Milyen ne legyen egy közös képviselő...

Közös képviselő és közös képviselő között is nagy különbségek lehetnek, sőt vannak is. Most azt fogjuk boncolgatni, hogy mitől jobb az egyik a másiknál és mik azok a tulajdonságok, amik miatt negatív megítélésnek örvend ez a szakma.

kozos_kepviselo_tarsashaz_kezelo.jpg

Ahány társasház, annyi társasház kezelő, legalábbis majdnem. Mint a legtöbb szakmában itt is vannak, akik inkább kedvetlenül, kötelességből vészelik át a munkaidőt ahelyett, hogy lelkiismeretesen segítenének a rájuk bízott társasházi lakók problémás ügyeiben.

És ezzel el is értük a cikkünk lényegéhez. Lássuk mik azok a tényezők, amiket nem szabadna egyetlen közös képviselőn sem észrevenni.

Az elérhetetlen

Órákig kicsörög a telefon mégsem veszi fel vagy talán nem is kapcsolható a szám, amikor a legnagyobb szükség lenne rá? Jobb esetben legalább üzenet lehet neki hagyni, bár visszahívás vagy eredmény csak ritkán követi.  Személyesen is lehet próbálkozni a megadott fogadóórákban az irodájában, de ennek helye és ideje legalább akkora rejtély, mint a Bermuda-háromszög eltűnései. Máskor, más helyen meg még lehetetlenebb fellelni.

Hozzá képest a Waldot egyszerű elkeríteni. Remélem nem ismerős, de sajnos vannak olyan közös képviselők, amiket egyszerűen képtelenség utolérni.

Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy a Társasházkezelés egy összetett jogi, pénzügyi, műszaki és nem utolsó sorban szociális feladat. Nem egy One Man Show. Így az sem járható út, ha mindenért mindig egy embert keresnek. Az elérhetőséget egy ügyfélszolgálati telefonszám is jelentheti, mint más cégeknél is és ott válaszolják meg a kérdést vagy irányítanak a megfelelő emberhez. Azt is érdemes megjegyezni, hogy átgondolt mondandókkal segíthetjük a többiek dolgát is és ne 40 percig foglalod a telefont, mert akkor más nem éri el éppen.

kozos_kepviselo_tarsashaz_kezelo_2.jpg

A ráérős

Minden perc tétlenkedéssel egyre nagyobb lesz a kár és drágább a helyreállítás? Hát igen, például a csőtörést nem ér rá két hét múlva orvosolni, mint ahogy a bedöglött lift esete is bosszantó, de sorolhatnánk napestig mi minden romolhat el egy társasházban. Hiába a megannyi megkeresés a társasház kezelő felé a problémáról, ennek ellenére mégsem történik semmi? Akár hosszú hetekig (hónapokig) is elhúzódhat a társasházi gondok legegyszerűbb fennakadása is?

Hát igen, a csigatempó nem igazán előny ennél a szakmánál. Gondolom azt mondani sem kell, hogy egy ideális közös képviselő odafigyel a panaszokra és igyekszik, minél gyorsabban orvosolni azt.

Jó az úgy fazon

Végre elkészült a régen várt felújítás, de nem lett precíz a kivitelezés, kisebb-nagyobb kellemetlenségek maradtak hátra? Ha a közös képviselőd megpróbál lerázni azzal a szöveggel, hogy "örülj annak, ami van és ne legyél ilyen szőrszálhasogató", az bizony baj.

Egy jó közös képviselő utánajár a dolgoknak, legjobb képességei szerint intézi a társasházi ügyeket és a maximumot nyújtja és várja el a felkért vállalkozásoktól is.

Közös képviselőnek lenni kihívás és komoly felelősség, ugyanakkor egy szerethető szakma, aminek a keretében rengeteg ember mindennapi életét lehet szebbé és jobbá tenni. Számodra milyen lenne a tökéletes társasház kezelő? Mi volt a legrosszabb tapasztalatod?

