Így kell összedobatni magunknak egy új otthont, mások pénzéből?

uj-otthon.png

Levelibéka barátunk kérte Házmestermedve segítségét, hogy kukkantson már rá arra a levélre, amit a társasházkezelőjétől kapott, mert enyhén szólva is gyanús. Medve meg berohant egy telefonfülkébe és átöltözött Szupermedvévé és gyorsan neki is látott az olvasásnak.

A levél, ami érkezett, így néz ki:

Hello,
Az alábbiakban szeretnék tanácsot/segítséget kérni. A csatolt papírokon nehezen érthetően megfogalmazva, de arra indított szavazást a közös képviselő, hogy a nyugdíjba vonuló gondnoknak a társasház dobja össze egy lakás árát, mivel régen a szolgálati lakásba költözéskor feladtak egy önkormányzati bérleményt. Jogszerű ez, illetve mit lehetne tenni?
Köszi

Azon kívül, hogy tényleg gyanús, még nagyon kevés infót is tartalmaz - tejszínhabként mindezek tetejére. Elmondtam a tanácsaimat, de gondoltam, megkérdezlek téged is, hogy szerinted mégis, mi a fene történik éppen ebben a házban?! Olvasásra fel!

Ez a levél érkezett

A lényegtelen személyes dolgokat CIA-s módszerrel töröltem és a képre kattintva nagyban olvashatod.

irasos-szavazas-1.jpg

Aztán a második oldalon az elfogadni kívánt határozatok, amiből már az összeg is kiderül:

irasos-szavazas-2.jpg

Fussunk neki jóindulatúan:

Lehet akár jogszerű is, csak az mindig gyanús, amikor 12-15 millió Ft kifizetés indoklása 1 mondat és ráadásul írásbeli szavazással történik, ahol nem kérdezhetsz. Ez nem túl elegáns. Én minimum egy 2 oldalas magyarázatot csatolnék, mellékelve az esetleges megállapodásokat, szerződéseket. Ez azért mégsem egy új muskátli ültetése a kapu virágosládájába.

Ha csak egy jó tippet is kaptál a cikkből, lájkold medvét, hogy ő is tudjon róla! ;) 

Társasházkezelőként én, aki a te vagyonodat (is) kezeli, dolgom a döntéselőkészítés. Az, hogy egy ilyen anyagot úgy adjak át neked döntésre, hogy minden információval rendelkezhess, ami a döntésedhez szükséges. Ez szerintem a minimum.

Amúgy azt tanácsoltam az olvasómnak, hogy

  • először is nézze meg az alapszabályt, hogy ekkora összegnél lehet-e írásos szavazás,
  • illetve hogyan és mikor lehet.
  • Aztán írásban kérje be a kapcsolódó dokumentumokat az elnöktől még a szavazás határideje előtti dátummal.
    • Milyen lakást adott le,
    • hogy szólt a megállapodás ezért,
    • most milyen feltételekkel lakja,
    • azt mikor módosították,
    • stb...

Ha van ötleted, hogy ilyen kevés infóból kimazsolázva mi lehet ez, akkor ne fogd vissza magad, kommentelj. Ha pedig neked is van furcsa sztorid, küldd el a hello@hazmestermedve.hu címemre. ;)

Ha nálatok is furcsán mennek a dolgok a társasházban és elégedetlen vagy a közös képviselővel, akkor ez az oldal neked szól! Ha pedig csak nem érted, hogy mi ez a Házmestermedve dolog, akkor meg kattints ide!

komment
2017-06-30 17:40:31 - Házmestermedve

A bejegyzés trackback címe:

https://hazmestermedve.blog.hu/api/trackback/id/tr1112628463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wrstjnethn 2017.07.01. 15:33:06

Hát ha jól értem, akkor annakidején nem saját tulajdont adott fel, hanem egy tanácsi/önkormányzati bérlakást. Nem tudom akkoriban ez pontosan milyen jogviszonynak számított. Én azt tartanám logikusnak, hogy a gondnoki lakást kapja meg élete vagy az özvegyének élete végéig mint bérlemény, aztán az visszaszáll a társasházra. Egyáltalán most kinek a tulajdonában van a lakás? Azért a 40e Ft aztán meg még 8 hónapon keresztül 5e Ft kicsit húzós. Ha nincs több info akkor én nemmel szavaznék, de még akkor sem fizetnék, ha mások megszavaznák, mert ez túlmegy a szokásos, üzemeltetéssel kapcsolatos kiadásokon.

2017.07.01. 15:40:42

Új híreim vannak: egy hónapja egy 7 éve tisztességesen dolgozó és mindent megoldó gondnokot rúgott ki a közös képviselet az egyik házból, egy hete meg egy másik házban három agytröszt nő puccsolta meg a közös képviselőt, akiről ugyancsak tudom, hogy a lelkén viselte a ház gondjait.
Az első esethez hozzá kell tennem, hogy az ottani lakóknak nem gondnokra, hanem elmeorvosra volna szükségük leginkább.
Áldásos felforgató tevékenységed köszönöm ezúttal is, mert két ember sorsát újfent megegyengetted (feltéve, hogy az említett házakban az olvasni tudó lakók ismerik a blogodat).
Csak egy példa az általad felkapott agysebész lakókról: kitáblázza a közös képviselő a lépcsőházban, hogy az elmű munkavégzése miatt 8-16 között áramszünet lesz aznap, erre többen is bejelentik, hogy nem működik a lift. Csókos kutyás IQ-bajnokok.

cupcake25 2017.07.01. 15:44:14

És az ilyenek miatt vannak a tisztességes kezelők is megbélyegezve. Nem mellesleg tisztázni kellene, hogy miről szól a jelenlegi szerződés, az hogy ő korábban mit adott fel, szerintem nagyon nem releváns a kérdésben ugyanis akkor ő meghozta azt a döntést, hogy a tanácsi/önkormányzati lakás helyett ebbe költözik, gondolom ismerte a szerződés tartalmát. Az, hogy végül ez most jó vagy rossz döntés volt, az már legyen az ő gondja, nem hiszem a lakásszövetkezet tagjainak lenne a dolga az hogy ezen döntés következményeit viseljék. Bérleti jog megváltására lehet fizetni, ha ezt a szerződés lehetővé teszi vagy kiköti, de akkor is erősen kétlem hogy 10-15 millió forint lenne ez az összeg, de ebben az esetben utána kellene nézni, hogy miután a szövetkezet megváltotta a bérleti jogot, mennyit tud piaci alapon kérni a lakásért akár értékesítve akár bérbe adva, ugyan is, ha ezen összegből nem jön ki mondjuk 5 év alatt legalább a nullszaldója a megváltásnak (figyelembe véve a jelenlegi bérleti díjat már ha van) akkor én nem támogatnám a megváltást. Manapság már vannak cégek, amik 0-24 h gondnokságot vállalnak, nem kell ottlakó gondnok...

BasilWaczak (törölt) 2017.07.01. 15:49:10

Ez így elég zavaros.
Önkormányzati bérlakást adott le és nem saját tulajdont egy szövetkezetiért cserébe.Kérjen az önkormányzattól.ők a jogutód.
És miért is kéne megvenni neki? A házban nyilván mindenki megvette,nem ajándékba kapta a tulajdon jogot.

2017.07.01. 16:06:03

@cupcake25: "Manapság már vannak cégek, amik 0-24 h gondnokságot vállalnak, nem kell ottlakó gondnok... "

Biztosan egy kíváló emberről lehet szó, aki sok évig dolgozott a házban, ha már a közös képviselő is így akar segíteni rajta. Könnyebb lenne a bérleti díjat összedobni neki, ha kevés a nyugdíja.
Régen a gondnoki lakásba vezették be a lift vészjelzőt, mert a gondnok szokta kimenteni a liftbe ragadt lakót, ezért is volt célszerű a házban lakni. Ma már nem indokolt, a távfelügyelet 10-15 percen belül kimenti a hajnalban hazabotorkáló részeg lakókat.

Girhes 2017.07.01. 16:27:24

Behányok tőletek, komolyan. Adott egy család, akik ingyen odaadták az önkormányzati bérleményüket - amiből mellesleg soha nem kellett volna kiköltözniük - a lakásszövetkezetnek, hogy cserébe gondnokoljanak x számú épületet. Csinálták esetleg évtizedekig, megöregedtek, nyugdíjba mennének és most kibasznátok őket a picsába? Szép.

Az senkinek sem jutott eszébe, hogy mi a retkes faszt csinált a lakásszövetkezet az ingyen ölébe hullott önkormányzati bérlakással anno? Ki húzott AKKOR hasznot belőle? Biztos nem az a szerencsétlen gondnok, akit most tesznek földönfutóvá. Nem hinném, hogy a gondnoki fizetésből annyit félre lehetett tenni, hogy hatvanöt évesen lakást tudna venni belőle bárhol.

Sir Galahad 2017.07.01. 17:25:08

@Girhes: Bocs, de szerintem ha annó bérelt lakása volt, indokolatlan most tulajdonba adni neki egy másikat. Azt fairnek gondolnám, hogy bérelhetnek helyette másikat, de hogy vegyenek? Ne már.

Nick a banya 2017.07.01. 18:32:32

@Girhes: ha annyira jó buli volt, miert adta fel?

Girhes 2017.07.01. 18:54:52

@Nick a banya: Biztos munkahely?
@Sir Galahad: Akkor béreljen neki a lakásszövetkezet a családtagok élete végéig. Elvégre a lakásszövetkezetnek ingyen odaadott bérlakás bérleti joga addig szólt volna.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.07.01. 19:01:19

Nem hiszem, hogy járna neki egy lakás tulajdonjoga, szerintem legfeljebb egy bérletet kellene összedobni a gondnoknak. Vagy engedni a gondnoki lakás használatát nyugdíjasként is.

McKinney 2017.07.01. 19:38:13

nagyonegyszerű, a közös képviselő a jobbszívű lakókkal megszavaztatja a 15 millát, a frissnyugger bácsinak ad egy üveg vodkát meg egy láda sört, hoz számlát galambszarpolírozásról és nyaral a karib szigeteken.

Sir Galahad 2017.07.01. 19:55:05

@Girhes: Félreérthetető voltam. Nem bérelni kell neki lakást, csak bérleti jogot szerezni egy lakásra. Elvégre a tanácsi lakásnak is - gondolom - volt bérleti díja, amit maga fizetett. Azt fizesse ő.

Nick a banya 2017.07.01. 20:15:27

@Girhes: aha. Szóval nekünk pl. a kiküldetés végén (biztos munkahely!) szólni kellett volna, hogy a cég gondoskodjon a lakhatásunkról? Aha...

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.07.01. 20:47:41

És miért jár(na) egyes embereknek ingyenlakás? Más meg fizetheti a sajátját, ha tudja és másét is (akik kapják)

cupcake25 2017.07.01. 21:00:09

@Girhes: már ne haragudj de egy önkormányzati lakás bérletijogát adták nem tulajdonjogát, nem mellesleg nem ingyen, puszira hiszen helyette másik lakásban lakhatott, felteszem ingyen vagy jelképes összegért. Most azt találták ki, ha jól értem, hogy annak érdekében, hogy a lakást újra kiadhassák, fizessenek a volt gondnoknak több millió forintot, hogy kiköltözzenek. Sem a Társasház sem a Lakásszövetkezet nem jótékonysági intézmény, ott is fizetésből élő emberek élnek és fizetik a közös költséget, nem hiszem hogy teljes, átlátható kimutatások nélkül (megtérülés stb) jogos a kérés, hogy dobjanak össze pár millát már a gondnoknak. A felháborodásod meg aztán végképp érthetetlen, nem tudom ha neked mondanák, hogy ennyi infó alapján fizessél 100 000 forintot, hogy másnak legyen egy lakása. De ha neked ez ilyen könnyű, akkor mondom a bankszámlaszámom mert nekem is jól jönne egy saját lakás. És nem mellesleg az ilyen teljesen hiányos, átláthatatlan ügyek miatt bélyegzik a közös képviselőket...

2017.07.02. 02:43:56

A 2000-es években tanúja voltam egy hasonló ügyeskedésnek, a társasházzá alakulás után megszűnt a házmesteri állás, ezért a szövetkezeti tulajdonban lévő házmesteri lakásukból ki kellett volna költözniük, ott az lett a vége, hogy perelt az alkoholista házmester család (nem csak egy alkesz volt náluk) és végül kaptak máshol egy lakást (nem bérlakást, hanem lakástulajdont) a városban. Indok: mert a házmesteri munka elfogadásakor jó régen ők feladták egy tanácsi bérlakás bérleti jogát. Nevetséges.
A csavar az én sztorimban, hogy a földszinti házmesteri lakás abban a szövetkezeti panelházban az ingatlannyilvántartásban nem is lakásként hanem valami tárolóként volt nyilvántartva.

A hercehurca és lakássá minősítés után megvette az akkori közös képviselő egyik ismerőse jó olcsón, majd kiadta külföldi egyetemistáknak jó drágán.

2017.07.02. 02:53:11

Olyan katonatiszt (gazdasági, minisztériumi aktatologató) ismerősünk is volt, aki a Budán egy rohadt drága környéken kapott szolgálati ideje alatt jelképes összegért szolgálati lakást, majd amikor nyugdíjba vonult, akkor kiügyeskedett magának egy lakástulajdont. Luxusfizetésért gyártotta a papírt évtizedeken át, kiváltságosként egy fillérekért bérelt lakásban lakott, de nem vett magának egy saját lakást a spórolt pénzéből, mert tudta, hogy össze tud majd sírni egyet magának az államtól. Vicces dolgok ezek. A legnagyobb buli szolgálati lakást vagy bérlakást megszerezni.

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.07.02. 08:35:02

@wrstjnethn: Elnézést kérek, tényleg fogadatlan prókátor vagyok, de az önkormányzati (tanácsi) bérlakást elvesztette volna bárki is, ha meghal? A vele lakó hozzátartozó a bérleti jogot - életszerű esetben - ab ovo megkapja ilyenkor. Akkor itt miért kellene másként eljárni? Csak azért, mert munkaviszonyhoz köthető a bérleti jog, miért kell hátrány érje a munkavállalót? A befektetett 40 ezer + 40 ezer összesen 80 ezer forint (egy tulajdonosra vetítve) ha célszerűen használják az ingatlant utána, megtérül. Sőt: el is lehet adni az ingatlant és még akár busás hasznot is termel ekkor. Az a baj - és ez a bajom a poszttal is -, hogy mára (2010-2017) eljutottunk odáig, a társadalom, az emberek csoportszinten, sőt már egyéni szinten is, hogy csak gyűlölködni, csak irigykedni képesek (tisztelet a kivételnek).

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.07.02. 08:42:53

@BasilWaczak: Nű, gratulálok! A poszt lényegét fel sem fogod, arról hülyeségeket írsz, aztán még nagyobb hülyeségekre jutsz következtetésként. Nem neki, sajt magának akarja "visszaszármaztatni" a "tehermentes" lakást maga a lakóközösség (nevében a szövetkezeti elnök). Az önkormányzati lakás esetében is van bérleti jog (olyannyira, hogy van "visszavásárlási" lehetőség is, amikor lemondasz egy bérlakásról az önkormányzat részére). Ha egy picit is értenél a dologhoz, vagy elgondolkodnál rajta, akkor rájönnél, hogy amúgy nem köteles a munkaviszony megszűnésével a lakást (a bérleti jogviszonyból) visszaadni. De kezdjük eleve azzal, hogy míg az önkormányzati lakásokat (korábban) relatív olcsón meg lehetett venni (a bérlőnek), a jelen esetben ez kizárt, illetve sokkal többet bukna vele a lakóközösség.

