A panellakások 15 tagadhatatlan előnye

Sokan kényszerűségnek érzik a panellakásban élést és alig várják, hogy megszabaduljanak egy ilyen típusú otthontól. Vannak hozzá tartozó negatívumok, ehhez kétség sem fér, de nem szabad az élet árnyoldalaira koncentrálni. Lásd meg a szépet és a jót a régi korok masszív monstrumaiban! Oka van annak, hogy ennyi ember éli mindennapjait bennük. A pénz nyomós érv, de nem minden.

panellakasok_elonyei_4.JPG

Hirdessünk versenyt, hogy ki tud több előnyös dolgot írni a panellakásokról! Benne vagy? Figyelj, én kezdem!

Jó infrastruktúra

A panellakások a városok centrumában kapnak otthont, minden településen. A peremterületekre, a városhoz közeli falukra és a vonzáskörzetekre nem jellemző a paneldzsungel. A sok ember miatt az infrastruktúra kimondottan előnyös a panellakások szomszédságában, sok a buszmegálló, gyakran  és minden irányba járnak a buszok és más tömegközlekedési eszközök. Bár kényelmes az autó, de simán lehet élni nélküle, ha az ember panellakásban lakik. Az utak relatíve jó állapotban vannak és a közvilágítás is kielégítő. A legtöbb helyen még gyalogosan is lehet néhány percen belül óvodát, iskolát, boltot, patikát és postát is találni a közelben.

Azonos alaprajzok

A panellakások egy kaptafára készültek, vannak olyan városok, ha megmondod a méretet, csak egy fajta alaprajzú lakást kaphatsz, nincs variálás. Éppen ezért, ha bemész a helyi ablakosokhoz és megmondod a címed és a lakás méretet, jó eséllyel fejből fogják tudni, hogy milyen méretű és nyílású ablakra lesz szükséged. Költözéskor, ha szeretted a lakásod felosztását, csak másik kerületbe szeretnél áttelepülni, gond nélkül vehetsz pont ugyanolyan méretű és alaprajzi elrendezésű lakást, mint amilyen a korábbi volt. Ez azért menő, nem?

panellakasok_elonyei_6.JPG

Logikus térrendezés

Ha valaki munkájából vagy érdeklődéséből fakadóan nézeget ingatlanhirdetéseket, gyakran láthat olyan alaprajzokat, amitől az ember haja az égnek áll, és csak egy kérdése lenne a tervezőjéhez: "Mit gondoltál"? Mit gondoltál, amikor a konyhából nyílik a WC, vagy amikor az egyik szobába csak három másik szobán át vezet az út? Hát panellakásoknál ilyen gond nincs. Minden helyiség pontosan ott van, ahol az logikus, nincsenek hiányzó helyiségek: pl. előszobába érkezel, nem a nappali vagy a konyha közepére, és nem spórolták le a közlekedőket.

Nincsenek kihasználhatatlan zegzugok

Nincs tetőtér, ahol a szoba oldalainál már egy ötéves gyereknek is kihívás egyenes háttal sétálni, így a szoba berendezhetősége erősen korlátozott. A lépcső alatti gardrób kihasználható volt Harry Potternek, de ő is utálta... mi lett volna, ha csigalépcsővel épült volna a rokonai háza?

Ha már a kihasználhatatlan terek szóba kerültek, gondolj a belmagasságra!  Egy panelban teljesen átlagosnak mondható ez a paraméter, míg egy polgári lakásnál vagy indusztriális stílusú lakásnál az első tulajdonságok között jut az átlagember eszébe a 4 méteres belmagasság, ami kifűtés szempontjából sem igazán előnyös! Persze más az, ha annyira magas, hogy csodás galériát készíthetsz, de a legtöbbször még pont nem. Szóval, ezektől a nem teljes értékű terektől is megkíméled magad, ha panelban laksz.

panellakasok_elonyei_1.jpg

Lakható méret - pazarlás nélkül

A panellakásokról mindenkinek a töpörödött konyha és a mini fürdőszoba jut eszébe. Ez alól én sem vagyok kivétel, különösen, amikor beverem a könyököm vagy belerúgok valaminek a sarkába. A tények azt igazolják, hogy mégis minden belefér az adott helyiségbe. A fürdőbe azért csak befér a kád, mosógép, kagyló, kis szekrény, stb. A konyhába pedig kihívás nélkül el lehet helyezni egy méretes hűtőt és egy mosogatógépet is még a tűzhelyen kívül. Csak ügyesen kell csinálni! Végül is ott van minden, aminek ott kell lennie, még ha nem is a legnagyobb méretben.

Mindenki éldegélhetne 300 négyzetméteres otthonban is, de fenntartani vagy kihasználni, takarítani, karbantartani már nem tudná és még a megfizethetőségről nem is beszéltünk. Szóval mi, akik a panelok foglyai vagyunk, legyünk őszinték: ezt a méretet tudjuk és szeretnénk magunkénak tudni. Ha nem lenne ez a méret elérhető az ingatlanpiacon, ilyen feltételekkel, igen nagy gondban lennénk!

Épp most vásárolsz ingatlant vagy pont eladod a lakásod? Erre figyelj az előleggel és/vagy foglalóval kapcsolatban! Elmondom, mi a különbség és melyiket, mikor használd! Kattints! --->

Biztos erőd a természeti elemekkel szemben

Talán erre az előnyre gondolnának a legkevesebben, ha panelről van szó, pedig masszív kis otthont biztosít. Laktam már négylakásos téglaházban a folyó mellett, ahol minden évben kétszer jártuk a töltést a szomszédokkal, hogy a víz idén mennyire jön fel, kell-e izgulni az árvíz és a buzgárok miatt.

Családi házhoz is volt egy rövid ideig szerencsém, ahol a nagyobb viharoknál a tető cserepeiért lehetett aggódni vagy az áramkimaradásért, amit annyira nem rohantak megjavítani. Nem azt mondom, hogy ez az a tulajdonság, amiért érdemes mindenáron panelt vásárolni, de megnyugtató a gondolat, hogy az elemi erőkkel szemben viszonylag biztonságban vagyok, amikor álomra hajtom a fejem. Ha a három kismalacnak lett volna legalább még egy bátyja, tuti, hogy a farkas elől egy panelbe költözött volna az egész kondával együtt.

panellakasok_elonyei_3.jpg

Ideális választás minden élethelyzetben

Panelban gyerekként sem volt rossz lakni, mert mindig volt egy csomó gyerek a környéken, akivel lehetett haverkodni. Az egyetemisták is szeretik, de ők inkább a bulizóna közelsége és az olcsó albérleti díj miatt preferálják. Felnőttként is lehet kedvelni a paneleket, egy, két, de akár három gyerkőcnek is lehet helyet szorítani benne és rengeteg a játszótér. Idősebb korban is vannak tagadhatatlan előnyei egy kertes házzal szemben, főleg mivel liftes házról beszélünk, ami az egyik legfontosabb lesz a fáradt, beteg lábainknak.

Közel a segítség

Ennyi szomszédból valaki mindig otthon van. Ismerős az a szituáció, hogy főzöl, mert vendégeket vársz és elfelejtettél egy fő hozzávalót megvenni vagy nem lett elég? Ilyenkor vagy elmész a boltba - ha egyáltalán nyitva van és belefér az idődbe -, vagy átkopogsz a szomszédba és 5 perc alatt elhárítottad a vészhelyzetet. Ha csőtörés van, ha nem tudod kinyitni az uborkás üveget, vagy elmegy az áram... minden esetben könnyen elérhetőek a szomszédok és kisegítenek a bajból, vagy legalább van kinek kipöffögnöd magad.

Azt mondják, az udvariasság kihalófélben van, ennek ellenére, ha nehéz tárgyat kell felcipelnem, a legtöbbször arra jár egy fiatalember és felajánlja, hogy segít. Volt egy ismerősöm, aki egyedül lakott a lakásában, így az volt az első tette, amikor hazaért, hogy bekapcsolta a TV-t vagy a rádiót, csak mert nem bírta elviselni a csendet. A magányérzet egy panelban nem harapózhat el annyira, mert folyamatos a motoszkálás, egyszerűen "él a ház", nincs néma csend. Idősebb korban is szerencsésebb, ha közel vannak a szomszédok, és ennek millió előnyét részleteznem sem kell, ugye?!

Bőséges szolgáltatóválaszték

A legtöbb szolgáltató a város külső részeire sokkal lassabban viszi ki a portékáját. Gondolj például az internetszolgáltatókra, akik közül a sűrűbben lakott helyeken rendesen lehet válogatni, míg a kisebb településeken vagy a város szélein jó ha egy is akad, akinél nem akadozik a net. Kábel TV csomagokból is két opciód szokott lenni vidéken, kéred vagy nem kéred azt az egyet, ami van. Hasonló a helyzet a pizzériákkal, akik jobb esetben magasabb kiszállítási díj ellenében, de hajlandók becsöngetni a messzebb lakókhoz is, míg a panelban lakók általában olcsóbban és hamarabb is jutnak hozzá a finomságokhoz.  

panellakasok_elonyei_8.jpg

Könnyen eladható

Igaz, hogy néhány éve az dől minden médiából, hogy dübörög az ingatlanpiac, de a panellakások mindig is forogtak. Reális árszabás mellett, néhány hét alatt könnyen el lehet adni a panellakást, míg a statisztikák szerint a családi házak esetében ez jóval több időbe kerül. A szűkösebb keretből gazdálkodó befektetők számára is csábítók, mert kiadásra szeretik kínálni ezeket a típusú lakásokat, mert hamar kiadhatók.

Legolcsóbb lakástípus

Szorosan kapcsolódik a felső ponthoz az a tény, hogy ezek a lakások viszonylag olcsók. Tudom nem illik ilyet mondani, egy ekkora értékű dologról, de tény, hogy a panelok ára beugrós az ingatlanpiacon, ha nem számítjuk a madár se jár arra helyen lévő, félig összedőlt ezeréves romhalmaz ingatlanokat.

Alacsony lakhatási költségek

Ismerősöm pont most költözik ki egy kisebb faluba és nagy bánatára nincs bevezetve a gáz a környékre, így kénytelen új villanytűzhelyt venni. Panelben, legalábbis nálunk, átalánydíjas a gáz, függetlenül a fogyasztás mértékétől, aminek nagyon örülök. Az én esetemben a szemétdíj is kedvezőbb, mint panelkorszakom előtt. Egy szó mint száz, kisebb lakás, több szolgáltató és még több lakó egyenlő olcsóbb lakhatási költségek.

Ha több szemétdíjat fizetsz, mint a szomszédod,
olvasd el ezt a cikket is! 

Olcsó fűtés

Bár a rezsiről már beszéltünk, a fűtést mégis külön kiemelném. Régen szidták, mint a bokrot a távfűtést, de az az igazság, hogy azokban a tömbökben, ahol már fűtéskorszerűsítésen túlesett a ház, a panelprogram keretében ott bizony télen a melegtől és nem a számla összegétől lehet izzadni. Mivel a külső falak szigetelésén kívül körbevesznek a szomszédok lakásai is, nem igazán vannak jéghideg falak télen sem. Éppen ezért kezd elterjedni az az erősen vitatott felfogás, hogy nincs is szükség fűtésre télen, mert a többi lakónak hála, nálam is meleg lesz. Jaj! 

panellakasok_elonyei_7.jpg

Kevesebb a ház körüli teendő

Valószínűleg, aki kertes házba költözik szeret tenni-venni a friss levegőn és a ház körül. Én mégis örülök, hogy nem az én felelősségem például a kukák kihúzása, mert ha rajtam múlna, biztos jó párszor elfelejteném kikészíteni a kukásoknak. A szemete tartály időnkénti kimosásáról inkább ne is beszéljünk! A hólapátolás sem tartozik a kedvenceim közé, különösen akkor, ha még a reggeli csúcs előtt kell megejteni! Szerencsére panellakóként erre sincs gondom. Ha valami történik a házban, a legtöbb esetben a közös képviselő vagy a takarítóhölgy intézkedik, nekem max. annyi a dolgom, hogy szólok, hogy gáz van.

Panorámás kilátás

Valószínűleg itt sokan felhördülnek és részben igazuk is van. Nem minden panellakásból szép a kilátás, különösen akkor, ha egy másik betontömbre néz az ablakod, ami szinte olyan közel van, hogy kinyújtott kézzel átvehetnéd a frissen sült muffint a szomszéd nénitől, a szemközti házból. De ha az 5.-6. emelet fölött laksz és olyan szerencsés helyen van a tömbötök, hogy semmi nem zavarja a kilátást, akkor csodálatos naplementékben lehet részed. Elismerem, hogy egy igazi penthouseban biztos szebb még a kilátás is, de annyiért legyen is! Vannak olyan panellakások, ahonnan 20 km távolságra is elláthatni, és úgy érzed az erkélyről, hogy az egész város a lábaidnál fekszik.

Ahányszor elhangzik, hogy panellakásban lakom, az ismerőseim döntő többsége sajnálkozva vág egy fintort, és együttérzően meglapogatja a vállamat, függetlenül attól, hogy ők is abban laknak vagy nem. Ilyenkor erős kényszert érzek, hogy magyarázkodásba kezdjek, pedig panelben lakni nem bűn. Egyáltalán nem katasztrófa egy ilyen otthon, annak ellenére, hogy az emberek általában lenézik és napestig tudnák sorolni a hátrányait. Rengeteg tagadhatatlan előnye van ezeknek a lakásoknak is! Kihagytam valamit?

Épp leváltanátok a közös képviselőt vagy kíváncsi vagy, mi hogyan csinálnánk, ha a te házadat is mi kezelnénk? Nézd meg, szerintünk hogyan lehet jól csinálni! Kattints és ismerkedj meg Házmestermedvével, munka közben!

167 komment
2018-04-10 11:03:07 - Házmestermedve

A bejegyzés trackback címe:

https://hazmestermedve.blog.hu/api/trackback/id/tr5113790868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Serrin 2018.04.10. 12:21:18

A hólapátolás, meg a fűnyírás mennyire nem hiányzik.

Hülye szomszéd meg csak a mindenkitől távol lévő tanyán nincs. Kertes házban a vasárnap reggeli fűnyírás az ablak alatt (a nagy kert miatt minket ébresztett és nem a saját családját) és a minden napos flexelő barom (vajon mit gyárthat?) az alapkiszerelés része.

Laktam körfolyosós házban is és a vénkisasszonyok mindenhol ugyanolyanok.

Most panel van és tényleg csak a vénkisasszonyokkal van baj.

Nouby 2018.04.10. 18:55:14

A panelben a legjobb a zaj.

Ha valahol fúrnak akkor mindenhol fúrnak. Első emeleti fúrást a hetediken hallani.

Burgermeister 2018.04.11. 07:35:42

Parkolási problémák? Szomszéd főz (többemelettelarrébb) és máris érzed! Lift problémák? Elhanyagolt közmű rendszer ha a közös képviselő és a tulajdonosok nem foglalkoznak vele? Még van benne 10-15 év, utána zsebbenyúlós lesz a tulajdonosoknak mert az elöregedő viz, gáz, távhő, csatorna hálózatot cserélni kell! Megoldás? Továbbköltözés minél fiatalabb panelba. Annak aki szereti.

Guszty 2018.04.11. 08:26:41

"A panellakások a városok centrumában kapnak otthont, minden településen" Aha. Mint pl. Gazdagrét, Káposztásmegyer, Békásmegyer. Mind a városközpontban van, ugye?
"Biztos erőd a természeti elemekkel szemben" Rokon lakik panel legfelső emeletén, tavaly kellett újrafesteni az egész lakást, mert egy nagyobb eső után beázott az egész.A 4 év alatt, amíg panelban laktam, ott is többen áztak el az elöregedett csövek miatt, mert arra már nincs pénze a háznak, hogy kicseréltesse a régi közműveket.
"Ideális választás minden élethelyzetben" A Szigony utcában laktam pár évig, nyáron nem lehetett aludni a parkolóban bulizó helyi kisebbség miatt. A lift meg addig jó, amíg működik. Majd, ha nyugdíjas leszel, nagyszerű lesz felmászni a 10.-re amikor épp nem megy a lift.
A parkolás egyre inkább gond: A nagybevásárlás után "nagyszerű" több fordulóval felvinni minden a lakásba. A családi házban pedig a konyhától 3 m-re parkolok, nem gond a pakolás.
Értem én, hogy (talán) a legolcsóbb megoldás, de azért ne idealizáljuk a helyzetet.

Nancsibacsi 2018.04.11. 08:35:02

@Burgermeister: Parkolási probléma nincs. Általában a kapuval szemben találok parkolóhelyet, de 30 méteren belül mindig.
Elhanyagolt közmű rendszer pont panelban nincs, hiszen ott van közös költség, amelynek egy része a felújítási alapba megy. Mindig cserélnek valamit - hol a vízcsöveket, hol a lifteket, hol a közös helységek burkolatokait.

@Nouby: Panelben fúrnak, családiban meg flexelnek, és ami még rosszabb: vonyít a szomszéd kib.szott kutyája egész éjjel, meg virnyognak a bagzó macskák az ablakod alatt.

