Fűtésháború: elengedhetetlen vagy ráér?

A közösségi média egy szegletében (egész biztos, de vélhetően nem lokális a jelenség) minden évben ugyan az a vita parázslik fel az év ezen szakaszában. A vita központi témája pedig nem más, mint a távfűtés elindításának időpontja. futes_tavfutes_panel.jpg

A forgatókönyv mindig ugyanaz (lehet. ki is osztották a csoporttagoknak a szövegkönyvet, mert kínosan hasonló - szereplőktől függetlenül - minden évben). Úgy kezdődik, hogy valaki megkérdezni, hogy miért nem meleg a radiátor, miért nem fűtenek a panellakásokban. És ennyi bőven elég ahhoz, hogy napokig tartó, már-már vérre menő virtuális háború robbanjon ki. Két nagy tábor van, az egyik sarokban a kisgyerekes főként anyukák, és extrém fázósok, a másikban a spórolósabb nyugdíjasok és meleget kevésbé kedvelő felnőttek vannak. (Most tekintsünk el a popcornt ropogtató „mi bezzeg családi házban a magunk ura vagyunk” külső drukkerektől.)

Mindenki a saját értékítélete szerint próbálja meggyőzni a másik oldal képviselőit, hogy márpedig csak és kizárólag neki van igaza. Mert a pici baba megfázik, fürdésnél kell a jó meleg, másrészről nincs elég pénz és inkább ennénk, mint fűtenénk (mondja a hangos ellentábor).

futes_tavfutes_panel_1.jpg

A történetben az a leginkább szomorú, hogy gyakran nyomdafestéket nem tűrő, személyeskedő hozzászólások születnek, és a fűtéspártiak és a fűtést ellenzők is ugyanazt követelik a másiktól: megértést, mert az ő helyzete….(Persze egyiknek sem jut eszébe a saját érveinek hangoztatása közben, hogy meghallgassa a másik felet.)

A vita meddő. Nem fogják tudni a közösségi média felületén eldönteni és megoldani a távfűtés elindításának kérdését, pusztán a napi stressz elszabadulása és másokon kitombolása az egyetlen, ami valójában történik ilyenkor, amitől mindenki csak még rosszabb hangulatba és lelkiállapotba kerül a végén.

Azt hihetnénk, hogy a vita nem érinti az egyedi mérőórákkal rendelkező társasházak lakóit, de (jó tudni!) ott is a teljes fűtésszámla csak x %-át (társasházanként eltérő) fizeti mindenki a saját fogyasztása szerint, így a kérdés őket is izgalomban tartja.

Akkor ki és hogyan dönt a kérdésben?

Hogy kinek van igaza? Azt szerencsére nem a mi tisztünk eldönteni és igazságot se nekünk kell szolgáltatni (vannak apró örömök az életben). A naptári időponttól ÉS a kinti hőmérséklettől függően meg van határozva egy-egy érték, amikor a szolgáltató elindítja a távfűtést. Ez az érték soha nem lesz jó mindenkinek, ebbe érdemes beletörődni. Amikor ezek a számokat meghatározták, igyekeztek megtalálni azt a kombinációt, ami a lehető legtöbb embernek elfogadható.

meleg_radiator.jpg

Akkor nincs mit tenni... lesz, amikor lesz fűtés?

Jó tudni, hogy kérhető egy-egy társasház fűtésének korábbi indítása külön is a szolgáltatótól, amennyiben a lakók között egyetértés van. Mert elképzelhető ilyen eset, de azért az esetek túlnyomó többségében még egy társasházon belül is problémás közös nevezőre jutni.

Idén már túl vagyunk a fenti vitán (nem mellesleg az ország egyes területin már megy is a fűtés). Mi lenne, ha jövőre megpróbálnánk kihagyni ezt a plusz stresszforrást, mert azon kívül, hogy másokat megbántunk, értelmetlen helyen vitázunk és magunkat idegesítjük, valójában semmi nem történik egyik évben sem. Bízzuk a szakemberekre, hogy végezzék a dolgukat, mert bárhogy szidjuk is őket, se nem süketek, se nem munkakerülők, be fogják kapcsolni a távfűtést és melegedni fog a radiátor, amikor eljön az ideje.

