Hihetetlen, de a panel jobb emberré tesz!

Nem mindenki tud panellakásban lakni, mert kompromisszumokkal jár. Ennek ellenére vagy épp pont ezért, vannak olyan pozitív emberi tulajdonságok, amiket nagyon könnyű ilyen helyen magadra szedni.

panellakas.jpg

Bár már nem mostanában volt, de amikor egy szem gyerek létemre bekerültem egy kollégiumba bizony volt mit elsajátítanom az élet dolgairól, és hasonlóan működik egy társasházi lakás is. Ha előtte nem laktál hasonló helyen, akkor bizony lesznek olyan talán elsőre nem kellemes körülmények, amik segítenek jobb emberré válni, csak meg kell tanulni a leckét. Sok fiatalnak szerintem receptre kellene felírni, hogy próbálja ki a társasházi életet.

De lássuk pontról pontra, hogy milyen előnyös emberi tulajdonságokat lehet felszedni egy ekkora közösség tagjaként.

Türelmesebb leszel

Amikor a reggeli rohanásban már csak 10 perced van a busz indulásig, és még a legfelső lakás folyosóján várod a liftet, akkor rá fogsz döbbenni, hogy hiába nyomogatod másodpercenként a gombot, úgysem fog hamarabb jönni.

Mindenkinek most van rá szüksége és ki kell várnod a sorodat. Néhány hét után már türelmesen és lábdobogás nélkül fogsz várakozni a liftajtóban, hogy végre előtted is kinyíljon az a bizonyos ajtó.

Végre sikerül elsajátítani az időbeosztás művészetét

Egy panelben nincs ám hajnali 5-kor porszívózás, mert te csak munkamenés előtt érnél rá vagy este 11-kor mosógép járatás, mert te mindig is akkor szoktál berakni egy kört. Nem, nem. A körülmények (vagy a lakók) igen hamar rá fognak kényszeríteni, hogy a heti programodat logikusabban szervezd meg, és olyan apróságoknak tűnő dolgokat is kalkulálj bele, mint a házimunka.

telik_az_ido.jpg

A félelmeid leküzdésében nagy lépést fogsz előre tenni

Eddig rettegtél a kutyáktól és mindet legalább 10 méteres körben kikerülted az utcán? Fifi az örökké mosolygós tacskókeverék majd szép lassan bebizonyítja neked, hogy mekkora barátok tudnátok lenni ha egy kicsit nyitottabb lennél feléje. A végén még te fogsz rá vigyázni, amikor a szomszéd néni, kénytelen lesz egy hétre elutazni nélküle.

Ha csak a 9. emeleten találtál olyan albérletet, ami megfelelő volt a számodra, majd rájössz, hogy igazából az erkélyről lenézni izgalmas is tud lenni és a naplementét nézni a távolban gyönyörű. Mire feleszmélsz már ki is gyógyultál a tériszonyból.

Hatalmas szatyrokkal megpakolva átértékeled majd a klausztrofóbiádat is, mert vagy felmászol a hosszú-hosszú lépcsősorokon, vagy beszállsz az elsőre picikének tűnő liftbe. Hidd el az elején még lehet, hogy összeszorított ajkakkal és csukott szemmel fogsz túlesni azon a kellemetlen 2 percen a liftben, de hamarosan már egyáltalán nem fog zavarni.

Toleránsabb leszel

Hogy Pista bácsi egy hónapja megállás nélkül köhög, de olyan hangosan, hogy a legkedvesebb álmaidból is felriadsz rá? Vagy hogy Bence 2 hete azt az iszonyú hangosan visító játékot nyúzza minden délután? Sajnos az ehhez hasonló események a társasházi léttel járnak. Ám ha Bence édesanyjával beszélgetsz egy kicsit a liftben felfelé menet és elmeséli, a játékot az apja küldte a kicsinek, akit külföldi munka miatt 1 éve nem látott, vagy Pista bácsi felesége sírva panaszkodik, hogy milyen beteg a férje, te is biztos elnézőbb leszel mindkettőjükkel.

tarsashaz.jpg

Megtanulsz közösséghez tartozni

Persze jobb esetben ezt már az iskolás és munkahelyi környezetben is elsajátítottad, de az egy kicsit más, onnan délután haza mész és hétvégente is el lehet őket felejteni. Egy társasház lakójaként egy nagyobb közösséghez tartozol (mint eddig talán bármikor) és olyan ügyekben kell velük dűlőre jutnod, ami komoly hatással van a lakókörnyezetedre és sok esetben a legnagyobb vagyonod, a lakásod, értékére is.