Én panelban lakom, és van a Balatonon egy nyaralóm. Hétközben 5 percre vagyok a melóhelytől (10 perc suli, bölcsi, 5 perc Aldi, 10 perc Tesco, 10 perc kórház, 20 perc egyetem, stb), hétvégén meg 10 percre a parttól, és mindezt jóval olcsóbban, mintha családi házam, vagy belvárosi "polgári" lakásom lenne.

FlybyWire 2018.04.11. 08:39:43

Ennyi faszságot összehordani 1 cikkben.... védeni a védhetetetlent...
Lásd még: en.wikipedia.org/wiki/Denial

0rdas 2018.04.11. 08:46:18

@Nancsibacsi: az a baj, hogy panelban is sok marhának van kutyája. Amiket napközbern ott hagynak és végig csaholják a napot. Ahogy látom tök mind1 hova költözik az ember, kibaszott kutya, macska mindig van :)

Karaya 1 2018.04.11. 08:47:13

Egy szarul megtervezett ingatlanhoz hasonlítani a panelt és előnyösebbnek kihozni nem nagy mutatvány.
Ami a negatívumokból kimaradt:
- nagyon zajos, ha főútvonalra néz, ha a szomszéd hazaér, ha a fenti/lenti szomszéd veszekedik, vagy éppen kefél. Az ablaknál kompromisszum, ha sosem nyitod ki.
- kis belmagasság
- parkolóhelyek korlátozott száma
- jó közlekedési infrastruktúra, lásd reggel, délután 150 %-ra tömött buszok
- elöregedett közmű vezetékek
- ha a szomszédnak tönkremegy a mosógépe, vagy leereszti a hűtőt, akkor 6 helyen csöpög a plafonból a víz.
Egyébként élhető helyek, de nem ennyire rózsaszín a kép, mint ahogy az le van írva.

LordAlyr 2018.04.11. 08:51:12

Szép Reggelt.

Én panelban laktam, imádtam no zaj minden ok. Ugyan is panel és panel között is van különbség. Van a PANEL ugye a klasszikus 10 emeletes na az tényleg egy kicsit gáz. És van a 4 emeletes az már jobb. És van a 4 emeletes csúsztatott zsalus az a legjobb. Olyan volt nekem. Egyik utolsó hullámban 1986 ban építettről van szó. Imádtam.... 75m2 volt, erkélyes pince is volt hozzá. Az viszont panelban nagyon számít, hogy kik laknak veled. Nálunk ez is rendben volt. Ja igen és a panelok statikusan a legjobb épületek közé tartoznak. A környezetvédelmi besorolása E ha nincs szigetelve. Ami egy átlagos családi háznál G vagy H ami ugye sokkal rosszabb. Nem mondom volt amikor kifestettünk és még aznap eláztattak fentről... Na és felmarkoltuk a bizti pénzt aztán kijavítottuk.. Jól jártunk vele. El kellett adnunk, mert kellett nagyobb hely + szerettem volna ha a gyerekeim családi házban nőnek fel. Jól döntöttünk imádok családi házban lakni. Viszont aki azt mondja, hogy a panel zajosabb az egy nem is tudom mi...
Sokkal több zaj van a földszinten mint a 3. on volt. Amikor a szomszéd kutyája vonyít, mert nincsenek otthon, persze éjjel és nyáron amikor szeretek nyitott ablaknál aludni... Amikor reggel fát vágnak vagy flexelnek, vagy fűrészelnek vagy mit tudom én mit csinálnak.... Az első időben nagyon nehéz volt megszokni. Viszont az mindent visz amikor nyár van és kidöglök a fűbe vagy medencébe vagy az egyik fám alá.... Bogrács.... Grill.... szalonnasütés... stb. Ezeket sajnos a panelban nem lehetett. Ott ha kint volt 37 fok bent 31 volt. Este át lehetett húzatni a lakást, de az más volt. Itt ha akarnak a gyerekek kimegyünk sátrazni, építettem nekik egy faházat is stb. stb. stb. Szóval száz szónak is egy a vége. Mivel mindkét felét ismerem inkább a családi ház még ha minden költség is az enyém (karban tartás). :-)

házmestermedve 2018.04.11. 08:52:09

@FlybyWire: Hali! Nálunk nem erről van szó, de akkor rosszul fogalmaztunk, ha neked úgy megy át, mintha csak védekeznénk. Vagyunk, akik tényleg szeretjük a panelt és komolyan (most még), én pl. nem költöznék kertesbe. De azzal nincs gond, hogy te nem szereted, vagy rossz tapasztalataid vannak, de azért minket ne bánts! Szuper, ha te meg olyan házban élsz, ami neked tökéletes! ;)

házmestermedve 2018.04.11. 08:53:53

@LordAlyr: Szép jó reggelt! :) Erkélyes pince??? Küldesz majd nekem egy fotót, nagyon kíváncsi vagyok, szuper jól hangzik! Tök jó, hogy leírtad a tapasztalataidat, nagyon köszi! Brumm! <3

lbalazs 2018.04.11. 09:03:46

Egy előnyt nem írt a poszter:
Ha nem lakod állandóan, akkor a panelnél nincs jobb. Ha most éppen külföldön élsz és csak néha vagy itthon, akkor nem kell aggódnod az üzemeltetésért, nem fagy szét a vízvezeték, amikor megérkezel nem kell két napig felfűteni a lakást, a betörések ellen elég az ajtót megfelelőre cserélni, a közműcégek leolvasóit nem kell beengedned (nem a lakásban vannak az órák), nincs kéményellenőrzés ...

Serivor 2018.04.11. 09:05:00

Amíg fiatal a pár, meg kicsik a gyerekek, addig jobb a családi ház, van pince, padlás, fészer meg rengeteg tárolóhely, lehet játszani az udvarban, satöbbi. De ha a gyerekek kirepülnek, a szülők meg kezdenek megöregedni, sokkal jobb a panel - azt a 70-80 négyzetmétert még kitakarítjuk valahogy, de a hólapátolás meg az ereszcsatorna tisztítása (minden nagyobb eső után), meg a többi valahogy nem esne már jól.

0rdas 2018.04.11. 09:10:33

A panelben a leges legrosszabb dolog az elavult műszaki rendszer.

A távhő pazarló. Nekem 5%-os ÁFA időszakban a 43 nm panel fűtési költsége annyi, mint egy 103 nm-es iker ház, nyílt égésterű gázfűtéses rendszerének költsége (melegvízzel, főzéssel együtt)

A másik az elektromos hálózat. A panelekben jellemzően nem védőcsőben futó rézkábel fut, hanem alumínium. Egy lakásra ált. 10 A biztosított, jó ha 16A van. Erre egy klímát (ami önmagában 4-5A) feltenni problémás.

Amúgy a szigeteléssel - ami télen jó - sajnos nyárra még melegebbé teszi a lakásokat.

Nouby 2018.04.11. 09:11:48

Egy valami ki lett felejtve. Sokan azért vannak panelben mert másra nem telik.

Nyuggerek és csórók mindenütt aminek az igénytelenség a velejárója.

A nyugger galambot és kóbor állatokat etet valamint megtorpedóz minden fejlesztést. A csóró pedig szemetel, lépcsőházban cigizik és azt hiszi aki megteheti annak dupla kkt kéne fizetnie, helyette is.

0rdas 2018.04.11. 09:15:20

@LordAlyr: A 4 emeletes épület jó, de azért volt pont 4 emelet, hogy ne legyen lift kötelező bele. Mert, hogy 5-től kellett beépíteni.

Én maradok ikerháznál. :)

_B_ 2018.04.11. 09:16:17

Igazából a panelt ellenzők általában a családi házzal hasonlítják össze. Ez kb az almát kolbásszal hasonlítunk esete.
Más társasházakhoz kell viszonyítani. És főleg Budapesten azok között a panel a király. Parkolóproblémák sokkal komolyabbak a régebbi társasházak körül. Laktam elég sok helyen (nem is belvárosban) ahol igencsak sokat kellett keringeni egy felszabaduló helyért, padlógázzal villamossínen át lecsapni a szabad helyre :D A panelban nincs ilyen. Tudom, hogy max 1 perc sétára a bejárattól tuti van hely, elég nagy a parkoló.
Az újak alatt van mélygarázs, ha megveszed 4 millióért, ennyiért ha szerencséd van olyan helyet kapsz amire 1 Y-fordulóból be lehet állni, nem kell 5x tolatgatni. De a zaj probléma rosszabb, mint a panelban. A garanciális problémákat(amiből baromi sok van) a csődbe vitt projektcéggel nem lehet orvosolni.

ema non 2018.04.11. 09:19:44

Lakható méret, pazarlás nélkül? Hát, az én kis 57 m2-es lakásomban 9 m2-et használtak el folyosóra, amit azért eléggé pazarlásnak érzek. Jó lenne még plusz 4 m2 a konyhához hogy egy étkezőasztal is beférjen, mondjuk 2 m2 a fürdőhöz hogy két ember is elférjen kényelmesen, és még akkor is maradna 3 m2 ahova beléphetne az ember a lépcsőházból. Arra hogy az ember ledobja a cipőjét és felakassza a kabátját az is bőven elég lenne, és kb. 2 perc gondolkodással ki lehetett volna találni valami normálisabb elrendezést, ahol a wc esetleg nem a lakás közepén helyezkedik el, hanem valahol fal mellett, hogy egy kis szellőzést is lehessen neki csinálni és hasonló apróságok, amivel nagyságrendileg "élhetőbb" teret lehetett volna kialakítani. Költözhetnék máshova, de mint írtad, miden hasonló méretű lakás ugyanazon tervrajz alapján készült, és olyanok tervezték akik valószínűleg egy percet sem töltöttek el benne...

0rdas 2018.04.11. 09:21:14

@0rdas: "nyílt égésterű gázfűtéses rendszerének"
A kazánnal rendelkező szópáros kimaradt :)

Plusz hátrány a kevés konnektor. Nekem a konyhában EGY konnektor volt (1968-as építés). Erre kellett volna hűtőt, turmix gépet, kenyérpirítót, pultvilágítást, rádiót, mikrót rákötni.

Tehát ha beköltözöl át kell alakítani az elektromos hálózatot. De ha a lakásodat átalakítod, attól még a közös gerinc alulméretezett marad

_B_ 2018.04.11. 09:22:47

@0rdas: A szigetelés egy dolgot csinál, ha bent nem fűtesz: csökkenti a hőingadozást. Ugye a falak hőkapacitása adott, a szigetelés miatt egyszerűen lassabban melegszik és hűl le.
Nálunk pl a szigetelt panelban kell legalább 2 hét 40 fokos kánikula, mire nappal 28 fokig felmegy a lakásban a hőmérséklet, és éjszaka sem megy 26 alá, mert nem tud visszahűlni.
Viszont utána hiába van kint lehülés, még egy hétig ontják a falak a meleget.
Nem klímázunk, direkt olyan lakást választottunk amit át lehet szellőztetni.

LordAlyr 2018.04.11. 09:24:45

@házmestermedve: ott a pont :-) akkor így.... erkélyes, pince is volt.... :-)

Mancilla Pectoralis 2018.04.11. 09:28:14

@Serrin: Nálunk nincs hülye szomszéd pedig aglomerációban élek.Annyira jófej szomszédaim vannak és voltak is,hogy hihetetlen.Az utca elején lévőket is ismerem,ha gond van bármikor átmehetsz a segítségért.Van face-csoport is(pl szomszédok,illetve Xy hegyi anyukák stb).Ehhez az is kellett,hogy az egész kb 5 éven belül lett felhúzva azonos élektorű és családi állapotú emberekkel(kisgyerekesek).Így megvolt a közös hang,még arra is figyelt a szomszéd, hogy akkor nyírjon füvet mikor fel van húzva a redőny(mert amikor altattuk a gyerkőcöt lehúztuk a rendőnyöket).
A másik:a paneleket nem mindig a központba húzták fel lásd Újpalota(XV.kerület széle),meg KáposztásII.

Mancilla Pectoralis 2018.04.11. 09:29:53

@Mancilla Pectoralis: Ja és persze ez nem panel,hanem ikerházas,sorházas lakópark(bár ezt a szót sem szeretem,mert arról az ok a rémálmok jutnak eszembe amiket silány minőségben sűrű beépítettséggel sznob áron kínálnak és semmivel sem jobb-inkább rosszabb mint egy panel.Olyanban is laktam.

Nancsibacsi 2018.04.11. 09:34:27

@0rdas: Az már csak a lakóközösségen múlik hogy van-e, mert pl. van ahol 2 macska engedélyezett, kutya 1 se. Szóval ott pont nincs kutya.
Egyébként meg ilyen esetben kihívod az állatvédőket, és majd ők intézkednek, mert ugye ez állatkínzás.

lbalazs 2018.04.11. 09:35:50

@ema non: Hát ezzel nagyon nem értek egyet. A panelek jól meg vannak tervezve, ezt én pont az előnyének gondolom. Egy lakásra nagyon kis tervezési költség jut, összességében viszont megérte rendesen megtervezni. A panelben nem fordulhat elő, hogy nem tudod bevinni a bútort valamelyik szobába, ki van találva, hogyan tudod. Persze ez kötöttség is, mert csak úgy lehet, ahogyan a tervező kitalálta. Általában a berendezés is nagyon kötött, csak egyféleképpen lehet elrendezni a bútorokat. A WC pont azért van az épület közepén mert nem kell neki ablak, és így jobb a helykihasználás. A fürdőszoba pontosan akkora, amekkorának egy fürdőszobának minimum lennie kell. A WC külön van, mert így nagyobb a kapacitása a WC+fürdőszoba vizesblokknak. Ha egy két milliót rááldozunk egy igen jó lakást lehet kihozni az átlagos panelből. Persze én is elköltöztem az első gyerek születése után, de elsősorban a szomszéd gyerekek bandázása miatt.

Arcade Macho 2018.04.11. 09:35:55

@Guszty: "A 4 év alatt, amíg panelban laktam, ott is többen áztak el az elöregedett csövek miatt, mert arra már nincs pénze a háznak, hogy kicseréltesse a régi közműveket."

elegge barom lakokozosseg volt mar megbocsass
a kozmu panelban egy emberre kb 3 meter, raadasul kicserelesre is kapnak tamogatast valahonnan...
ehhez kepest a belvarosi nagypogari lakasban van olyan hogy a lakason megy vegig a gaz fovezetek

LordAlyr 2018.04.11. 09:36:32

Akinek a panelban a fűtéssel gond van az újítsa fel. Nekünk a 75 m2 havi (télen) 47000-50000 huf volt a fűtés. Kicseréltem az összes radiátort. 60 cm helyett 100 vagy 120 cm ( már nem emlékszem) a 40 helyett 60 cm és így tovább... Minden nyalászárót kicseréltettem 3 rétegű üvegesre. Bejárati ajtó csere is volt. Plussz jött a panel progi hozzánk DE csak az egyéni mérős része. (tehát nincs plusz szigetelés) Csodák csodája a 47-50 e fűtés számla lement 22-23 ezerre. Na ez a rezsicsökkentés nem a F.... tovább nem írom, mert ez nem politikai topic. Ordas nem tudom honnan vetted az adatokat de totálisan nem fedi a valóságot. Nekem panelban 75 M2 fűtés 23C 22-23000 huf volt. Most a családi házban 90 m2 40000. Igaz sok minden szar. ablak stb...

Bicspesz Elek 2018.04.11. 09:45:45

A cikk 80%-a hulyeseg vagy hazigsag
-most csak a lakashiany miatt lehet eladni(de csak a hulyek vesznek)
-rengeteg 10+ emeletes panel a varos szelen epult(pl a zugloi lakotelep az Orsnel mar kulvaros ellenben a III keruletivel)
-nagyon draga valahol havi 70 000 is a rezsi(pl a lift is dragitja)
-haz koruli teendo-ez inkabb a csaladi hazakra vonatkozik!! A havat valakinek ek kell lapatolnia!!
Olcso? Ez a helytol fugg, nem a lakastipustol.
-mostansag alig van mar gyerek
Par honapig laktam lakotelepen, hat az eletkedvem is elment, mert meg kulvarosi is volt.
Egyeduli elonye, hogy sok a fiatal p.na, de az eloregedes miatt ez sem tuti manapsag...

lbalazs 2018.04.11. 09:46:27

@0rdas: Igen, elavult az elektromos hálózat, és melyik 50 éves házban nem kell felújítani?
Ha felújítod a sajátod a gerinc marad elavult. Biztos ez? Az elektromos gerincek a lépcsőházban mennek valamilyen előre elkészített kábelúton, így csak a kábelt kell cserélni, vésni nem kell, és mivel a villanyóra lent van a földszinten, a kábelúton már a saját kábeled megy, amit akár te kicseréltethetsz, ha akarod. A villanyóra előtt pedig a szolgáltatóé a kábel.
A panelben kicsi a fenntartási költség, de nem nulla :)

Nancsibacsi 2018.04.11. 09:47:01

@0rdas: Nagyon-nagy butaságokat irkálsz. Fűtésnél a szigeteletlen panel is VERI a szigetelt, modern fűtéssel rendelkező családi házat. Miért? Mert nem csak a gáz/villany számlát kell nézned, hanem a karbantartás költségét is. Egy modern kazán - ami fél millió körül van - 5 évre van tervezve. Van ismerősöm aki már a 3. kondenzációs kazánt rakatja fel - és nem azért mert gagyit vett. Panelnál a gépészet karbantartása benne van az alapdíjban, míg családi háznál évi 100-200 eFt-t kell erre félrerakni.

