Egy prosti lakik alattam és még csak nem is a szex a legnagyobb gond

Mindenféle ítélkezés nélkül, valószínűleg nem a legszórakoztatóbb dolog, ha az ember medve alatt egy prosti lakik. Bár ne legyünk naivak, szex minden lakásban van, függetlenül attól, hogy pénzért történik vagy egy új autóért. :P Na persze, és ott a szerelem! 

kurva-a-szomszedom.png

Zsuzsit (megváltoztattam a nevét), levele alapján viszont egy őrülttel hozta össze az élet. Meggyűlt vele a baja és nem a szex miatt. Pedig alatta tényleg egy prosti lakik -és most nem úgy értve, hogy utáljuk és lekurvázzuk, hanem tényleg-, ami még lehetne "nabumm", de a viselkedése már egyáltalán nem az. Lássuk!

Kedves Házmestermedve!

Soha nem gondoltam volna, hogy nem csak olvasom majd az oldalt, de egyszer arra kerül a sor, hogy írnom is kell ide.
Néhány hónapja költöztünk be a barátnőmmel egy négyemeletes téglaházba, javarészt kedves szomszédok közé.
Aztán egy nem túl szép őszi estén ránk támadt az alattunk lakó nő. Mondvacsinált indokkal üvöltözött, mint a fábaszorult féreg, érthetetlen szavakat és kicsin múlt, hogy nem ütött meg. Ezután rendszeresen zaklatott minket, feljelentést is tettünk a rendőrségen, de őket nem hatotta meg a történet. Összejöttünk a szomszédokkal és kiderült, hogy mindenkivel ezt csinálja, valójában azért mert prostituáltként dolgozik és legjobb védekezés a támadás alapon mindenkit megfélemlít, hogy ne törődjenek azzal miket művel, az amúgy bérelt lakásában.
Jelentettük már a közös képviselőnek és a lakás tulajdonosának az ügyintézőjének is, hogy mi folyik a lakásban/a házban, de valamiért nem érdekelte őket. Legjobb tudomásom szerint illegális prostituáltnak lakást bérbeadni, főleg ha a tulajdonos tudja, hogy az üzleti tevékenység bizony az ő lakásában zajlik.
A többi lakó, elsősorban idős emberekből és kisgyerekes szülőkből áll, szóval ők nem nagyon szeretnének belekeveredni, mi pedig egyedül nem sokat tehetünk, főleg bizonyíték nélkül.
Ilyen esetre esetleg van valami jótanácsod a számunkra?
Nyilván már ezerrel keressük az új, költséghatékony albérletünket, de azzal nem haladunk olyan jól, sajna.

Üdvözlettel,
Zsuzsi

Helló Zsuzsi!

Nagyon jól esik, hogy írtál. Cserébe próbálok hasznosan és röviden válaszolni:

Menekülj!

Igen. Költözz el! A te esetedben ez a legegyszerűbb és legkönnyebb megoldás. Inkább a lakás menjen rá, mint az egészséged. Ugyanis ezt a harcot úgy kellene megvívnod, mintha csak egy fogmosópoharat kaptál volna fegyverként. És tudom, hogy MacGyver még a becsapódó meteort is megállítaná vele, de maradjunk annyiban, hogy mi nem vagyunk ilyen ügyesek. :)

Miért nem tudod megoldani a problémát?

Az első akadály, hogy albérlő vagy. Így kb. semmit nem tudsz tenni (egyedül) az ügy érdekében. Második akadály, hogy ő is albérlő. Két albérlő meg már pláne nem tudja megoldani az ügyet. A társasház többi tulajdonosa tudja a bérbeadó tulajdonos felé jelezni a problémát és a bérbeadó tud eljárni a renitens bérlőjével.

Önmagában azért, mert prostituált, még ki lehet adni neki a lakást. Ahogyan a péknek és a csatornatisztítónak is. Így, esetünkben ez nem kell, hogy számítson. Azt viszont jól tudod, hogy bordélyháznak már nem lehet kiadni, tehát ott, másnak a lakásában "nem űzheti az ipart"! Esetleg érdemes lehet a rendőrségnek telefontanún (anonim: 06-80-555-111) bejelenteni, hogy az a gyanúd, hogy itt bűncselekmény zajlik.