Kíváncsiak vagyunk, hogy az olvasóink körében, hogy oszlanak meg a vélemények a kérdésben, így kérjük, szavazz az alábbi kérdésben.

Ha pedig társasházi témában bármilyen kérdésed van, nézd meg, kik vagyunk, mik vagyunk (ehhez kattints ide) és keress bátran! Épp leváltanátok a közös képviselőt vagy kíváncsi vagy, mi hogyan csinálnánk, ha a te házadat is mi kezelnénk? Nézd meg, szerintünk hogyan lehet jól csinálni! Kattints és ismerkedj meg Házmestermedvével, munka közben!

komment
2021-10-10 11:47:59 - Házmestermedve

A bejegyzés trackback címe:

https://hazmestermedve.blog.hu/api/trackback/id/tr7116715902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

evilwolf 2021.10.10. 17:53:01

"ÉS a kinti hőmérséklettől függően meg van határozva egy-egy érték, amikor a szolgáltató elindítja a távfűtést. "
Ja, ez is made in hánygeri.
A szlovákoknál már korábban fűtenek és később hagyják abba mint nálunk, és meleg van, nem hugyos hőmérséklet.
Ahogy észrevettek a hosszú évek során azok rinyálnak a fűtés ellen, akik inkább felöltöznek otthon, hogy ne kelljen többet fizetni.
Ők azok akik melóban meg a fűtésért balhéznak, nem engedik nyáron se a ventilátort működtetni, és +25 fokban is vastagon öltöznek az utcán. Kicsit érdekes.
-----
Ezen kívül a nagyobbik baj, hogy ilyen főtésen kívüli időszakban sokan meghűléses, influenzaszerű betegek lesznek, ami gazdaságilag hátrányos, mert kiesnek termelés világából.

consul 2021.10.11. 23:09:03

Az sem normális, aki facebook-csoportot vagy levlistát hoz létre a lakóknak, vagy közös képviselő létére ilyennek tagja…

élhetetlen 2021.10.12. 00:12:03

Amit nem fogok megérteni, hogy egy társasházban, ahol már van egyedi mérés, a lépcsőházban meg nincs fűtés (tehát nincs közös fűtési költség), miért nem nyomatják teljes erővel, és, akinek nem kell, az letekeri a szabályzót. Saját problémám, az én lakásom, legfelső emelet, lapos tető, öt oldalról hűl, míg egy negyedik emeleti csak kettőről. Ezt azt hiszem, a ház szabályozza, mármint a hőfokot, ugyan nem spórolnak vele, de lehet, hogy azt hiszik. Én már feladtam a küzdelmet.
Mikor még nem volt mérés, rendszeres vita volt, mikor kezdjünk fűteni. Azt hogy 10000-fizetsz fűtés nélkül, senkit nem zavart, de hogy 13000-t fizessen, és ne fagyjon be a seg.ed , azt már ne. Nem mindig értem az embereket.

élhetetlen 2021.10.12. 00:32:32

@evilwolf: Ráadásul úgy tudom, hogy a társasháznak is van külön hőmérséklet mérője, és szabályozója. A földszinten. Engem meg, ha fúj az északnyugati hideg szél, akkor befagyaszt.