1 fázis 32A Magyarországon mindenkinek JÁR, INGYEN. Megigényeled, és pont lesz.rod hogy az ELMÜnek mi dolga van vele - meg KELL csinálniuk, akkor is ha ez azzal jár, hogy a teljes házat újra kell vezetékelni (ahogy akkor is meg kell csinálniuk, ha légvezetéket kell cserélniük a családi ház utcájában). Neked csak a bekötést kell biztosítanod, ez panelban az órától induló vezetékek (családi háznál pl. a tetőtartó is a te tulajdonod). Egy 3.5kW-os klíma fogyasztása kb 6-800W - a 3.5kW a hűtési teljesítménye. Szóval MAXIMUM annyit fogyaszt mint egy mikró (3A) mivel inverteres, ettől valójában kevesebbet. Ami necces lehet elektromos szempontból az az indukciós tűzhely, mert azok gyakran verik a 10kW-ot maximális fogyasztásban, és nagyon kevés van, amit 1 fázisra be lehet kötni. Na azt nehéz panelba berakni.

Nancsibacsi 2018.04.11. 09:51:22

@0rdas: "Plusz hátrány a kevés konnektor. Nekem a konyhában EGY konnektor volt (1968-as építés)."
Lecsavarod, felraksz a helyére egy 3-ast - óriási szakmai zseni vagy, öregem.

"Tehát ha beköltözöl át kell alakítani az elektromos hálózatot. De ha a lakásodat átalakítod, attól még a közös gerinc alulméretezett marad"
Már hogy maradna alulméretezett? Szerinted az ELMÜ felrak neked 32A biztosítékot az órához, ha "a közös gerinc" nem bírja ezt el? Annyira azért ők se hülyék. Ha nem alkalmas, kicserélik a saját vezetékeiket, és nem akkor amikor te kötsz be, hanem akkor amikor látják hogy már csak 20% szabad "kapacitásuk" van.

GNandor 2018.04.11. 09:54:30

-Jó infrastruktúra: Ez igaz
-Azonos alaprajzok: Ez is igaz, de ezt nem érzem akkor előnynek, mert nem cserélek havonta ablakot, 10 évente egyszer pedig kibírom hogy kijön az ablakos felmérni.
-Logikus térrendezés: Hát ezzel nem feltétlen értek egyet, mert láttam jó pár panelt, ahol a fürdőből be lehet menni két szobába, illetve a 2 szobás lakás szobái is egymásba nyílnak. Ezek rossz példák amiket írtál, főleg a régi polgári lakásokra jellemzőek, de azokat se ilyennek tervezték, hanem amikor államosítva lettek 1 lakásból csináltak 3-at és ennek ez lett az eredménye...
-Nincs kihasználatlan zegzug: Ez máshol se nagyon jellemző, a most épülő lakások 90%-a lapostetős, leginkább a belvárosban fordul elő, amikor a régi téglás házra ráhúznak még egy szintet cserébe a komplett felújításért.
-Lakható méret-pazarlás nélkül: Ez a mostaniakra is igaz. Persze a alakható méret attól is függ mennyire van pénzed, egy 40 nm-es másfél szobás nyílván szűkös lesz egy 3 gyerekes családnak...
-Biztos erőd a természetei elemekkel szemben: Ez ugyanúgy igaz a most épült lakásokra is.
-Ideális választás minden élethelyzetben: Na ez az ami konkrétan nem igaz. Persze vannak olyan panelok ahol a környék és a lakás méret is megfelelő egy akár 3 gyerekes családnak is, de azért nem ez a gyakori.
-Bőséges szolgáltatóválaszték: Ez azért a többi lakásnál is így van, sőt még a családi házaknál is, feltéve ha nem most építkeztél a puszta mellett a város határánál
-Könnyen eladható/legolcsóbb lakástípus/Alacsony lakhatási költség: egyetértek
-Olcsó fűtés: Feltéve ha fűtés korszerűsítés már megvolt.
-Kevesebb ház körüli teendő: Ez így van
-Panoráma kilátás: Háát ha pl. a Hélia szálló mellet van a paneled és Dunára néz akkor igen, de a legtöbb esetben csak a szomszéd panelt nézheted :) De ez ugyanúgy igaz minden lakásra függetlenül attól hogy panel vagy nem.

LordAlyr 2018.04.11. 09:55:31

@Nancsibacsi: Ezt jó tudni, nekem még turbós cirkóm van, de ha tönkre megy biztos kitépem a gázt a házamból és átállok elektromos fűtésre.... Még csak szart hallottam a kondenzációs cirkókról és kazánokról.. Az a 32A fázis amúgy alanyi jogon jár, de nem olyan egyszerű. Kell hozzá egy ELMŰ-nél regisztrál villanyszerelő azzal meg kell terveztetni ill. indokoltatni, hogy miért is kell a 32A. Majd az ELMŰ ledönti, hogy indokolt e.... aztán jár "alanyi" jogon... :-)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.04.11. 09:56:15

Panel romantika

Hármas ház jó légkondijú,
Nagy rezsijű panelfiú.
Kettes ház egy betonszőke
Beszigetelt panelnőke.

Egymást nézik évek óta,
S közöttük a méret kóta
Tizenhárom métert mutat
Átszelve egy kátyús utat.

Sajnos nem csökkenhet a táv,
Nincs köztük más, csak a Matáv
Kábele s egy halom szemét.
Ilyen helyen a vágy nem ét.

Két ház bár úgy lenne egy ház,
Frigyüket nem áldja Egyház.
Látom rajtuk, ahogy esek,
Ők plátói szerelmesek.

„Hüpp… hüpp… hüpp… Szipogok, olyan gyönyörű, hogy teljesen meghatódtam. Én is egy negyvenes lelakott panelház vagyok és kezdetektől csak bámulni tudjuk egymást a szemben álló csinos kortársnőmmel. Nagy szélben integetünk egymásnak a tetőnkön lévő mobilhálózati antennákkal, de ennyi. Jaj, én olyan boldogtalan vagyok! Brühühü…” /a Ló utca 77. szám alatti tízemeletes ház/

„Sírjon csak, kedves Ló utca 77., sírja ki magából a feszültséget! Jobban érzi magát? No, akkor most meséljen a gyerekkoráról! Akar róla beszélni?” /Dr. Agyassy Valdemár, házpszichológus/

„Hol él, költő úr? A Matáv már régóta T-Com és hivatalosan nem az Egyház esket, hanem az Állam. A verssorokat már senki nem kezdi nagybetűvel, sőt az sms nyelvben egyáltalán nincs se nagybetű, se központozás és ékezet se mindig. Költő úr, az Ön ideje lejárt. Ugorjon!” /Dr. Tajgetosz Tibor, gravitációs természetgyógyász és trendőr/

„Ha hivatalossá tennénk a házak közötti házasságot, akkor a házas házak újabb házakat nemzenének, és az katasztrófához vezetne. Egyrészt, mivel nem lenne hová építkezni, csődbe menne az építőipar, másrészt pedig nem férnének el a stadionok.” /Téglássy Mátyás, épületszociopatológiai szakállamtitkár és a Faláb FC sportigazgatója/

„A reménytelenül szerelmes szomorú házak között lelkileg levitálni szándékozó költőt szívét megragadta a nehézkedés és kilenc egész nyolcvanegy század méter per szekundum négyzet gyorsulással kétségbe esett, ám még ekkor sem magával volt elfoglalva, hanem kezét a panelproletariátus pulzusán tartva mélyen átérezte a mások által csak előregyártott betonsilónak tartott panelépületek fájdalmát. A vers is úgy van megírva, hogy fentről lefelé, lehetőleg egyre gyorsabban kell olvasni, hogy ez is szimbolizálja a mélységbe sietés tragikus paradigmáját. Tanárnő kérem, ugye erre gondolt a költő?” /Umbulda Rezső, a Frady Endre Két Tanítási Nyelvű Művészeti és Kátyúaszfaltozási Szakközépiskola 3.c. osztályos tanulója/

„Sajnos a mű értékéből sokat levon, hogy nem tér ki arra a fontos részletre, hogy a két ház közé kifeszített kábelek a saját önsúlyuk hatására nem a sokak által tévesen másodfokú parabolának feltételezett alakot veszik fel, hanem a kevésbé népszerű koszinusz hiperbolikuszt. Kár, hogy a költő az ismeretterjesztés helyett ismét az olcsó popularitás irányába kanyarodott el.” /Dr. Kötélgörbe Kond, a Nemzeti Kábel- és Hurkagyár főmérnöke/

„Házak közötti plátói szerelem?! Miről fog még írni, költő úr?! Megfélemlített őzlábgombákról?! Anarchista éticsigákról?! Mániákus depressziós csillárokról?! Bőbeszédű ganajtúró bogarakról?! Egyenlítői jégkrémpálcikákról?! Miről még?! Mennyit még?! Hagyja abba! Hagyja abba! HAGYJA ABBA!!! NEM ANYUKÁM, NEM DIREKT VÁGTAM HOZZÁ A MOSÓGÉPET A MACSKÁHOZ!!! CSAK EGY KICSIT IDEGES LETTEM!!!” /Puzsér Róbert, kritikus/

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2013/09/panel-romantika.html

Nancsibacsi 2018.04.11. 09:56:22

@LordAlyr: Azonos nm-en a családi ház fűtése általában drágább, mert ugye körben hideg levegő, föld van, míg a panelnél sokfelé fűtött helységek. Az a 40eFt/hó még nagyon baráti is 90 nm-es családi házra...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2018.04.11. 09:58:42

azért azt a közel a segyítség, jószomszédos dolgot vitatnám.
több barátom mesélte, hogy nem is ismerik egymást a szomszéddal, nem is köszönnek egymással.

ez családi háznál nem így van...

Nancsibacsi 2018.04.11. 09:59:35

@LordAlyr: 32A-t ne meséld - ma fizetem a nyaralóra, több mint 200ezer:-D De ott sz.r volt a tetőtartó, nem megfelelő helyen volt a kapcsolószekrény, stb - szóval ezek kerültek pénzbe. Panelnál ez nincs - max 5 méter kábelt kell kihúznia a regisztrált villanyszerelőnek a lakásig, ami mondjuk 20eFt (azt pár éve csináltuk).
Amúgy meg a gázfűtés tényleg a múlt: klímázni kell, H árrammal fűteni. Mondjuk a klíma se tart örökké, de talán tovább mint a modern gázkazánok.

2018.04.11. 10:07:01

1. Inkább közepes infrastruktúra, belvárosokban nem jellemző, vidéki városokban és Budapesten sem, külvárosokban annál inkább, de cserébe jellemzően jól integráltak a tömegközlekedésbe, és jól el vannak látva üzletekkel, orvosi rendelőkkel, szolgáltatásokkal.

2. Ez igaz a nem panel lakótelepekre is (zsaluzott beton, tégla), ha egy lakótelepet nézünk.

3. So-so. Egy időben laktam panelban, annak nem igazán volt logikus elrendezése. Konyha (inkább főzőfülke) nem ablaknál volt, nem volt különnyíló a 2 szoba. Nyilván a mai amerikai konyháa lakásoknál jobb, de a legjobb elrendezéseket nem panelnál láttam.

4. Ez inkább a kis méret következménye, mert még azt is kihasználod, ami logikátlan.

5. Van benne valami, de a mosógép például gyakran probléma. Nagycsaládosoknak meg a legnagyobb panel is kicsi. Ettől függetlenül nekem a 60-70 m^2 körüli panellakások optimálisak lennének, ká hogy panelok tavfűtéssel...

6. Ez igaz bármely más normálisan megépített társasházra is.

7. Inkább idős korban ideális, ha van pénzed a magas rezsire, a többi életkorban erre futja.

8. A legjobban a szomszédokkal bratyizást rühellem a társasházakban, szerencsére kikopóban lévő szokás. Amúgy ez megint nem panel specifikus.

9. Ez kétségtelenül előny,és ebben jellemzően jobbak a 10 emeletes panel falanszterek, mint az amúgy minden más szempomtból élhetőbb tégla, zsaluzott beton vagy 4 emeletes panel lakótelepek.

10. Most, mikor hype van körülötte. De maskor?

11. Régi téglak gyakran olcsóbbak, ha hasonló környéket nézünk. Mi 2015-ben költöztünk, és a legolcsóbb még élhetőt kerestük, ami egy 50-es években épült társasházban lévő lakás lett. Olcsóbb volt, mint a panel, a ház egyik oldala szigetelt, egyedi gazfűtés, és némileg élhetőbb kis lakótelepen, mint a forgalmas út túloldalán lévő paneldzsungel. Egy komoly hátrány: nincs digis net...

12-13. Mi olcsóbban fűtünk, mint korábban panelban. Közös költség kicsit magasabb, mert nem támogatta az állam a szigetelést, de még mindig olcsóbb, mint a liftes panelokban. A távhő ma olcsóbb, mint egykor, de még mindig inkább hátrány. Az általányos gázzal pedig valaki jobban, valaki rosszabbul jár, használat függő.

14. Ez megint társasházak általanos jellemzője, nem panel specifikus.

15. Ahogy mondod, ez lakás specifikus. Volt anno 2. emeletről is szép kilátasunk, most az elsőről se. rossz, egyik sem panel.

Amineknevetadokelveszik 2018.04.11. 10:10:40

Egy része a panelos előnyöknek a kertes házban is megvan.

Jó infrastruktúra: pont annyira lehet, mint pl Káposztás2-őn kb bárhol.

Közel a segítség: hát ez inkább habitus kérdése. Ha nem vagy antiszoc, a kertes övezetben is segít a szomszéd, utcákkal arrébb lakókkal is jóban vagy. Meg persze sosem volt még olyan a hírekben, hogy 2 éve halott nénit találtak a társasházban.

Olcsó fűtés: bárhol az, ha már túlestél a korszerűsítésen. A 120nm családi házat is kifűtöm évi 140k-ból, csak előtte rá kellett költeni...

A szemét, víz csatorna nekem mind olcsóbb a kertesben, mint a panelben volt.... mert a saját fogyasztásom után fizetek, és nem kell Marika után is, aki szerint nem gond ha egy hétig nyitva marad a csap a konyhában, úgysem látszik a vízszámlán...

LordAlyr 2018.04.11. 10:10:44

Egy példa a sajátom, a költség összehasonlításra:

Panel 75 m2 TÉL/Hó

Fűtés 22000-23000
Közös költség 16000
Villany 11000
Díjbeszedő (gáz, meleg víz stb.) 20000
TV+Net. 6000
Lakás ingóság bizti 2000

Össz:77-78000

Ház 90 m2 TÉL/hó

Fűtés 40000
Közös költség 0
Villany 15000
Víz, csat, szem 15000
TV+Net. 6000
Ingatlan bizti 10000
Riasztós+kivonulásos 5000
Minden karbantartási költség félretenni havonta legalább 10000

Össz: 101000

Ez csak infó jellegű nálunk így volt.

Amineknevetadokelveszik 2018.04.11. 10:12:55

@LordAlyr: Ez nem igaz, a regisztrált szerelő arra kell, hogy felmérje elbírja -e a hálózat hogy hozzád is bekössék. Meg a tényleges bekötésre.
Én megrendeltem, jöttek, megcsinálták. Nem kell semmit sem indokolni.

2018.04.11. 10:13:30

@lbalazs:
Ha nem lakod állandóan, akkor a panel a legrosszabb társasházi lakás, mert ha 0-ra állítod a fűtést, akkor is fizeted az alapdíjat.

2018.04.11. 10:16:51

@_B_:
Nem a régi társasházaknál nagy szívás a parkolás, hanem a belvárosban.

LordAlyr 2018.04.11. 10:25:26

@Amineknevetadokelveszik: Ok nálunk így volt nem a levegőbe beszélek...

0rdas 2018.04.11. 10:25:38

@_B_: "A szigetelés egy dolgot csinál, ha bent nem fűtesz: csökkenti a hőingadozást."

Ez így van, leegyszerűsítve: bent tartja a meleget, mert az a dolga (ökölszabály :) ). Azaz te hiába szellőztetsz, a szerkezet meleg marad, ontja a meleget. Ezért van az, hogy amely panelt szigetelnek, ott köv. nyáron megnő a klíma kültérik száma :)

A hőszigetelésre teljesen tévesen azt hiszeik, hogy visszaveri a meleget, hideget. Hát nem. Csak időben késlelteti a változást.

