Helytakarékos ágy ötletek kis lakásokba

A legkisebb lakásokat nehéz úgy berendezni, hogy minden fontosnak jusson hely benne. Méretéből adódóan az egyik legnagyobb kihívást az alvóhely szokta okozni. Most egy csokorba gyűjtöttük azokat az zseniális ötleteket, amik segítségével a legszűkösebb lakásokban sem lesz többé gond az ággyal.

helytakarekos_agy_otletek.jpg

 Pici a lakás, mégis szeretnél kényelmesen, minél nagyobb ágyon elterülve aludni? Ha szerinted ez a kettő üti egymást, akkor most adunk néhány tippet, hogy milyen módszerekkel lehet kicselezni a fenti összeférhetetlenséget.

Persze valamit valamiért elvi itt is működik, ha valóban minimális az ágyra fordítható terület a lakásban, akkor bizony kompromisszumot kell kötni. Ez volt a rossz hír, a jó pedig az, hogy te választhatod meg, hogy melyik megoldási formával tudsz együtt élni, mert bizony több is létezik.

Kihúzható ágy, de nem úgy, ahogy te gondolod!

A franciaágyak hatalmas felületét jól lehetne más célokra is használni egy lakásban. Némi csalafintasággal, akár járkálhatsz is rajta, sőt vendégek fogadására is ideális helyé válhat. A kulcsszó a dobbantó, vagy emelt szintes nappalitér.

kis_lakas_helykihasznalas_helytakarekos_lakberendezes_franciaagy_kulonleges_felallitott_elrejtett_vendegagy_modern_otthon.jpg

Mobilis falak a titkos segítők

Kicsi a lakás, de akkor is kell egy nappali, de a hálószoba is jól jönne? Nem szívesen mondanál le a zárt ajtókról és elkülönített helyiségekről? Ki mondta, hogy muszáj választani? movable-wall-with-folding-wall-bed-for-tiny-apartments.jpg

Kár lenne a beltéri ajtóra helyet pazarolni, nem? A most következő praktika, inkább csak szingliknek javasolt, mert a végén kellemetlen meglepetések érhetik az embert.

use-the-space-in-front-of-the-entrance-door.jpg

Használd ki a belmagasságot!

Ha vízszintesen már minden hely foglalt és sehogy se akar beférni az ágyad, akkor nyújtózkodj a plafon felé! Jól olvastad használd a belmagasságban rejlő potenciált és aludj a felhőkhöz közel. Vigyázat a tériszony kizáró tényező!

Másik szoba mennyezete? Akár...

Főzőcskéznél az ágyad alatt? Furán hangzik igaz? Képzeld el, hogy az ágyad alatt nem egy arasznyi, hanem két méter magasság van. Így már jobb? Nem? Pedig, ha megfelelő az építészeti alap, akkor elég stabil és biztonságos lehet, hogy egyenes háttal tegyél-vegyél alatta.

kis_lakas_helykihasznalas_helytakarekos_lakberendezes_franciaagy_kulonleges_felallitott_elrejtett_vendegagy_modern_otthon_4.jpg

Emeld a középpontba

Az ágyat nem feltétlenül kell rejtegetni a vendégek szeme elől, egyesek szerint mondhatni a kirakatban a helye. Azt meg kell hagyni, hogy így fotón lenyűgöző az egyszer biztos.

saving-space-with-suspended-bedroom.jpg

Volt ágy, nincs ágy

A nehéz helyzetekben a magasból érkezik a mentőötlet és az ágy is. Egy frappáns szerkezet segítségével percek alatt le engedheted vagy felhúzhatod a fekvőhelyed. (Így még a díszpárnákkal vagy a beágyazással sem kell annyit bajlódni majd. :) )

kis_lakas_helykihasznalas_helytakarekos_lakberendezes_franciaagy_kulonleges_felallitott_elrejtett_vendegagy_modern_otthon_3.jpg

Bár sokak szemében félkésznek tűnhet, nekem valamiért mégis ez lett a kedvencem.

877535707ab33b38560d6e9f911f93b1.jpg

Ágy a szekrényben?

Első hallásra biztosan bizarrnak tűnik, pedig a modern lakberendezés szerint kialakított pici lakásoknál gyakran láthatunk ilyen megoldást. Te meg tudnál barátkozni vele?

hide-the-desk-when-not-use.jpg

Itthon is láttam már hasonló módon, felhajtható vendégágyat.

kis_lakas_helykihasznalas_helytakarekos_lakberendezes_franciaagy_kulonleges_felallitott_elrejtett_vendegagy_modern_otthon_5.jpg

Kis álomkuckó a javából

350-square-feet-modern-studio-design-hidden-storage-compartments.jpg

Lámpafénynél olvasó, éjjelibagoly szobatárs mellé különösen ajánljuk!

ultra-small-apartment-designs-under-100-square-feet.jpg

Ha neked ez már sok(k), akkor van ennek egy szelídebb változata is:

Aludj a szekrényen!

Ha kevés a holmid, nincs hatalmas ruhatárad, nem gyűjtesz felesleges tárgyakat, akkor ez az ötlet lesz nálad a befutó. Egy viszonylag alacsonyabb szekrény neked bőven elég lesz, cserébe viszont kellő hely marad majd a tetején...hogy aludj rajta!

kis_lakas_helykihasznalas_helytakarekos_lakberendezes_franciaagy_kulonleges_felallitott_elrejtett_vendegagy_modern_otthon_2.jpg

Remélem sikerült megtalálnod a számodra legtökéletesebb megoldást és  pihentető lesz az éjszaki álmod a jövőben. Aludjatok kényelmesen, legyen szó bármilyen lakásméretről!

A fenti képek forrása: 1,2,3,4,5,6,7, 8

Ha pedig társasházi témában bármilyen kérdésed van, nézd meg, kik vagyunk, mik vagyunk (ehhez kattints ide) és keress bátran! Épp leváltanátok a közös képviselőt vagy kíváncsi vagy, mi hogyan csinálnánk, ha a te házadat is mi kezelnénk? Nézd meg, szerintünk hogyan lehet jól csinálni! Kattints és ismerkedj meg Házmestermedvével, munka közben!

1 komment
2019-11-05 16:19:05 - Házmestermedve

A bejegyzés trackback címe:

https://hazmestermedve.blog.hu/api/trackback/id/tr6015268200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Valóság nevű unokahúgotok 2019.11.07. 06:36:29

Aki a galériás ágyakat ajánlgatja, annak szívesen megmutatom az agyrázkódás-leletelemt, amit egy kefélés során szereztem egy ilyen galárián.:-)

(Ugyanott: a legjobb barátom térdtörés-fotója is megtekinthető...)