs is ezzel semmi baj, de ha gyerkőccel indulsz neki, nem árt néhány dologra odafigyelned, hogy valóban problémamentes legyen a pihenés.

gyerekkel_a_strandon.jpg

Rémálom, amikor elveszik a gyerek

Bárhol megtörténhet a baj, elég egyetlen percre elfordulni, és a gyerkőc máris eltűnt. A kisebbekkel nagyobb eséllyel elfordul, de a nagyobbacskák is összezavarodhatnak, és nem találnak vissza a család törölközős telephelyére.

Mielőtt megkezdenétek a strandolást tegyél meg néhány dolgot:

  • Közösen járjátok be a strandot, és közben állapítsátok meg néhány támpontot pl. milyen erős zöld színe van ennek az épületnek, látod azt az elefántos csúszdát stb. Ennek köszönhetően hamarabb visszatalálhat ha elkeveredik a tömegben.
  • Nyomatékosítsd a gyerekben, hogy segítséget nyugodtan kérhet a vizimentőktől /úszómesterektől is, nem kell tőlük félni.
  • Készítsetek még otthon olyan vízálló karkötőt, amin jól olvasható a kis bocs neve és a szülő telefonszáma pl. gyöngyből. A strandon pedig ne felejtsd el egyből ráadni, és újra elmondani, hogyha szem elől téveszt téged ezt mutassa meg egy felnőttnek. Van egy pici lehetőség arra, hogy elhagyja de, hogy pont az elveszés ideje alatt, arra már szinte nulla az esély.

telefonszamos_karkoto_gyereknek.jpg

Fokozatosan menjetek be a vízbe!

Minden fürdőben ki van írva, hogy a medencébe merülés előtt tessék lezuhanyozni. Gondolj bele, hogy 35 fokban mindenki milyen izzadt, ráadásul ha felnőtt akkor minimum dezodorral be van kenve, és ha kihagyja a zuhanyt, akkor ő a medencében mossa le ezeket magáról. Fúj igaz?

Mindenki tudja, hogy felhevült testtel nem szabad egyből beugrani/rohanni a vízbe, mégis sokan figyelmen kívül hagyják, mert nekik úgyse lesz bajuk. Azon a 2-3 percen már igazán nem múlik semmi, bármilyen izgatottak is a gyerekek a víz miatt. Függetlenül attól, hogy aznap már 3.-szor mennek vissza lubickolni, ha megszáradtak közben, akkor csak lassan a visszatéréssel. Ugyan ez vonatkozik a csúszdázásra is!

És ha már a csúszdázásnál tartunk...

Az előírások okkal kerülnek kifüggesztésre

Hányszor, de hányszor lehet hallani az úszómesterrel alkudozó szülőket, hogy hadd csinálja pont a szöges ellenkezőjét a gyerek, mint amit a szabályok előírnak. Soha nem értettem őket.

Nem azért tilos a gyereknek bizonyos magasság alatt használni a játékelemeket a strandon, mert így akarják csökkenti a tömeget, hanem azért, mert a gyerek életét és testi épségét próbálják megóvni.

gyerekkel_a_strandon_4.jpg

A forró gyógyvízzel szintén ez a helyzet. Azért nem mehet be a gyerek, mert neki nem egészséges, nem pedig azért, mert zavarja a többi vendéget.

Légy te is felelős szülő, és magyarázd el a kicsidnek, hogy az nem neki való, de kipróbálhatja a mellette lévő másik élményelemet!

Időnként kísérd ki a WC-re!

Rossz belegondolni, hogy a legtöbb gyerek, de sok felnőtt is belepisil a vízbe legyen az medence vagy természetes víz. Legyél hajthatatlan és akkor is látogasd meg a mosdót a kis bocsoddal kézen fogva, ha erősen bizonygatja, hogy most nem kell neki. Egyrészt mert sikerülni fog neki, ha már úgyis ott van, másrészt jobb minél előbb rászoktatni arra, hogy ezért bizony ki kell jönni a vízből.

Nem szégyen, ha nem jó úszó

Ha a gyerkőc nem tud teljes magabiztossággal úszni vagy még túl fiatal, akkor nem szégyen, ha kiegészítőket kap a fürdéshez. Legyen szó akár karúszóról, akár úszógumiról, megmentheti az életét. Ne vedd fél vállról a témát.