LordAlyr 2018.04.11. 10:32:14

Egy példa a sajátom, a költség összehasonlításra:

Panel 75 m2 Nyár/Hó

Fűtés 10000 alap
Közös költség 16000
Villany 10000
Díjbeszedő (gáz, meleg víz stb.) 20000
TV+Net. 6000
Lakás ingóság bizti 2000

Össz:64000

Ház 90 m2 Nyár/hó

Fűtés 3500
Közös költség 0
Villany 11000
Víz, csat, szem 15000
TV+Net. 6000
Ingatlan bizti 10000
Riasztós+kivonulásos 5000
Minden karbantartási költség félretenni havonta legalább 10000

Össz: 60500

Ez csak infó jellegű...

0rdas 2018.04.11. 10:32:32

@_B_: ezt azért kötve hiszem@LordAlyr: A 103 nm-es, közepesen jól kivitelezett, nem a legmodernebb gázkészülékkel a max téli gázszámlám volt 24e Ft. De egész évben kb. 120-140e körül van a full gáz költségem (fűtés+melegvíz+főzés/sütés) - fűtési szeonban ezektre 900-1200 m3 gáz megy el, ha jól emlékszem. Te beleöltés milliókat (nagy radiátor, háromrétegű ablak) és egy 25%-kal kisebb lakásra többet költesz, mint én.
Ráadásul megspóroltál évi 100e Ft-t, jó ha 10-15 év alatt meg is térül.

Amúgy a vezérlés átgondolásával sokat lehet spórolni a fűtésen. Időprogramok megalkotása az igényekhez viszonyítva. Ha neked 90 nm-re a max havi fűtésszámlád volt, akkor komoyl baj lehet a rendszerrel, a házzal, illetve feltehetőleg 25-26 fokban ülsz, ami egészségtelen már. Nálam 22-23 fok van. Még mehetnék lejebb, nekem ez is meleg, de van egy feleségem is :)

szepipiktor 2018.04.11. 10:33:49

Ezt le merted írni????
Tényleg az az előnye egy otthonnak, hogy valami börtönféle gettóban élhetsz, mindenhol rácsok, zaj, büdös és neked az az előny., hogy az asztalosnak kisebb a gondja? Neked előny a kaptár-élet, szemben a térrel, csenddel, levegővel? Neked jó, hogy a "ház" helyetted eldönti, mit nézzél, mit tegyél? Hogy jkapsz egy üzletet és te ettől boldog vagy? Hogy nem kell választanod?
.
A panel egy kényszermegoldás volt a háború utáni lakáshiányra. Mindenhol megszüntették (civilizált országokban) ezt a fajta panelt.
Ez KÉNYSZER otthona, amikor nincs hol és ezekben kaptál. (már aki kapott...)
És ez a kamu, hogy olcsó...
Ezeket is vegyesen vették meg, most minden a lakókra marad. Ha nincs szigetelés, felújítás - amiért megint hosszú évekre adósodsz el -, akkor neked olcsó a primitív távfűtés?
Elhiszem, hogy aki falusi putrikból jutott ilyenhez, az ebben boldog volt és ma is szereti.
De akiknek családi házacskájuk volt, mondjuk a 60-as években (Mararász telep) és azt lebontva egy panelgettót építettek oda, az nem boldog. Mert volt kiskertje, gyümölcsfája, pici veteményese. Most van helyette egy 2 nm-es "erkélye" a 6.-on és ha a szomszéd főz vagy cigizik, az te szagolod, ha bszik, az te is "élvezed"...
.
A panelek mellett nem szól semmi, de ugye ingyen nem cseréli le a tulajoknak, így marad mág 5000 évig nálunk. A bérházakat át lehet alakítani, kevesebb de nagyobb lakásokkal, felújítva stb., m int Párizsban vagy máshol. A panelt nem erre találták ki, csak a lepusztult magyarországban nincs alternatíva.

Locco 2018.04.11. 10:37:58

Én csak egyet tudok érteni a cikkíróval, az eddigi 28 életévemből 22 telt el valamilyen panel, vagy garzonházban. A maradék 6 évben éltem egy évig Algyőn, ami Szegedtől kb 12 km-re található, és egy évig Szeged legkülső külvárosi részében, Szentmihálytelken, annak is szó szerint az utolsó utcájában, és az utolsó előtti előtti házban... Az utazás mindig sokkal több időt vett igénybe, könyveket tudtam kiolvasni a buszon, mire a középiskolás éveim végére értem... (bár nagy mázli volt, hogy pont a házzal szemben volt a buszforduló). Amit írtak többen is, a kutya folyamatosan a legkisebb neszre is teljes hangerővel rázendített, és hiába volt a saját kutyánk, nagyon bosszantó volt hallgatni. Szüleim 11 éve vették ezt a házat, a mái napig nincs kész a felújítása, jóllehet ennek anyagi okai vannak főleg.

Ezzel szemben a szívemnek eddig legkedvesebb panellakást pár hónap alatt gyönyörűen megcsinálták, trolimegálló a ház tövében volt, Spar szemben, Tesco is csak negyed órára gyalogszerrel, óvoda, iskola szintén 10-15 percre... Tizediken laktunk, sosem volt egy beázás sem. Legnagyobb katasztrófánk egy szenteste volt, amikor elrepedt a falban futó vízvezeték a vécében, és az alattunk lakó beázott. Közvetlen szomszéd csak egy volt, a jobb oldalon, egyetlen közös fallal. Felettünk senki nem dübögött, üvöltözött, alattunk egy igen halk kisgyerekes család lakott, a szomszédban is csak egy idősebb házaspár. Talán két alkalommal nem működött a lift az öt év alatt, amíg ott laktunk. Nagyon szerettem azt a lakást, de sajnos öcsémmel egy szobában laktunk, és elértük azt a kort, amikor már illik külön szobában élnünk, valamint a szüleimnek is fix ideája volt a kertesházban megöregedés, ezért költöztünk 2007 decemberében a fent említett szentmihálytelki házba.

Onnan én 2011 szeptemberében jöttem vissza a városba, volt kollégám panellakásának egyik szobájába albérlőként. Nagyon untam már, hogy mindig buszhoz vagyok kötve egy esti buli alkalmával, vagy eljöttem a 22:50-essel, vagy várhattam 4:20-ig, plusz a munkahelyemre is jó háromnegyed óra volt az út. Innen a panelból viszont biciklivel szó szerint a város bármelyik pontján húsz percen belül ott lehettem, nem voltam tömegközlekedéshez sem kötve már, pedig a trolimegálló ismét a "lábam alatt" volt. Itt egyedül egy-két évig a felettem lakó kisebbségi tini srác üvöltő zenéjét, vagy az anyjával ordibálását kellett hallgatnom, de szerencsére felnőtt, és levetette ezek a rossz szokásokat. A karbantartással se kellett foglalkoznom, hiszen gyerek/albérlőként ezek nem az én feladataim voltak :D

Összességében én kellemes emlékekkel vagyok a paneles élet iránt, és helytállónak tartom a cikkben írt pozitív gondolatokat. Persze egy rossz szomszédság, vagy nem karbantartott ház okozhat bosszúságokat, de én örülök, hogy ezt megúsztam.

0rdas 2018.04.11. 10:40:04

@lbalazs: panelban jellemzően a szinteken van a villanyórád. Nem a földszinten. A villanyóráig marad a béna, alul méretezett kábel (ill. mai igényeknek nem megfelelő). Azaz hiába cseréled utána, attól még a rendszer összeségében kevés.

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2018.04.11. 10:43:57

Ezen előnyök nagy része inkább hátrány.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2018.04.11. 10:44:27

@Nancsibacsi: parkolás lehetetlenség pl Káposztásmegyeren

Nancsibacsi 2018.04.11. 10:45:20

@0rdas: "A 103 nm-es, közepesen jól kivitelezett, nem a legmodernebb gázkészülékkel a max téli gázszámlám volt 24e Ft."
Ja, meg max 18 celsius télen :-D Hagyjuk már a vetítést.

"Amúgy a vezérlés átgondolásával sokat lehet spórolni a fűtésen. Időprogramok megalkotása az igényekhez viszonyítva."
Napon belül azzal pont nem nagyon tudsz spórolni, mert a falak - ahogy te is írtad - tárolják a hőt. Nyilván itt is igaz, hogy komfortérzetért cserébe pár forintot zsebre tehetsz, mert pár fokkal kihültebb lakásban még nem fagysz meg, de az is jelent pár ezrest.

Nancsibacsi 2018.04.11. 10:48:14

@szepipiktor: Én családi házban éltem 22 éves koromig, de nincs az az isten hogy mégegyszer családi házba költöznék panelból. Egyszerűen kényelmesebb.

És igen: van igényem a zöldre meg a madárcsicsergésre - ezért vettem nyaralót ott ahol tényleg feketerigók repkednek, és nem a Ferihegyi vagy a Budaörsi repülőtér repülőgépei - mint Bp több olyan családiházas lakónegyedében, ahol kb 3x annyiba kerül egy családi ház, mint az én panel lakásom és nyaralóm ÖSSZESEN.

Nancsibacsi 2018.04.11. 10:52:03

@0rdas: "A villanyóráig marad a béna, alul méretezett kábel (ill. mai igényeknek nem megfelelő). Azaz hiába cseréled utána, attól még a rendszer összeségében kevés. "
Ezt hiába hajtogatod folyamatosan, akkor is csak ÖKÖRSÉG marad. Ha a villanyóra előtti rész nem biztosítja a 32A-es rácsatlakozást, akkor azt CSERÉLIK, INGYEN:
bekapcsoljuk.eon.hu/lak_layout/lak_teljesitmenybovites_info/folyamat

0rdas 2018.04.11. 10:53:43

@Nancsibacsi: Úristen, náncsi bács. Nagy a sötétség a fejedben, d elegalább nem reklámoznád!

A panel fűtés rendszer karbantartást te nem fizeted meg? Csak azt hiszed! Közösköltségben benne van. Sőt a távhő alapdíjában is

Ezt a baromságot, hogy a kazán 5 évre van? Figyelj, nekem 16 éves kazánom (így nem is a legtakarékosabb), de évi karbantartás díja 12e a gyári szakszervizzel évente. Ennél te a távhő alapdíjban éves szinten jóval többet fizetsz. Csak nem mered beismerni :)

Milyen évi 100-200e Ft? Ki kábit ilyen hülyeséggel? Aki 3. kazánt rakja fel (ha igaz, amit írsz ide), akkor vsz. a kókler céggel próbálja megoldani, mert nem hajlandó 1x rendesen megcsinálni.

Figyelj, elég durva elméletet próbálsz itt gyártani önigazolásra, de sajnos nem igaz.

32A ügy: igen jár ingyen, magam is megléptem. De úgy látszik szövegértelmezési gondod van, mert a panelben a fél gárda lecserélni, akkor a ház betáp kábele fog leolvadni, ha mindenki használja. És hiába cseréled ki a lakásban a kismegszakítót, ha alumínium kábelt meg bennhagytad. Felgyújtod az egész házat.

A klíma igen, 1 kW alatt van. De kapásból 2-t szoktak tenni egy panelba sok helyen (egy klímának sok értelme nincs), az máris 6-7 A, azaz a 16-ból ellőttél már harmadát. Mellé hűtő, mosógép, mikró. Ne legyen villanysütőd. Máris ott vagy 16A-nál.

szepipiktor 2018.04.11. 10:55:52

@LordAlyr: Ok, de ez csúsztatás, mert a háznál beleszámoltál olyanokat is, amiprivát (riasztó) és a panelnél meg nem olyat, ami ott is kell (tartalékképzés)
A összegekhez meg kellene pár alapadat is, a panem mérete, emeletszáma, hol van stb. és nem tudjuk a házról ugyanezt, hiszen a háznak van eszmei értéke is. (Mint az autóknál az értéktartás, amortizáció stb.)
Példa:
Angyalföld, a Gyöngyösi sétányon egy kétszobás, ötödik emeleti 50 nm kontra 5-600 méterre az OTI telepen egy nem felújított hasonló méretű ház egy apró telekkel.
Nem hiszem (ok ismerem, tehát tudom), hogy a panel olcsóbb lenne éves szinten és ugye a kis ház azon a környéken minimum kétszer többet ér.

metal · http://electric.blog.hu 2018.04.11. 10:56:21

Ezekről az érvekről süt az izzadságszag! Nagyon meg kellett dolgozni, hogy tudj pár jónak látszó érvet találni.

0rdas 2018.04.11. 10:58:30

@Nancsibacsi: Téged olvasva Ady Endre jut szembe: "A dudva, a muhar,
A gaz lehúz, altat, befed" :)

"Lecsavarod, felraksz a helyére egy 3-ast" Sőt leosztót is beköthetek. Eszed nem sok, ill. olyan barkács Józsi bácsisan, jó lesz az úgy megoldásként teljesen dilettáns vagy a témához!

Persze felrakom a konnektort, de mögötte még az a vékony kábel van benne, aztán jól túlterhelem s leégetem.

Magad fajta szomszédok miatt para panelban lakni, hogy mikor égeted le a házat, hogy egy konnektorba bedugsz egy elosztót, arra még egy elosztót és még egyet... :)

LordAlyr 2018.04.11. 11:01:45

@0rdas: Na ez a baj hogy így számolnak az emberek nem 10 15 év a megtérülési idő, hanem már rögtön 50000 helyett 22000 és 23C neked a 103 ban hány fokra volt állítva? Ha kiszámolod az havonta 28000 megtakarítás volt. Ami számolva 6 hónappal a 168000 huf per év. Sőt több, mert az egyéni mérőig a panelban 6*50000 volt a fűtés ugyan is a szezon okt közepe ápr közepe. 300000 volt csak a fűtés a panelban. Viszont a korszerűsítés után OKT ill már Márc , Ápril is csak tördék fűtés volt. A 22000 a kemény hidegben volt. Ami kb 2 hónapnyi a 6 ból tehát a tényleges fűtés kb szezononként. KB 112000 huf volt. És egy 103 m2 házat te nem fűtesz ki 24000 ből max ha 19-20C fokon vagy.

0rdas 2018.04.11. 11:02:19

@Nancsibacsi: Ezt az önámítást. 43 nm panel fűtésr = 103 nm közepes ikerházéval. Tapasztalat.

Panelproli vagy? :)

LordAlyr 2018.04.11. 11:06:58

@szepipiktor: Szia én nem az értékre írtam stb. Azért van riasztó, mert az kötelező háznál ha biztonságban akarsz élni. A tartalék képzést meg azért nem írtam panelnál, mert nem kell. Ugyan is ott a gépészet (mármint a házé) benne van a közös költségben. Tehát releváns amit írtam. Én semelyik párton sem állok, ha elolvasod a fenti commentjeimet. Kaptam panelban is és imádtam. Most kertesben lakom és imádom ezt is minden előnyével és hátrányával együtt.

szepipiktor 2018.04.11. 11:07:05

@Nancsibacsi: OK, de nem érzed, hogy te nem a cikk kapcsán vitázol?
A szerző a panelek ELŐNYEIT sorolta, ami kamu mert szubjektív!
Azok, akik nem szeretik a panelt, azoknak ezek mind hátrány. Akik meg igen, azok meg EZEKÉRT szeretik, tehát nem érv.
Olyan, mintha azt írnánk, hogy a nők előnye, hogy nők és a heterok elkezdenének azon vitázni, hogyan jobb dugni a nőket.
Te nem költöznél soha vissza én meg egy évig éltem a 92 körül panelban és nekem a mai napig rémálom. Éltem pár évig a Rómain "panelben", de az a lakható négyszintes társasházak egyike volt, ott már lehet elmélkedni, hogy az életvitelünkhöz hogyan paszol a dolog. De ott meg ugye az 1000 méterre lévő családi házak eszméletlen árai is irányítják a döntésedet.
Igen, neklem is volt egy tehetős hozzátartozóm, és amikor kérdeztem, miért nem vesz egy kis házacskát, ő azt mondta, rengeteg pénze van, de öregszik (nyugdíjas lett akkor) és jobban jár, ha kifizeti azt, amit később ő már nem tud vagy akar csinálni.
Neki logikus lépés volt (és volt szép nyaralója is), de ő sem panelben vett, hanem frekventált helyen egy társasházban egy 2+fél szobás összkonfortos, garázsos stb. ingatlanba költözött.
Ő sem Békáson vett egy 6. emeleti fészket.
.
De mégegyszer, egy dolog, hogy ki miért mit szeret, és másik, ha a blogger egy szubjektív dolgot objektív igazságnak állít.
A világban, a térben az összes paraméter figyelembevéve a panel ROSSZ és KÉNYSZERBŐL keletkezett, nem vethető össze sem a házakkal, sem a polgári lakásokkal, sem a klasszikus társasházakkal, lakóparkokkal, sokszor még a körgangos tanácsiakkal sem.
De ettől sokan vannak, akik ezt szeretik és ehhez ragaszkodnak.
Azonban ez nem ok arra, hogy kinyilakoztatva cáfolják egy 10x10 kertesház előnyeit, csak mert nem a ház előtt áll meg a busz. Igen ha ott állna meg, akkor a ház ROSSZ lenne...

