3 rendkívüli falszín, amit érdemes fontolóra venni, ha 2019-ben festenél

Ha a lakás festése kerül sorra, nem egyszerű eldönteni, hogy milyenek legyenek a falak színei. Ha te is csak módjával szereted a fehér falakat és valami látványosabb színt is szívesen csempésznél az otthonod falaira, akkor nézd meg most miket ajánlunk a figyelmedbe!

2019_ev_szinei.jpg

Minden évben megválasztják az év színét, ami nagyon hangzatos jelző és szakmai körökben nagy eseménynek számít a bejelentése. Ez egy elég régóta fennálló hagyomány, és tiszteletben tartva mások véleményét a magam részéről úgy érzem, hogy inkább egy szuper marketingfogás az egész, mint valódi értéket közvetítő esemény, de ez az én véleményem.

Elvégre az átlag emberek között csak kevesen akadnak, akik minden évben át festetik a lakásuk falait vagy bármilyen okból adódóan fontos számukra ez a bejelentés. De akkor jogos a kérdés, hogy mégis mit keresnek itt a 2019-es év színei. (Igen több is akad belőlük, mert több cég is magáénak érzi a feladatot, hogy ők válasszák ki az "igazit".)

Azért hoztam most el nektek ezeket a színeket, mert idén igazán figyelemreméltó darabokat sikerül választaniuk az illetékeseknek és függetlenül attól, hogy a 2019-es év színe titulust is elnyerték, valóban érdemes rájuk vetni egy pillantást, mielőtt elköteleznéd magad egy másik árnyalat mellett pl. a nappalit illetően. Mivel kisebb döccenőket leszámítva itt a jó idő, bátran neki lehet állni a festésnek, szerintem most érkezett el az ideje, hogy beszéljünk ezekről a belevaló színekről.

Aki csak a színekre kíváncsi nézegesse a képválogatást, de érdekes tények és lebilincselő háttér információk is megbújnak a szöveges részekben, így én azt sem hagynám ki.

Behr Print: Blueprint

A Behr Print egy nagymúltú, amerikai festékgyártó cég, akinek a véleményére szeretnek adni a külföldi és hazai lakberendezők, így nem csoda, hogy a blueprint szín azaz, ahogy magyarosítva emlegetik a "tervrajzkék" egyre több helyen megjelenik.

Tudom, hogy eredetileg falfestéshez ajánlottam ezeket a színeket, de nézd meg milyen remekül mutat ez a Blueprint árnyalat a bútorokon is.

(Kattintás után nagyobb méretben is gyönyörködhetsz a képekben.)

2019_ev_szine_tervrajzkek_2.jpg

Erika Woelfel a cég hivatalos színszakértője a bizalom iránti vágyunk tükröződését látja ebben a színben és véleménye szerint hosszútávra is érdemes számolni ezzel az árnyalattal. A Behr Print szerint minden helyiségben remekül mutat, mert nyugtató hatású, barátságos, ugyanakkor kissé élénk megjelenése miatt feldobja a szobák hangulatát.

(Ide kattintva pedig máris átlapozhatod a blueprint képgaléria további anyagait is. Ne feledd a többi színnél is így járj el! :) )

Pantone: Living Coral

Valószínűleg ha követed a divatot erről a színről már hallották a médiában. Ez nem véletlen, hiszen ez a cég nemcsak a lakástrendekben használt, hanem a smink és ruha divatban is erőteljesen megjelenő év színét választja meg. Mondhatni ők állnak legközelebb ahhoz, hogy a "hivatalos" év színét jelentsék be

2019_ev_szine_living_coral.jpg

A Pantone cég 1963 óta űzi tevékenységét és egészen 2000 óta választják meg az év színét. Ez a cég hozta létre a nemzetközi színrendszereket, amire a mai napig nyomda- és grafikai ipar, valamint a divat ipar is alapoz. Dióhéjban a különféle színárnyalatokhoz számokat rendeltek, amik segítségével egyértelműsíthető, hogy melyik a szóban forgó szín pontosan. Érdekesség, hogy a színrendszert a mai napig bővítik és újabbnál-újabb árnyalatokat adnak hozzá.

A vállalat szakemberei azt állítják, hogy nem hasraütésszerűen mondják ki az év színeit, hanem komoly megfigyelések és szakmai munka előzi meg a végleges döntést.

A Living Coral azaz az élő korall, (ahogy magyarul hivatkoznak rá) a 16-1546-os számú megjelölés alatt fut, mint az év színe. A valódi kapcsolatokat, a szeretetet és a törődést jelképezi, ezen kívül a Living Coral szín arra hivatott, hogy felhívja a figyelmet a folyamatosan pusztuló korallzátonyok problémájára és hangsúlyozza a környezetvédelem fontosságát. A cég szóvivője szerint ez az árnyalat optimizmust sugall, és szinte mindenhol megtalálja a helyét (a világban és az otthonokban egyaránt) az „élénk és életigenlő narancs egy kis arany felhangjával".

Az enteriőrök designjért felelős szakmabeliek azonban egy harmadik év színére is nagyon figyelnek.

PPG Paints: Night Watch

A PPG Paint egy 150 országban tevékenykedő nagyvállalat. Festékeket és bevonatokat gyárt az építőipar, autóipar és persze a magán fogyasztók számára. Hazánkban is több hozzájuk köthető márka van forgalomban. 

2019_ev_szine_night_watch.jpg

Visszatérve a Night Watch nevet viselő színre, meglehetősen erőteljes árnyalatról van szó, ami más színekkel kombinálva adja ki valódi szépségét. Ha nem szeretnénk, hogy túl sok vagy komor legyen a végeredmény, akkor nagy gonddal kiválasztott helyet kell találni számára a lakás falain belül. A jutalmunk cserébe egy igazán elegáns otthon lesz, ami mégis fiatalosan trendi. Egy joggal irigyelhető otthon képét mutató ingatlan varázsolható seperc alatt ennek a színnek a használatával. 

A Night Watch a jádakő ragyogását idézi, ugyanakkor a természet megnyugtató és harmonikus békéjét csempészi a lakás falai közé - Dee Schlotter, a PPG Paints vállalat marketingmenedzser tolmácsolása szerint. A gyógyító erők és a remény szimbóluma ez az árnyalat.  A gyártó felhívja a figyelmet arra, hogy nemcsak beltéren, de kültéren is remekül mutat, így garázsok, házoldalak, redőnyök és más hasonló tárgyak lefestésénél is érdemes számításba venni.

A fenti színek mind egyedülállóak és csodálatosak, és elképesztő eredményeket lehet velük elérni a lakberendezésben. Remélem a következő lakás felújításkor őket is számításba veszed és pont olyan jól fog mutatni a kiszemelt helyén, mint ahogy elképzelted.

Ha pedig társasházi témában bármilyen kérdésed van, nézd meg, kik vagyunk, mik vagyunk (ehhez kattints ide) és keress bátran! Épp leváltanátok a közös képviselőt vagy kíváncsi vagy, mi hogyan csinálnánk, ha a te házadat is mi kezelnénk? Nézd meg, szerintünk hogyan lehet jól csinálni! Kattints és ismerkedj meg Házmestermedvével, munka közben!

Szólj hozzá!
2019-05-08 17:05:08 - Házmestermedve

A bejegyzés trackback címe:

https://hazmestermedve.blog.hu/api/trackback/id/tr2614814776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása