Kinek kell(ene) feltakarítani a lépcsőházat? Hétköznapokon erre elég egyszerű a válasz, de mi a helyzet akkor, amikor egy lakás átalakítása miatt sittől mocskos a lépcsőház? A takarítónőnek? A tulajdonosnak, aki miatt a kosz keletkezett? A munkásoknak? Vagy a szomszédnak, akit a mostani helyzet zavar? Többen is megcsinálhatnák, de inkább mindenki a másikra mutogat, vajon melyik a fontosabb az elvek vagy a tiszta lépcsőház?

Innen indult a történet

A szomszéd eladta a lakását és ha a ki-be költözés nem járna elég kellemetlenséggel, az új tulajdonos úgy döntött, hogy komoly felújításba kezd mielőtt birtokba venné az új otthonát. Eddig minden rendjén is van, és elég gyakran meg is történik, akár most a te szomszédodban is.

Igen ám, de nincs felújítás kosz nélkül és nemcsak a lakás, de a lépcsőház is tele lesz felújításkor porral és törmelékkel. Sajnos ez ellen nem sokat lehet tenni, de a munka végeztével vagy szüneteltetésével bizony illik rendbe szedni a lakás környezetét, a lépcsőházi folyosót, a liftet, a lépcső korlátokat... Mint ahogy az ilyen esetekben lenni szokott senki sem tolong a takarítás jogáért, de valakinek mégis meg kellene csinálni...

El is érkeztünk a bonyodalomig

Marika néni belátva, hogy a társasházi élet szerves részét képezik, mondhatni szünet nélkül, a költözések és lakás felújítások nem panaszkodott egészen addig, amíg harmadik nap is arra nyitotta ki a lakása ajtaját, hogy több centiméter vastag szürke por lepi be az egész folyosót. Mint kiderült a szomszédban most értek el a fürdőszoba bontásáig és így a zajon kívül töménytelen mennyiségű kosz is kiszivárog a szomszéd lakásból. Ez a sitt egyik nap sem, még késő délután sem akart eltűnni, hanem csak halmozódik a folyosó padlóján.

A por és törmelék azonban nem kérdezi, hogy melyik lakáshoz tartozik, ezért Marika néni otthonát is célba vette különösen, amikor hazaért és belépett az addig makulátlanul tiszta otthonába. Marika néni így fogta magát és megelégelve a helyzetet átkopogott a szomszéd lakásba, ahol a munkások nyitottak neki ajtót. Kérte őket, hogy délutánonként, amikor végeznek arra a napra a lakással takarítsanak össze maguk után.

A munkások azonban arra hivatkoztak, hogy egyszerre többen is dolgoznak a lakáson és egyikük árajánlatában sem szerepel a munka utáni feltakarítás, így elutasították a lépcsőház eredeti tisztaságának helyreállítását. Egy körrel azt is közölték, hogy a tulajdonos majd csak a felújítás után fog beköltözni, addig ő csak nagy ritkán jár erre ellenőrizni, a telefonszámát pedig nincs joguk átadni a néninek, hogy beszélhessen vele.

Ki mással lehetne beszélni?

Egészen véletlenül Marika néni összefutott a takarító hölggyel is, akit a társasház tisztán tartásával bíztak meg. Hamar szóba került közöttük, hogy bizony a 3. emeleten a felújítás miatt tényleg rettenetesen koszos a lépcsőházi folyosó. Bár a helyzet a takarító hölgyet is zavarta, de ő sem tudja azt vállalni, hogy naponta többször feltakarítson, és őszintén szólva nem is érezte jogosnak, hogy ennyi pluszmunkát végezzen, amikor pontosan tudható, hogy melyik lakáshoz tartozna a feladat.

Marika nénit egyre jobban zavarta a rendetlenség, így a közös képviselőhöz fordult segítségért. Arra kérte, hogy beszéljen az új tulajdonossal és magyarázza el neki a körülményeket, és kérje fel nyomatékosan a rendszeres és mielőbbi takarításra.

Mi lesz a lépcsőházzal? Fontos még a tisztaság, vagy már csak az igazság számít?

Bár mint láthatjuk az eset bemutatásából több embernek is lehetősége lett volna elvégezni a feladatot, mindenki inkább azt kereste, hogy kinek kellene feltakarítania. A lépcsőház tisztasága már kezdett háttérbe szorulni. Kicsit emlékeztet ez a történet "A pityke és a kökény" című magyar népmesére, amikor szegény kakas próbált egy korty vizet szerezni társának és addig-addig küldte mindenki a másikhoz, amíg a kakas elkésett és szegény pityke megfulladt. Elvégre két-három hét múlva már nem lesz jelentőse, hogy kinek kellett volna akkor takarítani, amikor kosz volt a felújítás miatt a lépcsőházban.

Néha egyszerűbb 10 perc alatt elvégezni egy adott feladatot, mint a hajkurászni azokat, akinek a dolga lenne. Persze lehet fizikai, testi vagy időbeli akadálya a dolognak és minden bizonnyal rossz szájízzel történne a dolog, ha nem éreznénk magunkénak a felelősséget, de jelentősen egyszerűbb megcsinálni, mint meggyőzni a másik felet és munkára bírni. 

A valóság az, hogy derék medveként bizony a tulajdonosnak kellett volna magától eszébe jusson, hogy seprűt és felmosót ragadjon, ha másért nem is legalább azért, hogy ne nehezteléssel terhelt bemutatkozás legyen közte és a szomszédok között beköltözés után. Mert a jó szomszédi viszony bizony aranyat ér!

Ha erre nem volt lehetősége, akkor bizony a munkásokkal kellett volna lebeszélnie, hogy milyen plusz költségek mellett hajlandók összetakarítani a lépcsőházat a munkájuk nyomán.

Változtatna bármit is a megítéléseden, ha a szomszéd néni egy 40 éves fitt, vagy egy 88 éves beteg néni lenne? És ha a tulajdonos egy két állásban keményen dolgozó életerős férfi lenne, aki hullaként zuhan az ágyába éjjelente olyan kimerült, de a családja kedvéért vidékről próbál beköltözni a nagyvárosba? Vagy ha ő maga lenne mozgáskorlátozott és idős? Vagy ha tudnád, hogy a szakikat a főnökük megfenyegette a múlt héten, hogy dolgozzanak gyorsabban, mert szakihiány idején rengeteg a sorban álló ügyfél és ne szöszöljenek annyit?

Számítana bármelyik is valamit?

Próbáljunk meg ne csak egymás mellett élni, hanem gondoljunk néha a mások helyzetére is!