Érdekelnek a lakóközösséggel kapcsolatos sztorik, hírek vagy egyszerűen csak a tanácsok? Akkor a házmestermedve a TE embered medvéd. Lájkold és nem maradsz le róla!

A szavaidból viszont azt veszem ki, hogy inkább az a baj, hogy őrült.

No, itt megint tehetetlen vagy. És ahogy látom, már meg is próbáltál mindent. A többi lakó nélkül viszont nincs súlya a panaszodnak. Jó pár szomszéd kellene, hogy panaszkodjon -vállalva és nem csak katinénisen-, mert akkor mindjárt nem egy cicaharcnak tűnik kívülről. Hiába, emberek vagyunk és ítélkezünk. Hát még a hatóságok!

Írtad, hogy ügyintézőn keresztül adja ki a lakást és ő nem volt megértő a problémádra.

Próbáld megkerülni. A tulajdonosnak írjatok egy levelet (többen) és tőle kérjétek az ügy megoldását. Ugyanis ezt a problémát leggyorsabban ő tudja egyedül megoldani.

Update! Mivel albérletben nem tevékenykedhet a szakmájában, így ez bűncselekmény. Írd tehát meg a tulajdonosnak a levélben, hogy mi a helyzet és hogy ha nem lép, kénytelen leszel feljelenteni!

Egyébként pedig az általános jó tanácsok itt is élnek, hogy próbálj meg különböző módszerekkel közeledni a panaszt okozó szomszédhoz. Hihetetlennek tűnik talán elsőre, de -sok tapasztalattal mondom- csodákat művelhet ezek közül bármelyik. Nézd csak! 

7 hasznos tipp a zaklató szomszéd ellen - Kattints a cikk elolvasásához! --->

Keresztapásan esetleg

Ezen felül már csak a kellemetlenkedések maradnak, úgyhogy ez csakis végső megoldás lehet. Pl., ha tudod, hogy a bérbeadó tulajdonos nem fizet adót a lakás kiadása után, akkor finoman javasolni neki, hogy mondjon fel a bérlőnek, amíg nem késő. Azaz, a lakás tulajdonosát megpiszkálni. Nem szép, de mit tehetnél? :(

A jegyzőtől lehet még birtokvédelmi eljárás lefolytatását kérni a szomszédjogi szabályok megsértése miatt (ezt lehet kérni pl. bűz vagy hangos zene miatt is). Az eljárás illeték köteles (3.000,-Ft). Figyelni kell, hogy minden tartalmi követelménynek megfeleljen a kérelem, mert a hiányos kérelmet határozattal elutasítja a jegyző. A legjobb szerintünk, ha előtte felhívod a jegyzőt, hogy ebben az esetben ő mit mond! Itt arra hivatkozhatsz, hogy a szomszéd zaklat és üvöltözik a lépcsőházban és ez téged és több lakót is zavar, folyamatosan. 

De fel a fejjel! Mennyivel szerencsésebb vagy albérlőként egy ilyen helyzetben, mint tulajdonosként. Úgyhogy szerintem pakolj és vissza se nézz! ;)

Írd meg, nálatok mi a helyzet, mert egy igazán kíváncsi medvével hozott össze a sors! Várjuk leveledet a hello@hazmestermedve.hu e-mail címre és ne felejts el lájkolni!

Ha pedig nálatok pont közösképviselet-váltás van, akkor hadd ajánljam, khm, MAGAM. Itt tesztelheted a saját képviseleted, hogy mennyire jók, itt pedig olvashatsz rólunk. Küldj egy mailt, hogy szívesen látnál magatoknál, a többi már az én dolgom! ;)

Update! Zsuzsi nem sokkal a cikk megjelenése után a közös képviselőjével közösen tájékoztatták a lakás tulajdonosát, hogy mi történik odabent és hogy lépjen az ügyben, különben feljelentéshez folyamodnak. És "láss csodát" (ahogy Zsuzsi írta), pár héttel később a kurva kiköltözött a lakásból és nyugi van! Szóval minden jó, ha jó a vége, hallgass Házmestermedvére! 

