Segítség nekitolattak a garázsajtómnak!

Bárkivel előfordulhat, hogy egyik reggel arra megy le a garázsához, hogy annak ajtaja bizony meg van rongálva. Te tudod mi ilyenkor a teendő?

garazs.jpg

Jobb esetben, a becsületes károkozó hagyott elérhetőséget az ajtón (feltételezzük jóhiszeműen, hogy véletlen volt és nem betörési kísérlet), vagy megpróbál velünk más módon kapcsolatba lépni, de sajnos az is előfordulhat, hogy nem vállalja a tettei következményét.

De a másik oldal sem áll olyan távol tőlünk, bármennyire is megbízunk az autóvezetői képességeinkben. Egy figyelmetlen másodperc, amikor a gyerekek elterelték a figyelmedet a hátsó ülésen, egy rohanós reggel, amikor nem jól mérted fel a távolságot és máris beleütköznél a mögötted lévő ajtóba. Bárkivel megeshet, hogy inkább a kivilágítatlan biciklist mentve elkapja a kormányt.

Ne ítélkezzünk! A lényeg, hogy ilyenkor legyen bennünk annyi, hogy nem hajtunk el egy szó vagy cetli nélkül.

karokozas.jpg

Pont a hétköznapi jellege miatt biztos többen is magukénak érezhetik, egyik vagy másik szereplő oldaláról, a most következő példát. A bárkivel megeshet faktor miatt érdemes elolvasnod, hogy tudd, hogy mi a teendő, ha hasonló helyzetbe kerülnél.

Hupsz, a garázsajtó fogta meg az autót!

Kezdhetném úgy, hogy egy egyébként is rosszul indult, kapkodós hétfő reggel van, de igazából a pontos időpont most mellékes. Szóval a kocsi sofőrje egy figyelmetlen másodperc miatt nekitolat a garázsajtónak, ami szemmel láthatóan sérült, a festék lejött és egy kicsit be is horpadt. Mi ilyenkor a teendő?

baleset_biztositas.jpg

Ha kocsi tulajdonosa becsületesen jelentkezik, akkor az ő felelősség biztosításának szolgáltatóját kell felkeresni, hogy a garázsajtóban keletkezett kárt megtérítse.

Ha nem tudjuk ki tette...

Amennyiben a károkozó ismeretlen, mert nem jelentkezett, akkor két opció kínálkozik. Ha egy társasház aljában lévő garázsról van szó, akkor a társasház biztosítását kell megvizsgálni, hogy kiterjed-e a biztosítás a garázsok ajtajaira is vagy nem. A társasház közös képviselője egész biztos készséggel segít, ő tud felvilágosítást adni, hogy melyik biztosítótársasághoz tartozik a ház, és pontosan milyen biztosítás van rajta, illetve elirányít a szóban forgó biztosítóhoz.

Ha nem terjed ki a társasházi biztosítás erre az esetre, vagy pedig a fent említett, összetört ajtó egy lakásoktól független garázssori (és nem társasház alatti) garázshoz tartozik, akkor a tulajdonos saját biztosítója az illetékes, ők tudnak felvilágítást adni, hogy az általad kötött lakásbiztosítás fedezi-e ezt a fajta kárt.

teremgarazs.jpg

Amit érdemes szem előtt tartani

A káresemény bejelentéséhez általában 30 nap áll rendelkezésre, de jobb minél előbb elindítani az eljárást. Ha közben mégis előkerülne a károkozó személy, akkor az ő biztosítójánál is be kell jelenteni és ők fognak a továbbiakban utánajárni a történteknek. A biztosítók azt ajánlják, hogy minden hasonló esetben legyen rendőrségi feljelentés, ha az elkövető nem jelentkezett.

Nem kívánom senkinek, hogy egy hasonló eset bármelyik szereplőjének helyében találd magad, de ha mégis megtörténne veled is, most már tudod, hogy állj neki a helyzet kezelésének a fenti példák alapján.

Ha pedig társasházi témában bármilyen kérdésed van, nézd meg, kik vagyunk, mik vagyunk (ehhez kattints ide) és keress bátran! Épp leváltanátok a közös képviselőt vagy kíváncsi vagy, mi hogyan csinálnánk, ha a te házadat is mi kezelnénk? Nézd meg, szerintünk hogyan lehet jól csinálni! Kattints és ismerkedj meg Házmestermedvével, munka közben!

komment
2019-01-18 16:47:46 - Házmestermedve

A bejegyzés trackback címe:

https://hazmestermedve.blog.hu/api/trackback/id/tr2414566302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.01.20. 00:04:17

ez nagyon ócska volt. ennyire nincs miről írni?

Jossarian 2019.01.20. 07:32:33

A kivilagitatlan biciklis miatt nem kapjuk el a kormanyt, foleg nem ha az a garazskapu rovasara megy...
süti beállítások módosítása