Arról nem is beszélve, hogy a közösség akaratával együtt kell majd élned. Gondolj csak bele, hogy egy nyílászáró vagy radiátor csereprogramon átesett lépcsőház mennyivel vonzóbbá teszi majd a lakásodat az ingatlanpiacon, ha egyszer el szeretnéd majd adni. Viszont az is tény, hogy hónapokig igen komoly zaj-; és porszennyezéssel fog járni amíg elkészül, aminek nem minden lakó fog tapsikolni.

Jobb leszel érvelésben

A fenti példánál maradva mindig lesznek olyanok, akik bármilyen előnyös legyen is egy változtatás a lépcsőházon, mindig ellene lesznek, mert nekik már mindegy, meg jó az úgy is, ahogy van. Ha te már tudod mit szeretnél, nem árt ha arról logikus érveket támasztva meg tudod győzni a többi lakót is. A közgyűlésen egy jól előadott előny felsorolás még a makacsabb lakókat is átállíthatja a te oldalra.

panellakasban_az_elet.jpg

Megtanulsz alkalmazkodni

Bizony társasházi közgyűlésre járni nagyon időrabló tud lenni és rengeteg olyan dolog is elhangzik, ami esetleg téged kevésbé érint és nem is érdekel. Viszont ha nem mész el a közgyűlésekre, akkor bizony azt szavaznak meg a többiek, amit akarnak és neked utólag semmi beleszólásod sem lesz. Alkalmazkodnod kell, így vagy lemondod az esti találkozót a haverokkal egy gyűlés kedvéért vagy lehet, hogy olyan döntéssel kell együtt élned a mindennapokban, amivel kicsit sem értesz egyet.

De hogy más példát is mondjak nem lehet bármelyik este összejövetelt tartani éjszakába nyúlóan a haverokkal, mert egy idő után vagy át fog kopogni egy dühös szomszéd vagy egyszerűen rátok hívja a rendőröket. egy szó mint száz, alkalmazkodnod kell a többi lakóhoz.

A konfliktus kezelésed is egyre jobb lesz

Ahol sok ember lakik egy helyen, az tökéletes melegágya a nézeteltéréseknek, legyenek azok bármilyen eredetűek. Még a legrendezettebb társasházban is akadnak elsimításra váró gondok. Amit az elején valószínűleg dühből oldottál volna meg, azt a későbbiekben már sokkal fegyelmezettebben és átgondoltabban fogod megoldani. Nem buzdítalak arra, hogy gyakorolj a szomszédaidon minél többet, de ha arra kerül sor, töprengj el rajta, hogy mit szeretnél elérni és hogyan az adott szituációban.

Elkezded értékelni az élet apró örömeit

Hatalmas boldogság tud lenni, amikor végre megszerelik a kaputelefont, és nem kell a negyedikről rekord idő alatt leszaladni a pizzáért, ha még ott akarod találni a futárt az ajtóban. Vagy amikor elköltözik a szomszédból az a srác, aki imádott az erkélyen bagózni és végre tudsz teregetni az erkélyen nyáron, mert nem lesz minden cigiszagú és már a muskátlik között sincsenek lepöckölt cigicsikkek.

toa-heftiba-143583-unsplash.jpg

Panelben egészen más az élet mint egy vidéki családi házban és egy ilyen lakás sok esetben kellemetlenségekkel is jár, de ezekből mind-mind tanulhatsz valamit, ha más nem azt, hogy te nem akarsz olyan lenni mint a szomszédod. :) Nézd az előnyös oldalát, ahelyett, hogy folyton a hátrányok miatt keseregnél, elégre a te közérzetednek is jobb, ha pozitívan szemléled a helyzeted.

Ha pedig társasházi témában bármilyen kérdésed van, nézd meg, kik vagyunk, mik vagyunk (ehhez kattints ide) és keress bátran! Épp leváltanátok a közös képviselőt vagy kíváncsi vagy, mi hogyan csinálnánk, ha a te házadat is mi kezelnénk? Nézd meg, szerintünk hogyan lehet jól csinálni! Kattints és ismerkedj meg Házmestermedvével, munka közben!