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.07.02. 08:46:48

@Sir Galahad: Óh, édes istenkém! Hát szó nincs tulajdonba adásról, olvasd már el helyesen a posztot! A tulajdonba adás nem kerülne a lakóknak egy fillérjébe sem, semmi nem tiltja ingyen átadni (na jó, a NAV az illetékkiszabáskor morgolódna, de ajándékozási szerződéssel le lehet rendezni). Ahhoz kell a pénz, hogy a bérleti jogát kivásárolják. Te kiköltöznél az utcára kisemmizve?

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.07.02. 08:48:58

@Girhes: Ájvé! Bizony, nem csak élethosszig, az önk. bérlet is örökölhető.

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.07.02. 08:54:48

@Online Távmunkás:

"Nem hiszem, hogy járna neki egy lakás tulajdonjoga, szerintem legfeljebb egy bérletet kellene összedobni a gondnoknak. Vagy engedni a gondnoki lakás használatát nyugdíjasként is."

Kérlek, a tényektől is távol vagy, nemcsak a munkától... :)

1. Nem tulajdonjogot "dobnak össze", az cca. a duplája. A bérleti jogból vásárolnák ki ennyiért.
2. Havi 100.000 egy bérlet, évi 1,2 millió, ez 10 év alatt 12 millió, szerinted megéri a lakóközösségnek? Ráadásul a védtelen (volt) munkavállaló egy olyan teljesítéstől függne, amely bármikor pl. a szövetkezet fizetésképtelensége esetén közvetlenül a létfenntartását veszélyeztetné. Te bevállalnál ilyen feltételt?
3. Az önkormányzati bárlakás (bérleti joga) öröklődik, miért kell valakinek a halálára blazírozni? Nem tartási szerződésről van szó, egy szolgálati lakásról.

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.07.02. 08:56:34

@McKinney: Nos, pont az ilyen reakció miatt életveszélyes ez a blog és nemcsak ez a poszt itt! Ha a korlátoltság fájna, te egész nap üvöltenél....

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.07.02. 08:58:20

@Sir Galahad: Igen! "Szerezni" - és így kerülnek az emberek hajléktalan létbe!

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.07.02. 09:03:59

@Nick a banya: Almát a körtével! Ez a helyes magyar út! A kiküldetés (amihez képest te a külszolgálatra gondoltál, ugye?) előtt le kellett add a bérlakásod?! A kiküldetés alatt a fizetésed itthon megkaptad? Már a napidíjon túl? A külszolgálat alatt a kapott munkabéred egyezett azzal, amit itthon kaptál volna, vagy magasabb volt? Szóval ez csak három "apró" eltérés a gondnok szolgálati lakása (annak idején magának a munkaszerződésnek volt a lényegi előfeltétele, ez volt szokásban', hogy adjon le lakást, ahová az előző alkalmazott a szolgálati lakásból kiköltözve beköltözhet) és a te úrimurid' között... Igazán sajnállak, hogy a máséval ilyen flottul tudod verni a csalánt. Remélem azért gyónni nem jársz,, sok lenne a lelkészednek is ez mind...

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.07.02. 09:14:04

@cupcake25: Drágám! Tökéletesen látod az alaphelyzetet, erre mégis tévesen következtetsz. Igaz, erre a független magyar bíróság első- és másodfokon is képes.
1. Az kinek a hibája, hogy manapság a bérleti jog meg ennyibe kerül? Ugye nem annak a hibája, aki a munkaviszony reményében (Sic!) annak idején lemondott a munkáltatója javára a korábbi =örökölhető) bérleti jogviszonyáról?
2. Évi 1,2 milliós bérleti díjat kifizetni (lakóközösség), miközben a szerencsétlen jóhiszemű fél (gondnok) de facto létbizonytalanságban lesz: te garantálod neki, hogy a lakóközösség (itt: Szövetkezet) a haláláig (és az után is!) fizetőképes lesz? És 12-14 év után már a lakóközösség veszít.
3. Azért, mert valami soknak tűnik, még messze sem biztos, hogy jogszerűtlen vagy tisztességtelen. Számolni kell.
Szerintem egy picit nézz magadba (te, is), hogy mások lakhatásával, életével miért is bántok - legalábbis csoportszinten - ennyire aljasul....

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.07.02. 09:19:10

@Colonel H. Stinkmeaner: És mert akkor, ez, ott, nálad, így zajlott le, már mindegyik munkavállaló aki gondok, alkesz', és csal és lop és hazudik, ugye? Tudod, barátom, ha alkesz volt is, de nem azért tették ki (hiszen megnyerte a pert), akkor ennek nincs jelentősége. Ugyanakkor általános jogelvi (jogbiztonsági) értelemben te leszel a legelső, aki sikoltozni fog egy őt marasztaló perben vagy számára hátrányos élethelyzetben, ha megkülönböztetik. Holott most te tetted ezt még ha közvetve is . . . én csak sajnálni tudlak, hogy az empátia ilyen mértékben hiányzik a fogalomtáradból...

Sics68 2017.07.02. 11:02:44

@Tele Maus Nonprofit Consulting:

Én nem igazán értem, hogy miért volna kötelessége a társasháznak a nyugdíjba vonuló gondnok számára most lakást vásárolni vagy más módon lakhatást biztosítani. ( Szolgálati lakás: addig használhatja, amíg a szolgálata tart. Legalábbis normális esetben így működik a dolog, piacgazdasági viszonyokat feltételezve. )

Tehát ha csak nem volt olyan megállapodás korábban (kb akkor amikor a gondnok elvállalta ezt a melót) akkor ... nem a társasház dolga hogy megoldja az illető szociális problémáit.

Nyűgösebb a helyzet, ha VOLT ilyen megállapodás, akár csak szóban is. ( Ha volt, és mindkét érintett emlékszik rá ... akkor az bizony szerződés ami kötelez.) ... És a sztori alapján nem zárom ki hogy volt valamiféle, a szolgálati lakás nyugdíjas korban is történő használatára vonatkozó (sőt netán az illető tulajdonába kerülésérő szóló) megállapodás ... AKKOR.

Azért gyanús a dolog, mert épeszű ember nem szokott lemondani önkormányzati lakás bérleti jogáról: ezek ugyanis eléggé kedvező áron .. jóval a piaci ár alatt ... bérelhető ingatlanok. Ahol a bérleti jog is öröklődik a magyar szabályozás szerint, mármint ott lakó közvetlen családtag ha van: örökli a bérleti jogot. ( És az is evidencia, hogy elvileg csak az kaphat önkormányzati bérlakás bérlésére jogot, akinek nincs saját lakóingatlana .. szóval ha a házmester annak idején lemondott egy ilyenről, akkor vélhetőleg valami komoly dolgot ígérhettek neki - vagy élethosszig szóló ingyenes használatot a házmesteri lakásra .. mondjuk a házmesternek és özvegyének ... vagy még ennél is többet.)

És lehet hogy ez a dolog most került elő, hiszen most vállt aktuálissá. És ha egy amúgy "drága" lakásról van szó, akkor lehet hogy jobban megéri venni neki valahol egy olcsóbbat...

De persze mindez csak spekuláció - ismerni kéne az egykori megállapodást...