0rdas 2018.04.11. 11:07:20

@LordAlyr: Vmi nagy gebasz van a lakásodnál: nem lopják az áramot? Ezek átlagos értékek, vagy csúcs fogyasztás?

Nekem a gáz költsége belső 22-23 foknál maximum 24e Ft. (ha kint -10 alatt van)

Az áram meg 5-6e Ft/hó. Ha klímával fűtök, akkor 7e, ha nyáron non stop meg a 6,8 kw-os multisplit, akkor a villany 10e.

Mi a franc nálad 15e? Pedig mi is mosunk, mikrózunk, sütünk, élünk négyen. Van számítógépünk, TV sokat megy sajnos Nem értem.

0rdas 2018.04.11. 11:08:23

@diszkriminans: Alapdíj a gázra és villanyra is igaz

szepipiktor 2018.04.11. 11:10:29

@LordAlyr: OK én sem kötekedni akartam, csak ez a poszt kezd szétcsúszni... Arra utaltam csak, hogy valójában nem mérhetők össze, ahogy egy BMW és egy Suzuki sem, mert mondjuk 3 évre vizsgálva nem csak a aktuális fogyasztás vagy a szerviz a tényező.
A ház ház, a panel panel. Nem összevethető, mert MÁS!
A költségek egy része összevethető, de például a te is tudod, hogy a házadat te szigetleheted le és másris kedvezőbb a dolog (ha nem számolod a megtérülés havi részletét...), a panelt meg akkor sem, ha a ház megszavazza, mert az hatalmas összeg és mi van, ha nem kapsz bankhitelt??? Ha a házadat nem fizeted, max kipacsolják a villany, a panelból ki is rakhatnak!

0rdas 2018.04.11. 11:13:22

@Nancsibacsi: Ezeket próbálgatni kell. Taoasztalat szerint időprogram és értelmes visszavétellel napi 1-2 m3 megspórolható naponta.

Nálunk meg 22-23 fok van. Panelbe meg ugye, ami jut. Ha 28, akkor 28.

LordAlyr 2018.04.11. 11:13:54

@0rdas: Akkor elmondok egy titkot, a gáz illetve a villan ára sem egységes az országban. Ugyan az a fogyasztás valahol ennyi valahol annyi.

0rdas 2018.04.11. 11:16:49

@LordAlyr: Feleség és gyerekek miatt nem tehetem 20-12-re a fűtést. Nekem az lenne a jó. Nálunk 22-23 van. ez megvan évente 120-140e-ből. Mondom 43 nm-es panelban is kb. ennyi volt a távhő.

Az a baj, hogy a jelek szerint nem tudjátok üzemeltetni a saját fűtés rendszereteket. Pl. megy ezerre a fűtés és szellőztetsz, illetve nem vagy otthon napokig és ugyanúgy megy 25 fokon a fűtés. Minek? Nekem időprogram van és telefonról is tudok bütykölni

Szakyster 2018.04.11. 11:21:46

@0rdas: " Panelbe meg ugye, ami jut. Ha 28, akkor 28. " - ez még akkor sem igaz, ha nincs egyedi mérés. A radiátorokat lehet ki-be kapcsolni, sőt, termosztátot is lehet felszerelni.

LordAlyr 2018.04.11. 11:29:18

@szepipiktor: Szia én nem vitázom senkivel csak leírtam a tapasztalataimat, de akkor nézzük sorban a cikk állításait.

1. Jó infrastruktúra: ez nem csak panelra lehet igaz.

2. Azonos alaprajzok: tök igaz

3. Logikus térrendezés: tök igaz. Amikor házat kerestünk láttam ám csodákat az elrendezésről. Ilyenek nincsenek panelban.

4. Nincsenek kihasználhatatlan zegzugok: tök igaz.

5. Lakható méret - pazarlás nélkül: tök igaz. Sok családi ház feleslegesen nagy, lakhatatlan.

6. Biztos erőd a természeti elemekkel szemben:tök igaz. Statikai tény, hogy a panel sokkal ellenállóbb az elemekkel mint bármelyik családi ház vagy bármelyik téglaház. Magasan kiemelve a földrengéseket.

7. Ideális választás minden élethelyzetben: nem igaz. Gyerekkel szerintem jobb a családi.

8. Közel a segítség: valamikor igaz, valamikor nem lakóközösségtől függ. Családiban meg a szomszédtól. Nálunk hál istennek midig jó volt és most is jó.

9. Bőséges szolgáltatóválaszték: tök igaz.

10. Könnyen eladható: igaz lehet bár sok mindentől függ. Mi könnyen eladtuk és nagy jó árban.

11. Legolcsóbb lakástípus: Ez bizonyos szempontból igaz bizonyos szempontból nem.

12. Alacsony lakhatási költségek: részben igaz.

13. Olcsó fűtés: ha beleszámolunk mindent, akkor tök igaz

14. Kevesebb a ház körüli teendő: tök igaz

15. Panorámás kilátás: tájolástól függ.

Billy Hill 2018.04.11. 11:36:56

Vidéki nagyváros panelgettójában töltöm a hétvégéim. Erre a használatra elmegy, szerencsére csendes helyen van, a házak közé jó nagy helyközöket terveztek, szép nagy fák mindenütt (ilyet is ki lehet fogni), parkolóhely sosem gond. A net szakít (1 Gbps), a közös ktg. 9.000 HUF havonta, a fűtés valahol 12.000 körül. (Panelprogram keretében szigetelve, ablakokat magam cseréltem, már korábban.) Az összes vezetéket újrahúzattam, baltával kivágtam a "spájzot" és a beépített szekrényt, asztalossal mindent újracsináltattam, inkluzíve konyhabútor, szép burkolatok, modern színek stb. Most jól néz ki, valószínűleg eladni is könnyebben tudnám, mint a szomszédok. Volt egy 45 éves liftünk, azt is sikerült lecserélni, volt rá valami pályázat. Kellett is már az új, mert a régi, amikor ment, rezegtette az egész épületet...

Hátrányok szerintem: A budinak nincs szellőzése, a légfrissítő a legjobb barátom. A fürdőszobában érzem a szagát annak, hogy mit főz az alsó szomszéd. :-) Mindig valahol valaki mozog, jár a lift éjjel, a lépcsőházban mindig ég a villany, kicsit olyan az egész, mint egy kollégium...

Még két adalék: Beszéltem régi építővállalatos arcokkal, szerintük az 55 nm körüli lakások sosem arra voltak tervezve, amire részben ma is szolgálnak, hogy emberek egész életüket ott élik le, családdal stb. Az ötlet az volt, hogy behozzák a legényeket a városba, hogy dolgozzanak az iparban (gyár, bánya), és 30 körül, amikor becsajoznak meg jön a gyerek, akkor elköltözzenek másba. Na ez nem jött be, mert a szocialista jólét mégsem lett akkora, mint gondolták. Illetve egy másik sztori, hogy miért olyan kicsik a konyhák: Az volt a szlogen, hogy elég a főzőfülke, mert a kiteljesedett kommunizmusban már nem lesz szükség konyhára, minden bányász/munkás család étteremben fog enni, akkora lesz a jólét. Ebből sem lett semmi...

Zenei adalék: www.youtube.com/watch?v=plzhOGTqLXk

LordAlyr 2018.04.11. 11:37:21

@0rdas: Nálunk is időzítő van. DE amit leírtam a fenti hozzászólásban, ha vennéd a fáradtságot és elolvasnád azért 40000 volt a fűtés, mert sok minden szar pl ablak nincs szigetelés kívülről viszont 60 as falak vannak (tégla). Nálunk mindig vannak otthon és soha nem szóltam 25 C ról nálunk 23 van. Amit nem tudok letekerni mert mindig vannak otthon. Ja igen estére alváshoz lejjebb van véve 0,5 fokot. Ha meg szellőztetünk nem vagyunk olyan hülyék és lejjebb vesszük a fűtést. Azt nem értem miért púposkodsz. Én csak a tapasztalataimat írtam le. És igen a panelra sokat költöttem pont azért tudtam eladni olyan jól és hamar. És az új tulaj máig hálálkodik nekem. Igen sok milliót feccöltem bele mind vissza is jött az eladáskor.

LordAlyr 2018.04.11. 11:41:07

@Billy Hill: Tök igaz mi is valahogy így csináltuk meg a panelt. Én 5 évvel ezelőtt adtam el 15 mil hufért. azt a 75 ös panelt. Szerintem elég jó árban.

j.a.r.v.i.s 2018.04.11. 11:46:40

Nem bűn panelban lakni, de se nem optimálisnak, se nem kényelmesnek, se nem jónak nem mondanám. A felvezetett okok minden pontjának legalább a felébe bele tudnék kötni.

LordAlyr 2018.04.11. 11:49:29

Ja igen és a fűtés számlája ugyebár NEM nm-re van hanem légköbméterre. 103 házban nem tudom mekkora a belmagasság, de nálunk a 90 re 380 cm a belmagasság. lehet számolni melyik a nagyobb.

2018.04.11. 11:50:38

@0rdas:
Igaz. A villany alapdíjat a panelnál is fizeted, ha van gáz ia, akkor annak az általányát, ami magasabb, mint az alapdíj. De ha nincs is gáz, a távhő alapdíja sokszorosa a gáz alapdíjnak (simán 4-5 ezer Ft havonta!) ráadásul a legtöbb panelházban a hődíjat swm 100%-ban a költségmegosztó alapján fizetik, így annak egy részét is fizeted. Ha nincs költségmegosztó, akkor meg még többet. A családban volt nekük egy ritkán használt lakás, és baromi szerencse, hogy nem távfűtéses volt, így minimális volt a fenntartása.

2018.04.11. 11:54:56

Ja, és ha nem fűtik nagyon körbe, és gyorsan kell felfűteni a lakást egy-egy alkalommal, akkor leggyorsabban konvektorral fűtöd ki, a távhő épp abban előnyösebb, hogy egyenletesebben adja le a hőt, így nem éppen optimális alkalmilag használt lakásnál.

Venesz 2018.04.11. 11:55:27

@0rdas: Igen, én is panelban lakom, és amióta nyugdíjas vagyok, egész nap hallgathatom annak a kutyának a folyamatos ugatását, vonyítását, akinek a gazdája elmegy dolgozni, otthonhagyva a kutyát. És ő "szereti" az állatot.

LordAlyr 2018.04.11. 11:55:31

Minden évben 3,80 as fenyőt kell vennem karácsonyra a gyerekek miatt. :-) DE imádom ezt a belmagasságot.. :-)

LordAlyr 2018.04.11. 11:57:23

@Venesz: Ez sajnos kertes házban is igaz. A kutya meg azért vonyít, mert nincs szocializálva az meg a gazda hibája. De ez egy másik téma.

2018.04.11. 12:06:14

@Billy Hill:
"Illetve egy másik sztori, hogy miért olyan kicsik a konyhák: Az volt a szlogen, hogy elég a főzőfülke, mert a kiteljesedett kommunizmusban már nem lesz szükség konyhára, minden bányász/munkás család étteremben fog enni, akkora lesz a jólét. Ebből sem lett semmi..."

A francokat nem lett semmi. Nem étteremben, de munkahelyi étkezdében rengeteg munkás evett. Nem emiatt bukott meg a koncepció, hanem amiatt, mert a komcsik a természetes társadalmi változások helyett társadalom mérnökösködni akartak. Idővel így is, úgy is kikopott volna az otthoni főzés, de így lassították a folyamatot, ma is sokan úgy gondoljak, az asszonynak a konyhában a feje, és akik hétvégén nem főznek, hanem elmennek valahová kirándulni a saját kedvükre, azok szenny emberek. (A főzés, mint hobbi más tészta).

Egyébként nem nagy konyhára, hanem konyha-étkezőre lenne szükség, ami sok panelból hianyzik (egy félszoba az étkező akar lenni, ami rossz megoldás).

2018.04.11. 12:06:46

Feje helyett helye.

Dezsike 2018.04.11. 12:07:16

Hűtés szempontjából a családi ház jobb. Tavaly vettünk klímát és alig dobta meg a villanyszámlát, 38 fokos belső hőmérsékletet 10 perc alatt levitte 28-ra. Panelban klímázók meg panaszkodnak, hogy a forró falak miatt gyakorlatilag nonstop megy a klíma és a villanyszámla az egekben. Mivel a hőérzetem 18 fokot is elvisel, ellenben 25-ben már szenvedek, jobb választás a családi ház klímával és visszafogott fűtéssel (20-21 fokra állítva), mint a panelban télen-nyáron megfőni.

LordAlyr 2018.04.11. 12:13:19

@diszkriminans: Nem fogod elhinni, de az én panelomban direkt kialakított étkező is volt. Jaja gyárilag annak készült. 3 háló 1 nappali , étkező..... külön gardrób szoba is volt. :-) Imádtam :-)

Nancsibacsi 2018.04.11. 12:21:19

@0rdas: "A panel fűtés rendszer karbantartást te nem fizeted meg?"
De megfizetem - ahogy fentebb írtam, ezért nem is korrekt a távhő díjat meg a gázszámlát összehasonlítani, mert az egyikben benne van a karbantartás/korszerűsítés díja, a másikban meg nincs.

"Ezt a baromságot, hogy a kazán 5 évre van? Figyelj, nekem 16 éves kazánom (így nem is a legtakarékosabb), de évi karbantartás díja 12e a gyári szakszervizzel évente."
Ma már csak kondenzációs kazánt rakhatsz fel, ami bizony 5 évre van. Megint nem olvastál rendesen. Nyilván a te 16 éves cirkódnak 300% a hatásfoka, azért hoz olyan számokat fűtési számlában és hőmérsékletben, ami még kondenzációssal is sci-fi.

"Milyen évi 100-200e Ft? Ki kábit ilyen hülyeséggel?"
A cimborám a tiédhez hasonló kazánját cserélte le kondenzációsra, több mint 1 milliót fizetett. Igaz ez nem csak a kazán volt, de időközben már a kémény se volt szabvány, arra nem kötik rá, stb-stb.

"32A ügy: igen jár ingyen, magam is megléptem. De úgy látszik szövegértelmezési gondod van, mert a panelben a fél gárda lecserélni, akkor a ház betáp kábele fog leolvadni, ha mindenki használja."
De a betáp kábelhez nekem semmi közöm: az az ELMÜ dolga, hogy megoldja.

" És hiába cseréled ki a lakásban a kismegszakítót, ha alumínium kábelt meg bennhagytad."
Ennek mi köze a panelhoz? Ha családi házban hagyod bent az alumínium vezetéket, az jó alumínium?

"A klíma igen, 1 kW alatt van. De kapásból 2-t szoktak tenni egy panelba sok helyen (egy klímának sok értelme nincs), az máris 6-7 A, azaz a 16-ból ellőttél már harmadát."
Ennyi erővel számolhatnád az elektromos sütőt, a mikrót, a porszívót, a vízmelegítőt, a vasalót, és hűbazmeg - mekkora áramigény jön ki! Nyilván ez hülyeség. Ezek soha nem fognak egyszerre működni, és ritkán működnek max teljesítményen. 16A ma már nem elég - ez tény. De 32A VAN. Nem sci-fi, hanem ALANYI JOG. Az meg már több mint 7kW, amit indukciós tűzhely+elektromos sütő nélkül nehéz lefedni.

2018.04.11. 12:23:02

@LordAlyr:
Mit jelent a kialakított étkező? Én ugyanolyan típusból láttam olyan lakást, amelyiknél ugyanaz a félszoba étkező volt, a másikban meg hálónak alakítottak ki, nem tudom dedikáltan eredetileg mi volt.

Mindenesetre szerintem a legjobb, ha a konyha és az étkező egyben van, de nem együtt a nappalival (ha van nappali).

Nancsibacsi 2018.04.11. 12:23:04

@0rdas: "Nálunk meg 22-23 fok van. Panelbe meg ugye, ami jut. Ha 28, akkor 28."
Radiátoron thermoszelep van, szóval annyi van amennyit akarok. Nyilván ha felfűtöttem a falakat 30 fokra, akkor küzdelmes 25 fokot csinálni belőle - de ez mindenhol így van.

Nancsibacsi 2018.04.11. 12:27:38

@0rdas: ""Lecsavarod, felraksz a helyére egy 3-ast" Sőt leosztót is beköthetek. Eszed nem sok, ill. olyan barkács Józsi bácsisan, jó lesz az úgy megoldásként teljesen dilettáns vagy a témához!

Persze felrakom a konnektort, de mögötte még az a vékony kábel van benne, aztán jól túlterhelem s leégetem. "
Zsenikém: 1 konnektorral is ugyanúgy túlterhelheted a kábelt. Nem a konnektorok darabszáma számít, hanem az össz teljesítmény. Mit is akartál te:
"hűtőt, turmix gépet, kenyérpirítót, pultvilágítást, rádiót, mikrót"
A rádió meg a pultvilágítás - összesen kb 30+20W - majd felgyújtja a lakást?
A villanyszerelő is pontosan ilyen 3-as, meg 4-es, sőt 6-os fali konnektorokat rak fel, és - láss csodát - 1 drót megy bele. Nyilván nem 6 villanytűzhelyet kell beledugni.