12 komment
2018-11-26 21:22:01 - Házmestermedve

A bejegyzés trackback címe:

https://hazmestermedve.blog.hu/api/trackback/id/tr8514393992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyorgy007 2018.11.27. 22:00:38

Hé itt a blog.hu n nem szokás pozitív hangvételű levelet írni!

Te is keseregj, panaszkodj és a nyomorodért okold a kormányt! ITT EZ a divat! Nem is tudom mit gondolsz magadról?!
Milyen demokrata liberál vagy?!?!?!

ZakMcKracken 2018.11.28. 02:31:58

A felsorolt problémák nagyrésze nem kizárólag panel gondok, hanem minden társasházban előfordulhatnak.

moonlight777 2018.11.28. 05:45:11

utálim a panelt, soha többet, és nem érdekelnek a fenti baromságok sem, inkább egy tanya, mint egy panel, ami egyenlő egy börtönnel...

qwertzu 2018.11.28. 06:47:46

"nem árt ha arról logikus érveket támasztva meg tudod győzni a többi lakót is."

Teljesen esélytelen.

midnight coder 2018.11.28. 07:15:07

Továbbá: Megszabadít az olyan illúzióktól mint demokratikus társadalomba vetett hit. Már az első lakógyűlés után a diktatúrák elszánt hívévé válik a legliberálisabb demokrata is. A demokrácia elleni legjobb ellenérv a lakógyűléseket rendszeresen látogató átlagpolgár.

Exploiter 2018.11.28. 07:22:52

Ezek inkább érveknek tűnnek, hogy miért ne.

2018.11.28. 08:31:17

A panel nem jobb emberré tesz, hanem megtör. Mivel tíz emberből úgy általában 7 kezelhetetlen idióta, biztos, hogy egy rakás barommal kell szorosan együtt élned. És ha te nem vagy egy erőszakos barom, akkor lenyomnak és kushadhatsz. Ha meg beleállsz a konfliktusokba, akkor arról fog szólni az életed, hogy a barmokkal csatázol. A panelélet mindenképp vesztes helyzet.

élveteg 2018.11.28. 08:36:56

A fene tudja Volt egy csajom ha nála aludtam szombat éjjel, vasárnap reggel, mikor a szomszéd lakásban Ica néni odatette a pörköltet olyan hagymaszag lett nála is hogy ugrottunk ki az ágyból ablakot nyitni Mondjuk ha úgy nézzük ennek is van pozitív része Nem heverésztünk tunyán egész vasárnap délelőtt mert ha úgyis felkeltünk akkor már mindegy volt és inkább kitaláltunk valami programot

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.11.28. 11:14:23

Én panelban nőttem fel és kis kitérő után most is ott lakom. Nekem nincs vele semmi bajom. Egy dolog zavar, hogy a kutyások nem képesek a összeszedni a járdáról a kis kedvenceik pottyadékait.

Ember vígan van el,
Ha lakása panel.
:)

Mr. Waszabi 2018.11.28. 14:59:10

Olvasva a kommenteket, rájöttem, hogy szerencsés helyen lakom. Csak az ütvefúrót utálom, meg a hetekig tartó lakásfelújításokat. A kutyák végtermékét meg este sötétben, zseblámpafénynél is összeszedik a tulajok - különben ők lépnek bele legnagyobb valószínűséggel :)

efi 2018.11.28. 19:24:32

A 9 előny (?) után felsorolod majd a 200 hátrányát is ?

2018.11.28. 22:48:31

A jó társasház az, ahol nincs közösség, a lakók nem törődnek egymással, de nem is zavarják egymást, azt sem tudják kifélék, mifélék a szomszédaik. Ahol közösség van, az rég rossz. A lakógyűlésre járás meg általában évente egyszer van, szóval túlzottan ki van hangsúlyozva a cikkben, nem jár nagy lemondással elmenni oda, és képviselni a saját érdekeinket. És az is sokkal kultúráltabb ott, ahol nem igazán ismerik egymást a lakók, mint ahol több évtizeses belterj van.
süti beállítások módosítása