Jógastúdió a lépcsőházban

Szívesen költöznél egy jógastúdió szomszédságába? Milyen előnyökkel és hátrányokkal jár egy jógastúdió a társasházon belül?

jogastudio_szomszed_idegesito_velemeny_joga_4.jpg

Mi is észrevettük, hogy az utóbbi években gombamód szaporodnak a különféle jógastúdiók szerte az országban és nem egy közülük egy-egy társasházon belül nyitotta meg kapuit. Egyik olvasónk keresett meg bennünket azzal, hogy gondolkodik egy olyan lakás megvételén, ami pont egy ilyen mozgásformát kínáló cég közvetlen szomszédságában van és egyenlőre nem tudod döntést hozni, hogy a mérleg melyik oldalára tegye ezt a tényt, a vásárlást ösztönző vagy inkább a negatív tulajdonságok közé.

Természetesen nem szeretnénk mi meghozni a döntést helyette, hiszen a részleteket és  a további elvárásokat, körülményeket nem ismerjük, de úgy döntöttünk, hogy segítjük a döntéshozatalát egy előny és hátrány listával. Csapjunk is bele, következzen a pozitív oldal elsőként!

A jógastúdió előnyei

Nem kell egyből megijedni, ha valaki azt hallja, hogy a házban egy jógastúdió is üzemel. Alaposan át kell gondolni, hogy mivel is jár ez és a végén lehet, hogy kiderül, hogy ez szuper még rád nézve is.

Fűteni azt fognak ezerrel

Aki lakott már olyan lakásban ahol pl. alatta nem fűtöttek a télen, bármilyen hideg is volt bizony tudja, hogy mennyivel barátságosabb egy körbefűtött lakás. Arra pedig mérget vehetsz, hogy a jógastúdió, ahol nem fűtenek reggeltől estig hamar be fog zárni, mivel senki nem akar télikabátban napüdvözletet csinálni. A lenge jógaöltözethez, az átöltözésekhez és a relaxáláshoz bizony ők nagyon fel fogják csavarni a radiátorokat.

jogastudio_szomszed_idegesito_velemeny_joga_5.jpg

Nem lesz hangoskodás

Laktál már három pici gyerekes vagy 2 szeparációs szorongásban szenvedő kutya esetleg heavy metal együttesért zajongó tini mellett? Akkor bizonyára áldod a szerencsédet, hogy melletted/alattad lévő lakásban "csak" jógáznak. Andalítóan lágy és nem utolsó sorban halk zene mellett tornáznak majd. Elvégre egy hegedűtanár is lakhatna ott...

Persze lesz néhány hangtál fürdős gyakorlat vagy egy-két kezdő, aki majd leejti a fakockát a derekáról a padlóra, de ez tényleg összemérhető lárma a korábban felsorolt kategóriákkal? Hozzájuk az éjszaka közepén tuti nem kell majd kihívni a yardot, mert eldurvult bulit tartanak. Nem, nem, itt garantáltan csend lesz egész éjjel.

Bagózás az erkélyen

Sokan panaszkodnak arra, hogy a szomszédjuk láncdohányos és folyamatosan az erkélyen(WC-n) pöfékel és a nyitva hagyott erkélyajtón (vagy közös szellőzőn) dől be a lakásba a cigi szaga. Nagyon kicsi a valószínűsége (persze előfordulhat) annak, hogy egy jógastúdió erkélyére kijárnának cigizni.

jogastudio_szomszed_idegesito_velemeny_joga_3.jpg

Nincs több kifogás a mozgás ellen

Sokan mondogatjuk magunknak (azt a többnyire igaz indokot), hogy azért nem járunk el hétköznap meló után mozogni, mert az oda és vissza út rengeteg időt és energiát rabol el az életünkből és arra már nem is futná a napi időmenedzsmentből, hogy még csinálj is a célállomáson valamit, ezért nem járunk el sportolni.

Igen ám, de ha csak egyetlen emelet választ el a jógázástól, akkor az utolsó percben helyet csinálva a programodban 1 perc alatt ott teremhetsz és a belefektetett 1-1,5 órát színtisztán kiélvezheted a buszon ácsorgás vagy kocsiban vezetés helyett.

Szoktak kedvezményt adni a lakóknak

Erre persze nincs garancia, de sok jógastúdió felismerte azt, hogy a támogató lakóközösség nagyon fontos a munkájuk során, így a lépcsőházban élőknek jelentős kedvezménnyel szoktak kedveskedni a jó viszony érdekében. Használd ki!

jogastudio_szomszed_idegesito_velemeny_joga_2.jpg

A jógastúdió hátrányai

Mint mindennek a jógastúdió házon belüli működésének is megvannak a maga kelletlenségei. Kérdés, hogy ezek vajon elnyomják-e az előnyeit, ami erősen függ a vizsgálódó személyes értékítéletétől.

Idegenek fognak mászkálni a lépcsőházban

Ahhoz, hogy az mozogni vágyó vendégkör eljusson a stúdióba bizony a fél lépcsőházon át kell vágniuk. Ez több okból is kellemetlenséget okozhat a házban élőknek. Elsősorban nehéz kiszúrni az ártó szándékkal érkezőket a tömegből, valószínűleg egyre többen fogják tudni a bejárati ajtó nyitókódját, valamint számukra nem olyan fontos az ajtó pontos becsukódásnak a figyelése, mint azoknak, akiknek az értékeik a társasházban vannak.

A jógára igyekvők vagy már a pont hazafelé tartó csoportok nem feltétlen csendben fognak fel-le vonulni a házban, ami zavaró lehet.

Esős, sáros, havas időben a lépcsőház hatványozottan úszni fog a mocsokban, sokkal több odafigyelést és takarítást kíván majd meg, hogy balesetmentes és tiszta maradhasson a járófelület.

jogastudio_szomszed_idegesito_velemeny_joga.jpg

 Mi van ha becsődöl?

Ha a jógastúdió úgy dönt, hogy lehúzza a rolót, nem biztos, hogy jobban jársz majd. Ki tudja kik fognak beköltözni vagy kik fogják kibérelni legközelebb. Ha választani kellene én tuti nem a sztepptánc stúdióra vagy a trombita szakkörre szavaznék. Érdemes beszélni az ingatlan tulajdonosával, a stúdió vezetőjével és ránézni a hivatalos dokumentumra is, hogy mennyi az esélye egy ismeretlen, de rossz felállásnak.

Hozzánk forduló olvasónk bizalmát nagyon köszönjük és reméljük, hogy cikkünkkel segítettünk meghozni számára az ideális döntést. Ezen kívül örülnénk neki, ha a cikk alatt kommentben vagy a facebook oldalunkon tanácsot adna olyan medve olvasó, akinek első kézből származó tapasztalata van a témában, illetve ha leírnátok, hogy szerintetek milyen egyéb előnyökkel és hátrányokkal járhat egy ilyen szomszéd.

Addig is Namaste!

Ha pedig társasházi témában bármilyen kérdésed van, nézd meg, kik vagyunk, mik vagyunk (ehhez kattints ide) és keress bátran! Épp leváltanátok a közös képviselőt vagy kíváncsi vagy, mi hogyan csinálnánk, ha a te házadat is mi kezelnénk? Nézd meg, szerintünk hogyan lehet jól csinálni! Kattints és ismerkedj meg Házmestermedvével, munka közben!

komment
2020-03-06 11:51:26 - Házmestermedve

A bejegyzés trackback címe:

https://hazmestermedve.blog.hu/api/trackback/id/tr915503230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása