A lakásvásárlási szándék már a lépcsőháznál is megbukhat!

Lakásvásárlásra készülsz, de a kritikus énedet csak a kiszemelt lakás küszöbén belül aktiválod? Nagy hiba! Már a lépcsőház bejárata körüli terület is sok mindent elárul. Ne menj el olyan árulkodó jelek mellett, amik később komoly hatással lehetnek a mindennapi életedre, ha oda költözöl.

lakasvasarlas.jpg

Amikor izgatottan elindulsz lakásnézőbe könnyen előfordulhat, hogy észre sem veszed, de már a konyha bútort vagy a nappali parkettáját vizsgálod. Visszafelé meg csak a látottak járnak a fejedben, és épp azt mérlegeled, hogy megfelel-e a lakás az elvárásaidnak vagy sem. De nemcsak a lakásba fogsz beköltözni, hanem az adott lépcsőházba és lakóközösségbe is! De lehet, hogy neked még a környék is újdonság lesz...

Ne kapkodj, figyelj meg mindent alaposan! Hogy segítselek a helyes döntésben hoztam hat olyan kérdéskört, amit érdemes megvizsgálni mielőtt az adott lakás ajtaján kopogtatnál.

Hogy fest a kaputelefon?

  • Össze van törve vagy vigyázzállásban feszít a bejárat mellett készen arra, hogy bármikor használhassák?
  • A nevek szép egységesen vannak kiírva az egyes sorokban, vagy esetleg a döntő többség, már utólag ilyen-olyan módszerrel kis cetli formájában lett felragasztva?
  • Utóbbi esetben miért nem fordít az illetékes gondot arra, hogy kijavítsa a látványt?
  • Vagy ijesztően gyors ütemben cserélődtek az utóbbi időben a ház lakói? (Lehet, hogy albérlők lakják az egész házat?)

lepcsohazi_kaputelefon.jpg

Patkányméreg van a bejárat melletti sarokban?

Ezt a pontot is érdemes lecsekkolni mielőtt megvennéd az általad kinézett a lakást a házban. Ha láttál rágcsálóirtásra szolgáló eszközt a házban, az sajnos két dolgot jelenthet. Az egyik, hogy a ház komoly erőket fordít a megelőzésre, így nem lesz gond ezekkel a kevésbé kívánatos lakótársakkal. Becsülendő az igyekezetük. Azzal ugye senki nem áltatja magát, hogy egy városban nincsenek ilyen sötétben settenkedő állatkák? Vannak, a kérdés csak az, hogy az adott városrészben vagy környéken mennyire magas a számuk.

A másik ok, amiért észrevehetsz egy doboz patkánymérget, az az, hogy muszáj volt kihelyezni, mert szükség van rá, mert már a ház környékén is egyre nagyobb bátorsággal közlekednek és bizony már az épület sincs biztonságban tőlük. Hogy a két ok közül melyik az igaz, azt neked kell kideríteni. Beszélj a lakókkal, a kinézett lakás tulajdonosával vagy a közös képviselővel.

Milyen állapotban vannak a postaládák?

Bár valószínűleg azt gondolod, hogy kit érdekel az csak egy postaláda és manapság se levél, se csekk ne jöjjön, mert mindent elektronikusan intézel, azért érdemes rájuk egy pillantást vetni. Egy jól karbantartott postaláda valószínűleg az idők végezetig ellátná a feladatát, de valljuk be, nem túl bizalomgerjesztő azt látni, hogy közel 50 éve nem cserélték le őket és még mindig az eredeti dobozok lógnak a falon. Ha így lenne, vajon miért?

  • Nem volt rá keret?
  • Nem foglalkoztak vele, mert volt ennél égetőbb probléma is?
  • Az itt lakóknak erre nincs igénye?

Nem tudom melyik kérdésre lenne jó igent hallani.

Van még egy postaláda bibi, ami szemet kell, hogy szúrjon. Ha a többség szét van verve, behorpadva és félig a falról leszakadva várja a végleges sorsát, az bizony nem jó jel. Valakik tönkretették, a lakók pedig nem vették a fáradtságot, hogy megcsináltassák, vagy azért mert olyan gyakran semmisülnek meg, hogy egyszerűen nem győzik az iramot a pótlásukkal vagy mert "így is jó".

postalada_lakasvasarlasi_szempontok.jpg

Vannak házon belüli levelezések az üzenőfalon vagy a liftre ragasztva?

Sajnos ritkán látni olyan rövid kiírásokat a lakók között, amik jóindulatúak vagy hálát kifejezők lennének, kivéve a lakásfelújításról szóló kiírások, amik alján szintén meg szoktak jelenni a csípős válaszok. Szóval szánj rá egy fél percet, hogy elolvasd a faliújság tartalmát! Egy egymással háborúban álló lakóközösség tagjává válni nem olyan kellemes. Ha sok a nyomdafestéket nem tűrő üzenet, akkor érdemes fontolóra venni a nyúlcipőt, és azelőtt visszafordulni, hogy megnézted volna a lakást.

Mennyire tűnik tisztának és rendezettnek a lépcsőház?

Tegnap végig szakadt az eső és kint mindent sár és pocsolya borított? Ha ennek ellenére egyetlen bakancs által hagyott koszos lábnyom sincs a bejáratnál, az bizony szuper. Azt jelenti, hogy rendszeresen felmosnak és ügyelnek a tisztaságra.

Vagy pont fordított állapotok várnak a belépést követően?

  • A postaládák alatt használt papír zsebkendők tornyosulnak?
  • A sarokban a porcicák már egész ijesztő por tigrisekké híztak?
  • A liftben széttépett szórólapok vannak a padlón?

Itt bizony gond van a higiéniával, és bár ez nem képezi a lakás részét, ezen a terepen fogsz végigmenni, amikor a lakásod felé igyekszel a munka után. Kell ez neked? Behordani a mocskot a tiszta otthonodba nap mint nap?

tiszta_lepcsohaz.jpg

Mennyire féltik a holmijukat az itt élők?

Ha megpillantasz egy lezáratlan biciklit a lépcső mellé támasztva, akkor érdemes elmosolyodni, mert a mai világban ritka, hogy ilyen erősen legyen jelen a biztonság és a bizalom egy környéken. Én nem kell egyből rosszra gondolni hiszen, amikor bejöttél még mindig ott volt a drótszamár.

Ellenben ha még a házirendet is vastag, fém lánccal rögzítették, ennek ellenére már a fele hiányzik, akkor el kellene gondolkodnod azon, hogy jó környéken jársz-e.

Ha a fenti akadályokat gond nélkül vette a társasház, akkor nyugodt szívvel sétálj beljebb és tekintsd meg közelebbről is álmaid leendő otthonát! Ki tudja lehet, hogy néhány hét múlva már te is ennek a remek közösségnek lehetsz a tagja. De aztán vigyázz te is a lépcsőházra, mert ez te a érdeked is!

Ha pedig társasházi témában bármilyen kérdésed van, nézd meg, kik vagyunk, mik vagyunk (ehhez kattints ide) és keress bátran! Épp leváltanátok a közös képviselőt vagy kíváncsi vagy, mi hogyan csinálnánk, ha a te házadat is mi kezelnénk? Nézd meg, szerintünk hogyan lehet jól csinálni! Kattints és ismerkedj meg Házmestermedvével, munka közben!

57 komment
2018-09-23 14:57:28 - Házmestermedve

A bejegyzés trackback címe:

https://hazmestermedve.blog.hu/api/trackback/id/tr7314257315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.09.25. 09:54:08

Én a nem újonnan festett, mégis patyolattiszta lépcsőházi falaktól riadnék leginkább vissza. Sajnos laktunk ilyen házban, igazi nyanyafasizmus eredménye volt a tiszta fal. Nyilván az ellenkezője sem jó, de kizárt hogy évek alatt is teljesen foltmentes maradjon egy falj, ha máshogy nem, mert valaki költözik, de óvatlanul bármikor előfordulhat, hogy valaki egy táskával, egy kerékpárral, vagy bármivel lekoszolja. Akkor nem, ha szigorú nyomozás indul a legkisebb kosz után is...

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.25. 10:10:37

Elve nem normális lakótér nagyon sok embernek, pláne nem a családosoknak egy lakás. Ahogyan a legtöbb kutyáknak sem. Tehát eleve gondolkodj el, hogy nem érdemesebb-e többet utazni, vagy más munkát nézni, ami lehetővé teszi a családi ház választását.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.25. 10:12:50

Ja és nézd meg, hogy érdem-e a jövőben olyan blogra kommentelned, ahol nyomulós előugró reklámként a képedbe nyomják, hogy Facebokkolj!!!!

hordalek 2018.09.25. 10:16:36

@TanNé: Köszönöm. Kb.ezt akartam mondani. Elég a bajom a melóhelyen, az utcán, a boltban, az utakon az emberekkel. Ha hazamegyek, privát szférát akarok, nem a liftet várni és hallgatni más búját-baját. Ha kutyaugatást és gyerekzsivalyt hallgatnák (remélem jó "jé"-vel írtam) akkor az legyen a saját kutyám és a saját gyerekem. Ne az alsó/felső/jobb/bal szomszédomé.
Bocs.

2018.09.25. 10:41:36

@TanNé:
Én sokkal jobban érzem magam lakásban, a hátrányaival együtt is. Valószínűleg azért, mert nem élünk otthon ülős életmódot. Nem sok értelmét látnám a háznak, ha hétköznap már csak sötétben látnánk, hétvégén meg nagyrészt úgysem vagyunk otthon, és a jövőben majd gyerekkel sem szeretnénk otthon ülősek lenni (szoktatás kérdése). Egyetlen komoly előnyét látom a családi háznak, hogy ki lehet ülni nyáron a kertbe, de megjegyzem, a jelenlegi lakhelyünk 200-300 m-es körzetében nagyon jó nyugis folyóparti helyek vannak erre.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.25. 10:43:47

@hordalek:

Eléggé sokáig dolgoztam értékesítési igazgatóként új lakásokat építő és értékesítő cégeknél. A megfelelő építési telek, lakásmix, ár, területi beosztások meghatározása is a munkaköröm része volt. Tehát hiába mondtam én sokszor, hogy két sokemeletes ház olyan közel egymáshoz nem jó, meg hogy egy 15-20 méter hosszú ablaktalan folyosó nem jó 1,2-1,3 m-es szélességben, hanem annak szélesebbnek kellene lennie, meg hasonlóak. Mindig az árbevétel döntött. Most is úgy van.

Nem is mentem ilyen akármilyen szuper lakásba lakni, pedig elit helynek számítanak. Vehettem volna legfelső, panorámás, két liftes, kinti tetőtéri tető-tereszos, tetőkertes, jakuzzist is. Tudom, hogy épült és miből. Nem vagyok hülye.
Hol lakom?
Budapesthez közeli város erdő melletti családi házas részében. Egyszintes ház és én magam felügyeltem az építkezést. Kívül a ház 48 cm-es téglafal, de belül is 25 cm-es falaink vannak a legtöbb helyen.

hordalek 2018.09.25. 10:45:18

@Zabalint: Mi sem vagyunk otthon űlősek! Sőt! Épp ezért, ha otthon vagyunk, nyugit akarunk.
Ja, és gyerekről ne nyilatkozzál semmit, amíg nincs. Tapasztalat, hogy egészen máshogy alakulnak a dolgok a gyerekekkel, mint ahogy elképzeltük :)

Chilly 2018.09.25. 10:48:19

@hordalek: 40 sokévnyi társasházi lét után fogtam magam (igaz, akkor még a párommal) eladtam a lakást és Pest mellé költöztem. Itt mindenem megvan, ami a nyugodt élethez kell. Csönd, kevés szomszéd, lift nincs, nyugi van, gyerekzsivaj nincs, csak kutyaugatás a távolból... Kellően messze a város zajától, de eléggé közel, hogy ne kelljen órákig utazgatnom, ha be szeretnék érni a munkahelyemre (kocsival 20 perc). Egyébként a cikkírónak teljesen igaza van az elemzéssel, mert aki nem eléggé bátor (vagy vállalkozó szellemű, vagy egyéb okai vannak), hogy elhagyja a várost, annak szembe kell néznie a lakás elhelyezkedésének és a környezetének lehetséges problémáival. Nem árt "környezettanulmányt" készíteni, vagy kikérni az ismerősök, esetleg a közösségi oldalak segítségét, ha tényleg nem szeretnénk belecsöppenni valamilyen nem várt - és vélhetően - hosszan tartó életminőség változásba. Nagyon népszerűek a lakóparkok által kínált új építésű lakások. Csakhogy azzal is számolni kell, hogy ezek a lakások - főleg a többletszolgáltatások miatt - lényegesen drágábbak, mint az "egyszerű" kerületi lakások, netán a lakótelepek lakásai. Így azért az árért, amit a vevő kifizet a lakásért, nyugodtan mehetne távolabb is a várostól, egy csendes helyre lakni, legfeljebb a "különbözetet" magára, vagy a házra fogja költeni...

2018.09.25. 10:57:22

Ne kerülgessük a forró kását, ha a névtáblák többségén olyasmi szerepel, mint az én nickem, akkor a kapun már be sem kell lépni :))))))

2018.09.25. 11:02:22

@hordalek:
Azért vannak otthonülősségben fokozatok. Mi minden hétvégén megyünk valahová, nagyon-nagyon ritka, hogy nem (durván rossz idő kell hozzá). Feleségem családi házban nőtt fel, de ők is minden hétvégén mentek valahová, 3 gyerekkel, el is hanyagolták emiatt a házat rendesen.

Ahhoz meg elég sok példa van ismerősi körömben, hogy lássam, az életmód gyerekkel is elhatározás kérsése (bizonyos korig, de utána azt csinál amit ő akar). Pl. egyes csaladokban húzzák-halogatják, hogy elvigyék a gyereket túrázni, mert még kicsi, nem bírja, aztán 10-12 évesen sem bírja, mert nem szokta meg, más családokat meg 6 éves gyerekkel látni 2000 feletti hegyekben egész nap túrázni.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2018.09.25. 11:04:06

Bizony, az ördög, meg azok a bizonyos részletek, amikbe el van rejtve. Nagyon korrekt és jószándékú, őszinte segítőkészségről tanúskodó poszt. Gratulálok.

2018.09.25. 11:05:04

@Chilly:
Mi a túlzottan homogén lakóközösség miatt nem költöznénk új építsű lakóparkba. Mert ott mindig megjelennek az unatkozó, okoskodó szervezkedő emberek.

2018.09.25. 11:05:15

Egyébként sajnos - és ez tapasztalat - egyáltalán nem biztosíték a lakóközösség milyensége egy adott pillanatban arra, hogy olyan is marad. Sok a bérlemény, jönnek-mennek az emberek, pezseg a piac, váltakoznak a tulajdonosok, lakók, így a társasházba költözőknek inkább azt kell elfogadni, hogy nincs állandóság, és bármikor melléjük, föléjük költözhet egy csapat egyetemista, egy házsártos mamika, egy forgalmas ügyvédi iroda, egy kutyamániás figura, és így tovább. Én magam is lepattantam 16 évniy belvárosi társasházi lét után agglomerációba, önálló családi házba, és sokkal jobb. Néha ugyan hiányzik, hogy az épületből egyből egy kvázi vásári forgatagba léptem ki, és pezsgett az élet mindenfele körülöttem, de korral is jár, hogy így negyven fele már nem ez a prioritás. Ha végignézek a kertemen, mindig megnyugszom, hogy jobb ez így.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2018.09.25. 11:06:28

@Kolompár Magneto: Miért, mi a gond a Magneto-val? Te antiszemita vagy?

(Iróniadetektorod fel van töltve?)

2018.09.25. 11:07:44

@Zabalint: jó, de nem mindenki akar túrázni, én például rühellem az egész műfajt, a magam részéről fel nem foghatom, mi abban a passzió, hogy bóklászok az erdőben. Egy kerttel meg óriásit nőnek a lehetőségek, mi tavasszal csinálunk majd például egy medencét, onnantól fogva a strandnak is lőttek.

Mancilla Pectoralis 2018.09.25. 11:13:41

Én családi házban lakom,de a postaládám kritikán aluli(nincs tehetségem a vasbeton kerítésoszlop fúrásához,meg olyan fúróm sincs ami megfúrná. És nem érzem magam:mindehez értek típusú embernek mint sok szomszédom,aki utána gányol). Viszont a padlómról enni lehetne olyan tiszta.Most akkor ebből kiindulni..(az más téma,ha horpadt,össze van festékfújózva és látszik,hogy nem mai darabok..Ott azért én is vandálokra gondolnék).

Mancilla Pectoralis 2018.09.25. 11:14:27

@Kolompár Magneto: :-D Király a nickneved neved:-DDDDDDDDDDDoff

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.25. 11:15:21

@Zabalint:

Persze, van ilyen és olyan vérmérsékletű ember, mint kutyus is. Egyik elél vígan egy emeleti lakásban is, amíg a másiknak nem való.

Van persze sok jogi dolog is, amellyel egyes, de inkább többes társasházak, mint az aknamező szépen alá vannak aknázva és sohasem tudhatod, mikor robbannak. A legtöbbet még kellő körültekintés mellett sem lehet látni. Azt gondolod, saját tulajdont vettél, aztán sokszor kiderül, hogy mégsem. Mi nem kockáztattunk. Valakit persze ez a szerencsejáték is inkább felpezsditi. Nem vagyunk egyformák.

Mi laktunk egy darabig egy új építésű zuglói kertkapcsolatos, kevés lakásos társasház lakásában. Nem írok le minden bonyodalmat, csak egyet. Felettünk volt egy lakás, afelett tetőtéri terasz. A terasz rosszul volt szigetelve nedvesség ellen. Beázott és az alatta lévő jogi vita miatt üresen álló lakásba folyt a víz. Ha hosszú esőzés volt, akkor az esővíz a felettünk lévő lakásból átfolyt a plafonon hozzánk is.

Normál esetben ilyenkor az ember saját házában felmegy és megcsinálja. Itt évekig huza-vita, hogy ki csinálhassa meg és kinek kell megcsináltatnia. Addig meg ázik a gyerek a fejére hulló csapadékvíztől a járókában. Na soha többet ilyen hülye közös ló túrós háttal eset.

2018.09.25. 11:17:31

@Kolompár Magneto:
Azért mondom, a csaladi ház az otthon ülős embereknek ideális. Nyilvan az otthon ülésbe ebből a szempontból a kertet is beleértem, meg az otthon végzett aktív hobbikat is (pl. kertszkedés).

2018.09.25. 11:22:24

@TanNé:
A másik fele viszont az, hogy jó esetben meg egy rakás olyan karbantartással, felújíttással kapcsolatos dologgal nem kell foglalkoznom, ami családi házban mindenkinek saját dolga. Ehhez persze rendezett társasházban kell lakni, és nyilván benne van a kockázat, hogy ez változhat.

Szvsz a legrosszabb kombó amikor néhány lakás van egy hazban, de azok házrészek, és hivatalosan nem is társasház, így minden egyes közös ügy folyamatos harc.

Chilly 2018.09.25. 11:28:02

@Zabalint: Az otthonülés inkább szempont már nekem is, mert 10-20 éve biztos nem költöztem volna családi házba, ráadásul qrva nagy kerttel, ahol aztán tényleg mindig van mit csinálni... De most az önmegvalósítás mentén azt csinálok, amit akarok. Nem élek extrém módon, de ha nekem arra támad gusztusom, hogy egy szál alsógatyában megnézzem a kertben a veteményest, akkor nyugodtan megtehetem, mert a kutya sem szól rám, hogy: - Nahát, már ezt hogyan engedheti meg magának...
Persze szerencse is kell, ahhoz, hogy olyan közösségbe csöppenjen az ember, ahol jól érzi magát és nem kell naponta végigélveznie a Kolompárok adta térzenét, a Manyi néni rikácsolását, vagy a 8 db Buksi kutyát tartó Lajos bácsitól jövő kutyakórust...

2018.09.25. 11:32:35

@Zabalint: ennek meg az a másik oldala, hogy ha beázik a tető, hívok egy szakit, vagy megcsinálom én. Ha társasházban történik mindez, akkor közgyűlés, hisztizés, énnemfizetek, majdjövőre, nemazéngondom, és így tovább. Plusz jóbarátomnál például az van, hogy puccos budai polgári társasház, ő pénzes, minden vezeték kicserélve, de a felső öregasszony csóresz, nála minden rohad, negyedévente törnek el az ósdi vízvezetékei, és mindig megfoltoztatja, mert nincs lóvé korszerűsítésre. Így aztán baszhatja az ember a saját felújított kéglijét...

2018.09.25. 11:35:20

@Zabalint: jaja, ha így nézzük, akkor én eléggé otthonülős vagyok.

2018.09.25. 11:40:12

@Kolompár Magneto:
Így van, azért mondtam, hogy a masik fele, mert amit írtál, azt TanNé már egyszer leírta. Bele lehet futni az ilyenbe, amúgy ilyen dolgok miatt nem árt a biztosítás sem. Egyszer mi is áztunk már meg. Viszont ez a ritkaság, a legtöbb esetben inkább az van, hogy a lakáson kívül nem kell semmivel sem foglalkozni, ha valami rossz állapotban van, a lakóközösség megszavazza a megjavíttatását, és lakóként ennyi. Mikor egy vihar lebaszott cserepeket a tetőről, a biztosítónál a közös képviselő intézkedett, majd rendelte meg a javítást. Családi háznál meg neked kell. Szerintem totál hasonló súlyú ez a hátrány/előny családi ház és lakás összevetésben. Persze hozzátartozik, hogy utálok mesterembert hívni, lakáson belül bármennyire is antitalentumok vagyunk, egyre több dolgot csinálunk meg magunk, van amit youtube videók alapján.

2018.09.25. 11:44:29

@Zabalint: hopp, write onla módban vagyok :) Egyébként tök világos, hogy kb ugyanaz az előny/hátrány arány a tház meg kház esetében, nagyjából ízlés kérdése a választás. Nekem volt szerencsém 15-16 évet eltölteni belvárosi bérleményekben, volt pukkant lakás is meg elég csittifitti is, de összességében elég volt.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.25. 11:45:08

Ja és mi a postaládát is leszereltük a sok politikai, vásárlási és egyházi agitáció miatt, amit beledobáltak.

Több mint 4 éve és a postát értesítettük hivatalosan, hogy ldigitális levelezésre. Szolgáltatásuk felmondva.

Sőt a kikábelezett csengőt és videós kaputelefont éppen ezen oknál fogva már fel szem szereltük. Akit szeretnénk, hogy bejöjjön hozzánk azok tudják a telefonszámainkat. Úgy hogy pölö a Jehova bolondjai házaló szekta és támogató aláírásokat gyűjtő politikai megszállottak tagjai számára a csengőnyomás örömét sem szerezzük meg.

2018.09.25. 11:47:23

@TanNé: hozzám múlt hét szombaton csöngetett be egy kifejezetten jó suna, csodálkoztam is, hogy mi lesz ez, kimentem a kertkapuba, mondja, hogy szeretné megkérdezni, hogy miképpen viszonyulok Istenhez, mondtam, hogy a viszontlátásra. Mindenhol ott vannak!

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.25. 11:53:07

@Kolompár Magneto:

Máskor küld el erre a blogomra: -)
Isten = Játék = Autó = Marha, azaz egy gyűjtőfogalom.
istenteszt.blog.hu/

Mancilla Pectoralis 2018.09.25. 12:41:54

@TanNé: Mondjuk a kaputelefonunk is sz@r,nem csak a postaládánk:-D De azt nem igyekszem megjavíttatni.Pont jó.Futárok úgyis telefonálnak előtte,ha jönnek(és előtte látom milyen indőintervallumban számíthatok rájuk,mivel e-mailben elküldik)A térítősöktő én is rosszul vagyok.Minden évben jön egy csorda..

Josagos 2018.09.25. 13:04:20

@TanNé: A családi házak miatt nagyobb távolságokról utazás, a házak és telkek elszórtsága miatti nagyobb útfelület, a házak nagyobb külső felülete miatti magasabb fűtési igény remekül járul hozzá a magas ökolábnyomhoz, ami szerencsére idővel kipusztítja a fajt :)

2018.09.25. 13:27:02

@Josagos: a megoldás nem az összetömörült módon való lakás, hanem az állománycsökkentés, mondjuk úgy 800 millió-1 milliárd környékére. Máris faszányos lenne a családi házas létezés :)))))

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.25. 13:28:20

@Josagos:
Ebben azért erősen tévedsz. Miért? Csak egy dolgot kezdek el neked kielemezgetni:
- Három rétegű passzív házba is megfelelő üvegezés van a házunkon. Alu, elektromos, programozható, távvezérelhető hőszigetelő redőnyökkel.
A falaink is nagyon erősen hőszigeteltek és a hőtartásuk is kiváló. Mivel téglából vannak. Klímára sincs szükségünk.
- Víztisztító berendezésünk van, nem veszünk palackos vizeket.
- Az esővízet összegyűjtjük és azzal locsoljuk, ha nagy ritkán kell a szárazságtűrő fűvel beültetett kertünket.
- Kondenzációs gázkazánunk volt, de 5 éve azt is kiváltottuk napenergiás (kollektoros) és nagyon keveset éjszakai árammal rásegítő elektromos rendszerre.
-Nyáron, nagyon meleg nyáron Budapest betonrengetegéhez képest 3-4 fokkal hidegebb a levegő a környékünkön. Ha ott 38 itt akkor csak 34 fok. Pedig csak 25 km a távolság.
- Helyi piacon, termelőktől veszünk árut, amit nem szállítanak messzi helyekről.
- A vasút és a hév állomásokon ingyenes parkoló van a gépkocsik számára. Ott hagyjuk a kocsit, ha lehet és tömeg közlekedünk.
- Helyi boltokban, ha jó az idő kerékpárral járunk.
-Nyáron van egy közepes kerti medencénk felállítva az udvarra és a strandra járás sem szükséges, sőt jobb is, mert itt bemegyek és kiveszek egy üveges sört a hűtőből, amit harmad áron veszek meg és az üveget visszaváltom. Ja és a medence vízét is napenergiával melegítjük. 32-34 fok is lehet, ha akarjuk. Szabályozható.
- Kertünkben vannak madarak, amelyeket télen etetni sem kell, mert itt mifelénk lelnek elegendő táplálékot. Nem kell nekik a madáretetős kaja.
- Nem veszünk semmiféle felesleges dolgot, csak azért mert pesti népek szerint az a menő.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.25. 13:41:13

@Kolompár Magneto:
Hát..... igen. Igazad van. Önmérséklet lenne a dolog lényege. 1966-ban, amikor születtem 2,9 milliárd ember élt a föld nevű bolygón. ma már ennek a 2,5 szerese. Általános iskolában nyertem matematika versenyen egy könyvet. Az a címe, hogy Lessz-e sas kétezerben. Akkor nekem az úgy 1976 -1978 tájékán éppen hogy 10 éveim elmúltával nagyon messze jövőnek tűnt. A könyv a túlnépesedéssel foglalkozott a Római Klub (nemzetközi tudósklub) ilyen jellegű jelentése alapján. Tehát nem a föld kicsi, hanem az emberiség mohó.

2018.09.25. 13:51:38

@TanNé: különben mi egészen hasonlóan vagyunk, kivéve, hogy a mi házunk nem ennyire modernül szigetelt és nincs napkollektor. A többi nagyjából stimmel. Azt szoktuk figyelni, hogy a kukánk a hétfői elvitel előtt vasárnap este jellemzően majdnem töküres, (részben köszönhetően a házhoz jövő szelektív gyűjtésnek) zöldhulladékkal, a fűnyírás nyesedékével szoktam kitömni, hogy ne üresbe' forogjon :) Jó, majd ha gyerek lesz, szemét is biztos több lesz.

ze11 2018.09.25. 13:51:57

@Chilly: A lakópar a jelenkor lakótelepe - hiába a kevesebb lakószint, ha a veosztás katasztrófa (eladható négyzetmézer számít), a saját "kert" gyakorlatilag egy zsebkendőnyi véletlenül le nem betonozott szeglete a teleknek, és bizony a szomszédok hatása is jóval direktebben érkezik, mint egy jól kitalált panelben.

Ami a cikkbe még szerintem belefért volna, az az épület általános műszaki állapota, panelprogram/szigetelés, az előkert (ha van) - gyakorlatilag mindaz, ami a lakáson kívül, de tulajdonosként a potenciális vevőé (is) lesz. Ugyanis a társasházban nem csak a lakást, hanem a közös területek egy részét is megveszi.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.25. 14:01:18

@Kolompár Magneto:
Mulcsozós fűnyírónk van. Nincs fű nyesedék elszállítás sem, amit komposztálni ingyen elvisznek egyébként. A kukából nálunk is fele akkora is bőven elég lenne, de hát ilyet állítólag nem lehet kérni, sem kapni csak egyedül élő időseknek. Persze ez egy szolgáltatás, így lemondani viszont lehet. Agyalok rajta.

nyu 2018.09.25. 14:11:39

"Beszélj a lakókkal, a kinézett lakás tulajdonosával vagy a közös képviselővel."

Közös képviselőt hiába kérdezed, mert ő max általános válaszokat adhat idegeneknek, ház specifikus részleteket biztosan nem.

Szomszédasszonyom teljesen le volt döbbenve, amikor az első közgyűlésén a tizenöt éve napirenden lévő, megoldhatatlannak látszó problémahalmazról vitatkoztunk szokás szerint. ("szerencsére" 2 újabb év elteltével nagyjából megoldódott.)

KK erre azt mondta, hogy ő a ház pénzügyi helyzetéről (ki mennyi közös költséggel lóg...), folyamatban lévő ügyeiről csak a tulajdonosoknak adhat felvilágosítást, így az új szomszéd egy hónappal korábban hiába kérdezgette, még nem ő szerepelt a tulajdoni lapon...

Josagos 2018.09.25. 14:51:21

@Kolompár Magneto: igen, tudom. Ezért van csak egy gyerekem, villanyautóm, és nem utazom kontinenseket repülővel, valamint nem veszek csak ritkán ruhát meg telefont.....

Josagos 2018.09.25. 15:05:31

@TanNé: Nekünk a városban van háromrétegű üvegünk, dolgozni sem járok munkahelyre, hanem leginkább otthonról csinálom a munkát (ez nem opció mindenkinek).
De azért a kertvárosi emberekre nem ez a jellemző. Ott lakik a legtöbb multis-cégautós, akik napi 100 km-t mennek csak munkába meg vissza, ők vásárolnak tele bevárálókosarakat a multikban...
És bizony a fajlagos útfelület egy családi házhoz jóval nagyobb, a csatorna és a gázvezeték is. Nem tud hatékony lenni a dolog.
Akkor lenne az, ha drasztikusan csökkenne a létszám, ha tudnák tartani az országok az 1,5 alatti gyereklétszámot anyánként, sőt olyan adórendszer lenne, ami erre motivál.
1. gyerek nagy családi pótlék, 2. kevesebb, 3. kevesebb, mint ha csak kettő gyerek lenne, 4 vagy több - támogatás nélkül.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.25. 16:53:59

@Josagos: Értelek én, de te azt nem nagyon akarod megérteni, hogy az élet, az élhető és harmonikus élet nem azonnali gazdaságosság és nyereség kérdésköre. Amit a legtöbb lakásépítő cég is akar. Persze, a tyúktenyésztés is jövedelmezőbb és gazdaságosabb kis ketrecekben, sötét barakokban, mint a szabadtéren tartás. A gázban és a csatornában nincs igazad. Vidéken, családi házban sokkal könnyebb a leválás a szolgáltatóktól. és például most sokkal közelebb van hozzánk a víztisztító állomás, mint volt amikor Budapesten laktunk. Sőt a csatornáról is le lehetne válni, saját házi vízkezelő berendezéssel. Gázt meg már több mint öt éve megszüntettük. Nekünk minden helyiségen van ablak és természetes szellőzés. A nap körbesüti a házunkat. Tudom, a mai sötét ablaktalan és csak mesterségesen szellőztethető lakások fürdőszobái WC-i milyenek. Meg a fekvés, tájolás??? :-) Nálunk nincs értelme, hiszen minden oldalú.

Maradjunk abban, hogy a lakótelepek és a zsúfolt lakóparkok nem természetes helyei az emberi életnek. Ezek kényszerből és valóban rövidtávú gazdaságossági mutatók miatt születtek. Van aki meg tudja szokni, valaki nem. Valakinek való, valakinek meg nem.

Egyébként én magam sem szennyezem a levegőt munkába és munkahelyre való kocsikázással.

Josagos 2018.09.25. 17:19:55

@TanNé: Engem nem a jövedelmezőség aggaszt, mert nem érdekel. Hanem az, hogy ennyi ember mindegyike csak egy picit pusztít a földön, és ha magyarországon egymillió ember lenne csak, akkor nem lenne gond.
De kilencmillióan autózgatni, kertes házban lakni csak úgy lehet, hogy 50 év múlva négy fokkal melegebb lesz, ami szerencsére kiirtja majd az emberi fajt. De addig sokasodunk, élhető és harmonikus életet élünk :)

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.09.25. 17:32:23

@Josagos:
Optimista klub tagja vagyok a megalakulásuktól kezdve.
Volt ennél már rosszabb is és részben megoldódott.
A széntüzelési korszakban még nagyobb gond volt tiszta levegőt szívni.
Akkor még falun is koszos volt a levegő.
Szerintem most is meg fog oldódni.
Az alternatív energiák és háááát Izland után a legjobb adottságú helyen lakunk geotermikus energia hasznosítása szempontjából is. Légy te is optimista! Remélem menni fog.

2018.09.25. 17:50:29

@Josagos:
Ha csak Magyarországot nézzük, akkor az alapprobléma, hogy a munkahelyek túl nagy aránya van Budapesten, és bizony emiatt autóznak napi azinten rengeteget azok az emberek, akik családi házban akarnak élnim

fbal02 2018.09.25. 20:52:40

@Kolompár Magneto: Ez - sajnos - pontosan így van. Volt már velük sok élményem lakótelepen, hát nem kívánom senkinek.

Josagos 2018.09.25. 22:18:52

@TanNé: A CO2 nem optimizmus kérdése, az láthatóan nő, és nem akar lassulni a "mnőségi és kényelmes élet" miatt, amit egyre több ember engedhet meg magának.
Nagy családi ház, utazás a munkahelyre, nyáron nyaralni, síelni, marhahús- és tejtermék-fogyasztás. A légkör egy nagy puffer, ahogy nő benne a CO2, az egyre inkább növeli az itt-ott rejtett CO2 felszabadítását, és visszafordíthatatlanná válik a folyamat. Esélyes hogy már vált, de csak 10-15 év múlva vesszük észre a magyar sivatagban szomorkodva.
De fontos, hogy kényelmesen éljünk, és ha tehetjük, legyen 2-3 gyerekünk. Akikből felnőtt lesz, több házzal, több autóval, több utazással....

Josagos 2018.09.25. 22:32:06

@Zabalint: Bizonyos tevékenységekhez értelmes emberek kellenek, akik nincsenek sokan. Ezért is települnek a cégek nagyvárosokba, és ezért jönnek az emberek ide. Ráadásul a nagyváros hatékonyabban működik.
Budapest kimondottan kisváros a nagyok között, tíz, harmincmilliós városok vannak a világban, és már látszik a városépítészet jövője a 10-20 emeletes, nagyon kényelmes, felszerelt lakóépületek tömbjeivel. Most is ilyenben lakom, három 15 emeletes házhoz tartozik egy belső park, medence, gym, mélygarázs, viszonylag kis ökolábnyommal, bérbringákkal a ház előtt, és hatékony tömegközlekedéssel. Ennyi ember egy kertvárosban kb. 100.000 m2-en férne el, és lenne körülötte tizenezer m2 aszfaltút. Ezt itt megoldjuk hatezer m2 földterülettel és 1500 m2 aszfalttal.
15 perc séta a munkahelyem.
Nézd ezt a filmet meg, érdemes, hogy miért vannak városok. Természetes és logikus a létük, ellentétben a mai faluk jórészével, akik csak támogatásból tudnak létezni.

2018.09.26. 06:11:18

@Josagos:
Tudom miért vannak a nagyvárosok, de egyre inkább okafogyottá válnak. Amit n csinálok azt például simán lehetne távmunkaban csinálni, vagy 10-15 vidéki irodában szétszórva, így is voltak olyan csapatok, ahol egyetlen ember ült Budapesten, és minden más csapattag más-más lokációban volt. Ezen munkák köre pedig csak bővülni fog, a jövőben még az orvosok is távolról tudnak majd műteni.

Josagos 2018.09.26. 09:39:36

@Zabalint: sőt, a munkák nagy része el is fog tűnni. Ekkor már csak a környezetterhelés marad, mint rossz dolog a családiházas övezetekre. Talán ha már rendszeresek lesznek az önvezető autók, akkor nem kell majd parkolás a házak elé, lehet egy csomó egyirányú, keskeny utca, a kertvárosokban, garázs nélküli házakkal, így 20-30%-kal csökkentve az elfoglalt területet.

Reactor 2021.12.21. 23:26:19

Mindenképpen családi ház a megoldás. A kisfaszom se akar egy Excel-táblázatban élni, ahol az emberek akkor is egymás idegeire mennek, ha történetesen nem akarnak.

@TanNé: A valláskárosultakat, politikai agyamosott aktivistákat helyből be se kell engedni. Ha csak egy percet is adsz nekik, ők tudják a módját, hogyan fárasszanak le 3+ órán keresztül a litániáikkal. Kikészített pentagrammos ill. horogkeresztes/vöröscsillagos nyaklánc remekül használható ilyenkor.