Örömhernyó 2021.10.12. 07:26:05

@élhetetlen: Az a baj, hogy a sok nyugger, akik ott vannak egész nap, elvárnák, hogy a dolgozók, diakok fűtsenek a saját lakasukban, akkor is, amikor nincsenek otthon.
Igen, ilyen van, sőt ez az általános trend. Ahol laktam, felújított, panelprogramos ház, egyedi mérős fűtés, a lépcsőházban csak a földszinten volt ereeetileg radiátor, de azt leszereltették. Szóval elvileg mindenki fizette a maga fűtését. Csakhogy a fűtéso szezon végi visszatérítések ívei közkézen forogtak, a nyuggerek, ávós mentalitású lakók, akik kevesebbet kaptak vissza, vagy még ráfizettek, mert sokat fűtöttek, elkezdtek irigykedni azokra, akik nem egész nap otthon lebzseltek, ezért kevesebbet fűtöttek, tehát visszatérítést kaptak szezon végén.
Ráadásul az én lakásom földszinti volt, alattam a hideg pince, azt valahogy nem sikerült normálisan leszigetel, ott persze nincs fűtés. Ezért én kedvezőbb fűtési szorzót kaptam, mint a felettem lakó, körbefűtött nyugger, aki elvárta volna, hogy amikor hetekre külföldre mentem, akkor is menjen ezerrel a fűtés, hogy alulról fűtsem. Ha nem fűtöttem úgy, ahogy elvárta volna, panaszkodott, hogy neki én kárt okozok. Azt állította, hogy olyannkor ő fűti a lakásomat. Mondom neki a meleg levegő felfelé száll, ő legfeljebb a felette lakót fűti. Amúgy ők azok a tipikus mamuszos, két zoknis, kardigános, sapkában alvó nyuggerek voltak.
Volt pár nagy fasz abban a társasházban, egyetemen oktató ávós mentalitású pasas is képes volt azt állítani, hogy ők fizetik azoknak a fűtését, akik visszatérítést kapnak szezon végén. Szóval az egyedi mérős fűtés nem számolja fel a paranoid emberek uralmát. Még jobban ment felújítás utan a hajtépés a lakógyűléseken, mint amikor szabályozhatatlan távhő volt a fűtés.
Mondom, mindenki belelátott a fűtési költség visszatérítéseibe, aki sokat kapott vissza szezon végén (magyarul egész évben állt a pénze a távhőszolgáltató számláján), arra rettenetesen irigyek voltak.

@evilwolf: A szlovákoknál már jóval korábban átálltak a mért fűtésre, szlovákiai magyar ismerőseim alig fűtöttek, mert a cső eléggé felmelegítette a lakást. Valamint nem mindegy, hogy valaki a hideg szlovák hegyekben lakik valami északi tájolású házban vagy Dél-Magyarországon, ahol majdhogynem mediterrán a klíma.

A fűtésnek semmi köze az influenzához. Az egy vírusos megbetegedés. És utoljára 16 évesen voltam influenzás, pont tavasszal, amikor már elég meleg volt kint. Az influenza pont nem a legkeményebb fagyban terjed, hanem a tavaszi langymelegben. Aludni nagyon hidegben szeretek, nagy takaróval, alóla kidugni a lábamat, hogy az hideg legyen, szeretem belélegezni a hideg levegőt alvás közben, túlfűtött szobában nem nagyon tudok aludni. Jelenleg szubtrópusi égövön élek, itt meg a klímaberendezés megy ezerrel mindenhol, itt sincs egyetértés, hogy kinek mi a jó, pont úgy, mint Magyarországon a fűtéssel kapcsolatban.
Mivel én pollenallergiában szenvedek, számomra Magyarorszagon pont a nyári időszakban volt sok kiesés a munka világából. Ezzel kb. két és félmillió magyar így van, nekik a pollenallergia ezerszer nagyobb probléma, mint a téli influenza. És egyre hosszabb és rosszabb a pollenszezon.
Testvérem asztmás, neki a téli fűtés miatt a szobában kiszáradt levegő kifejezetten szenvedést okozott.