LordAlyr 2018.04.11. 12:28:22

@diszkriminans: Nem.... ez olyan volt beléptél volt előszoba. onnan nyíiltak hátrafelé a 3 hálóhelység fürdő wc stb. Az előszobából nyílt az étkező amiből nyilt a konyha és a nappali is. Tényleg étkező volt. Nem annak alakított valami.

Nancsibacsi 2018.04.11. 12:28:33

@0rdas: "Ezt az önámítást. 43 nm panel fűtésr = 103 nm közepes ikerházéval. Tapasztalat.
Panelproli vagy? :) "
Nyilván, hogyne - a fizika meg a hőtan meg monnyon le :-D

2018.04.11. 12:30:10

@Nancsibacsi:
Az csak a te anekdotikus érvelésre épített véleményed, hogy 5 évente új kondenzációs kazán kell. Ha 15 évente kell átlagosan új kazánt venni, plusz évi 20 ezer karbantartás, az 15 év alatt kevesebb, mint 3 ezer Ft havonta, jó, ha az alternatív költséggel számolunk, legyen 5 ezer. Annyi a tavhő alapdíj is van. Cserébe az egyedi fűtés sokkal rugalmasabb, és nem függvénye a fűtési költséged annak, hogy hogyan egyeznek meg a lakók a költségmegosztásról. Kis lakásnál amúgy a konvektor is olcsóbban jön ki a magas hőveszteség ellenére is.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2018.04.11. 12:31:54

Gyerekként jó volt, szerettem. Minőségi ugrást jelentett a biztonságira cserélt bejárati ajtó meg az is, mikor megváltunk a tapétától.

Néhány nagy hátrányt viszont kiemelnék:
- Zajos. Nem tudsz új tévézni, hogy akár résnyire nyitva az ablak. Aludni lehet, de hasonlíthatatlan a külvárosi családi házzal, ahol ha behúzom a sötétítőfüggönyt, folyton elkésnék munkából, ha nem lenne beállítva ébresztő. Néha a busz indításjelzőjét hallom este

- Drága a távfűtés, magas a közösköltség. Ne jöjjön senki a szabályozható fűtéssel, a WC-ben és a fürdőben pl. le se lehet tekerni, nincs is mérő, a radiátorra szerelt egység pedig bizony nem csak a fűtőtest melegét méri. Gázcirkóval nem hasonlítható

- Alumíniumvezetékek. Elég nagyvonalú dolog volt hajdan 10A-es kismegszakítókat rakni rájuk, az automata mosógépet már NEM BÍRJÁK EL, kiolvadnak. Magam is többször javítottam, cseréltem ki azt a szakaszt, amihez hozzáfértem. Ezekre az öreg vezetékekre, amelyekből családi házba is jutott a csillárt szabad rákötni LED-fénycsövekkel, és 6A-es kismegszakítóval. Füvet nyírni még lehet róla, 1000W nem olvasztja szét, zárójel bezár. És bár nem vagyok szakember, a témában tudnék hosszabban értekezni.

- Huzatos. Három égtájba nyílt nyílászárónk. A szobák nyugati fekvésűek voltak, az erkély beépítve, de nem téliesítve. Konyha északi fekvésű, műanyag nyílászáróval, a bejárati, már biztonsági ajtó pedig déli fekvés. Az eredeti konyhai faablakot, akárhogy és akármivel támasztottam ki, állandóan beb.szta a szél, és 250 cm magasságban volt a kilincse. A szigetelést pedig az összes ablakon megcsináltam, nem szeretem a huzatot. Most, a családi házon mind a négy égtáj felé nyílik ajtó vagy ablak. 5-nél kevesebb olyan alkalmat tudok, amikor a szellő bármelyiket beb.szarintotta volna.

- Eredeti ablakok belső ablaktáblája kis híján rád robban. Felemelő, amikor azt látod, "himbálózik" a az ablaküvegen tükröződő lámpafény, és muszáj leengedni a reluxát és vagy elhúzni a függönyt, mert félő, hogy egy 110 kilométeres széllökésnél az ablaktábla egyszer csak berobban a szobába. Nem történt meg, de akkor is.
- Ablakpucolás. Szedtetek szét forgóablakot? Aki tervezte, a takarítására nem gondolt.

- A falak átveszik nyáron a meleget és éjszaka sem hűl le a lakás. Hiába nyitsz ablakot, kint már jó idő van, de a falak szó szerint még melegek. Téglaházban valahogy nem érzem szükségét a klímának, panelba jó, hogy tettünk, elég volt egy darab, nem jégvermet akartunk, hanem a gatyarohasztó meleg helyett csupán emberi hőmérsékletet.

Egy nagy előnye van a panelnak: mérsékelten földrengésbiztos. Ha egy családi ház főfala bemozdul, elcsúszik, annak a következményét inkább ne akarjuk megtudni.
Másik mérsékelt előny: vannak jó elosztású lakások, a másfél szobás remekül kiadható, ha van máshol laknod, az 1+2 fél illetve 2+1 felesek között pedig jó elosztásúak vannak, sok holmit elnyelnek, és még marad is élettér.

Nancsibacsi 2018.04.11. 12:31:55

@szepipiktor: "A szerző a panelek ELŐNYEIT sorolta, ami kamu mert szubjektív!"
Igen, nyilván szubjektív az, hogy itt van 5 perc sétára a munkahelyem, ha meg családi házban élnék akkor meg mondjuk 1 órát kellene utaznom (hasonló árfekvés esetén).
Persze simán elképzelhető az is, hogy faluban ott dolgozol 5 percre a házadtól, csak éppen kisebb a valószínűsége. Meg annak is hogy a kórház, ÉS a bevásárlóközpont, ÉS az országos top 20-as gimnázium ÉS a .... is ott legyen karnyújtásnyira.

2018.04.11. 12:32:52

@LordAlyr:
Az mondjuk jó.

Egy ismerősöm egy hasonlónál (zsalutott beton házban) egybenyitotta a konyhát és az étkezőt, és baromi jó lett, mert meghagyta a fal alsó darabját, és egy asztallapot tett rá, így sokkal nagyobb asztala lett, mint ami alapból befért volna.

Nancsibacsi 2018.04.11. 12:46:21

@diszkriminans: Az csak a te anekdotikus érvelésre épített véleményed, hogy 15 évente új kondenzációs kazán kell.
Ennyi...

Nancsibacsi 2018.04.11. 12:51:37

@Névtelen betelefonáló: Mindenki tornázik ezen a 10A megszakítón, meg az alumínium vezetéken. A teljes lakás átvezetékelése, több áramkör kialakítása (nagyobb fogyasztók felé 1-1), 32A bővítés összesen volt kb 300eFt, ami a lakás értékének 1, azaz 1 százaléka. Ha beszarik a kazán, vagy csak simán megbontja a vihar a tetőt már többet fizetsz családi háznál.

"Ha egy családi ház főfala bemozdul, elcsúszik, annak a következményét inkább ne akarjuk megtudni."
Bátyámnál ehhez nem kellett földrengés: elég hogy a szomszéd faluban csináltak egy bányát. A talajvíz leszált vagy 3 méterrel - máris olyan repedés lett a házon, hogy bele tudtam tenni a tenyerem. Lehetett vasalni, vakolatot javítani, színezni kívül-belül, stb.

LordAlyr 2018.04.11. 12:59:04

Mi a baj az alu vezetékkel? Legalább nem rozsdásodik.... :-)

LordAlyr 2018.04.11. 13:02:45

A panelban a legszebb az volt amikor villanyt szereltem és nem volt kicserélve minden, akkor a lakás elejében minden vezeték fehér volt, hátúl meg fekete.... Nesze neked fekete, kék, zöldsárga.....

zuulululu 2018.04.11. 13:10:29

@Nancsibacsi: "klímázni kell, H árrammal fűteni."
Kibirhatatlan hogy egesz nap "huzat" van a lakasban, mert fujja be a meleg levegot. Ja, es persze hallod ahogy bug. Halk nagyon, de amikor kikapcsol, feltunik, WOAW, de jo ez a csond.

Kivlov 2018.04.11. 13:11:29

Panelben akkor is lehet orgazmusod, ha épp nem szeretkezel (még magaddal sem). :D

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2018.04.11. 13:28:50

@Nancsibacsi: Igen, így mai fejjel pl. a konyhában simán ki tudtuk volna cserélni, de ott sosem olvadt ki.
Másfelől az amperbővítés nem mindig olyan egyszerű:
- A panel is társasház, meg kell nézni, mit bír a gerincvezeték, ha nem te bővítesz egyedül, már jön az, hogy de a ház cseréltesse ki az adott szakaszig, mert csak úgy szabályos/bírja. Hozzájön még, hogy az áramszolgáltató beleakadhat még olyan dolgokba, hogy "fa szekrényben" panelban fa/bútorlap beépített szekrényben van a villanyóra, ma pedig fából készült házban, illetve lakáson belül nem lehet. Jöhetnek még azzal, hogy "kérem, ez a villanyóra max 20A-t bír, másik órát tessék feltenni". És mindjárt nem annyi az annyi, még ha a vezetékelésre meg is volna az ember.
Kis kitérő: emiatt nem óhajtok foglalkozni a házamban A-bővítéssel, mert lakáson belül fából kialakított dobozban van a villanyóra és 10mm2-es alumínium a gerincvezeték. Amit eszemben sincs kicserélni, valamint tökéletes számomra az analóg villanyóra, és nem óhajtom épületen kívülre sem pakolni, hogy még jobban át kelljen építeni az amúgy szinte teljesen felújított vezetékhálózatomat. Panelban is 25A volt a villanyóra meg most nálam is az. Elég az, amire kell. És igen, a segédoszlopot sem szeretném odébb tenni, jó helyen van ott, ahol.

xaba99 · http://landf.blog.hu 2018.04.11. 13:32:43

"A panellakások a városok centrumában kapnak otthont, minden településen."
Hány ellenpéldát soroljak fel, hány településről?

"Olcsó fűtés"
Ez szimplán csak vicc.

"Nem minden panellakásból szép a kilátás"
Maradjunk annyiban, hogy nem minden pannelakásból ocsmány a kilátás.

konrada 2018.04.11. 13:38:00

@szepipiktor: "panelek ELŐNYEIT sorolta, ami kamu mert szubjektív!"
Nem. Az a kamu, hogy össze lehet hasonlítani objektívan...

Itt arról van szó, ki miben, miért érzi jól, vagy jobban magát.
...legfeljebb olyan dolgokat lehet összehasonlítani objektívan, mint az 1 főre jutó nm, és annak fenntartási költsége, az infrastruktúra kiépítettsége, elérése, a munkahelyre ingázás ideje.
..ilyen is volt persze benne, de a többség tényleg szubjektív: mint az egyiknél szülőként az a felfogás, hogy a kertes mennyivel jobb a gyereknek, a másiknak meg gyerekként az, hogy nem volt játszótér, és fél gyerekkora az iskolába eljutással telt el, vagy hogy elég volt neki a munkahelyen a napi munka, vagy hogy pont a ház körüli tennivalók pihentetik...
...s mindkettőnek igaza van a maga szubjektív módján, és aki ezen érvveket kamunak gondolja, az nincs tisztában mit is jelent a kamu szó!

konrada 2018.04.11. 13:41:12

@zuulululu:
...de legalább hasonlít a panelhez, mert ha azon nincs becsukott-sokszorasan szigetelt ablak, az állandó zúgás a környék forgalma miatt biztosított...;)

0rdas 2018.04.11. 13:46:28

@Szakyster: Hát azért nem gyakori, aki egyedi mérés nélküli fűtésnél termosztátot rak a panel házi radiátorokra. Sokkal inkább - ismerve az átlag energia tudatosságot - kinyitja az ablakot :)

A kézi elzárogatás meg nem komfortos, sőt macerás.

Amúgy a panelek fűtését normálisan beszabályozni sem lehet. Tehát tényleg ami jut az jut.

konrada 2018.04.11. 13:46:48

@xaba99:
...mint ahogyan nem minden kertes ház se a szomszéd kutyasz.ros hátsóudvarára, meg a jobb esetben 2 m-re lévő zárt kerítésre-tűzfalra néz - rosszabb esetben a kiváncsi utcaiakra szemmagasságban, akiket legfeljebb a parkoló autók takarnak ki...;)

0rdas 2018.04.11. 13:49:03

@LordAlyr: "Biztos erőd a természeti elemekkel szemben:tök igaz. Statikai tény, hogy a panel sokkal ellenállóbb az elemekkel mint bármelyik családi ház vagy bármelyik téglaház"
Ez mivel támasztható alá? Nagyon érdekelne. Főleg a korrodált vasbeton miatt.

Szakyster 2018.04.11. 13:57:14

@0rdas: "Amúgy a panelek fűtését normálisan beszabályozni sem lehet. Tehát tényleg ami jut az jut."
Attól, hogy megismétled, továbbra sem lesz igaz. Tényleg, hogy olyan szépen, félfokra pontosan, mint egy pl gázcirkónál, méregdrága, wifis termosztáttal, nem igazán lehet, és az is tény, hogy ha nem raknak fel termosztátot, akkor marad a kézi vezérlés, (de basszus, ez mindenhol igaz, ha nem raknak fel termosztátot, nincs termosztát, micsoda felfedezés)
Ha azt mondanád, macerásabb a panel, még egyetértenék. De ez az "ami jut, az jut", ez konkrétan egy ordas hazugság.

0rdas 2018.04.11. 13:58:49

@Nancsibacsi: ajjajaj, nem ment át a csí. Ill. pont az utolsó mondatomat vágtad le. Talán nem véletlenül.

Igényesen az 1 konnektorból nehéz szépen elrendezett, megfelelő helyekre átheylezett konnektor csoportokat áthelyezni ugyebár. Sokra megyek aez egy sarokba hirtelen lett 3 konnektorral, ha a hűtő a másik sarokban van. Nem akartam ennyire szájbarágós lenni. De nálad ezek szerint szükség van.

báró Csekonics 2018.04.11. 14:03:40

Minden lakás v. ház típusból lehet jobbat v. rosszabbat találni - panel és panel vagy családi ház és családi ház között is lehet ég és föld a különbség, ahogy belvárosi házak között is, akár azonos utcában.
Eleve nem mindegy, hogy 10 v. 4 emeletes és nem csak a látható fizikai különbség ami miatt nem érzed magad annyira kaptárban egy 4 emeletes esetén.
A 10 emeleteseket annak idején jellemzően 'tanácsi' lakásoknak építették, legtöbbször rászorulóknak nyújtva lakhatást, szemben a 4 emeletesekkel, ahol legtöbbször első pillanattól tulajdonosok voltak a lakók. Sokszor akár több generáción keresztül - mindezt 12-14 lakásos közösségekkel... Teljesen más helyzet és egymáshoz való viszony.
De ugyanez igaz egy belvárosi ház esetén is: nagyon nem mindegy hogy tizenpár vagy kilencvenpár tulajdonos alkotja a lakóközösséget.

A konkrét technikai részletek meg aztán tényleg nagyon egyediek lehetnek. Mindenesetre sem a panelt nem kell 'temetni' sem a régi téglaházakat az égbe emelni, mert nagy meglepetések érhetik a szteretípiákban gondolkodót.

0rdas 2018.04.11. 14:06:59

@Nancsibacsi: tévedés. Nincs előírva a kondenzációs kazán. Hatásfok van előírva, amit most csak a kondis tud biztosítani. Legyünk pontosak.
Való igaz, ez a kéménnyel, engedéllyel húzós tud lenni.

De a családi házak állapota átlagban jobb, mint a paneleké. Miért gondoljátok, hogy a panelt ingyen újítják fel? Már ha meg is történik (vagy csak egy vita indul el a lakók között). És a családit magának újítja fel, nem függ a többitől.

"A cimborám a tiédhez hasonló kazánját cserélte le kondenzációsra"
Nagyjából feleslegesen. Mármint kiindulva enyémből, mert rendben működik. Ez a soha meg nem térülő beruházás. Év 30-40e spórolásért kiadni több százezret.

0rdas 2018.04.11. 14:12:35

@Nancsibacsi: munkahelyemen kb. 30 db 10 év körüli kondis kazánra van rálátásom (24 kW). Jellemzően Remeha, Vaillant. Nem kell cserélni őket. Évente kb. 2-3 tágulási tartály, 1 szivattyú, 1-2 váltó szelep gond van. Nyilván a cég átlagosan visszaosztva, évi 2 karbantartással rákölt mondjuk 30e + ÁFA összeget/kazán. Ez lakosságira lefordítva olyan 10 körül lehet.