35 komment
2017-01-21 22:23:21 - Házmestermedve

A bejegyzés trackback címe:

https://hazmestermedve.blog.hu/api/trackback/id/tr3312130337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hajdú Peter 2017.01.23. 00:55:09

Ahogy a postban is le van irva, nem a foglalkozassal van baj, hanem azzal, hogy also lako szimplan elmebeteg, drogfuggo, vagy mindketto. Az elmebetegeket ha kozveszelyesek, akkor a helyi jegyzonel lehet bejelenteni.

2017.01.23. 02:27:40

Durva történet, tapasztalatom szerint a legtöbb prosti inkább meghúzza magát, jobb neki, ha csendben megy az üzlete és nincsenek felesleges konfliktusai a többi lakóval. Nyilván őrült a házban lakó kurvanéni.

2017.01.23. 04:32:47

Nem hiszem hogy őrült lenne a prosti, inkább erős a gyanúm hogy drogos is mellé plusz iszik, emiatt köt bele mindenkibe.
Az ilyenekkel jobb nem beleállni a vitába, a drogostól bármi kitellik.
Szerintem is költözzetek míg nem késő!

Denise Hogyisdugják 2017.01.23. 06:35:28

az adós témát egyszer lengettem be a szomszéd lakás tulajának a szintén elmebeteg albérlőcsaj miatt, két nap múlva pont egy gyerekkori barátom költözött be a helyére... vannak még csodák :-)

2017.01.23. 06:36:13

Őrült vagy drogos, mindegy, el kell onnan költözni, szerencsétek, hogy nem tulajdonosok vagytok ott. Ezért is érdemes felmérni a szomszédságot, mielőtt lakást veszünk. Beleragadni egy életre egy ilyen ingatlanba elég nagy szívás lehet.
Bérlőként egyszerűbb a lelépés, felesleges beleállni konfliktusokba, főleg, ha az ott lakó tulajdonosok is tesznek rá magasról.

OkoskaTo:rp 2017.01.23. 08:24:04

Ha már házmester medve vagy, biztosan tudod, hogy a történet egyik résztvevője sem ALbérlő. Ilyen manapság már legfeljebb a bérleményt megosztó egyetemistáknál fordul elő (valószínűleg illegálisan, hiszen a bérleti szerződése minden bizonnyal kifejezetten tiltja ezt).

incognito ergo sum 2017.01.23. 08:33:54

1. vegyél egy csomag rágót
2. rágjad
3. amikor puha, akkor egy darabkát dugj bele a cilinderzárba és a körmöddel told beljebb, hogy ne lógjon ki.

szemétpasi 2017.01.23. 09:01:47

Legegyszerűbb elköltözni, mégha elsőre nem is tűnik annak.

"Civilizált" megoldás ilyenkor nem létezik. A bérbeadót valószínűleg azért nem érdekli a dolog, mert pontosan tudja, hogy mi folyik ott és így kérhet jóval többet is, tehát nem érdeke megoldani a problémát.

Javaslom próbáld megfigyelni a csajt drogozásra utaló nyomokat keresni rajta (pl sárga szem, vérző íny, esetleges tűnyomok) és feljelentést tenni a rendőrségen. Ha a prostitúció vagy a drogok miatt elkapják akkor elég hosszú időre el fog tűnni.

Kicknick 2017.01.23. 09:05:36

1, keress egy pasit magadnak aki pofánvágja a ribancot. Ha kell napi rendszerességgel.
2, alattad lakik..bakker, buli napi szinten, magassarkúban sétálgatás naphosszat, lefelé menet becsöngetni hozzá minden alkalommal amikor arra jársz, stb...ja és szólni a többi lakónak hogy nem ellenük van a buli, csak ha már ennyire balfaszok akkor tenned kell valamit.
Ha semmi hasonlóra nem vagy képes akkor meg tényleg nem való neked a dolog, el kell hűzni onnan.

dr. mesterséges színezék 2017.01.23. 09:09:41

Bár az életmódjukból fakadóan az örömlányok látása alkalmazkodott a fényszegény környezethez, a hirtelen megszűnő áramellátás miatt teljes sötétségbe boruló lépcsőházban ők sem tudják megállapítani, hogy ki rongálta meg az árujukat pedagógiai célzattal.

dr. mesterséges színezék 2017.01.23. 09:13:38

@Kicknick: Kb. Ha a hölgy észreveszi, hogy a két, egymást kizáró tényező, a kuncsaft és a vircsaft közül az utóbbi szaporodik nála, tárgyaláskésszé válhat - vagy idegileg késszé, de a sztori szerint azon már túlvan.

Lutriboy 2017.01.23. 09:25:19

Mi ez a baromság, hogy "költözzön el"? Egy szaros nőről beszélünk. Két pofon és a földön lesz. Nincs egy férfi ismerősöd? A tévhittel ellentétben az emberek felnőtt korban is nevelhetők. Egy monoklival a pofáján hetekig nem lesz képes dolgozni.

Arcade Macho 2017.01.23. 09:28:41

fel nem tudom fogni hogy a joszomszedsagot miert ertelmezik felre egyesek...
a szomszeddal joba kell lenni kulonben alapakolhat az embernek, lasd mint fentebb irtak, rago / pillanatragaszto a zarba vagy a vellanyora lekapcsolasa...

átlátó 2017.01.23. 09:41:57

...pl tacepao: Az a kedves hölgy a II/3-ban tripperes.

Void Bunkoid 2017.01.23. 10:03:16

Egyébként még priusz nélkül hülyén hangzik, de a fizikai erőszak már csak belengetése is bármilyen hülyén hangzik, de kellően buta, unkooperatív, szóból nem értő delikvens esetén tényleg célszerű lehet - már voltam olyan helyzetben, amikor valakit csak úgy lehetett együttműködésre bírni, hogy közöltem vele, hogy na akkor most jól elverem. Amikor feljelentéssel próbált visszavágni, simán közöltem neki, hogy nyugodtan, először is nagyon lassan őrölnek a magyar büntetőjog malmai is, másrészt első bűntényesként max felfüggesztett lesz a bünti, végül, de nem utolsósorban neki viszont MOST fog nagyon fájni, ami kap, valamint a kinézete miatt az eddig őt keménynek gondolók körében kínos nimbuszvesztésre, idegenek előtt meg sok heti kínos magyarázkodásra fog kárhoztatni.

És működik...

bandiras2 2017.01.23. 10:12:02

Ki kell venni egy hét szabadságot. Figyelni kell hogy mikor van vendég nála, majd amikor már 15 perce bement, akkor villanyóra le, és el kell kezdeni úgy izomból csépelni az ajtót, és üvölteni neki. Ezt. Minden. Egyes Alkalommal. Szomszédokkal össztebeszélni, hogy ezt ők ne vegyék észre. Nagyon rövid idő alatt elege lesz.

2017.01.23. 10:16:39

@Lutriboy: szerintem csak nincs olyan férfi ismerőse, aki büntetőügyet akarna magának egy ilyen őrült nő elverése miatt.
Megértem.

@incognito ergo sum: rágó helyett egy kis tubus pillanatragasztó ezerszer hatékonyabb. Belenyomsz a zárjába egy picit, aztán nézhet a liba.

incognito ergo sum 2017.01.23. 10:35:11

@karandash:

Igen, a ragasztó is teljesen jó :-) de azt még nem próbáltam.
Nem szokott erős felindulás közben pillanatragasztó lenni a zsebemben.
Józan megfontolás után pedig sosem csinálnék ilyent.

Kelly és a szexi dög 2017.01.23. 10:37:34

a társasház közgyűlésen eldönti, hogy bekamerázza a lépcsőházat - aztán ezt szépen egy nagy táblán kiírják (amúgy is kötelező) és máris el fog költözni a ribanc, ugyanis a vendégek nagyon nem szeretik, ha felveszik őket...

alien 2017.01.23. 11:00:42

honnan lehet tudni, hogy Zsuzsi albérlő? az albérlő egyébként bérlőtől bérel csak mondom brumm
nem értem mit lehetne tenni mert nem derült ki a levélből, hogy az állítólagos örömlány mire hivatkozva, mit és milyen gyakran tesz.
szerintem teljesen haszontalan az egész poszt

nautilus123 2017.01.23. 13:20:02

Az ilyeneknél a verés nem segít, mivel valószínűleg drogozik, akkor van olyan állapotban.
Vagy csak a még sunyibb, rosszabb énjét hozza elő. És valószínű, hogy Zsuzsi férfiismerőse bajba kerülne, a picsa meg odacsődítené a gázabbnál gázabb haverjait.