Fekete Pestis 2017.07.02. 11:15:21

@Tele Maus Nonprofit Consulting:

üdvözletem.
te most jól kiosztasz itt mindenkit, kérdés az, hogy tudsz-e a következökre válaszolni:
1. Tudod, hogy milyen körülmények között adta fel a házmester az önkormi bérleményét?
=> milyen szerzödést kötött a lakószövetkezettel, amikor elvállalta a gondnoki állást
=> ki és milyen hasznot húzott a leadott önkormi lakásból
2. Mire köteles a lakószövetkezet törvényesen? Egyáltalán munkáltatónak minösült? Vagy a gondnok egyéni vállalkozóként végezte a feladatát?
3. El tudod mondani, hogy a mire kötelezi a törvény minimálisan a lakószövetkezetet?

A törvény/szerzödésbeli kötelezettségeknek eleget kell tenni. Másnak nem, annál is kevésbé, mert sok pénzröl van szó. Mindenkinek kell elöször egy költség/haszon felmérést csinálni, mielött elvállal valamit. Tudom, ez M.o-n nem szokás, ott mindenki elkúr mindenfélét, aztán majd az állam/mások megmentik ( devizahitelesek, brókerkárosultak, satöbbisatöbbi). Természetesen a többiek pénzéböl - azokéból, akik p.l. rendesen felmérik a kockázatokat, mielött valamit is csinálnának.

CyberPunK 2017.07.02. 12:13:21

@Tele Maus Nonprofit Consulting: Fordítva ülsz a lovon. Ok-okozati összefüggést keress. Sokan pont a szolgálati lakásért vállalták el a gondnoki munkát. Ha nyugdíjba vonulok, akkor valaki kötelezni fogja a cégemet, hogy a telefonszámlámat ők állják továbbra is? Na ugye. Az meg, hogy mit miért adott fel az ő dolga.

Sir Galahad 2017.07.02. 13:19:33

Jó, vágjunk itt rendet. Az a kérdés, hogy milyen feltételekkel vállalta annak idején a gondnok a munkát? Volt-e erről valamilyen írásbeli megállapodás? Ha volt, még az is elképzelhető, hogy teljesen jogos az igénye. De ha így lenne, a beszkennelt határozati javaslat valószínűleg hivatkozna rá... ennek azonban nincs nyoma. Mint egy másik hozzászóló írta, a szolgálati lakás azért szolgálati, mert addig lakhat benne az illető, amíg a "szolgálat" tart. Amint ennek vége, megszűnik a jogosultság. Ha csak nincs ellenkező tartalmú megállapodás, a lakóközösségnek semmi köze ahhoz, hogy oldja meg az illető a lakhatását a továbbiakban. Már azt is nagyvonalú kedvezménynek gondolnám, ha megengednék neki, hogy tisztes bérleti díj fejében maradjon abban a lakásban, ahol eddig.

Szóval, jobban kellene ismerni a sztorit...

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.07.02. 22:21:13

@Sics68:

Szervusz!

A lényeget érted félre, szerintem, sokakkal együtt te is.

Két lényeges aspektus, amit megint csak a többség figyelmen kívül hagy: munkáltató-munkavállaló jogviszonyról van szó és nem "társasház" tulajdonosi közösség) és egy jogilag független fél közötti új jogi kapcsolatról (jogi aktusról).

Ezért először azt kellene mindenkinek magában megfogalmaznia, hogy munkavállalóként ha vele történik mindez, mit szólna, mennyire lenne elégedett azzal, hogy per "kölkeinek nem jár semmi", per "alkeszhez hasonlítva", per "haláláig", és mennyire volna ez egy jogállamban (ami itthon már nincs!) megengedhető az, hogy a társadalom itt megjelenő reprezentánsai 80% felett gyakorlatilag irigykedve, rosszhiszeműen, prejudikálva állnak hozzá egy - voltaképpen csak kiragadott mintapéldaként szolgáló - lényegében munkajogi ügyhöz.

Pedig az előterjesztésben ott van feketén-fehéren: anno (mindegy, hogy mikor) a jog megváltása nélkül (ingyen) egy bérleti jogról lemondott a munkavállaló. Ennek alapján a szolgálati lakás bérleti jogát kapta meg.

A bérleti jog önálló, vagyoni értékű jog. Egyéb kikötések nélkül pedig forgalomképes .

Tehát nem lakást kell vásárolni, és nem egy x személynek, hanem a munkáltató a korábban jogáról lemondása útján - ez a jogról lemondás nyilvánvalóan a feltétele volt a munkaviszonynak - alkalmazott munkavállaló munkaviszonya megszűnésekor, a saját érdekkörében felmerülő okból (kvázi elővásárlási jog érvényesítéseként) a vagyoni értékű jogot kívánja visszavásárolni.

Nem történik más, mint aktuális forgalmi értéken a korábban a munkavállaló által betett vagyont, a napi értékén tehát a bérleti jogot a közösség visszavásárolja.

Ez tehát elsősorban is nem szociális kérdés, hanem a bérleti jog mint vagyoni értékű jog értékének elszámolása a felek között.

Abban vitázom veled, a szóhasználatoddal, hogy "amikor elvállata ezt a melót". A munkaviszony mindig kétoldalú akaratnyilatkozaton alapul (a törvény erejével). És aligha életszerű - nem is így működtek a dolgok sohasem -, hogy a munkavállaló kínálta fel: "Te, öreg, én lemondok a régi gondnok (előző munkavállaló) javára a mostani bérletemről, és majd ha megengeditek, nyugdíjas koromban is szeretnék nálatok lakni, jó?"

Kezdjük ott, hogy Alaptörvénybe (korábban: Alkotmányba) foglalt jogokról nem lehet lemondani, így a lakóhely szabad megválasztásának jogáról sem.
Ha elfogadnám (elvi általános éllel is), hogy "majd a ház találjon neki valami bérlakást" vagy "amíg meg nem hal, maradhasson itt [de egyébként nem jár neki semmi]" vagy "fizesse a ház a bérleményét", akkor az mind-mind egyfajta röghöz kötést eredményeznek, amely tehát a legfelső szintű alapjoggal tiltott magatartás és állapot.

Tehát nem kell semmiféle korabeli "megállapodás" arról, hogy mi lesz a munkaviszony megszűnésekor - ilyen értelemben a nyugdíjba vonulás is egy a munkaviszony , megszűnésének esetei közül -, mert a mindenkor volt hatályos Ptk. (és mögöttesen az Alkotmány) volt a helyzet rendezésére hivatott szabályozás, ill. a Mt. mint kógens jogszabály.

Az utolsó mondatod alapján ("a sztori alapján nem zárod ki" kezdettel) mutatok rá ismét, hogy épp az ab ovo, az anyagi jog alapján eleve felmerülő elszámolási kötelezettség, a dokumentumokból egyértelműen látszódó korabeli alaphelyzet (korábbi bérleti joga megváltása nélkül arról lemondott), és az összegszerűen is életszerű, de a bemutatott dokumentumokban tételesen is a bérleti jog megváltásaként felmerülő kiadás 12-14 millió forintos összege alapján továbbra is azt állítom, hogy maga a poszt erősen egyoldalú "magyarázata" és minden bizonyítás nélkül a negatív, vádaskodó felütése alkalmas a polgárok (Magyarország lakossága) jogérzetének további eltorzítására, a kizsákmányoláson és az irigységen alapuló ad hoc "megoldások" alkalmazására buzdít, így már a léte is - akár ennek a blognak egészében - megkérdőjelezendő, és további vizsgálatok (akár hatósági is) szükségesek annak tisztázására: ki, milyen érdekeket képviselve, milyen tényleges szándékkal ad olyan "tanácsokat" nyílt színen, amelyek erősen prejudikálnak, erősen fellazítják a jogbiztonságba vetett (maradék) hitet is, és egyoldalú megközelítési módjával ártalmas mindegyik piaci szereplőre.

Szeretettel:
Maus Robi

CyberPunK 2017.07.02. 22:58:50

@Tele Maus Nonprofit Consulting: Az a bibi, hogy hiába írod ezeket tele hányva a jogi bikkfanyelvvel, totális önellentmondásokba és baromságokba mész át. Emiatt se nem szórakoztató, se nem szakmai ez a sok baromság.

Már ott marhaság az egész, hogy ha ingyen mondott le a vagyonáról, akkor az vagy nem volt vagyok, mert pont semmit se ért, vagy nem ingyen mondott le róla, de könnyű most azt mondani, vagy szimplán hülye volt. A lényeg igazából az, hogy bármelyik is a három közül, a nulla vagyon inflációval növelt értéke is nulla.

Ahogy az is érdekes kérdés, hogy arról miért is kussolsz, hogy vajon miért nem az önkormányzat ad első körben újra bérleti jogot, hisz szociális alapon is már jogosult rá...

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.07.02. 23:34:52

@CyberPunK:

Szervusz!

Mármint: szerinted, tetted hozzá gondolatban :)

"Sokan pont a szolgálati lakásért vállalták el a gondnoki munkát. "

A szolgálati lakás, épp a munkaviszonyhoz kötöttsége miatt, nem ad okot arra, sosem adott okot arra, hogy ezzel vagy erre bárki kisember blazírozzon., távolabbi hasznot remélve "ügyeskedjen". Akinek meg volt lakása már, az miért "pont emiatt vállalta volna"? Hol van itt az Általad felhívott ok-okozati összefüggés? A létbizonyosságból' (saját, állami', szabad bérleti jogról) a létbizonytalanságba (magántulajdonosnál és függő bérleti jogra) váltani szerintem nem volt túltöltve ügyeskedési potenciállal.

"Ha nyugdíjba vonulok, akkor valaki kötelezni fogja a cégemet, hogy a telefonszámlámat ők állják továbbra is?"
Alma és körte esete. Két, össze nem hasonlítható dolgot akarsz összehasonlítani. De kísérletet teszek a feloldásra: amennyiben a cégednél kötött munkaszerződés előtt egy olyan cégnél dolgoztál, ahol élethosszig tartó, sőt örökölhető jogod volt a kvázi díjmentes telefonálásra, és a mostani munkaviszonyod miatt ezt az előjogodat elvesztetted, és nem te döntöttél így, az veszteséget okoz nálad, vagy sem? Vagy nézd ugyanezt egy vállalati életbiztosítással, amelyet az új munkaviszony miatt és az új munkáltatód kikötései miatt (!) nem fizettek ki. Az károkozás volt, vagy sem a te szemszögedből?

Ehhez képest a bérleti jogot minden további nélkül értékesíthetné a történetbeli alkalmazott a munkaviszonya megszűnésére tekintettel, vagy ha nem, akkor a jogról lemondás mint veszteség miatt tartozik (anyagi) felelősséggel a munkáltató.

"Az meg, hogy mit miért adott fel az ő dolga."
Ez a Simicska féle 2000-es évekbeli "Hülyének lenni alkotmányos alapjog" című indokolásának kiforgatása, és célszerűtlen, okszerűtlen felhasználása :)
Itt lép be a munkaviszony mint lényeges jellemző ugyanis, hiszen a munkaviszony létesítéséért (is) a jogról való lemondást alapvetően tiltotta a régi Mt. is, és itt a munkaviszony alapításának előfeltétele volt a jogról lemondás.
Akkor volna igazad, talán, ha ajándékozási szerződésben mondott volna le az egykori bérleti jogáról.

r.

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.07.03. 00:02:54

@CyberPunK:

Köszönöm Neked az igazán korrekt stílust.

Kussolni nem kussolok, az nem jellemző rám. Csak azt tessék nekem elmesélni, hogy mi a túró köze van ehhez az önkormányzatnak?
Azért, mert valakinek valamire joga (nem igaz: elvi lehetősége) megvolna, már el is kell veszítse egy másik jogát?
Nem az önk. felé értékesítette a vagyoni értékű jogot egykor (bérletről lemondás) , amit abból merek következtetni, hogy megváltás nélkül mondott le a bérleti jogáról. De még ha így lett volna is, az önk. utólag már nemhogy kötelezettséget ebben az esetben nem vállal, de adott időre (tudja a rosseb, manapság ez mennyi, mindenütt más, feltételezem) egyenesen kizárja nemcsak a szociális, de a piaci alapú bérlakás pályázók köréből.
Ezenfelül a realitása annak, hogy ma valaki (főleg Budapesten) nyugdíjas korúként szociális bérlakást kap (ti. új bérleményként, nem minőségi cserével, sem egyszerű cserével), azért sokkal kisebb, mint ahogy ezt te hivatkoztad.

A szakértelmed egyébként folytatólagosan kiváló.

Kezdve ott, hogy a lakóingatlanok esetében (így a bérleti joguk esetében sem), szó sincs inflációról. Ha esetleg tanulmányoznád a lakásárak 2-3 éve tartó esztelen elszállását, ugyanígy a bérleti árak repülését, és ezt összevetnéd a KSH szerinti árindexszel (infláció), akkor nem írtál volna effélét le.

Azt ez után se látom be, hogy egy munkaviszony érdekében a (bérleti) jogról lemondás az a te jogértelmezésedben miért nulla követelés. Lemondott ugyan a saját bérleti jogáról, de a munkaviszony érdekében, és ha beleszakadsz is, nem a munkavállalók szokták kérni, hogy "tessék szívesek lenni még jobban kizsákmányolni", tehát itt sem hiszem, hogy a munkavállaló kikötése volt a jogról lemondás mint előfeltétel.

Egy aspektust nem vizsgáltam, de ne mis utal rá semmi: ha megváltás nélkül eljött az önkormányzati bérletéből, de nem azért, hogy oda a korábbi gondnok (így vagy úgy, pl. csere útján ebből máshová) lakhatása megoldódjon, hanem simán felmondta a bérleti szerződést, akkor valóban nem a "jogról lemondás" történt, így nem volna alapja a "követelésnek". Azonban érzek annyi életszerűséget a dologban, hogy ezt, a bemutatott dokumentumok erre való utalása nélkül, kizártnak merjem tekinteni.

Végül még egyszer eléd tárom: nem azt állítom, hogy igazam van, hanem azt állítom, hogy legalább ennyi féle szemszögből, igazságosan és etikailag stabilan lehet csak egy ilyen esetet (kívülről főleg!) megítélni.

Igen, lehet, hogy ellentmondásokba keveredtem, nálam sokkal okosabb elmék, hivatásos jogászok, sőt: bírók is megteszik ezt nem is kevés számban évente, é nem hiszem, hogy bári is úgy minősítené őket, ahogy te engem.

Végezetül újra aláhúzom: a poszt jelentős egyoldalúsága, és a "blog-gazda" lekövethetetlensége (tehát a kettő együtt) volt, amely miatt az egész témához hozzászóltam.

A megoldás az lesz, tartok tőle (ugyanakkor érdekelne is, már érdekelne, igen!), ha a tulajdonosi közösség az előterjesztést (kötelezettségvállalást) elfogadó közösségi döntést bíróság előtt megtámadja és a független magyar bíróság (jogerős) döntéséből okulhatok én is, mindenki.

Egyebekben nyugodtan utálkozhatsz, az igényem a tisztességes eljárásokra, a középen állásom akkor sem adom fel, ha az életem függ tőle.

Szeretettel:
Maus Robi

Így lépett be, tulajdonképp a megszűnt joga helyébe, a szolgálati lakásként funkcionáló lakóingatlanra a bérleti joga. Ezt váltják most meg tőle.

De tudod mit: mutass nekem egy bírósági döntést (anonim döntések tára), ahol a Mt. környezetében a jogról lemondást mint utólag nem reparálandó, végérvényesen bekövetkezett, kizárólag a jogról lemondó saját kockázataként értékelt vagyonvesztésként vezeti le a bíróság.

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.07.03. 00:05:11

@Tele Maus Nonprofit Consulting: Na tessék, egyenek között ezen a kis szövegablakon is múlik, hogy ne látom át a teljes szövegemet. A végére "lecsúszott" két bekezdésnek is megvolt a helye, de elszerkesztődött. Elnézést.

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.07.03. 00:06:13

@Tele Maus Nonprofit Consulting: egyenek között == egyebek között, ne látom be == nem látom be

CyberPunK 2017.07.03. 08:10:32

@Tele Maus Nonprofit Consulting: "A szolgálati lakás, épp a munkaviszonyhoz kötöttsége miatt, nem ad okot arra, sosem adott okot arra, hogy ezzel vagy erre bárki kisember blazírozzon., távolabbi hasznot remélve "ügyeskedjen"."

Aha, szóval az ingen lakás vs bérleti díj az még csak nem is távolabbi haszon? Szüleim egy évig voltak gondnok-ok egy házban, mivel így a saját munkahelyük sokkal közelebb került, mint az addigi (piaci viszonyok között) bérelt lakásuk. Tudom, fehér holló biztosan.

Ahogy azt se veted fel, hogy mi van akkor, ha a szolgálati lakás sokkal nagyobb értéket képviselt mint az addig bérelt. (nagyobb, jobb házban, jobb helyen) Sőt, akár az is meglehet, hogy büdösbürgözd alsón volt az állítólagos bérleti jog, ahol komplett családi ház kapható két disznóért jelenleg. Erről semmit se tudni, vagy vannak esetleg bennfentes információid?

"Csak azt tessék nekem elmesélni, hogy mi a túró köze van ehhez az önkormányzatnak? "

Előtte is önkormányzati lakáűsban lakott, ha az önkormányzat ad másikat, akkor nem érte jogsérelem.

Btw, engem nagyon felbasz az, hogy itt jogról meg vagyonról írsz, holott szociális juttatásnak kellene nevezni. Amire abban a pillanatban kellett volna elvesztenie amúgy is a jogosultságát, amikor munkát szerzett.

"Azt ez után se látom be, hogy egy munkaviszony érdekében a (bérleti) jogról lemondás az a te jogértelmezésedben miért nulla követelés. Lemondott ugyan a saját bérleti jogáról, de a munkaviszony érdekében, és ha beleszakadsz is, nem a munkavállalók szokták kérni, hogy "tessék szívesek lenni még jobban kizsákmányolni", tehát itt sem hiszem, hogy a munkavállaló kikötése volt a jogról lemondás mint előfeltétel."

Nem kell beleszakadnom, senki se kényszerítette erre rá. Nem munkatárborról beszélünk, és még mindig az a véleményem, hogy a bérleti díj vs ingyen lakhatás rohadtul nem kizsákmányolás.

"Végül még egyszer eléd tárom: nem azt állítom, hogy igazam van, hanem azt állítom, hogy legalább ennyi féle szemszögből, igazságosan és etikailag stabilan lehet csak egy ilyen esetet (kívülről főleg!) megítélni."

Ez egy blog, nem bíróság. Kicsit vegyél vissza szerintem. Legfőképp azért, mert pont nulla ráhatásunk van az ügyre.

cupcake25 2017.07.03. 09:35:40

@Tele Maus Nonprofit Consulting: olvasgatom itt a hozzászólásaidat és nem tudom hogy nevessek-e vagy sírjak esetleg a fejem verjem a falba.

Első körben tisztázzuk, hogy mindenki felelős saját döntéseiért, azok következményeit másra hárítani nem illendő bár tudom, hogy napjainkban ez az általános. Anno a gondnok úgy döntött, hogy neki többet ér a gondnoki munka és a szolgálati lakás, mint az önkormányzati lakása. Ha a lakása bérleti joga nem a szolgálatig tart, hanem holtig, de a lakásszövetkezet most ki szeretné őket tenni, hogy adott esetben piaci alapon kiadja vagy új gondnokot költöztessen be, akkor megfelelő kimutatások készítése valamint a szükséges dokumentumok bemutatása (úgy mint bérleti szerződés) esetén elfogadhatónak tartom a képviselő javaslatát. Ha a szolgálati lakás a szolgálata végéig tart és az most lejárt, akkor még a fentiek teljesülése esetén sem látom alapját annak, hogy ez a bérleti jog megváltás felvetés jogos. És hogy miért? Mint írtam nem szociális intézmény, a gondnok tud olvasni felteszem és meg tudja érteni, hogy mit jelent a szolgálatig tartó lakhatás, a nyugdíjba vonulás nem egy váratlan esemény, lehet rá készülni, tudni hogy eljön a pillanat. Mint írtam, nem hiszem, hogy annak árát, hogy a gondnok adott esetben korábban rossz döntést hozott, a lakóközösségnek kellene megfizetnie. Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy a szerződés amit aláírt ismert volt előtte, nem ingyen adta át a bérleti jogát, hanem munkáért és egy szolgálati lakásért cserébe. A te logikádat követve, ha a lakóközösség most váltsa meg az akkori önkormányzati lakás bérleti jogát, akkor a gondnok pedig visszamenőlegesen fizesse ki a szolgálati lakás bérleti díját.

telkoe 2017.07.03. 12:16:04

Egy ilyen összegű döntésnél minimum az hogy részletesen tájékoztat a kk. hogy milyen jogcímen és mennyit kell fizetni a tháznak. Lehet kérni a dokumentumokat a kk.-tól, de valszeg egyszerűbb összerántani a tulajdonsok 10% és rendkívüli közgyűlést tartatni, ami előtt a kk. lehetővé teszi a hozzáférést az erre vonatkozó szerződésekhez. A közgyűlésen
- kk. ismerteti a szerződést és a kötelezettségeket
- kk. ismerteti hogyan számolta ki a szerz a vagyoni értékét (12-15 M kicsit széles szórás...)
- kk. ismerteti a javasolt megoldás menetét (kivel tárgyalt, kivel kell még tárgyalni, szerződések, időpontok stb)

- kk. beszámol hogy akötelezettség miért nem jelent a tház terveiben és költségvetésében (elnézést kér a lakóktól)
- lakók szavaznak arról hogy ügyvéddel szakvéleményeztessék az ügyet (valszeg érdemes a lakóknak nem azt az ügyvédet megbízni akit a kk. hoz) Ügyvéd úgyis kelleni fog mert ezeket a szerződéseket nem bíznám a kk. ra

Az összegről akkor lehet érdemben szavazni, ha kiderítették hogy
a) a gondnok igényei megalapozottak
b) a kért összeg arányban áll az igényekkel

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.07.03. 14:56:30

@CyberPunK:

Szervusz!

Nézd, én másként gondolkozom jogelvekről, a jog szerepéről egy társadalom (működésének) lényegében, mint te gondolkozol. Szíved joga. De nagyon szépen kérlek, ne utasíts rendre, ne korlátozd a szólási szabadságom (csak azért, mert neked nem tetszik, hát akkor még inkább ne), és ne alkalmazz olyan minősítgetéseket, mint ő: "Ez egy blog, nem bíróság. Kicsit vegyél vissza szerintem. Legfőképp azért, mert pont nulla ráhatásunk van az ügyre. ".