_B_ 2018.04.11. 14:13:37

@0rdas: "Ez így van, leegyszerűsítve: bent tartja a meleget, mert az a dolga (ökölszabály :) ). Azaz te hiába szellőztetsz, a szerkezet meleg marad, ontja a meleget. Ezért van az, hogy amely panelt szigetelnek, ott köv. nyáron megnő a klíma kültérik száma :)"
Jaj istenem.... Termodinamika!! Ez nem úgy van, hogy a manők befele lapátoljáék a meleget a nikecell cellái között.
Pont annyira tartja bent a benti meleget, mint a kinti meleget kint :DD

A kültérik száma meg azért nő, mert már egészen elérhető az ára. Mindenhol gombamód szaporodnak.
És mivel egy szigetelt panel komfortban lazán előzi a régi társasházakat, nem csak a legcsóróbbak költöznek oda. A lakók jó részének nem gond anyagilag két split klímára beruházni.

LordAlyr 2018.04.11. 14:19:06

@0rdas: Szia. Én nem támasztok alá semmit. Menj fel a googli a legjobb barátod és nézz utána. Főiskola statika óra....

_B_ 2018.04.11. 14:21:41

@0rdas: "Ez mivel támasztható alá? Nagyon érdekelne. Főleg a korrodált vasbeton miatt."
Látogass el Pripjat-ba. Nézd meg a saját szemeddel, mit bír a panel szerkezet. Több, mint 30 éve nicsenek ablakok, kívül belül kapja a vizet és a fagyot. Télen -20, nyáron +40.
Szóval így lakottan, szigetelve azért egész sokáig fog tartani az a rohadás....
Ezek a házak előbb dőlnek el egyben, valami vízmosás miatt, minthogy összeomlanának.

LordAlyr 2018.04.11. 14:22:44

@0rdas: Nos ez egy kúrva nagy tévedés. Elő van írva a kondis gázkazán. Nem a hatásfok van előírva. Nekem a turbósom a gyári leírásban is 99% hatásfokkal megy. Azt hiszem a mostani előírás talán 90% lehet. Akkor miért is nem árulnak turbós cirkókat? Bocsi 1 fajtát vehetsz de csak 1 gyártó egy fajátáját..
Akkor hogy is van ez?

lutria 2018.04.11. 15:08:02

Azért érdekelne hogy pl.vajon mire gondolhatott a paneltervező amikor a nagyszoba és a mellette lévő félszoba közé egy hatalmas kétszárnyú üvegezett ajtót rajzolt be?
Ettől a kisszoba csak hálószobaként nem használható mert ha berakunk egy kétszemélyes ágyat akkor már nem lehet kinyitni/becsukni az ajtót,ha csak heverőt rakunk a másik falhoz akkor meg az ajtó két oldalára csak valami nagyon keskeny bútordarabot lehet tenni+figyelni kell hogy van még egy ajtó az előszoba felől ami szintén befelé nyílik és az mögé sem lehet semmit tenni...
A nagyszoba oldalán ugyanez,max.2 fotelt lehet tenni az ajtó két oldalára-ráadásul az ajtó üveges tehát mindkét szobában be kell sötétíteni ha nem akarjuk hogy átvilágítson a másik szoba...
Csoda ha többnyire azonnal eltakarják egy szekrénnyel vagy furnérral,majd idővel egy nagyobb felújításnál véglegesen befalazzák?Akkor meg minek kellett egyáltalán?

2018.04.11. 15:32:15

Eszembe jutott még egy panelos élmény. Olyan panelban laktunk egy ideig, ahol a "konyha" és a fürdőszoba között, konkrétan a konyhabútor mögött volt egy üreg, ott futottak fel a hideg és meleg vízvezetékek, valamint ott volt a hideg és meleg vízóra. Ez azt jelentette, hogy a konyhabútor háta több helyen nem volt beszögezve, hogy le lehessen olvasni az órakat, valamint volt ahol azért, hogy ha valami beesett hátra, onnan ki lehessen valahogy szedni. Volt is, hogy beejtettünk dolgokat, a leolvasáshoz meg ki kellett pakolni. Ezen túl a melegvizes csövek egész évben, így nyáron is melegítették a nyáron amúgy is dögmeleg lakást (másfél évet, így egy nyarat voltunk, így nem tudom a rekordot, mert csak szeptemberben szereztünk be mérőt- abban a hónapban 41 fok volt a maximum). A legjobb az volt, mikor a felettünk lévő felújított, a mi lakást meg ezen az üregen keresztül ellepte a por, illetve vastagon poros lett minden konyhaeszközünk is.

Gondolom ez is annak az eredménye, hogy a panelokat alaposan, élhetőnek tervezték. Az a szerencse, hogy szemétledobó nem volt, mert nem 10, hanem 4 emeletes volt.

2018.04.11. 15:34:08

Amúgy amikor egy panellakást felújítanak pöpecre, mindig valami olyasmi jut eszembe, hogy becsomagoltak díszes dobozba egy adag szart.

2018.04.11. 15:55:12

Kortrekt és kedves összefoglaló, olvasmányos is. Gratulálok! :)

FlybyWire 2018.04.11. 16:08:42

@házmestermedve: Ok, nem írtam volna bántót. de hogy egy 5 éves gyerek nem tud felállni a ferde tető miatt... ne mááár.

Szerintem:
Jó infrastruktúra: PRO: sok helyen igaz, de nem mindenhol. CON: jön vele minden egyéb, 24 órás trafik meg kisbót előtt hőbőrgő alkeszok és egyéb lowlife-ok éjjelente, stb. Agglomerációban, kertvárosban ugyanez megvan, csak kocsi kell hozzá, de ha kertes házad van, alighanem kocsid is. Bőven nem látok előnyt a panel oldalán.
Azonos alaparajzok: a hideg is kiver a gondolatától is.
Logikus térrendezés: ugye viccelsz? A legszarabb elrendezés, ami létezik... éltem sok panelban, de sehol nem volt normális közös, családi tér, rendes kis zug aludni, vagy nem a mindenség közepére nyíló premier plán klotyóajtó. Borzalom. "nem spórolták le a közlekedőket." helyesen: egy rakás helyet értelmetlen folyosók foglalnak el normális légtér és közös tér helyett.
"Nincsenek kihasználhatatlan zegzugok" - se garázs, fészer, padlás, pince, tároló (vagy ha igen, 6 emelettel lentebb). Magyarul kb. semmi nem fér el sehová, ha már elmúltál 30 vagy van legalább 1 gyereked.
"Lakható méret - pazarlás nélkül" - magyarázd már el (röhögés nélkül), hogy mondjuk 120 nm mitől nem "lakható"? Majd próbáld ki 2 gyerekkel is :)
"Biztos erőd a természeti elemekkel szemben" - na most röhögtem fel :) A kertes ház 10 cm-es hungarocell szigetelése és műanyag záróelemei vs a panelek nyílászárói és szigetelése ellen :D :D
"Ideális választás minden élethelyzetben" - nettó baromság
"Közel a segítség" - éppen 12 másodperc átérnem a szemben lakó szomszéd nénihez.
"Bőséges szolgáltatóválaszték" - semmivel nem jobb mint az agglomeráció jelentős részén. Nálunk DIGI van 1 GB 2250 ft/hó, más nem is kell, minden egyéb IP alapú.
"Könnyen eladható" - de nem azért mert panel, vaze, hanem mert ott van helyileg, ahol van! Az én polgári körfolyosós lakásom simán ugyanúgy eladható, de lassan a kertvárosi ház is.
"Legolcsóbb lakástípus" - ár-érték arány fogalmáról hallottál már? Mert itt kiválóan érvényesül. Fejtsd me egyedül :)
"Alacsony lakhatási költségek" - a töredékét fizetem a kertes házban annak, amit anno panelban. És nem, nem fával fűtök.
"Olcsó fűtés" - 2 pontot ha leírsz kétféleképpen, attól még ugyanaz marad: lásd előző.
"Kevesebb a ház körüli teendő" - tényleg borzalmas a jó levegőn füvet nyírni, a gyerekkel havat lapátolni, cserébe a sok finom gyümölcsért, jó levegőért, folyamatos kerti sütögetésekért, kerty partikért :)
"Panorámás kilátás" - hogyne, minden lakás a 7-10 emeleten van, és egyikkel sincsen szemben másik panel :D :D ez hihetetlen gyenge volt :D
Egyébként a mi konyhánkból és teraszunkból csodálatos panoráma van, pedig földszintes épület - csakhát domboldalon. Ami pont a panelekre kevésbé jellemző, kb. gazdagrét a kivétel, meg Miskolcon az Avas. Na hát az még egy csoda hely :)

FlybyWire 2018.04.11. 16:11:00

@FlybyWire: kerti parti, nem "kerty"

És akkor bele sem kezdtem a CON listába... alkesz pisi, kutya kaki, zaj, por, ordibálás, szomszédok nemi és egyéb családi élete, pszichopaták kéregetők drogosok szétamortizált lépcsőház, szmog, sötétség büdös...... hajrá.

FlybyWire 2018.04.11. 16:25:28

@Nancsibacsi: " családiban meg flexelnek"

Az összesben, mindig. Tényleg :D
@LordAlyr: Csak úgy 15 évig.

LordAlyr 2018.04.11. 16:29:20

Sajnálom, hogy ilyen tapasztalataid voltak. Amikor és panelban laktam nekem teljesen + volt. Amiket leírtál abból nálunk semmi sem volt. pedig 27 évig laktam ugyan abban a lakásban.

FlybyWire 2018.04.11. 16:35:17

@Nancsibacsi: " Fűtésnél a szigeteletlen panel is VERI a szigetelt, modern fűtéssel rendelkező családi házat. Miért? Mert nem csak a gáz/villany számlát kell nézned, hanem a karbantartás költségét is. Egy modern kazán - ami fél millió körül van - 5 évre van tervezve. Van ismerősöm aki már a 3. kondenzációs kazánt rakatja fel - és nem azért mert gagyit vett. Panelnál a gépészet karbantartása benne van az alapdíjban, míg családi háznál évi 100-200 eFt-t kell erre félrerakni."

Te jó ég mennyi baromság egy helyen...
Érdekes módon a szüleimnél 8. éve megy hibátlanul, napkollektorral kb. semmi rezsit nem fizetnek márciustól novemberig. Sose volt vele baj.
A mi házunk 2011-ben épült, a cirkóra évente költünk 5000 forintot átvizsgálásra, kutya baja. Télen átlagosan 20-25 ezer a gázszámla (25 tán egyszer volt). Padlófűtés, külön körön fűtött hálók, fűtött kazán, átfolyós vízmelegítő, 110 nm.

FlybyWire 2018.04.11. 16:36:04

@LordAlyr: ez nagyjából 7-8 különböző panel tapasztalata, a negatív dolgok 50-90%-a mindenhol megvolt.

FlybyWire 2018.04.11. 16:36:59

@FlybyWire: fűtött GARÁZS (nem kazán).
Menni kéne már haza pihenni, túl sok meló :)

LordAlyr 2018.04.11. 16:39:04

@FlybyWire: Akkor mi voltunk a kivételek. 27 év alatt 2 ordibálás volt az utcán. ami felhallatszott. A kertesben már 5 év alatt megvolt 1 :-)

FlybyWire 2018.04.11. 16:44:09

@Nancsibacsi: "@0rdas: "A 103 nm-es, közepesen jól kivitelezett, nem a legmodernebb gázkészülékkel a max téli gázszámlám volt 24e Ft."
Ja, meg max 18 celsius télen :-D Hagyjuk már a vetítést."

El kell szomorítsalak, ez a normális egy normálisan szigetelt kertes házban is. 110 nm, 25 ezer fölött sose volt a gázszámla. Ehhez kellett a 10 centis hungarocell kívül-belül, na meg a padlófűtés, aminek hála sose kellett 48 fok fölé vinni a fűtővíz hőmérsékletét.
A lakásban pedig 24-25 fok van egész télen csaknem folyamatosan ;) Még mielőtt... (sőt néha eleinte felment 26 fölé is, mert kicsi volt a gyerek és asszony aggódós fajta). Ekkor sem volt 25 fölött a gáz sosem.

FlybyWire 2018.04.11. 16:48:23

@0rdas: jaja, mi is levesszünk 18 fokra nappal, bár télen necces mert a padlófűtés nagyon lassan reagál. Ilyenkor nagy néha beröffen a kandalló is, de nem jellemző azért.
Több napos eltávnál is megy a 18-19 fok.
Lehet ezt értelmesen csinálni.

FlybyWire 2018.04.11. 16:49:21

@LordAlyr: "5. Lakható méret - pazarlás nélkül: tök igaz. Sok családi ház feleslegesen nagy, lakhatatlan."

Ezt tényleg magyarázza el már nekem valaki, mert nem értem.
Amikor házat veszel, nem tudod megítélni, hogy mekkora kell? Most komolyan....

LordAlyr 2018.04.11. 16:56:10

@FlybyWire: Nos akkor elmagyarázom, mert bonyolultnak látszik. Hiába írod le mekkora a házad nm-re a fűtést nem nm re kell számolni hanem légköbméterre. Én megtudom állapítani mekkora házat vettem.

"Sok családi ház feleslegesen nagy, lakhatatlan."

Ezt a ház keresés közben állapítottam meg, hogy igenis vannak olyan házak.... azokat persze nem vettem meg, de attól még léteznek.

Nancsibacsi 2018.04.11. 17:09:16

@zuulululu: "Kibirhatatlan hogy egesz nap "huzat" van a lakasban, mert fujja be a meleg levegot."
Kipróbáltad már? Ha nincs alulméretezve, és nem akkor kapcsolod be, amikor már megfagysz/megsülsz, akkor kb észre se veszed.

Nancsibacsi 2018.04.11. 17:12:31

@0rdas: "Hát azért nem gyakori, aki egyedi mérés nélküli fűtésnél termosztátot rak a panel házi radiátorokra. Sokkal inkább - ismerve az átlag energia tudatosságot - kinyitja az ablakot :)"

2000 Ft-os szelepről beszélünk. Sokan azért lecserélik a radiátort, mert a régi "szarul néz ki". Ha lecserélik, már nem is tudnak másfajta szelepet venni (max jobbat, wifiset, stb).

Nancsibacsi 2018.04.11. 17:16:26

@0rdas: "Igényesen az 1 konnektorból nehéz szépen elrendezett, megfelelő helyekre átheylezett konnektor csoportokat áthelyezni ugyebár."
Nem ment át, mert nem azt írtad le. Nyilván 1 konnektorból nem lehet 5-öt csinálni, különböző helyen - milyen meglepő. De ez nem panel sajátosság, ahogy az alu vezetékek sem panel sajátosságok. És mint azt írtam, kb a lakás értékének 1%-áért oda rakdsz és annyi konnektort, amennyit akarsz, szóval ez megint csak olyan probléma, hogy kék a fal, és ideges leszek a kéktől (akkor fesd le).

Nancsibacsi 2018.04.11. 17:18:56

@báró Csekonics: "Eleve nem mindegy, hogy 10 v. 4 emeletes és nem csak a látható fizikai különbség ami miatt nem érzed magad annyira kaptárban egy 4 emeletes esetén."
4 emeletesnél szokott lenni az alján egy garázssor, ami miatt az valójában 5 emelet. Lift meg nincs. Szóval ott kb az 1. emelet élhető, de hát az is olyan, hogy valójában 2 - nem éppen kényelmes.
Amúgy ha lift volna, tényleg jobb volna, de pl. egy 3-4. emeleti lakást egy 4 emeletesben eléggé mission impossible eladni, mivel 1x jön megnézni a vevő, aztán visszafordul a másodikról, hogy elfáradt.

Nancsibacsi 2018.04.11. 17:24:04

@0rdas: "De a családi házak állapota átlagban jobb, mint a paneleké."
Ez mondjuk biztos nem igaz.
"Miért gondoljátok, hogy a panelt ingyen újítják fel?"
Nem ingyen, de számold már meg hogy hány nyílászáró van egy 3 szobás panelen, meg mekkora szigetelendő felület (pince/tető szigetelést is oszd ugye 10-el, 10 szintesnél), meg mennyi van egy családi házon.

""A cimborám a tiédhez hasonló kazánját cserélte le kondenzációsra"
Nagyjából feleslegesen."
Nem lehet mást felrakatni - érted-e? A másik már nagyon öreg volt, nem bízott abban hogy +1 évet kibír, és ha beszarik, szerinted mennyi idő télen mire jön a fűtésszerelő, ha nyáron volt 2 hónap? Meg persze majd tél közepén kezdenek el neki kéményt cserélni, meg hasonlók - hát persze.

Nancsibacsi 2018.04.11. 17:25:05

@0rdas: "munkahelyemen kb. 30 db 10 év körüli kondis kazánra van rálátásom (24 kW)."
Na már kazánszakértő is lettél, nem csak villanyszerelő mester - vágom...

Nancsibacsi 2018.04.11. 17:27:25

@0rdas: "Ez mivel támasztható alá? Nagyon érdekelne. Főleg a korrodált vasbeton miatt."
A panelek élettartamára 150 évet becsülnek - pont a vas korróziója miatt. Ez nem azt jelenti, hogy 150 év múlva már mindegyik összedől, hanem legkorábban 150 éves korukban érdemes lesz rájuk nézni, hogy hogy néznek ki bennük a vasak.