Ismerős a helyzet, amikor a medence szélén megy az alkudozás, hogy ő nem akarja felvenni ezeket, mert ciki és zavarja is a kikapcsolódásban?

gyerekkel_a_strandon_2.jpg

Maximum addig lágyulj el, hogy a fenti kettőt lecseréled egy gyerek mentőmellényre. Persze ehhez az kell, hogy már otthon jusson eszedbe, amikor a strandi felszerelést állítod össze, hogy hátha a mentőmellény kényelmesebb lesz.

Bár pl. a Balcsin csúcs dolog vízibiciklizni és arról beugrálni és csúszdázni, de mentőmellény nélkül ne kölcsönözzetek egy ilyen járgányt kis gyerekkel, mert a mélyebb vízben bajba kerülhettek.

A száraz holmik érdekében...

Készülj a csemetéknek váltás fürdőruhával, amire le tudják cseréli a rajtuk lévő vizest, amikor kijönnek pihenni.

A törölköző az egyik legtöbbet használt kellék a strandon és fontos, hogy száraz legyen. Ha van lehetőséged, akkor gyorsan száradó törölközőket csomagolj, mert amíg a kicsik a vízben vannak bőven megszárad, ráadásul fele akkora helyet foglal, mint a hagyományos törcsi.

A szárazság azonban csak a ruháknak tesz jót, a szervezetnek nem.

Inni már pedig muszáj

A nyári hőségben még fontosabb, hogy kellő mennyiségű folyadékot fogyasszunk. Ezt a felnőttek jól tudják, de a gyerekeket legtöbbször annyira leköti a féktelen pancsolás, hogy észre sem veszik, hogy szomjasak, vagy egyszerűen nem akarnak ezért kiszállni a vízből. Éppen ezért minden gyerkőcnek vigyél egy saját kulacsot (ha közös az üveg előfordulhat, hogy az egyikük alig fog kortyolgatni) és ügyelj rá, hogy a nap folyamán igya is meg a kicsi a teljes tartalmát.

Árnyék, árnyék és még több árnyék

A napszúrás és persze a leégés miatt is kerülni kell a tűző napot 11-től legalább  2-ig. Ha olyan helyen vagytok, ahol van beltéri medence, akkor ebben az időszakban válasszátok azt, vagy húzódjatok be a fák árnyékába. Sok helyen a medencék fölött is van árnyékoló, de ha kilóg bármilyen testrészetek alóla szinte biztos, hogy le fog égni. Inkább menjetek el addig ebédelni egy fedett helyre, úgyis mindenki farkas éhes lehet a sok mozgástól.

gyerekkel_a_strandon_3.jpg

A naptejekből minimum 30-as faktorúval, de még jobb ha 50-essel kenitek be magatokat. Ne feledjétek 2-3 óránként újra kell kenni magatokat! A vízálló változatok még jobban bírják a sok pancsolást, így ideálisabb ilyet választani.

Számítsatok rá, hogy a legtöbb élményfürdő zsúfolásig tele szokott lenni jó időben, és mindenki a fák árnyékára vadászik. Ha nem akartok állandóan arrébb költözködni a fa körül, vagy féltek hogy nektek már nem fog árnyékos hely jutni, akkor vigyetek magatokkal inkább egy napsátort. Sok változat már magától kirúgja magát (pop-up), így nem kell a felállításával küzdeni (csak az összehajtogatásához kell egy kis rutin) és egyre több, 20-50 UV-sugár szűréssel is fel van ruházva.

Ebéd után ne rohanjatok vissza a vízbe!

Étkezés után mindig legalább fél órát pihenjetek, mielőtt újra elmerülnétek a vízben. Valószínűleg erre nem lesz egyszerű rávenni a bocsaidat, szóval készülj valami játékkal a partra is. Bár a kártya adja magát, de hidd el nem olyan buli a lapok után szaladgálni föl és alá, miután a szél felkapta a fél paklit. Inkább válassz valami kisméretű ügyességi vagy logikai játékot, kifestőt vagy gyerek keresztrejtvényt, amivel el tudja foglalni magát. Ha jót választottál úgy bele fog merülni, hogy észre sem fogja venni, hogy mióta lazít a parton.

gyerekjatek_a_strandra.jpg

Védd a lábát a sérülésektől!

