Bármilyen apró is a lakás, jó ha van egy hely, ahová el lehet vonulni dolgozni vagy egy kicsit számítógépezni. Igen ám, de sok társasházi otthonban egy gombostűt sem lehet leejteni kényelmesen, akkor hogy lehetne egy ilyen kuckót kialakítani, ráadásul úgy, hogy ki is nézzen valahogy? Nem lehetetlen, bízz bennem!
Könnyű egy vállrándítással elintézni, hogy ez a lakás túl kicsi ahhoz, hogy még dolgozó saroknak is legyen hely. Pedig hidd el nem nagy ördöngösség, csak akarni kell!
Az igazi dolgozó sarkok
Attól, hogy a sarokba állítottad az íróasztalt, még nem kell büntetésként tekinteni a használatára. Válassz vidám kiegészítőket, egy kisebb cserepes növényt vagy a kedvenc képeidből néhányat a szemközti falra, hogy mosolyogva tudj odaülni!
Újragondolva a helyiségeket
Néhány lakó olyan szerencsés, hogy az ő társasházi lakásába terveztek egy picike kamrát is. Ha nem vagy az a kimondottan raktározós típus, akkor fontold meg, hogy inkább otthoni irodává alakítod.
Nézd csak valaki már meg is csinálta, hogy jó példával szolgálhasson, még az ajtaját is függönyre cserélte, hogy kevésbé legyen zárt:
Hasonló volt az elképzelés a most következő otthonban is, ahol a hálószobából csíptek le egy picikét, hogy fésülködő asztal és egyben dolgozó rész is születhessen.
Jogosan mondhatod, hogy erre nem minden otthonban van elég tér. Éppen ezért most a legkisebb lakásokhoz alkalmazkodó ötletek jönnek.
Ha a méret a lényeg
A szűkség nagy úr és az legfontosabb szempont, hogy házi irodád, ne vegyen el túl sokat a hasznos térből, akkor sem kell elkeserednek. Több tetszetős bútor is a segítségedre lehet.
A nagyobb méret megtekintéséhez kattints a képre!
Néha a lakás nem teszi lehetővé, hogy egy hagyományosnak mondható íróasztalt el tudj helyezni benne, így trükkösnek kell lenned.
Bútorból kinyitható megoldások
Ezeknek a megoldásoknak további nagy előnye, a helytakarékosságon kívül, hogy nem törik meg a lakás egységét, hanem szépen belesimulnak a kialakított helyiség atmoszférájába és összecsukva még a kisgyerekek és háziállatok kíváncsiságától is védve vannak.
Ha minden kötél szakad, és nálad tényleg fél asztalnyi hely sincs, akkor is van kiaknázatlan potenciál a témában. Itt van a két legkisebb dolgozó kuckó, amit valaha láttam.
Ennél kisebb már nem is lehetne
Ha a szék nem lenne ott (és te bármikor elviheted ;) ) akkor észre sem venném, hogy itt bizony kemény munka folyik a hétköznapokban.
Eltüntetni persze többféleképp is lehet, nemcsak összecsukással.
Bárcsak itt sem lenne
Ha nem akarod hangsúlyozni a szobában ezt a picike részt, akkor ne engedd, hogy domináljon a szobában a designja. Ebben jó szolgálatot tehet egy üveg asztal, ami bármilyen környezetbe szépen beleolvad, főleg ha egy átlátszó háttámlás széket veszel hozzá.
Ha már a megjelenésnél tartunk nézzünk pár csodálatos kialakítást.
Ha a stílusa sem utolsó
Az ideális munkakörnyezet megteremtésén túl, az is fontos, hogy milyen a megjelenése a dolgozó kuckódnak? Hoztam néhány remek példát, hogy mindkét szempont tökéletesen megvalósítható kis lakásban is.
Azt hiszem a fenti a képek után be kell terveznem a következő saját medvebarlang szépítő költségvetésembe, egy új dolgozó részleg kialakítását, mert a mostani elbújhat ezek mögött. Addig is, amíg nem jutok el erre a pontra, csak csorgatom a nyálam egy hasonlóért.
Nálatok, hogy áll lakásfelújítás? Tervben vagy folyamatban van? Vagy esetleg nemrég értettek a végére?
Ha pedig társasházi témában bármilyen kérdésed van, nézd meg, kik vagyunk, mik vagyunk (ehhez kattints ide) és keress bátran! Épp leváltanátok a közös képviselőt vagy kíváncsi vagy, mi hogyan csinálnánk, ha a te házadat is mi kezelnénk? Nézd meg, szerintünk hogyan lehet jól csinálni! Kattints és ismerkedj meg Házmestermedvével, munka közben!