Sajnálom, hogy nem értelmezed (vagy félreértelmezed, vagy felszínesen értelmezed) a mondataim. Épp amiatt kezdtem bele ugyanis, mért az általad említett "nulla rálátás" ellenére gyakorlatilag mindenki elkezdte ekézni az ismeretlen munkavállalót (nota bene: te is ezt teszed), és mert már a poszt címe is ebben az értelemben egyoldalú és a közölt információkhoz képest, valamint a levonni kívánt általános érvényű tanulságokhoz képest (kérjük ki az iratokat, nézzünk utána - amivel nem is vitázom, de) arra dobta el a labdát már az írás első, összefoglaló mondataként a cím, hogy itt valaki csal, lop, és ügyeskedik, holott mint helyesen írd: nulla a rálátásunk.

Ehhez képest én - több esetben is jeleztem - általánosságban felvetettem, miért lehet akár (sőt: inkább) megalapozott ez a jogi aktus, és mik azok a szempontok, amelyeket a futólag az ügyre (a címre!) pillantó sajnos jelentős többség nem vett figyelembe még gondolatkísérlet ként sem.

Megbocsáss, de nem értek egyet veled abban sem, hogy nem lenne szabad gondolkodni, hangosan gondolkodni, sőt ezzel másokat a gondolkodásra késztetni. Empátia nélkül pedig nem lehet gondolkodni, akár bíróságon vagy, akár nem.

Ez írod még: " itt jogról meg vagyonról írsz, holott szociális juttatásnak kellene nevezni. Amire abban a pillanatban kellett volna elvesztenie amúgy is a jogosultságát, amikor munkát szerzett."

Ha visszaolvasod saját magad, akkor te is beláthatod: a (nettó, személyes, érzelmi, erősen az irigységi faktorral táplált) vágyaidat mint tényeket használod érvelésként bizonyításra, ez pedig sem logikai, sem etikai oldalról nem lehet járható út.
Sorolom: "kellene nevezni", "kellett volna elvesztenie".

Igazán sajnálom, hogy nem tudok (és nem is kívánok) osztozni a szerintem messze kisszerű vágyaidban, és nekem ehhez képest az a meglátásom, hogy - ahogy te is utalsz rá - lehet, ez "kellett volna", de nem ez történt. És hozzáteszem: életszerűen, ill. nagy valószínűséggel.

Ezt is írod: "Előtte is önkormányzati lakásban lakott, ha az önkormányzat ad másikat, akkor nem érte jogsérelem."
Itt is te magad bizonyítod be, hogy van egy külső feltétel, egy függő tétel, amelyre sem a munkáltatónak nincs ráhatása (nincs bérlőkijelölési joga), sem a nyugdíjba készülő munkavállalónak nincs valódi ráhatása, mert az, hogy "kaphat", az nem jogi biztosíték.

Az értékegyeztetésről írtakat elfogadom, de mint megállapítottuk: provizórikusan foglalunk állást, és én ebben a körben jóhiszeműen azt feltételezem, hogy okirati bizonyossággal a felek az elszámolást meg tudják alapozni, Amennyiben nem is volna, az akár bizonyos bűncselekményi tényállásokat (hűtlen, vagy hanyag kezelés, magán- vagy közokirat hamisítás) is megvalósíthatna. A jóhiszeműséget pedig minden jogi aktusban - a bíróságoknak is, a magánfeleknek is - az ellenkező bizonyításáig vélelmeznie kell.

Saját példát is felhozol: " Szüleim egy évig voltak gondnok-ok egy házban, mivel így a saját munkahelyük sokkal közelebb került, mint az addigi (piaci viszonyok között) bérelt lakásuk."
Ebben csak két apró gond leledzik: sem az nem derül ki, leadtak-e másik lakást, sem az nem derül ki, mi lett, amikor az egy év után megszűnt ez a munkaviszonyuk, miért szűnt meg, és hogyan oldódott meg a lakhatásuk.
Egyébként pedig a gondolkodásmódod (ami nem tetszik, tényeket, azokat figyelembe sem veszed, ez igen súlyos hiba!) alapján rögvest mutatom, miért nem hasonlítható össze e személyes példád az elvi éllel itt tárgyalt esettel.
Ugyanis a piaci viszonyok között való bérlés (jellemzően) nem valósít, nem alapoz meg bérleti jogot, így annak átváltása a közelebbi olcsóbb lakhatásra (a munkaviszonnyal együtt), nyilvánvalóan nem keletkeztetett jogot.
Az önkormányzati bérlakásra (vagy a bérleti jog megvásárlásával, megszerzésével, öröklésével etc. szerzet más bérlemény bérlete) viszont a bérleti jog mint vagyoni értékű jog keletkezését, fennállását alapozza meg jellemzően.

Én arra kérlek, hogy ha más jellegű vitázni valód (velem) itt nincs, akkor ha csak lehet, ez után már álld meg, hogy belekötsz a mondandómba, csak azért, mert neked már az alaphelyzet sem elfogadható.

Köszönöm!

Szeretettel:

Maus Robi

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.07.03. 15:19:23

@cupcake25:

Szervusz!

Nevess, közben sírj, és ne felejtsd el a fejedet is a falba verni, de előbb minden körülmények között kutasd fel, a túloldalt nem alszik-e egy kisgyermek, mert amilyen fafejed bírik' lenni, felriad szegényke :)

a) " [..] elfogadhatónak tartom a képviselő javaslatát"
b) " Ha a szolgálati lakás a szolgálata végéig tart és az most lejárt, akkor még a fentiek teljesülése esetén sem látom alapját annak, hogy ez a bérleti jog megváltás felvetés jogos."

Semmit sem tudsz, vagy mindent, vagy félig valamit. Ez van.

Én sem tudok többet, de én a jóhiszemű joggyakorlás alapján (lásd fenti hozzászólásom kollégádnak erről a megítélésbeli lényegi szempontról) első körben el kell fogadjam, hogy volt egy olyan jogvesztés (vagyonvesztés), amellyel együtt járt a szolgálati lakásra a bérleti jog mint vagyoni értékű jog alapítása.

" a gondnok adott esetben korábban rossz döntést hozott, a lakóközösségnek kellene megfizetnie."
Miért hegyezed ezt ki a munkavállaló döntéseként? A munkaviszonyt a felek között akarattal alapítják, így amennyiben a kezdetek kezdetén egy vagyoni jog elvestése felmerült, úgy azt a foglalkoztatónak is tudnia kellett, épp a munkaszerződés ée az annak elválaszthatatlan részt képező egyéb kikötések, tájékoztatások, megállapodások szerint és alapján.

Kedveském, a foglalkoztató (a tulajdonosi közösség) akár úgy is dönthetett volna, hogy tartsa meg a munkavállaló a bérlakását, költöztesse be pl. a rokonságát, és ha megszűnik a mv. , minden visszaáll az eredeti állapotába, érdeksérelem senkit sem ér.

Azzal miért nem foglalkozol (főleg ilyen vehemensen), hogy a tulajdonosi közösség mit és miért kötött ki az alkalmazás feltételeként?

Azt a de facto baromságot pedig nyomatékosan kikérem magamnak, hogy "nem ingyen adta át a bérleti jogát, hanem munkáért ", mert ez minden létező jogi és etikai minimum alá megy.

Kedves Vitapartnerem, majd ha neked ajánlanak a munka lehetősége (Sic!) érdekében olyan előfeltételt, hogy fizess beugrót, vagy köss pl. "képzési megállapodást", amelyben nyílt végűen kikötik a röghöz kötésed, ellenkező esetben az addig kifizetett munkabárt követelik vissza, akkor sos keress meg és ingyen megnyerem neked is azt a munkaügyi pert (hátulról segítve nyilatkozatokkal) díjmentesen, amelyet másodfokon is megnyertünk egy TIR-es fuvarozó nk. ellen, amely mindegyik sofőrjét ilyen megállapodás aláírása után (!) vett csak fel.