@Josagos: Baromság. Értelmes emberből nagyon is sok van vidéken - jóval több mint a fővárosban - csak épp kénytelenek felköltözni, ha normális fizetést akarnak kapni a tudásukért, nem alamizsnát. Ezért gondolhatod azt tévesen, hogy az értelem csak a fővárosban jön elő. Fenét. Csak ott fizetik meg tűrhetően hogy előjöhessen.
A cégek más, normálisabb országokban sehol nem települnek kizárólagosan a fővárosba. Ezt a tömény idiótaságot a Demszky-patkány találta ki anno, ennek köszönhetően jött létre a vízfej-jelenség, és emiatt kényszerül az is Pestre vagy mellé költözni, aki amúgy a lábát nem tenné be.
A nagyváros hatékonyabban működik? Hát igen, a bűnözést, zajt, szennyezést nagyságrendekkel hatékonyabban termeli, mint a vidék. Mást nemigen.
Az ökolábnyom kérdésében a főváros szintén aranyérmes első helyezett: egy átlagos évben kb. annyit szennyez mint 7-800 kistelepülés.
Attól még hogy "logikus" a városok megléte (már akinek ugye), képtelenek magukat ellátni. Szükség van falvakra és vidékre, tekintve, hogy a nyersanyagok 99%-a onnét jön. Mezőgazdaság, tudod. A búzát, amiből a TESZKÓ gazdaságos kenyér készül, nem a Városmajorban meg a Népligetben veteményezik. A tejet adó tehéncsordák se a Vérmezőn legelésznek. Sőt, az erőművek döntő többsége szintén nem a fővárosban van. Falvak és vidék nélkül, barátom, te 2-3 hét alatt elpatkolnál éhen. Sajnos iPhone-nal és bulinegyeddel te nem fogsz jóllakni.
Hogy a falvak csak támogatással tudnak fennmaradni, köszönd a dilettáns, embergyűlölő kormányunknak, akik tudatosan pusztítják a falvakat. Utoljára egy bizonyos Nicolae Causescou próbálkozott ilyesmivel. Kis szerencsével majd ezek is úgy járnak mint ő.

Josagos 2021.12.24. 09:23:14

Értelmes emberhez értelmes tanárok, jó iskola kellene. De ahol egy osztályban ül a másodikos és a hatodikos, ott esélyesen nem jut jó oktatáshoz a gyerek.

Josagos 2021.12.24. 09:27:40

@Reactor: Hatékonyság:

Itt egy link, hogy a kertesházas övezetek miért rettenetesen szar hatékonyságúak. Ahhoz, hogy nekem legyen net a házamban, alig kell kábelt kihúzni, mert van még 50 lakás itt, pár méteren belül. De ugyanez a helyzet az úttal, a vízvezetékkel, bármilyen szolgáltatás üzemeltetésével. Fajlagosan sokkal olcsóbb egy soklakásos házakkal teleépített területet ellátni. Nem csoda, hogy se értelmes bolt, se posta nem költözik kistelepülésre.

Reactor 2021.12.24. 16:39:23

@Josagos: Semmiféle linket nem látok. A kertesházas övezetek attól nem lesznek "szar" hatékonyságúak, hogy oda külön kábelt kell kihúzni, vagy utat, vízvezetéket, infrastruktúrát kiépíteni. Persze, lehet vertikálisan is építkezni, a bibi csak az, hogy azt a kábelt, vízvezetékcsövet ugyanúgy függőlegesen is ki kell húzni, hogy a tizediken lakó Manyi nénje is vécére tudjon járni vagy nézni tudja az Isaura TV-t. Utat ugyan nem kell építeni, csak falakat, ajtót, ablakot, szóval lényegében semmit nem spóroltál. Cserébe összezsúfolsz 50+ embert egy rendkívül kis alapterületű helyre mint a heringeket a konzervbe, ahol aztán záros határidőn belül egymás idegeire mennek majd. Minimális hatékonyságért cserébe egy full élhetetlen környezetet kapnak - tökre megéri ám. Az pedig továbbra is érdekelne, hogy vidék nélkül mégis hogy képzeled el a mezőgazdaságot, ipart, bányászatot stb.
Az pedig egész egyszerűen hülyeség, hogy se értelmes bolt, se posta nem költözik kistelepülésre. A döntő többségükön mindkettőből van. Sőt, még benzinkút, rendőrörs, effélék is akadnak.

Josagos 2022.01.03. 10:55:52

@Reactor: Egyetlen példa: A házunkban lakik kb. 100 ember, a telek mérete 30x20 méter. 10 méter széles út felével számolva (a másik fele a szemben levő ház miatt van ott,2,5 m2 utat kellett építeni lakónként. Szemben egy családi ház van, öten laknak benne, náluk kb. 30 m2 útnak kell lakónként épülnie. Sokkal drágább a családi házas részek ellátása.

Reactor 2022.01.03. 15:22:12

@Josagos: Cserébe viszont az agglóban és a családiházas övezetben jóval több a zöld terület. A legtöbb családi háznak van kertje. A panelek körül jóformán csak beton van, az a füves sáv amit egy ötéves átlép, az nem sokat oszt vagy szoroz. Nyáron mikor felszökik 40 fokra is a hőmérséklet, nem a családiházas környezetben lehet megdögleni a melegtől még napnyugta után is...
süti beállítások módosítása