Fából készült konyhai eszközök a stílusos konyháért!

Minél kisebb a konyhád annál biztosabb, hogy sok konyhai eszköz kiszorul a szekrények belsejéből és a pulton, falon vagy a szekrény tetején kap majd helyet. Igen ám, de ilyenkor a funkción kívül a megjelenés is előtérbe kerül, hiszen komoly hatással lesz a konyha összképére. Most egy csokorba szedtem néhány olyan segédeszközt, ami egyszerre hasznos a mindennapokban és nagyon mutatós is, ráadásul egytől egyik fából készültek.

kepkivagas_2.JPG

Ha aprócska a konyhád akkor jól jön ha olyan kiegészítőkkel szereled fel a háztartásod, amik egyszerre praktikusak és szépek. Attól, hogy egy konyhai eszköz kézre áll és jól használható, nem következik egyenesen, hogy réginek és csúnyának kell lennie, mint ahogy ez visszafelé sem igaz.

Ha megkérdeznélek, hogy tudsz-e mondani, egy fa eszközt a konyhából, amit gyakran használsz, valószínűleg te is rávágnád, hogy: fakanál. Szerencsére ennél jóval nagyobb a választék,mert rengeteg dolog készül fából a konyhába is.

Ebből minden korty finomabb

Ébredés után, az első dolog, amit valóban érzékelek, és nem pusztán megszokásból használok, az a kávés bögrém, ami addigra már félig üres. Tudom rossz szokás, de olyan finom, olyan meleg, és olyan életmentőnek érzem reggelente. Éppen ezért nekem nagyon nem mindegy, hogy milyen bögréből iszom a feketém, rengetegféle színű és alakú van itthon, de amikor megláttam ezeket a fából készült darabokat, csak az villogott a szemem előtt, hogy KELL.
A teljes képgyűjtemény megtekintéséhez kattints a képekre!

Mert a jó bor, szép tartót érdemel

Klasszikus választásnak számít egy üveg bort vinni vendégségbe vagy ajándékba. Ha igazán ki akarsz tenni magadért, akkor egy egyedi tartót is válassz hozzá, vagy egy, az üveg nyakára húzható pohártartó rudat. Haveroknak (vagy nekem) jöhet a hanyatt dőlt macis is, de szíved szerelmének édesapja, egy komolyabb darabot érdemel.

Ezt tuti, hogy mindenki kérni fogja a pohár alá!

Gyerekkoromban mindig úgy hívtuk a pohár alátétet, hogy keksz. Ez egy régi vicc maradéka, amit már nem tudnék tökéletesen átadni, de az volt a lényege, hogy egy külföldi megette a pohár alátétet is, mert az hitte, hogy az a keksz az ital mellé. Szóval következzenek most a kekszek, amiket megcsodálni és használni is lehet, de megenni egyiket sem javaslom.

Mesébe illő diótörők

Szégyen és gyalázat, de nekem a diótörőről hamarabb jut eszembe a mesebalett, mint a kamrában tartott valódi eszköz. Igaz nálunk leginkább egy kiszuperált kalapács tölti be ezt a funkciót, pedig direkt erre a célra is készítenek eszközöket. Nem is akármilyeneket.

Fogyassz több gyümölcsöt egy apró trükkel!

Van abban az elméletben igazság, hogy gyakrabban fogyasztjuk azokat az életeket, amik szem előtt vannak, és csak gyorsan be lehet kapni őket, mint amiket a szekrény mélye rejt, vagy hosszas előkészítést igényelnek. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a te háztartásodban is, a gyümölcs legyen az első, amit reggelente meglátsz, hátha ez a pici csel nálad is beválik. Annak érdekében, hogy még kívánatosabb legyen a gyümölcs, helyezd egy esztétikus tálalóra.

Hová tegyem a tojásokat?

A tojást nem feltétlen kell a hűtőben tartani, mégis sokan csak beszórják a hűtőajtóba, többnyire azért nincs spájz ahová eltehetnék őket. Sajnos nem ígérhetem, hogy kivonulok egy szaki csapattal és a kibővítem a lakásod egy kamrával, pedig szívesen mennék. De talán jobb is, hogy nem teszem meg, mert a morcos szomszédodat, akinek a lakásába átfúrunk már neked kell kezelni. De megmutatom milyen helyes tojástartókat találtam fából, hátha így szívesebben keresel helyet a konyha sarkában a tojásoknak.

Szabad egy szalvétát?

Van olyan ételek, amiket nagyon nehéz úgy elfogyasztani, hogy ne csöpögjön és folyjon mindenhová. Biztos mindenkinek van legalább egy ilyen mumusa, nálam ezek közé tartozik például a gyros pitában. Valahogy mindig az alján gyűlik össze a szósz, aztán a vége felé már nem győzöm a szalvétákat húzkodni a tartóból, hogy mentsem a helyzetet. Ezeknek a finomságoknak, hiába szeretem, neki sem merek állni, ha nem áll az asztalon egy jól megtömött szalvétatartó.

Konyhai segédeszközök

Emlékszel még, amikor a kollégiumban az alapanyagokon túl, egy életlen kés, egy merőkanál és egy fazék elég volt, ahhoz, hogy elkészítsd a vacsorád? Bizony ott nagyon kreatívnak kellett lenni, hogy gördülékenyen menjen a főzés folyamata, igaz akkor még a spagetti is kihívásnak számított és gyorstárcsázón volt a mama.

Most pedig kész szakács vagy. Hát igen, a fejlődéshez az is hozzátartozik, hogy szép lassan, de megsokszorozódnak a konyhai kiegészítők, és minden munkafolyamathoz más eszközt szeretsz használni.

Te is el tudod képzelni a konyhádat, ezekkel a szuper fa holmikkal? Csak arra vigyázz, hogy ha ezeket mind beszerzed a pulton még maradjon elég hely a kávéfőzőnek és egy vágódeszkának. Az utóbbi nem is fog kilógni a sorból, hiszen az is fából van. :)

Ha pedig társasházi témában bármilyen kérdésed van, nézd meg, kik vagyunk, mik vagyunk (ehhez kattints ide) és keress bátran! Épp leváltanátok a közös képviselőt vagy kíváncsi vagy, mi hogyan csinálnánk, ha a te házadat is mi kezelnénk? Nézd meg, szerintünk hogyan lehet jól csinálni! Kattints és ismerkedj meg Házmestermedvével, munka közben!

2 komment
2018-09-27 18:11:40 - Házmestermedve

A bejegyzés trackback címe:

https://hazmestermedve.blog.hu/api/trackback/id/tr614266603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

élhetetlen 2018.09.28. 17:24:17

Ja, úgy könnyű, hogy használod is! Nekem az a problémám, hogy van, amit képtelen vagyok „befogni”. Harminc éve vettem egy készletet, centi vastag, aszimmertrikusan ovális (ezt jó megmondtam, nagyjából ovális, egy félköríves bevágással), két féle fából (egy világos és egy sötét rész), hat kisebb, és egy nagyobb (tálaló) darab. Egyszer sem használtam. Olyan szép, hogy hogy nem tudom elképzelni, hogy valaki kolbászt, vagy húst szeleteljen rajta, pedig az lenne a funkciója. Csak van, és szép (pedig már a világosabb rész sötétedett is). Még a szürke márvány mozsarammal is megbuktam. Persze, majd beledörgölök valami zöld levelet és megfogja! Az is konyhadísz lett. És van még pár…

protézisesh 2018.09.29. 07:44:25

Olyan praktikusak, hogy takaritani pl egyiket sem lehet...