BéLóg 2017.01.23. 14:53:28

Ahogy rendszeresen szoktam mondani, az őrület nagy fluxust indukál az erőben és ez bizony akár mindennap lecsaphatja a villanyórát! Ahogy más is szelíden megjegyezte.
Én azt gondolom, HA, ismétlem HA valakivel nem lehet megegyezni, akkor vissza KELL támadni. Mert ezek az álalfák csak akkor ijednek meg, ha felsejlik egyerősebb alfa.
NEM neked kell csinálni. Sőt esetleg nem is kell otthon lenned. Ha én a rokonod/barátod lennék, engem megkérhetnél.
NEM az elköltözés a megoldás.
Szerintem.

GMS 2017.01.23. 15:32:37

@Void Bunkoid: egyetértek. Anno az első pasim azt szokta mondani, drágám, van, akin csak a lángszóró segít. Akkor nagyon elvadultnak gondoltam, de azóta rájöttem, hogy igaza van.:) Erőszakra, terrorizálásra max először lehet kedvesen bepróbálkozni. Utána ököl. és nem mondhatja, hogy nem próbáltad meg a rendes kommunikációt.
Itt viszont a nő nem biztos, hogy beszámítható. A fenyegetés csak a tudatuknál lévő embereknél működik. Lehet, hogy elég, ha leordítod, de ha drogos, akkor nem tudja, hol van és mit csinál és újra be fog csengetni hozzád, mert fingja nincs, hogy te ordítottad le a múltkor.
Volt már, hogy tök összeszedetten, halkan és intelligensen mondtam egy dokinak, hogy ha nem változtat hangnemet, akkor a következő percekben leordítom a haját és akkor már teljes joggal hívhatja akár a a rendőrséget is. Kicsit úgy beszélt velem, mint Hanzi a meggyel. Csend lett és a doki bocsánatot kért ott mindenki előtt. Neki volt annyi esze, hogy belássa a kérés helyénvalóságát. A vizit további része rendben és csendben folyt.

DrTraktoR 2017.01.23. 18:59:20

buntetojog.info/kulonos-resz/201-%C2%A7-prostitucio-elosegitese/ , 201. § (1) b,

elég ennyit elejteni a másik lakás tulajának

Gour 2017.01.23. 20:47:14

A Westend környéki házakban is lassan már csak kurvák laknak, Corvin stny szintén. :P

Vulgo 2017.01.23. 21:21:13

Hozzam az egyik kedves szomszed nevtelen feljelentesere is kijottek...
Egyebkent abban nincs igaza, hogy nyiltan tevekenyseg celjabol kiadhatja a lakast, mivel a kurvalkodast a torveny csak sajat tulajdonu lakasban engedelyezi, alberletben ez nem megengedett ezert siman fel lehet jelenteni. Nevtelenul is lehet, helye valogatja, hogy csak asztalnal lezarjak, vagy meg is mozdulnak, de a eljaras inditasa, kivizsgalas az kotelezo a hatosag reszerol minden bejelentesre. Tulajdonost is elovehetik erte szepen, es az btk szabalyozza is szepen. Semmikeppen nem ajanlom a konfrontaciot, mert az hatranyos lehet. Jogos vedelem mas teszta, viszont nem art, ha van tanu, ami ebben a helyzetben nehez. Tulajdonosnak jeleznem, hogy akarjon jot maganak, van ra 3 napja.

