31 dolgozó sarok a legapróbb lakásokba is!

Bármilyen apró is a lakás, jó ha van egy hely, ahová el lehet vonulni dolgozni vagy egy kicsit számítógépezni. Igen ám, de sok társasházi otthonban egy gombostűt sem lehet leejteni kényelmesen, akkor hogy lehetne egy ilyen kuckót kialakítani, ráadásul úgy, hogy ki is nézzen valahogy? Nem lehetetlen, bízz bennem!

dolgozo_szoba_kialakitas.jpg

Könnyű egy vállrándítással elintézni, hogy ez a lakás túl kicsi ahhoz, hogy még dolgozó saroknak is legyen hely. Pedig hidd el nem nagy ördöngösség, csak akarni kell!

Az igazi dolgozó sarkok

Attól, hogy a sarokba állítottad az íróasztalt, még nem kell büntetésként tekinteni a használatára. Válassz vidám kiegészítőket, egy kisebb cserepes növényt vagy a kedvenc képeidből néhányat a szemközti falra, hogy mosolyogva tudj odaülni!

dolgozo_sarok.jpg

Újragondolva a helyiségeket

Néhány lakó olyan szerencsés, hogy az ő társasházi lakásába terveztek egy picike kamrát is. Ha nem vagy az a kimondottan raktározós típus, akkor fontold meg, hogy inkább otthoni irodává alakítod.

Nézd csak valaki már meg is csinálta, hogy jó példával szolgálhasson, még az ajtaját is függönyre cserélte, hogy kevésbé legyen zárt:

dolgozo_sarok_kialakitas.jpg

Hasonló volt az elképzelés a most következő otthonban is, ahol a hálószobából csíptek le egy picikét, hogy fésülködő asztal és egyben dolgozó rész is születhessen.

dolgozo_sarok_kialakitas_23.jpgJogosan mondhatod, hogy erre nem minden otthonban van elég tér. Éppen ezért most a legkisebb lakásokhoz alkalmazkodó ötletek jönnek.

Ha a méret a lényeg

A szűkség nagy úr és az legfontosabb szempont, hogy házi irodád, ne vegyen el túl sokat a hasznos térből, akkor sem kell elkeserednek. Több tetszetős bútor is a segítségedre lehet.

A nagyobb méret megtekintéséhez kattints a képre!

dolgozo_sarok_kialakitasa.jpg

Néha a lakás nem teszi lehetővé, hogy egy hagyományosnak mondható íróasztalt el tudj helyezni benne, így trükkösnek kell lenned.

Bútorból kinyitható megoldások

Ezeknek a megoldásoknak további nagy előnye, a helytakarékosságon kívül, hogy nem törik meg a lakás egységét, hanem szépen belesimulnak a kialakított helyiség atmoszférájába és összecsukva még a kisgyerekek és háziállatok kíváncsiságától is védve vannak.

kinyithatos_iroasztalok.jpg

Ha minden kötél szakad, és nálad tényleg fél asztalnyi hely sincs, akkor is van kiaknázatlan potenciál a témában. Itt van a két legkisebb dolgozó kuckó, amit valaha láttam.

Ennél kisebb már nem is lehetne

Ha a szék nem lenne ott (és te bármikor elviheted ;) ) akkor észre sem venném, hogy itt bizony kemény munka folyik a hétköznapokban.

titkos_iroaztalok.jpg

Eltüntetni persze többféleképp is lehet, nemcsak összecsukással.

Bárcsak itt sem lenne

Ha nem akarod hangsúlyozni a szobában ezt a picike részt, akkor ne engedd, hogy domináljon a szobában a designja. Ebben jó szolgálatot tehet egy üveg asztal, ami bármilyen környezetbe szépen beleolvad, főleg ha egy átlátszó háttámlás széket veszel hozzá.

uveg_dolgozoasztal.jpg Ha már a megjelenésnél tartunk nézzünk pár csodálatos kialakítást.

Ha a stílusa sem utolsó

Az ideális munkakörnyezet megteremtésén túl, az is fontos, hogy milyen a megjelenése a dolgozó kuckódnak? Hoztam néhány remek példát, hogy mindkét szempont tökéletesen megvalósítható kis lakásban is.

dolgozo_sarok_kialakitasa_2.jpg

 Azt hiszem a fenti a képek után be kell terveznem a következő saját medvebarlang szépítő költségvetésembe, egy új dolgozó részleg kialakítását, mert a mostani elbújhat ezek mögött. Addig is, amíg nem jutok el erre a pontra, csak csorgatom a nyálam egy hasonlóért.

Nálatok, hogy áll lakásfelújítás? Tervben vagy folyamatban van? Vagy esetleg nemrég értettek a végére?

Ha pedig társasházi témában bármilyen kérdésed van, nézd meg, kik vagyunk, mik vagyunk (ehhez kattints ide) és keress bátran! Épp leváltanátok a közös képviselőt vagy kíváncsi vagy, mi hogyan csinálnánk, ha a te házadat is mi kezelnénk? Nézd meg, szerintünk hogyan lehet jól csinálni! Kattints és ismerkedj meg Házmestermedvével, munka közben!

2 komment
2018-08-31 15:50:52 - Házmestermedve

A bejegyzés trackback címe:

https://hazmestermedve.blog.hu/api/trackback/id/tr1614213977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Oknyomozó 2018.09.02. 08:18:11

dolgozó sarok
A sarok mióta dolgozik?
fésülködő asztal
Az asztal tud fésülködni?

A szerzőt meg nem érdekli az ilyesmi?
dolgozósarok
fésülködőasztal

Ildikó Ficzek 2018.09.02. 19:40:31

@Oknyomozó: Pont ezt akartam én is írni... Helyesírni már senki sem tanul? :)
süti beállítások módosítása