Lehet, Barátom, hogy te egy olyan szar helyen kívánsz (állam)polgár lenni, ahol jogkövető magatartásnak számít fizetni (akármiként is) a munka lehetőségéért, de én nem kívánok ilyen alpári országot magamnak, magunknak.

Sietek megjegyezni, hogy igenis alapos okom volt az összehasonlításra, mert amit te írtál "feltétel", abból az is következik, hogy a jogról lemondással "a munkaviszonyt megvásárló" alkalmazott bizony nem mer egy szót sem szólni a munkáltatói visszaélések ellen, mert ha pofázik, megszüntetik a munkaviszonyt és utcára kerül, ahogy ezt most te is szeretnéd.

Én kérek elnézést, hogy ebben a már így is illiberális non-demokráciában (ami nekem: náci szaros koszlé eleve már),. ilyen emberek, mint te, meghatároznák meg, és így határoznák meg a minimális etikai és jogi elvárásokat.

Légy szíves, ha más, érdemi és (jogilag, emberileg, tisztességes magyar emberként ként vallott) életszerű és okszerű hozzáfűzni valód az általam írtakhoz nem merül fel, a továbbiakban ne szólj hozzá(m), mert felesleges, mert inszinuáló és rontja a csoport szinten már így is roskadozó bizalmam az agymosott magyar polgárokba vetett hitem, köszönöm!

Szeretettel:

Maus Robi

cupcake25 2017.07.03. 16:31:30

@Tele Maus Nonprofit Consulting:

1. Jó pár éve dolgozom a társasházkezelésben és itt nagyon ritka a jóhiszeműség, hovatovább a szakmaiság követeli meg bennem és nagyon sok kollégámban is, hogy alapos előkészítés hiányát látva gyanakodjunk. És vitatkozhatsz itt napestig akkor is teljesen világos, hogy a döntés nincs előkészítve, ami súlyos hiba, olyan hiba, ami nem elfogadható.

2. Azért hegyezem ki, mert bár valóban kölcsönösségen alapul a munkavállalás, de alapvetően úgy néz ki a dolog, hogy van egy ajánlat (talán állásajánlatként ismerős lehet neked), amit a munkáltató tesz, ezt az ajánlatot, amennyiben úgy ítéli meg, hogy részére előnyös, elfogadható, a munkavállaló elfogadja. Tehát ha később ezen ajánlat mégsem bizonyul jónak és nem azért mert az ajánlattevő a szerződésben foglaltakat nem teljesíti, hanem mert az elfogadó fél rájön, hogy hülye volt, akkor az bizony egyoldalú hiba.

3. Sok olyan ajánlat van, aminek vannak kikötései, az hogy ez megéri-e nekem vagy sem azt mindig a fogadó félnek kell eldöntenie. Így ugyan azt tudom neked mondani, mint a 2. pontban, hülye döntést hozott. Viszont azt nagyon nem szabad elfelejteni, hogy egyrészt nem tudjuk hány évig lakott és mennyiért a szolgálati lakásban. Ha csak a bérleti díj spórolást veszem, akkor lehet már sokszorosan megkapta annak az önkormányzati lakásnak az árát. Ha azt feltételezem, hogy nem volt teljesen hülye a gondnok, amikor ezt a munkát ezen feltételekkel vállalta, akkor csak azt tudom gondolni, hogy sokkal jobban ajánlat volt számára ez.

4. Egy ingatlan tulajdon vagy bérleti joga átruházás nem mindig pénz ellenében történik, lásd ajándékozás, eltartási szerződés stb. Ezek ettől még nem etikátlanok, mint ahogy egy csere sem, hiába derül ki arról később, hogy esetleg valamelyik félnek végül nem lett olyan jó. De természetesen feltételezve azt, hogy a szerződések tartalma mindkét fél előtt ismert volt és azokat be is tartották. Az, hogy valaki nem gondolta át kellő alapossággal, hogy számára ez kedvező vagy kedvezőtlen továbbra sem más hibája.

5. A fentiektől függetlenül (kivéve 1. pont) el tudom képzelni, hogy holtig tart a használati jog és ezt szeretnék megváltani, aminek persze semmi akadály, sőt hajrá, de itt lép be az 1. pont, ami azt mutatja, hogy borzasztóan szakmaiatlan az egész előkészítés, ami a jelenlegihez hasonló spekulációkra ad okot, ami nem egészséges.

6. A fentiektől függetlenül azt is el tudom képzelni, hogy a gondnok összerakott pár milliót magának a megspórolt bérleti díjból csak az kevés, hogy saját lakást vegyen, így gondolta bepróbálkozik a kezelőnél egy ilyennel, aki meg szociális érzékenysége vagy tudatlansága miatt vevő volt erre.

7. És hogy miért vagyunk ilyenek? Tapasztalat a neve. Az én kezeim között és sok szakmabeli kollégám kezei között futottak már át olyan ügyek, hogy csak pislogtunk, hogy hogyan és miért. És az egész megelőzéséhez nem kellett volna több csak annyi, hogy valaki alaposabban utána nézzen annak, hogy valóban úgy van-e minden, ahogy azt a kezelő állítja.

Nem kívánom, hogy egyszer kerülj egy olyan kezelő kezei közé, aki pl a saját számlájára utalta a Társasház pénzét vagy aki olyan szerződést kötött egy vállalkozóval a tetőtér tulajdonjogáért cserébe, hogy felújítja a házat, de felújítás helyett csak tetemes közüzemi szolgáltatási díjhátralékot halmozott fel a Társasház számára. És ezek csak az utóbbi 1 hónapban ismeretembe került ügyek. De lehet, ha látnál egy ilyet közelebbről háromszor meggondolnád, hogy kit nevezel fafejnek vagy érzéketlennek.

Tele_Maus Nonprofit Consulting · www.tele-maus.hu 2017.07.03. 21:54:55

@CyberPunK:

Szervusz, és köszönöm!

Utalok a szösszenetekből erre az aspektusra:

"Szüleim 20 éve egy társasház gondnokai.
1996-ban,amikor beköltöztek egy önkormányzati bérlakást adtak le cserébe,ez a munkavállalás feltétele volt.
/Ez a szerződés még megvan/
2012-ben egy új szerződés került aláírásra,
amiben-mint utólag kiderült -már szó sincs az anno leadott lakás megemlítéséről.Ez sajnos aláírásra került így.
Még annyi módosítás történt, hogy utána vállalkozóként
folytatták tovább a munkavégzést."

Tehát
1. módosították a msz-t 2012-ben
2. annak örvén sutyiba' kivették a korábbi megállapodást
3. és ha ez nem volna elég, még vállalkozássá is átminősítették azt, amely így már munkajogilag nem is munkaviszonyt

A (persze nem tudni kicsoda-micsoda) "szakember" szájából ezt a mondatot pedig nem fogadom el: "Igényük a társasházzal szemben nem lehet. Erre nincs jogi megoldás, arra viszont igen, hogy a költözésig ne kerüljenek az utcára."

Illetve csak azzal fogadom el, hogy a 2012-ben megváltoztatott munkaszerződés miatt igaz ez az értékelés, de sajnos erre a "kolléga" nem tér ki.

Én viszont ilyen helyzetben igenis perre vinném a dolgot és hivatkozva a tudomásszerzés (mostani) tényére és a félrevezetésre épült msz módosításra, kérném a 2012-es módosítást érvényteleníteni és visszahozni (helyreállítani) az eredeti, lakásleadást is tartalmazó állapotokat. Hogy hogyan, ahhoz a konkrét, teljes pakkot kéne látni (és utána az ellenkérelmet).

Igen, én a hülyeségig' is ilyen kitartó eb vagyok, aki egér :)

Szeretettel:
Robi
süti beállítások módosítása