Vulgo 2017.01.23. 21:22:00

@Vulgo: Nem kurvalkodas okan. :D

Rolph Meyer 2017.01.23. 22:34:10

Ragasztó a kulcslukba, rajzszög a csengő gombra, használt óvszer a kilincsbe, kamukamera a lépcsőházba ha lehet mozgásérzékelő izzóval, apróhirdetés feladása valami nagyon olcsón árult dologról de telefonszám nélkül csak címmel ( pl ajfon7 tizezerért), már a bejárattal feltenni egy címkét hogy kamerával megfigyelt terület , ha elmész otthonról egy régi telefon csengőjet vagy kutyaugatást vagy rendőrségi szirénát végtelenítve lejátszani CD rol a fürdőszobában , ajtóra adobehajtas miatti lakás lefoglalási kamu értesítő ki ragasztása amire elérhetőségként a helyi Örs számát kell írni , naponta többször taxit , pizzát, masszort, személyi trénert hívni a címre , egész nap teniszlabdákat pattogtatni, fapapucsban járni, stb

házmestermedve 2017.05.02. 21:27:19

@Vulgo: Köszönjük szépen a kiegészítést, és igazán hálás csak Zsuzsi, hiszen neked köszönhetően, megoldódott a probléma. Miután olvasta a kommentedet, utánanézett a dolognak és megkeresték a tulajdonost, aminek hatására pár héttel később a "nem kívánatos" albérlő is kiköltözött! Kiegészítettem a cikket is, köszi! :)

Mattersdorf (törölt) 2018.06.19. 10:44:45

Az az ügyintző valószínűleg a strici vagy a madame lesz.. :D

kolomparlole1114 2018.12.19. 13:10:41

A feljelentők országában komolyan nehéz megoldani egy ilyen problémát?

Nem a zsekákat kell hívni, mert azoknak csak macera, eredménye semmi, nyilván nincs kedvük utazgatni feleslegesen. A NAV-nak kell betelefonálgatni hogy adócsalás folyik a szomszédban, az aktuális Köjálnak hogy eldobált gumik szoktak szanaszét heverni a lépcsőházban, ahol sok a gyerek. Nem baj ha 1 szál sincs, majd épp "pont most lett összezedve, de amúgy mindig ott van az" lesz a fedősztori. Nem is az a lényeg hogy ott helyben elvigyék a kurvát, hanem hogy zaklatva legyen ő is, legfőképp az üzletmenetében. Sosincs otthon egy apuka, aki néha pont a kurvaszoba előtt várná a vendégeket, esetleg kamerával, hogy "helló, tessék mosolyogni a feleségednek"? Nem kell hogy el is legyen küldve, a lényeg a demoralizálsá, az ügyfelek számának megcsappantása. Hogy a kurva jöjjön rá hogy neki innen el kell takarodnia.

kolomparlole1114 2018.12.19. 13:15:24

@GMS: Időnként le is lehet rúgni a lépcsőről. Nem látta senki, elcsúszott. Ha tudják róla hogy elmeroggyant, akkor simán elhiszik hogy önveszélyes, saját magának okoz kárt.

kolomparlole1114 2018.12.19. 13:16:12

Ha meg jó a kurva, akkor el kéne gondolkodni egy vazelin nélküli seggbekúráson. Valamelyik apuka csak feláldozza magát a köz érdekében. Esetleg több is, egyszerre. :)

Reactor 2020.03.27. 18:14:42

Keresni kell olyasvalakit, aki hisz az egyenjogúsdiban (értsd: a nővel nem kell kivételezni, őt is meg lehet ütni). Aztán ha rákezdi megint a hacacárét, szólsz neki, ő pedig helyreteszi a prostit a maga módján. Esetleg az ütlegek után fel is csinálja.

@: Semmiféle büntetőügy nem lenne. Ha nincs tanú, és nincs bizonyíték, magyarázhat a ringyó bármit, a hatóságok körberöhögik. Puszira senkit nem fognak letartóztatni. Esetleg őt magát, ha kiderül, hogy tényleg narkós.

@nautilus123: De igen, segít. Ha a közepesen erős nevelő célzatú maflások nem hozzák a kívánt eredményt, lehet eltörni kezét is, lábát is, bordáját is, előbb-utóbb észbekap. Hiába megy ríni a zsernyákoknak, a lakóközösség majd vonogatja a vállát, hogy biztos belőtte magát és leesett a lépcsőn.

2020.04.01. 09:32:13

@Lutriboy: csak a stricije meg ne tudja.
süti beállítások módosítása