A strand papucs nemcsak a forró talajtól, hanem az elcsúszás veszélyétől és az esetlegesen szétszórt szeméttől is védi a gyerkőc lábát. A fűben szaladgálás közben pedig könnyen ráléphet egy méhecskére, ami így legalább a gyereknek nem fog fájni. A gombás megbetegedések összeszedésének is csökken az esélye, ami fürdőkben igencsak gyakori.

Természetes vízben pedig fontos a strand cipő viselése. Arra a változatra gondolok, amit fürdés közben is fent lehet hagyni a lábon, így az éles kövektől és a kagylóktól, a sós vízben pedig a tengerisünöktől és rákoktól is véd.

Ha mind a 10 pontot betartjátok, akkor felhőtlen strandolás vár rátok. Élvezzetek ki a hűsítő vizet és kellemes vízparti hangulatot.

Ha pedig társasházi témában bármilyen kérdésed van, nézd meg, kik vagyunk, mik vagyunk (ehhez kattints ide) és keress bátran! Épp leváltanátok a közös képviselőt vagy kíváncsi vagy, mi hogyan csinálnánk, ha a te házadat is mi kezelnénk? Nézd meg, szerintünk hogyan lehet jól csinálni! Kattints és ismerkedj meg Házmestermedvével, munka közben!

29 komment
2018-08-10 12:13:23 - Házmestermedve

A bejegyzés trackback címe:

https://hazmestermedve.blog.hu/api/trackback/id/tr6814169163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SarahConnor 2018.08.11. 10:00:35

Esetleg el lehetne nekik magyarázni, hogy a napozók közt nem rohanunk ész nélkül és lépünk bele mások ruháiba, törölközőjébe, táskájába, valamint nem ordítunk, mint akit nyúznak. Nem pacsáljuk le szándékosan azt, aki nem akar vizes lenni, mert az nem cuki meg vicces, hanem idegesítő és pofoznivaló. És a pisilés témakört illetően jó meggyőződni arról hogy nem hugyozik a gyerek fák tövébe és egyéb zöldövezetre, mert más meg belefekszik. A dolog általános, és nem, nem túlzok.

retkeslaci 2018.08.12. 07:14:25

@SarahConnor: soha nem jöttem ki a medencéből gyerekkoromban, ha pisilnem kellett. Szerintem más se. Láttam én akkoriban szart is a medencében.
Ha láttál már strandon WC-t, akkor tisztában lehetszr vele, hogy milyen undorító.

Noti 100% 2018.08.12. 08:09:05

Jó emlékeztető, de ezt a kis bocsozás, bocsaid meg méhecske... most gyerekeknek írtad ezt vagy szülőknek...???

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.08.12. 08:18:37

"nem pedig azért, mert zavarja a többi vendéget."

de azért is mert zavarja a többi vendéget. a gyógyvíz nem pancsoló, ezt egy kisgyerek nem fogja megérteni.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.08.12. 08:20:30

"Készülj a csemetéknek váltás fürdőruhával, amire le tudják cseréli a rajtuk lévő vizest, amikor kijönnek pihenni."

Már ha ki akarsz baszni a gyerekeddel és ahelyett, hogy legalább addig a 2 percig amig megszárad rajta a ruha a 35 fokban, hűsítse egy kicsit.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.08.12. 08:23:13

@retkeslaci: "Ha láttál már strandon WC-t, akkor tisztában lehetszr vele, hogy milyen undorító. "

jaja, a saját és mások pisájában úszkálni sokkal kevésbé undoritó.

Angorsky 2018.08.12. 08:48:15

SarahConnor,neked sose legyen gyereked és menj olyan strandra ahol senki sincs....

Emmett Brown 2018.08.12. 08:54:30

@eßemfaßom meg áll: ha árnyékban vagy akkor nem szárad meg ennyire gyorsan, és egy kislány 5 perc alatt fázik fel a nedves fürdőbugyitól.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.12. 09:00:24

Amikor kis gyerekeim voltam, én úgy álltam hozzá, hogy mivel kifizettem a jegyet, a gyereknek joga van "zavarnia" az úgynevezett "pihenőket".

