A legfurcsább eset, ami egy társasházi ajtóhoz csak kapcsolódhat

Sok társasházi lépcsőházban bukkanni fura szokásokra és elsőre bizarrnak, vagy megmagyarázhatatlannak tűnő hagyományokra. Most egy ilyen esetről mesélek, ahol kulcsszerepet játszik néhány négylábú és egy szellemajtó is.

tarsashaz_lepcsohaz_hatso_ajto.jpg

A minap valamiről eszembe jutott egy sok évvel ezelőtti eset, amivel egy vidéki társasházba lakó barátom meglátogatásával kezdődött. Megérkezvén a megadott címre felcsengettem a kaputelefon, hogy beengedjenek, ami meg is történt. Miközben a lépcsőház földszintjén haladva megcéloztam a lépcsőt észrevettem, hogy valaki nyitva felejtette a hátsó lépcsőházi ajtót. Kinéztem egy viszonylag eldugottabb hátsó részre, de mivel nem láttam a környéken senkit, és a folyosó sem volt felmosva, hogy száradnia kelljen, így látszólag indokolatlanak találtam a nyitva hagyott ajtót, de nem akartam beleavatkozni, hátha valaki egy perc múlva feltűnik egy kanapét cipelve.

Az egész esetről teljesen meg is feledkeztem mire lift nélkül megmásztam a három rám váró emeletet. Másnap reggel viszont leugrottam a szemben lévő boltba, már nem emlékszem, hogy miért, de visszafelé megint feltűnt a nyitva hagyott hátsó ajtó. Látszólag ugyanabban a félig kinyitott állapotban várakozott, mint előző napi érkezésemkor, és megint nem láttam senkit, így becsuktam.

Délután amikor a barátommal közösen indultunk el a lakásból, a földszintre érve ugyancsak félig nyitva találtuk azt a bizonyos lépcsőházi ajtót. Ekkor már nem felhívtam rá a barátom figyelmét is.

Ő elmesélte, hogy a társasházban lakik a Jutka néni (több mint valószínű, hogy nem így hívták) és ő megosztja az életét három macskával. Helyesebben megosztja ő a házban lakó többi szomszéd életét is a három cirmossal, mivel a kinti-benti tartás szellemiségében gondozza őket.

Amikor a cicák úgy gondolják, hogy kimennének a levegőre, akkor kikéretőznek, majd a lépcsőház több emeletén lebattyogva a hátsó ajtón keresztül kimennek a szabadba. Visszafelé hasonló a helyzet, azzal a különbséggel, hogy Jutka néni bejárati ajtajához érve keserves nyávogással jelzik, hogy szeretnének bekerülni a lakás falai közé. A néni egészen sajátságosan értelmezte a macskaajtó kifejezést.

macskaajto.jpg

Megrökönyödött arcomat látva, ahogy magam elé képzeltem a lépcsőházban szabadon kószáló macskákat, a barátom még hozzáfűzte, hogy Jutka néni sok éve neveli ebben a mentalitásban a macskáit, akik szerencsére legalább "lépcsőház tiszták". A törzsgyökeres lakók olyannyira megszokták a rendszert, hogy már ők is kínosan ügyelnek a lenti ajtóra, hogy kora tavasztól egészen késő őszig mindig félig nyitva legyen az ajtó a macskák kedvéért.

Nekem lettek volna ötleteim, hogy mi minden baj és rossz származhat belőle, ha egy társasház ajtaja folyton résnyire nyitva van hagyva, de a barátom egy legyintéssel elintézte a dolgot, mivel a nénivel nem lehet érdemben beszélni erről a kérdésről, a szomszédok többsége pedig megszokásból, vagy barátságból mellé állna az ügyben.

A városnézésből visszafelé jövet valóban találkoztunk egy macskával, aki pont akkor lépett be a hátsó lépcsőházi ajtón, majd felszaladt a lépcsőn. Mi még az első emeletig sem jutottunk el, amikor fültanúi voltunk a macska nyávogásának, majd a bejárati ajtó kinyílásának majd rövid szünet után a becsapásának.

macskatartas_lakasban.jpg

Az eset óta sok év telt el, a barátom már rég nem lakik abban a társasházban, így fogalmam sincs hogy azóta mi lehet a macskákkal, de gyanítom, ha Jutka néni jó egészségnek örvend, akkor a rendszer azóta is változatlan lehet. Én azóta is fejcsóválva mosolygok az eseten, amikor csak eszembe jut.

Ha nálatok is van valamilyen érdekes társasházi szokás, akkor ragadt tollat, és írd meg nekünk e-mailben!

Ha pedig társasházi témában bármilyen kérdésed van, nézd meg, kik vagyunk, mik vagyunk (ehhez kattints ide) és keress bátran! Épp leváltanátok a közös képviselőt vagy kíváncsi vagy, mi hogyan csinálnánk, ha a te házadat is mi kezelnénk? Nézd meg, szerintünk hogyan lehet jól csinálni! Kattints és ismerkedj meg Házmestermedvével, munka közben!

2 komment
2019-03-22 13:07:03 - Házmestermedve

A bejegyzés trackback címe:

https://hazmestermedve.blog.hu/api/trackback/id/tr4214708839

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Első mohikán 2019.03.23. 00:39:51

"társasházba (!) lakó barátom"
"törzsgyökeres"
Nanana, egy blogírótól jobb helyesírást vártam volna.

2019.03.29. 09:11:48

Nálunk is van kijárós macskája az egyik lakónak, decehhez nem kell ajtót nyitni mivel nyitott a lépcsőház, ráadásul hátul rácsos ajtó van, ahol a legegyszerűbb kijárnia.
süti beállítások módosítása