Sok gyerekes szülő készít kalendáriumot saját kezűleg, amibe kisebb-nagyobb meglepetéseket rejt a bocsoknak. Most nekik segítünk néhány tippel, hogy mi kerüljön az adventi zsebekbe. ;)
A mikulás csomagokból sok gyerek a szülőknek, rokonoknak, óvodáknak és iskoláknak, bevásárló központban osztogató mikulásoknak hála nem is egyet szokott kapni és lényegében egy fél évre elegendő csokoládé mennyiséget halmoz fel, ezért a hagyományosnak számító egy kocka csoki adventi kalendárium helyett, egyre többen készítenek (vagy vásárolnak) másfajta meglepetések számára kitalált naptárakat a gyereknek.
Az ötlet szuper, a megvalósításra szebbnél szebb variációkat lehet találni a neten, így mi most inkább a tartalmára vonatkozóan fogunk segíteni.
Már mondjuk is az ötleteinket, amiket igyekszünk 3 évestől egészen a kisiskolás korig összeválogatni, hogy mindenki találhasson benne a saját bocsának valami klassz meglepit. A könnyebb beszerezhetőség kedvéért pedig lelőhelyeket is írunk, illetve egy-egy kiemelt szóra kattintva ti is megnyithatjátok.
- Filctoll, festék, tempera, ceruza, kaparós kifestő
- Gyurma (hozzá tartozó kiszúrók, kinyomók stb.), intelligens gyurma, pecsét,nyomda
- Kinyomtatható kategóriában: színező, gyerek keresztrejtvény, fejtörő, legálisan kinyomtatható társasjátékok, hajtogatók
(Saját tapasztalatból tudom ajánlani a Korinthoszt amihez több dobókocka, azért legyen otthon.) - Kártyajátékok
(Évekig örömöt adó, kis dobozos és viszonylag olcsó játékok. Mi ezeket imádjuk: Claim, Similo vagy a Cica,pizza, taco, gida, sajt) - Üveggolyó szett
(Találj ki hozzá játékszabályt vagy eleveníts fel egy régit! Pl. kigurítja a szőnyeg egy kijelölt csíkjához legközelebb vagy találd el az első golyót a tiéddel. - Pomponos, világítós, flitteres karácsonyi zokni, sapka, kesztyű
- Ördöglakat gyereknek
(Kis helyen is elfér és órákig is lefoglalhatja a bocsokat. - Zsebmelegítő
(Ha te se tudod rávenni a srácokat a kesztyű használatára, akkor próbálkozz ezzel inkább. Kikben pl. fillérekért lehet találni mesefigurásat. ) - Csit-csat, hajgumi, gyerek fésű, karkötő, nyaklánc
- Vasalható, süthető gyöngyszett
- Foszforeszkáló fal és mennyezet matrica
- Pop it, szilikonos pukkasztó játék
(Hatalmas népszerűségnek örvend ez a játék, ezért kb. mindenhol lehet kapni akár zsebbarát méretben is. - Buborékfújó
- Fésülhető mini pony, mini baba
- Mini labirintus játék, vizes ügyességi játék
- Kulcstartó/ táska fityegő
(Ha világítós akkor még a téli sötétben közlekedve is jól jön majd hazafelé. Nekem ez a foszforeszkálós dinó kulcstartó vagy ez a maci nagyon tetszik.) - Matrica, lemosható gyerek tetoválás
- matchbox kisautó, játékkatonák
- Ugrálókötél
(Itt figyelni kell, hogy a gyerkőc méretének megfelelő és feltétlen valami cuki ugrálókötelet válassz!) - Fogkefe és hozzá tartó, fogkrém, fogkrém adagoló
(A kisebbek még cuki köntösben ennek is nagyon örülnek, adagolóból a minionos falra szerelhető drágább, de többféle is létezik például cicás vagy más állatos.) - Csíráztatáshoz felszerelés
(A gyerek nagyon szokták élvezni a mini ültetvényeket,és szaladnak reggel megnézni, hogy mennyit nőtt. Kellékek hozzá: üveg/kifújt tojáshéj, magok, később cserép és föld kell hozzá.) - Zsebkönyvek
(Régen lehetett kapni a vicces mini könyvsorozatot, Sün/Nyúl/Csiga-kalauz sorozat, ha látnátok még antikváriumban vagy használt játékok, könyv csoportokban vegyétek meg, imádni fogja a gyerkőc.) - Színes fonal macskabölcső játékhoz ;)
- Fürdővízbe színváltó, pattogó, illatos fürdősó
- Csillámos, világító gumilabda
- Jojó, búgócsiga
- Felvarrható, vasalható ruhafolt a kedvenc állatkával vagy rajzfilm hőssel
(Nincs az a filléres és kiszakadt farmer, amit ne dobna fel és válna tőle azonnali kedvencé.) - Mini puzzle
(Pár száz forintért már lehet nagyon aranyosakat találni.) - Gyerek tea finom és koffeinmentes
- Memóriakártya (házilag is készíthető)
Én még mindig őrzöm a gyerekkoromban kapott gyönyörűen, nekem rajzolt saját verziómat. - Kelj fel jancsi játék
(Én a Pepcoban találtam pöckölhető mini figurákat ilyen mechanizmussal, bár gyűjthető 2 elég belőle a játékhoz, remélem sikere lesz. ;) ) - Finomság
(Ha csokit nem is adnál a cikk elején leírtak miatt, de cukormentes rágó vagy diákcsemege kerülhet a kalendáriumba.) - Gumicukor jellegű gyerevitamin
(Ha édességet szeretne enni ebéd után, ebből naponta nyugodtan kaphat egyet. ;) )
A legtöbb ajándékokat rejtő adventi naptárra igaz, hogy korlátozott a zsebek, fakkok, edénykék és fülek méretei, akárcsak a teherbíró képességük, így valami viszonylag könnyű, kicsi mégis szívet melengető ajándékot kell kitalálni. Reméljük a fenti ötletekben találtatok olyanokat, amiket szívesen belecsempésznétek a ti adventi kalendáriumotokba is.
Ha pedig társasházi témában bármilyen kérdésed van, nézd meg, kik vagyunk, mik vagyunk (ehhez kattints ide) és keress bátran! Épp leváltanátok a közös képviselőt vagy kíváncsi vagy, mi hogyan csinálnánk, ha a te házadat is mi kezelnénk? Nézd meg, szerintünk hogyan lehet jól csinálni! Kattints és ismerkedj meg Házmestermedvével, munka közben!