Aki ugyanis teljes csendben akar pihenni, az maradjon a 4 fal között hangszigetelt gumiszobában.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.12. 09:02:03

@SarahConnor:

Aki idegbeteg, az ne menjen strandra, pont.

Aki pedig nem képes elfogadni, hogy egy strandon vannak gyerekek is, s gyerek módra viselkednek, az idegbeteg.

Szóval téma lezárva.

Emmett Brown 2018.08.12. 09:08:27

@maxval balcán bircaman: 2-6 éves gyerekek akkor sem fognak a spanyol etikett szerint viselkedni a strandon ha a szülei megfeszülnek.

Igazából jó lenne ha lenne pár 18+is strand, ahova nem engednek be gyerekeket, mint ahogy étteremből és szállodából is létezik ez a típus (amit leginkább a kisgyereküket végre valahára lepasszoló szülők értékelnek a legjobban).

Mazlee 2018.08.12. 09:08:32

@maxval balcán bircaman: akkor azzal sincs gond hogy ha valaki beköltözik az árnyékba kidobom onnan a cuccát és a helyére költözöm mert az árnyék nekem is jár igaz? és a zavaró gyereket leordíthatom mert az is jár. jár...
a teljes csend meg az embereken átrohangáló kölök két külön kategória. Ráadásul általában van játszótér a srtandokon. Ott lehet zavarni egymást.

zizi77 2018.08.12. 09:20:07

@retkeslaci: az én nagyobbjaim pl szólnak, ha pisilni kell, és megyünk a wc-re. Olyan helyre nem megyünk, ahol nem tudom valahogy megoldani a budi letakarását. A legkisebb még úszópelusos, így lényegében nála kicsit problémásabb a dolog, mert az leginkább csak a nagydolgot tartja bent, persze ott is időben ki kell kapni a gyereket a vízből.

A gyerek a strandra azért megy, hogy jól érezze magát. Persze azért nem szabad ettől még mindent engedni neki, de azt várni, hogy majd áll csöndben a vízben, naív elképzelés. Részemről valahol SarahConnor és Judot között érzem az igszságot.

Ken Adams79 2018.08.12. 09:44:11

Nekemmég nincs gyerekem, de szerintem el kellfogadni, hogy a gyerek az gyerek

Ken Adams79 2018.08.12. 09:52:24

Nekem még nincsgyerekem, de el kellfogadni, hogy a gyerek, az gyerek...
Szaladgál, kiabál, fröcsköl, huncutkodik....ez rendbenis van.
Engem sokkal jobban zavar, hogy a szülők nem tudnak viselkedni.
Azt hiszik, hogy az ő gyereküka világ közepe (persze számukraaz, de a többieknek nem)
Pl barátokkalvoltunk strandon, ahol 12 körül elkezdett ebédelnimindenki.
Az ő kisfiuk bekakált...és tisztábatették.
És amikorszóvátettem, hogy esetleg evés közbenzavarhatmásokat, a gyerek kakás pelenkaja....nem értették...

zizi77 2018.08.12. 09:53:07

@SarahConnor:
"A dolog általános, és nem, nem túlzok. "
Alapvetően szerintem ezzel a mondattal volt többünknek problémája. Amit előtte írtál, abban tök igazad van, és lehet, hogy Te ezt nem így érzékeled, de a legtöbb szülő neveli is a gyerekeit.
Persze, ha van a strandon 50 család 100 gyerekkel, akkor nem azt a 90 gyereket fogod észre venni, akik "viszonylag" normálisan viselkednek, hanem azt a 10-et, akik némileg túltolják a lazulást, és a szülők vagy pont a másik gyerek után rohannak, vagy biztosan van ilyen is, bevették a lesz@rom tablettát, mert némileg túlterheltek.

De, mint írtam, alapvetően a többivel egyet tudok érteni 3 gyerek anyjaként is.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.12. 09:54:26

@Emmett Brown:

Nyilván a dolgokat meg kell tartani keretek között.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.12. 09:56:14

@Mazlee:

Nyilván a dolgokat meg kell tartani keretek között.

