Van egy barátom, aki "hobbiból" elkezdett lakásokat gyűjteni. Megveszi, gatyába rázza, aztán bérbe adja. Jelenleg 14 lakása van már, amit így kiad. Igen, most hagyok egy kis időt, hogy kellően átérezzük nehéz életét 14 budapesti lakással, amit még ki is kell adnia.

Irónián túl, amúgy nulla forinttal kezdte az életet és rengeteget dolgozott az első 2-3 lakásért és lakáson. Azóta persze már sokkal könnyebb. Ilyen az élet, ő az, aki tökéletesen bizonyította, hogy akarattal, stratégiával és munkával bármi elérhető. Amúgy sima multinál dolgozik, nem bankár, CEO vagy gázszerelő.

Vele dumáltam, amikor megütötte a fülem egy olyan tanácsa, ami nekem eszembe se jutott volna. Elmesélte, hogy nem csak hogy rájött a trükkre, hanem a végletekig fejlesztette (analitikus típus).

Először is, sehol sem igaz az általánosítás. Nem, nem igaz, kedves kivitelezők, hogy egyik tulajdonos sem fizet ki a végén és mindegyik ingyen dolgoztat! Nem, nem igaz, kedves tulajdonos, hogy minden kivitelező lenyúlja a pénzedet és aztán eltűnik.

Társasházi lakásban élsz? Csak álmodozol egy hatalmas, jól felszerelt konyháról? Szeretnéd hasznosabban kihasználni a teret? Imádsz inspirálódni? Ha a kérdéseink közül legalább az egyikre igennel válaszoltál, van egy jó hírünk számodra! Attól, hogy kisméretű konyhában főzöd meg szeretteid vasárnapi ebédjét, még nem kell lemondanod a kényelemről és stílusról sem. 

A házirend magába foglalja a társasház tisztában tartására vonatkozó olyan előírásokat, hogy például milyen gyakran kell felseperni, felmosni, a közös tulajdonban lévő ajtók, ablakok, korlátok szennyeződését milyen időközönként kell eltávolítani. Miután ez megvan, a lakóközösség dolga megszavazni azt, hogy mindezekért a tevékenységekért ki legyen a felelős.

Bár tény, hogy a filmekhez és sorozatokhoz képest a világirodalom valamivel mostohábban bánik a végtelen számú történetet rejtő lakóközösségekkel, azért nem panaszkodhatunk, hiszen itt-ott felbukkan a hétköznapi életterek közel sem átlagos szűrőn át bemutatott néhány szelete.

Ha az ember Közép-Európában, azon belül is Magyarországon szocializálódott és már/még eszméleténél volt a 80-as/90-es években, egy közösséget bizonyosan ismer: a Szomszédokat. A gazdagréti panelház arcai sokunk retinájába beleégtek. Nemcsak a kissé suta, szárnybontogató magyar sorozatgyártás sajátosságai, de a témaválasztás miatt is. Mondjuk ki: 10 millió Vágási Feri országa vagyunk! 

Bár a teregetnivaló sokunk számára az intim szféra szoros részét képezi, épp ezért általában lakáson belül oldjuk meg a kilógatást, de nehéz olykor lemondani a szabadban száradó ruhák és ágyneműk napsütötte, roppanós frissességéről. Nem is kell persze, ha van rá megoldás. Mégis, úgy véljük, van mit átgondolni a témában.

Amikor az ember kifulladva caplat fel a nagybevásárlással, két és fél gyerekkel és egy öntörvényű kutyával a másodikra, vagy csak a maga „szerény” 85 évével és a kisnyugdíjas cekkerével az elsőre, olyankor sokszor eszébe jut a Magyarok Istene, aki megfeledkezvén egyik szeretett társasházáról, nem gondoskodott liftről jóravaló lakói számára. Aztán akkor is az Úrra gondol, mikor már van lift, de elromlik, vagy ne adj Isten, fizetni kell azért, hogy továbbra is működjön.

A lift bizony macerás egy dolog, főleg, hogy nemrég a kormány is napirendre tűzte a társasházi felvonók kérdését. Mini lift jogi-kisokos és némi spekuláció következik! 

Valamikor április táján új lakásba költöztem. A tulajdonos egy rövid séta keretében bemutatta a társasházat.  A földszinti közös tulajdonú, közös használatú babakocsi- és kerékpártárolóhoz érve kisebbfajta döbbenet ért: A helyiséget a házban élő néhány idős lakó kinevezte pihenőhelyiségnek és kulccsal zárják.

Sosem tudhatjuk biztosan, ki is él a szomszédunkban. Főleg, ha az illető sosem jár ki. Nos, ez a tézis fokozottan igaz a háziállatokra. A macskákon és kutyákon túl azonban van még bőven faj, amely megfordul a nagyvárosok forgatagában. A hal-hörcsög-tengerimalac tengelyt elhagyva jönnek azok az extrémebb állatok, amelyek tartása kérdéseket vet fel. Leginkább a szomszédokban.