A társasházban, ahol laktam, mért fűtésre álltunk át. Előtte azok kardoskodtak a fűtés beindítása ellen, akik otthon beöltözve gubbasztottak egész nap (nyuggerek, lakótelepi alkoholisták), miután megtörtént a költségmegosztók felszerelése, ugyanezek az emberek elvárták volna, hogy a szomszédaik fűtsenek, akkor is, amikor nincsenek otthon (azok, akik egész nap dolgoznak, vagy hétvégére hazautazó egyetemista bérlők). Mert ők úgy voltak vele, hogy nekik jár a meleg, ha a szomszéd nem fűt, akkor naluk azért lesz nagyon hideg. De a saját fűtésüket nem nagyon akartak feltekerni. Elszámolási időszak végén nekitámadtak azoknak, akik több visszatérítést kaptak, mondván, ők jogosulatlan előnyhöz jutottak, sőt, a korán fűtőkön élősködnek. Pedig hát mindenkinek adott a lehetőség, hogy letekerje a fűtést, ha nincs otthon, vagy neki télen nem kell 25-26 fok, hogy létezzen.

Szóval tapasztalatom szerint semmit nem old meg az mért, szabályozható fűtés kiépítése. Akik antiszocialisak, azok mindig találanak valamit, amibe beleköthetnek.

Örömhernyó 2021.10.12. 07:27:37

@élhetetlen: miért nem byomatják teljes erővel, majd letekeri aki akarja? Mert a fűtési díj egy részét onnantól kell fizetni, hogy beindítják a fűtést. Valami alapdíj vagy minek hívják.

DFK 2021.10.12. 14:12:27

Csak a teljesen egyedi fűtés az igazságos.

élhetetlen 2021.10.12. 15:28:48

@Örömhernyó: Érdekes okfejtés. „Mondom neki a meleg levegő felfelé száll”. Azt mondod, hogy egy (akár szóló) lakásban, házban, amit fűtenek, csonthideg a padló és a falak, nem melegszenek át? Nem adnak le hőt akár a szomszéd, akár az utca felé? Csak a levegő, és a plafon meleg? Ha igazad lenne, senki nem költene egy ház szigetelésére, mert úgy sem szökik oldalra a meleg, elég lenne a padlást/tetőt szigetelni. Ennyi hülyét, hogy az oldalfalakat is szigetelik!
Szóval itt nem irigységről van szó, egyszerű tény, ha két hónapig nem fűtesz télen, és nem egy jégverembe érsz haza, akkor a szomszéd fűtötte a lakásodat. Ezt megteheted, csak nem etikus.
„Mert a fűtési díj egy részét onnantól kell fizetni, hogy beindítják a fűtést. Valami alapdíj vagy minek hívják”. Tévedsz. Az alapdíjat egész évben fizeted, függetlenül attól, hogy fűtenek-e. Az alapdíjban a működési költség van benne, pl. a dolgozók bére, mert az nem megy, hogy tavasszal kirúgunk mindenkit, aztán majd ősszel felveszünk megint embereket, és nyáron van a karbantartás, bütykölés, ami szükséges. A fűtési költségben már a fűtőanyag ára van benne pluszban, ott meg a nagy számok törvénye működik már, mindegy, hogy egy héttel korábban kezdenek fűteni, mert hideg van, van, aki használja, van, aki télen sem, (mit te), ezt belekalkulálták az árba.
Ennyi volt a mondanivalóm, most már csak szórakoztatásként egy sztori. Egy lakógyűlés, ahol azt kellett eldönteni, hogy 30-70, vagy 40-60 százalékos legyen-e a terület, és a mért fogyasztás megosztása. A harmadikon egy ügyvédi iroda, és az ügyvéd elmagyarázta, hogy jobb, ha 70 % a mért, mert akkor mindenki tud spórolni. Beették. Csak én emlékeztem, hogy egy előző gyűlésen mondta, hogy ő egyáltalán nem fűt, mert öltönyben, cipőben, neki elég, amit a szomszéd fűt. Tehát, (ezt már nem mondta), neki jobb, ha a mért után fizetünk többet, mert ő nem fűt, nincs mért költség. Neki jó, de nem etikus. Akkor voltam utoljára lakógyűlésen.
süti beállítások módosítása