A helyet törülközővel foglaló ember cucca meg simán áthelyezhető.

Kedvencem a szállodai úszómedencés bunkó, aki éjszaka "lefoglal" egy széket magának. Az ilyen esetben a helyes megoldás a foglalótörülköző eldobása.

SarahConnor 2018.08.12. 09:59:50

@zizi77: igazad van, persze az ember a rosszcsontokra emlékszik.
Azért írtam az "általános" szót, mert így nyáron néhány kivétellel minden napot kinn töltök munka miatt a strandon. Megdöbbennétek, hányszor fordul elő a pisilés dolog és a kéretlen levízipisztolyozás, lepacsálás (a medence mellett ülök, és vannak gyerekek, akik kipécéznek, és addig nem nyugszanak, míg nem vagyok csuromvizes - kérheted őket szépen, majd haragosan. Soknak találkozok a szüleivel is, na hát az mondhat, amit akar). Nem úgy értem az általánost, hogy a gyerekek általában ilyenek, hanem hogy rendszeresen előfordul.
Ja, másik szuper dolog, mikor a 2 méter mély versenymedencébe jön a hat éves csimota fürdeni felügyelet nélkül (mert ugye ott hideg a víz). Mászik bele, ordítunk, mászik, ordítunk (meg szaladunk). Úszómester fújja a sípot mint az állat, a gyerek mászik. Kiszedjük, semmi baja, anyát másfél óráig keressük, addig mi játszunk vele a kismedencében...

SarahConnor 2018.08.12. 10:03:44

@maxval balcán bircaman: "A helyet törülközővel foglaló ember cucca meg simán áthelyezhető."
Ez nem így van, birca, ez nagy bunkóság. Ha egyszer rossz ember cuccához nyúlsz, kevesebb foggal fogsz hazamenni, mint amennyivel jöttél.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.12. 10:08:27

@SarahConnor:

Nem éppen. Jobb szállodákban egyébként maguk az alkalmazottak szedik össze a helyfoglalós vendégek cuccait.

SarahConnor 2018.08.12. 10:10:53

@maxval balcán bircaman: aki este előre foglal egy törcsivel reggelre, az szopjon gyíkot, persze. Jogos. De ha egy napozóágyon vagy bárhol van egy törölköző aktív medencés időszakban, nem éppen fair lepakolni a cuccait.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.08.12. 10:14:36

@SarahConnor:

Nyilván nem arról van szó, hogy valaki elmegy a helyéről 15-20 percre, s mások leülnek a helyére.

SarahConnor 2018.08.12. 10:18:58

@maxval balcán bircaman: mindenesetre érdekes, hogy én maradjak otthon, mert idegbeteg vagyok, a gyerekek pedig csak gyerek módra viselkednek, mikor itt van a tanulságod a bircaságról, hogy hogy viselkedik az a gyerek, akinek a szülője ilyen. Telepítsük ki a napozókat, mert kell a székük, mérjük az időt órával, hogy mikor jön össze.
Birca, ami egy strandon foglalt, az foglalt. A gyerekeknek is ezt tanítsd, jó?

zizi77 2018.08.12. 10:19:17

@maxval balcán bircaman: jobb helyeken este összeszedik a napágyakat meg napernyőket, így eleve nem lehet foglalni, és persze a jobb helyeken van elég napernyő, hogy ne kelljen törpékkel a tűző napon "pihenni". Speciel mi nem vagyunk foglalós fajták, de azért olyan volt már, hogy valamelyikünk előre ment a sok cuccal, míg a gyerekeket öltöztette a másik.

SarahConnor 2018.08.12. 10:19:31

*mikor jön visssza

auto

csodalámpa 2018.08.12. 12:51:20

@SarahConnor: Vicces, hogyha egy kutya viselkedne így, akkor elküldenék a gazdáját a k.anyjába, de a purdé az csak hadd nyírja mások idegeit. :D

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.08.12. 20:45:29

@Emmett Brown: a spanyol etiket és a mindenen és mindenkin sikitva gázolunk át között azért van pár árnyalat amit minimális neveléssel el lehet érni.