Ha pedig társasházi témában bármilyen kérdésed van, nézd meg, kik vagyunk, mik vagyunk (ehhez kattints ide) és keress bátran! Épp leváltanátok a közös képviselőt vagy kíváncsi vagy, mi hogyan csinálnánk, ha a te házadat is mi kezelnénk? Nézd meg, szerintünk hogyan lehet jól csinálni! Kattints és ismerkedj meg Házmestermedvével, munka közben!

5 komment
2020-08-21 08:40:40 - Házmestermedve

A bejegyzés trackback címe:

https://hazmestermedve.blog.hu/api/trackback/id/tr915964436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

laci_52 2020.08.22. 17:49:48

Létezik még a korrupt közös képviselő is: ragaszkodik hozzá, hogy felújítás előtt mindenképpen szóljanak neki, aztán nagy készségesen megígéri, hogy szerez kivitelezőt, akik természetesen az ő spanjai és sápot húz tőlük a megszerzett munkáért. Ügyes!

datam 2020.08.22. 21:02:54

Mi abban a kivételes helyzetben vagyunk, hogy az összes felsorolt tulajdonság egyszerre áll fenn. Elérhetetlen, lusta, mindre szaró senkiházi, akit nem lehet kirobbantani, mert a lakóközösség jelentős többségét kitevő mamzikkal jóban van. Van itt minden, a folyamatosan romló kerttől a magánterületi parkolóba többletben eladott behajtási engedélyen át mostmár gyakorlatilag életveszélyes lakóingatlanig minden. A házunk gyűjtőkéményének koronája széttört, behullott a kéménybe, a tetején levő kupolát pedig lefújta a szél a parkolóba, kb 3 centire az autómtól szedtem össze a kb 10 kilós bádogdarabot. Ez áprilisban volt. Azóta konkrétan semmi sem történt. Szeptember elején jön a kéményseprő az éves felülvizsgálatra. Elég nagy összegben fogadnék már most, hogy ki fogják kapcsolni a házban a gázt, mert így nem lehet a vízmelegítőket üzemeltetni ez biztos. Viszont akkor valamiféle eljárást el fogok kezdeni a közös képviselő és a gondnok ellen is. A minimum az lenne, ha fizetnék az albérleti díjamat, ahova majd mennem kell két kölökkel melegvíz és később fűtés hiányában. Mi egyebet tehetnék ezen kívül? Árajánlat nincs a munkára, ki sem hívtak senkit felmérni. Tértivevényes, munkavégzésre felszólító levél megvolt már, ahogy előtte a hibára figyelmeztető is, holott szerintem ez erősen havária jellegű probléma, nem igazán tűrne halasztást.

tizenegyker 2020.08.22. 22:00:53

A közös képviselőről az is sokat elmond, mennyire tesz a tűzvédelemre. Vannak a beleszaromok, vannak akik csak látszatra kiadnak valakinek valami pénzt, mintha a munka el lenne végezve, és egy nagyon szűk kör komolyan veszi. A lakóknak, SZVB-knek ezért érdemes tisztában lenniük néhány kötelezettséggel, ami itt jól össze van gyűjtve:
www.langlovagok.hu/9287/ujraindult-az-ingyenes-e-learning-a-tarsashazak-tuzvedelmerol/

SarahConnor 2020.08.23. 09:22:04

Na akkor én meg mesélek a túlmozgásos, lelőhetetlen, hiperaktív, fontoskodú kretén közös képviselőről, jó?
Volt katonatiszt és ott lakó, hivatásos közös képviselő, amit vállalkozásban csinál.
Azzal kezdte ténykedését, hogy az egész lépcsőházat kitapétázta nettül kinyomtatott vastagon szedett, aláhúzott, piros, felkiáltójeles, és egyéb kreatív módokon fontosnak jelölt iratokkal. Ha az összes közlendőt, szabályt, felhívást el akarod olvasni, akkor aznap nem vacsorázol, annyi a szöveg a falon.