Nancsibacsi 2018.04.11. 17:31:37

@FlybyWire: "" családiban meg flexelnek"
Az összesben, mindig. Tényleg :D"
Most szedjem össze az összes gépet, amit családi házban rendszeresen használnak és hangos, tényleg?

Nancsibacsi 2018.04.11. 17:35:49

@FlybyWire: "El kell szomorítsalak, ez a normális egy normálisan szigetelt kertes házban is. 110 nm, 25 ezer fölött sose volt a gázszámla. Ehhez kellett a 10 centis hungarocell kívül-belül, na meg a padlófűtés, aminek hála sose kellett 48 fok fölé vinni a fűtővíz hőmérsékletét."
Nyilván lehet passzívházat is csinálni, ott meg kb 0 Ft lesz a gázszámla - mert nem is lesz gáz -, és ha ezt összehasonlítod a szigeteletlen panellal, akkor pont az fog lejönni, hogy hűde drága a panelban a rezsi. Szóval hajrá :-)

karandash (törölt) 2018.04.11. 17:45:10

Én sokaig laktam panelban. Van ilyen is, olyan is. A 80-as években épült panelok messze jobbak, mint a 70-es évekbeliek. Jártam pá gazfűtéses, konvektoros, 60-ad években épült 4 emeletes panelban is, azok is jók.
A legrosszabb tapasztalatom a 90-es évek végén, 2000-es évek elején épült lakásokkal volt, penészes, hőhidas, vacak anyagokból tákolt lakóparki lakások.
Ha jó a lakóközösség, akkor nem annyira gáz. A proli, csóró, aljesz, kisebbségi lakókat a panelprogrammal járó emelt költségek elköltözésre bírták ott, ahol laktam.
Sutyerák szomszéd meg kerteshaz eseten is előfordul.

Most külföldön élve látom, hogy a magyar panelnél rosszabb szerkezetű, beosztású, egyrétegű nyílászárós lakásokat Kelet-Ázsiában nyolcvan-százmillió forintokért vesztegetik. Persze sikátorok vannak utcák gyanánt, parkolni lehetetlen. A magyar panel az egy szuper dolog vilagviszonylatban. Főleg ár-érték arányban nézve.

Panel azért is jó, mert amíg külföldön vagy ki tudod adni. Ezt egy városközponttól messze fekvő kertes házzal nehezebb eljátszani.

TitiRobin 2018.04.11. 18:51:45

Régi panelllakóként néhány infót megosztanék.
1. olvastam itt 20-24 ezres fűtésköltségről 110nm-es házban. Én fűtésátalányt fizetek, kicsit kevesebb mint 12ezret. Ha ennek a dupláját veszem ugyanott vagyok. Ebben a vízmelegítésem is benne van, igaz én egydül élek. A fűtési időszak már nincs kőbe vésve, és ha fűtenek 23 fok szokott lenni, úgy, hogy letekerem a radiátorokat egész télen, mert különben túl meleg van.
A ltp-en is karbantart az ember, lakást és épületet is. Az épületet a lakáskasszás pénzből is, amit a közös ktg-ből fizet a ház. A sajátnál meg (több mint 25 éve itt lakok) normális (nem fogós) ablakaim vannak, jó bejárati ajtó, elekrtomos ellenőrzés is megvolt, amit cserélni kellett cseréltek. Indukciós lapom van, a gázt kiköttettem (a kikötés húzós), de utáltam mások helyett fizetni. A radiátorok sem az eredetiek.
Míg egy 2011-ben épített ház lehetne olcsóbban fenntartható, de nyilván többe kerül nm-enként, mint az én kétszobás lakásom. Ez 1982-83-ban készült el. A beosztása elfogadható, bár vannak ötleteim mit kellett volna másképpen csinálni, ill. utólag mit lehet változtatni.

Egyetértek azokkal akik szerint a főzőlap, mosogatógép, hűtő-fagyasztószekrény elhelyezhető. Sajnos az étkezőnek nevezett valami épp arra nem túl szerencsés, mivel kevés természetes fény világítja be, holott a lakás világos (nyugati fekvés, 5. em).
A nagyobb szoba alkalmas arra, hogy gardrobrészt válasszon le aki akar, mert viszonylag hosszú a szoba. A kisebb épp 12 nm hálónak nagy egy kicsit.
Ebben a házban sohasem voltak tanácsi lakások, és nem ez az egyetlen ilyen épület itt. Az elmúlt 25 év alatt a két liftünkből talán 2 esetben volt, hogy egyik sem működött. Igaz ez sem olcsó, hiszen felújítás itt is történt, kétszer is, de ez nem külön fizetendő. A ház működését intézők nagyon sokat tehetnek.
Biztosítás - ha a háznak van épületbiztosítása, akkor a lakáshoz tartozó lényegesen olcsóbb (pl. 3000 helyett 800) bár ezt nem tudja mindenki.
A parkok az építés óta eltelt idő miatt már szépek. Bár amikor ideköltöztem, kicsit jobb volt a parkgondozás, azért történik ez-az. Aki a családi házának kertjéből finom gyümölcsöket is fogyaszt, az bizonyára nem csak füvet nyír.
Zsebkendőparcellák meg adódnak a közös kertekből a ltp-n élőknek, ha szeretnék.

Ami nekem gondot okoz:
1. 100 lakás az sok ember. Mindig van valami javítani való, napközben sokszor hallatszik fúrás, kalapálás, és időnként tudom mit főznek a szomszédságban.
2. nekem egyedül jó élettér 50 nm, de ezt két felnőtt+két gyerek családmodellre szánták, arra borzasztó lehet.
3. jobban szeretnék amerikai konyhát, de a mostani elrendezés, a falak bonthatósága nem engedi, ill. irreálisan drágán lehetne megcsinálni
4. a stangok közül a konyhai helyett mást kellett volna kitalálni

Ami jó:
1. Bármilyen beszerzés könnyű (élelmiszer, barkács, bútor és minden szállítás).
2. Közel az orvosi rendelő, patika, alapélelmiszerbolt, óvoda, iskola (mindből több is van)
3. Jó a tömegközlekedés (éjszaka is)
4. Jól járhatóak az utak (télen is)
5. Még lehet parkolni

Biztos van még más, de ennyi jutott eszembe.

2018.04.11. 19:59:44

@FlybyWire:
"tényleg borzalmas a jó levegőn füvet nyírni, a gyerekkel havat lapátolni, cserébe a sok finom gyümölcsért, jó levegőért, folyamatos kerti sütögetésekért, kerty partikért :)"

Mondjuk ez relatív, mi például jobban szeretünk minden hétvégén túrázni, így ha házunk lenne, nem lenne rendben tartva.

2018.04.11. 20:05:25

@Nancsibacsi:
A fenéket, a 3-4 emeletnek is megvan a célközönsége. Bár optimálisnak é az 1. vagy 2. emeletet tartom, a földszinthez képest a 4. is sokkal jobb. Ha nehezebb eladni, akkor meg könnyebb megvenni. Na meg nincs minden 4 emeletes aljában garázssor, ahol laktunk, ott például nem volt.

2018.04.11. 20:07:29

Hozzáteszem, 3. emeleten nőttem fel (az volt a legfelső, de afölött még a tetőtér is a lakás része volt), így semmiféle problémát nem jelent a lépcsőzés, és a családban másnak sem. Nyilván idősekkel más a helyzet, de mindenki mást preferál. Nem szívesen költöznék liftes házba, mert nem használnám, 10-ediken sem. Munkahelyen is megmászok ennyit időnként.

2018.04.11. 20:09:39

@LordAlyr:
Ok, de az, hogy vannak olyan házak, amik túl nagyok neked, mire érv? Ha építkezel, eldöntöd mekkora kell, ha veszel, abból is van választék. Van aki 60 m^2-es házban lakik.

2018.04.11. 20:13:34

@karandash:
"Jártam pá gazfűtéses, konvektoros, 60-ad években épült 4 emeletes panelban is, azok is jók."

Az nem panel, hanem zsalúzott beton, 60-as évek elején, 50-es évek végén meg még tégla lakótelepek is épültek. Ezek ezerszer élhetőbbek, mint a panelek, gyakran a környezetük is sokkal jobb (pl. Veszprém- Egry lakótelep összehasonlíthatatlanul jobb ugyanabban a városban a panel Cholnoky lakótelepnél, vagy a Haszkovónál.

0rdas 2018.04.11. 22:40:58

@Nancsibacsi: mondjuk az már bebizonyosodott,hogy az épületistallációhoz sajnos jobban értek nálad. Te sem vagy buta,de neked alap szövegértési gondjaid is vannak.

0rdas 2018.04.11. 22:46:42

Megnéztem, 2017-ben éves gázszámlám összege 154763 Ft volt. Fűtés, HMV, főzés, 103nm, 2,8m belmagasság, nyíltégésterű 16 éves, karbantartott kazán, 5cmvicc szigetelés, jó ablakok. Ennyi

karandash (törölt) 2018.04.12. 03:43:37

@diszkriminans: igen, valóban a konvektoros lakás egy zsaluzott beton házban volt. Csak az út másik oldalán meg újabb panelek voltak és mindenki panelháznak hívta az összeset ott. Más kategória.

karandash (törölt) 2018.04.12. 03:53:06

@diszkriminans: azért ha építkezel, az már eleve a városközponttól távol lehetséges, üres telek ott van esetleg. Vagy bontatsz egy házat, ami költség és utána picit pazarlásnak érzed majd oda felhúzni egy 60 m²-es házat.
Abban egyetértek, hogy nem mindenkinek kell a 180 m²-es ház, de ha újat épít az ember, akkor nem áll meg 60 m²-nél. Használt piacon a kis házak meg általában szarok, Kádár-kockák vagy egyéb tákolmányok.

2018.04.12. 06:12:11

@karandash:
Jó, de itt előnyként volt megemlítve a panelnál, hogy nem feleslegesen nagy. Holott ha van elég pénzed, te határozod meg mekkora legyen, mindegy milyen lakás vagy háztípusról van szó. Azt, hogy panelból egy bizonyos méret felett nincs nagyobb, előnyként próbálja beállítani a posztoló, holott ez a tény semleges annak, aki ennél nem akar nagyobbat, és negatív annak, aki nagyobbat akar, olyan nincs, hogy valakinek pozitív.

FlybyWire 2018.04.12. 08:38:42

@diszkriminans: képzeld, mi is szoktunk túrázni, sőt rokonokhoz is járunk, meg rendezvényekre, meg strandolni meg minden ilyen.
Vagy te tényleg azt hiszed, hogy akinek kertje van az non-stop egész évben minden este és hétvégén azt gondozza? :D LOL

FlybyWire 2018.04.12. 08:47:46

@diszkriminans: ja, a "feleslegesen nagy" kitételt csak egyféleképpen tudok elképzelni: ha örököl valaki.
De akkor az meg még jobb, mert eladja sokért, és vesz kevesebbért kisebbet a környéken, vagy ugyanannyiért kisebbet jobb helyen.
Szóval igen erőltetett, értelmetlen pont volt ez (is).

2018.04.12. 11:17:52

@FlybyWire:
Nem hiszem. Ugyanakkor ez mennyiség függő. Mi tényleg minden hétvégén megyünk valahová, majdnem minden szombat és vasárnap is, és majdnem mindig egész napra. Hétköznap este is vannak programjaink.

Apósoméknál meg láttam, mi az eredménye annak, ha valakik aktív életet élnek, miközben házuk van...

2018.04.12. 11:22:55

@FlybyWire:
Inkább ott lehet némi előnye, hogy csóró környéken, ha nagyon olcsón is, de egy panelt el tud valahogy adni, míg ugyanott egy lepukkadt, örökölt házat lehet, hogy ingyen sem visznek el, mert drágább lenne ledózerolni, mint amibe egy telek ott kerül, míg a lepukkadt panel szerkezetileg még sokáig egyben marad, be tud költözni, akinek olcsó lakhatás kell.

LordAlyr 2018.04.12. 11:33:47

@diszkriminans: Bocsi de nem vagyok sem varjú sem Don Quijote.....

FlybyWire 2018.04.13. 14:57:19

@diszkriminans: persze, ha nálatok nem változna a "kirándulási arányszám" a mostani 90% per hétvége mennyiségről, akkor tényleg nehéz lenne kertet is rendben tartani. Nem lehetetlen, de nem is könnyű.
Csak azt akartam írni eredetileg, hogy a kertes háznak sem arról kell szólnia, hogy állandóan munka van kint. Egy fenét. Hacsak nem akar valami brit királyi pázsitot vagy nagyüzemben termő, agyonpermetezett gyümölcsöst, havi 1-2 nap munka kint bőven elég. Nálunk ősgyep van, virágokkal, biógyümölcsök, csak a füvet nyírom, a szegélyeket meg néha a sövényt. Meg évente 1szer metszegetek. Ennyi.

2018.04.16. 06:21:23

@FlybyWire:
Nem csak a kert rendberakása. Egy családi házban egy rakás olyan javítási, felújítási munka van, amit neked kell intézned, míg társasháznál közösen rendelik meg.

És aki aktív életmódot él, annak mindez nemcsak hogy nyűg, hanem azért sem érdemes családi házban laknia, mert amúgy sem tudná kihasználni az előnyeit, hiszen az ideje nagy részét nem otthon tölti.

Reactor 2020.03.27. 01:51:25

Ugyanennyi hátrányt is össze lehetett volna mazsolázgatni, úgy lett volna teljes értékű a cikk. Aki A-t mond, az mondjon ám B-t is. Nem mellesleg a panel előnyeit számos nem-panel ház is a magáénak mondhatná, a hátrányok nélkül. Tehát nem meggyőző a legkevésbé se.
"Jó infrastruktúra"
Ez vidéken is megvan sokhelyütt. A legközelebbi buszmegálló kemény 25 méterre van tőlem légvonalban. Négy település buszjáratai is megfordulnak itt, még hétvégén is jár félóránként a busz. Vasúti közlekedés is adott, valamivel ugyan messzebb, de Budapesten sincs ötméterenként állomás. Taxi az nincs, de nem is kell.
"Azonos alaprajzok"
Az alaprajznak semmi köze nincs ahhoz, miért is jobb panelban élni.
"Logikus térrendezés"
Ami a hatvanas években logikus volt, amikor ezek a munkaerősilók épültek, mára már kissé logikátlannak tűnik.
"Nincsenek kihasználhatatlan zegzugok"
Cserébe állandó szomszédháború van a folyosón szétpakolt dologból, a közös tárolóhelyiség használati jogáról, de egy idegbetegebb szomszéd már azért is felnyom a zsernyákoknál, ha az erkélyeden teregetsz.
"Lakható méret - pazarlás nélkül"
Lakható, ja, élhetőnek már kevésbé lehet nevezni.
"Biztos erőd a természeti elemekkel szemben"
Aha, mert a villám még véletlenül se a magas tárgyakba szeret becsapni, ugye. Amikor pedig valamelyik alsóbb szintű panelházban tör ki lakástűz, jobbára csak a szerencsén múlik, a felsőbb szinten lakók kijutnak-e élve onnét. A földrengés pedig játszi könnyedséggel elbánik a nem ez ellen tervezet panelokkal is. Hát árvíz ellen végülis véd, az első emelettől fölfele.
"Ideális választás minden élethelyzetben"
Egy MLM-átverésben érdekelt marketinges elismerően csettintene erre. Igen, ha szeretsz háborúskodni a szomszédaiddal, és szereted a konstans zajongást, akkor valóban ideális.
"Közel a segítség"
Már ha nem antiszociális tahókkal vagy körbelakva, akik mindenre és mindenkire magasról szarnak.
"Bőséges szolgáltatóválaszték"
Ez ugyanígy játszik gangos, körfolyosós lakásban, de még az agglókban, családi házakban is. Nemigen láttam még arra példát, hogy a júpíszí panelba elvitte a kábeltévés adását, családi házból meg felhúzott orral, azt befogva távozott volna.
"Könnyen eladható"
Addig, amíg szép nagy az ingatlanlufi. Egészen addig a pillanatig, amíg ki nem lukkan.
"Legolcsóbb lakástípus"
Ezt pozitívumnak beállítani elég sokat elárul. Körülbelül mintha a szőlőt sose látott tablettásbor mellett akarnánk érvelni, miért jobb ezt inni, mint mondjuk egy minőségibb Varga rozét.
"Olcsó fűtés"
Jaham, azért robbantak ki botrányok a Főtáv/Szetáv stb. ellen, amikor aranyáron akarta rásózni a panellakókra az erőművek hulladékhőjét, és akik leváltak, azoknak is tovább számlázott, mintha mi se történt volna.
Falun, vidéken, kályhával és kandallóval még olcsóbb a fűtés, pláne ha évközben elég fát tudsz összegyűjteni.
"Kevesebb a ház körüli teendő"
Sehol nem kötelező füvet nyírni, gallyazni, havat lapátolni. Családi házban sem.
"Panorámás kilátás"
Igen, ha a tizediken laksz. Ha meg az elsőn, premier plánban nézheted a szotyizó romákat.
süti beállítások módosítása