Utána az összes lakótól mindenféle nyilatkozatokat akart kérni: vállalják, hogy ott lesznek minden lakógyűlésen, igazolják, hogy tulajodonosok, igazolják, hogy nem dohányoznak és ezt a vendégeiknek is megtiltják... egyéb borzongató dolgok, amiket a lakóközösség persze megtagadott, így ezzel leállt. Helyben lakik, random becsenget lakásokba és láthatóan szeretne bemenni szétnézni, de ez még egyszer se sikerült neki.
Az udvarnak úgy ment neki, mint vak légy a falnak. A pihenőrészben kiirtotta a növényzetet (magas orgonabokrok, kis fák) az egész udvar egy kopár napsütötte 53 fokon izzó tar lófasz lett. Elleneztük, de szinte röhögve vágta a pofánkba hogy nem kell a beleegyezésünk. Egy fát nem tudott kivágni, ami nagy, ahhoz aláírást kellene gyűjtenie, de azóta senki nem ül a kertben a padokon és beszélget. A ház közös cicáját, akit a lakók etettek, elzavarta (reméljük, hogy nem durvább), mert ő utálja a macskákat. Legalább kérdezte volna meg, hogy valaki befogadja-e, vagy keres-e neki otthont.
Egy kegyetlen ember- és állatgyűlölő geci.
Ha takarításkor egy percre kitámasztod a partvist az ajtó mellé, jön és negyven perces tűzvédelmi előadást tart - ha nem csapod a pofájára az ajtót.

Az egy éves megbizatása most jár le, persze, hogy mindenki aláírta, hogy takarodjon.
Most külső közös képviselet lesz, de az se feltétenül jobb. Nekünk olyan külső közös képviselőnk volt, aki elérhetetlenné vált, mikor egy sürgősségi gázszerelés miatt a tömböt szombatra és vasárnapra megszállták a gázosok, tűzoltók és egyebek... a kk otthon kanalazta a levest, mi meg megfagytunk a szétcsapott lépcsőházban, meg az udvaron (novemberben), mert nem volt szabad bemennünk, és egy csomó dolgot nem tudtunk a kk nélkül megmondani/megmutatni a szakiknak. Mikor előbukkantak, és előadták, hogy "családi okok miatt nem voltak elérhetőek", úgy vágtuk ki őket, mint szaros macskát az autópályán.

Szóval egyik véglet se jó, kevesen csinálják ezt jól.

Tamás Rátkay 2020.08.23. 14:47:05

A lényegről beszéljünk, ne anekdotázgassunk, mert közhelyekből, és semmitmondó általánosításokból van épp elég. Tehát : a közös képviselő alapfeladata a ház, mint műszaki létesítmény menedzselése. Pont. Igen, itt van a pont. Minden egyéb lózung. Fontos tartozék, kezelendő ügy, de akkor is csak lózung. A műszaki létesítmény, a ház könyörtelenül létezik és alakul, változik. Hatással van ránk, hatással vagyunk mi lakók, rá. Amíg úgy vesz fel egy lakóközösség KK-t, hogy elnézi neki, hogy az első kérdése nem az, hogy hol vannak az épület papírjai, vagy hogy mikor végezhet bejárást, mert csak utána nyilatkozik, addig ne sorolgassunk horror történeteket, hanem szégyenkezve hallgassunk, hogy ennyire hülyék vagyunk. A műszaki, szakirányú végzettség az első szempont, aminek meg KELL felelni. Nincs kibúvó. Semmiféle könyvelői, jogi, és egyéb degeneratív tudás nem helyeztesítheti, különben ott tartunk, ahol most. Kóklerek, szerencselovagok, hozzá nem értő senkik emésztik a pénzünket, az idegeinket, és teszik tönkre javainkat. Arról beszélgessünk inkább, hogy milyen szempontrendszer, "felvételi/kiválasztási" eljárás biztosíthatná sikeresebben a jó emberek allalmazását. A pszichikum jellemzői mellett azonban a végzettségből fakadó hozzáértés mutatói játsszák a főszerepet, ha lehet.
süti beállítások módosítása