Hallottál már a hőkamerás vizsgálatról?

Az épületek és tárgyak hőkamerás vizsgálata nagyon hasznos és hazánkban is nő azoknak a száma, akik magánemberként szeretnének otthonukról ilyet készíttetni. Ebben a cikkben elmeséljük, hogy pontosan mi is ez és miért is olyan előnyös egy ilyen szolgáltatást igénybe venni.

hokamera_hoterkep_rejtett_hibak_ujepitesu_tarsashaz_olcso_felujitas_tipp.jpg

Külföldön (és hazánkban is egyre inkább) kedvelt épületdiagnosztikai eszköznek számít a hőkamera, aminek a segítségével hőtérképet lehet készíteni egy-egy konkrét tárgyról vagy épületről. Hu, ebben a mondatban aztán voltak flancos szavak, amik meglehetősen idegen hatást kelthetnek egy beavatatlan fülnek, de ígérem a következő néhány percben minden a helyére fog kerülni. :)

Mi is az a hőkamerás vizsgálat?

Abszolút nulla fok (azaz -275 celsius-fok) felett az összes anyag úgy nevezett elektromágneses energiát bocsát ki magából. Az anyag lehet egy tárgy vagy személy is, bármi. Tehát, ami a fent említett értéknél melegebb az energia hullámokat sugároz, amit az emberi szem nem képes érzékelni. Ahhoz, hogy ezeket az értékeket mi is lássuk szükség van egy eszközre, itt jön képbe a szóban forgó hőkamera, ami számunkra is láthatóvá teszi mindezt színárnyalatok segítségével.

Úgy képzeld el ezt a fényképet, mint amikor a természetfilmekben a kígyó szemszögéből mutatják a vadászatot vagy a kém filmekben megfigyelik az épületben mozgó embereket szuper kütyükkel.

kepkivagas.PNG

A hőkamera hőtérképet készít, azaz a lefotózott környezetet színekkel ábrázolja a hőmérsékletüknek megfelelően. Minél melegebb egy anyag annál fehérebb a fényképen, illetve a hideg testek feketés kék színnel láthatók. Legalábbis a legtöbb hőkamera felvételén, így van mert lehetnek ettől eltérések is ezért is mellékelnek minden fényképhez egy saját színskálát is. A hőkamerák többsége már 0,1 celsius-fokos különbséget is érzékel.

"Oké, oké értem én, de ez mire jó?" Valóban ez a lényeg ugorjunk is ehhez a ponthoz.

Mit lehet kezdeni egy ilyen hőtérképpel?

Az ilyen hőkamerás felvételek azért hasznosak, mert a segítségükkel megállapítható, hogy hol szökik ki a meleg az otthonodból és miért fázol annyira télen. (Nyilván ha be se kapcsolod a fűtést az egészen más tészta.) Persze még számtalan mindent fel lehet deríteni egy ilyen hőkamerás fotóval.

hokameras_vizsgalat_hoterkep_keszites_epuletdiagnosztika_2.jpg

  • az épület szigetelésének hatékonyságát ellenőrizheted illetve esetleges hiányosságait megtudhatod
  • a fűtésrendszer megfelelő működésének ellenőrzésére és a hibák helyének felderítésére is használható
  • a nyílászárók cseréjének szükségszerűsége is megállapítható vele
  • a penészesedés oka is kideríthető vele, valamint a lehetséges penészesedési pontok felkutatására is alkalmas
  • rejtett csőtörés, szivárgás pontok helye meghatározható falbontás nélkül (Azért lássuk be ez elég menő, hogy nem kell a fél falat kibontani egy 4 centis hiba helyének azonosításához.)
  • a padlófűtés csöveinek pontos helye is észlelhető általa
  • újépítésű (társas)házaknál az esetleges kivitelezési hibák észrevételében nagy segítség
  • akkor is praktikus, ha házat vennél és tartasz a rejtett problémáktól

hokameras_vizsgalat_hoterkep_keszites_epuletdiagnosztika_3.jpg

Társasházaknál leggyakrabban az erkély és a társasház oldalának találkozásnál keletkező hőhidak szoktak gondot okozni, ami penészesedéshez vezethet, illetve sokkal hidegebb lesz az otthonodnak az a pontja. A megrendelt drága társasházi felújítások minőségi elkészültét is lehet vele ellenőrizni, amennyiben a lakók igényt tartanak rá.

A legfőbb cél a spórolás...

A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy mielőtt belevágnál egy méregdrága felújításba érdemes megnézetni az otthonodat kívül-belül ezzel a technológiával, hogy tényleg a legjobb helyre és formában költs el a modernizálásra félretett pénzed. Ha például a ház hőszigetelésével van a gond, akkor teljesen felesleges az ablakokat kicseréltetni és fordítva is. Ott kell javítani, ahol a hiba van, különben nem fog beválni a terv és nem hozza meg a várt sikert.

Ha a ház vagy lakás hőtartása megfelelő az azt jelenti, hogy jóval kevesebb fűtéssel, tehát kevesebb pénzért, lehet kellemes meleg télen is az otthonodban.

hokameras_vizsgalat_hoterkep_keszites_epuletdiagnosztika_4.jpg

"Mikor és hogyan tudok ilyen hőkamerás vizsgálatot kérni?"

Ha elkezdett megfogalmazódni benned a gondolat, hogy neked is milyen jól jönne egy ilyen hőkamerás vizsgálat, akkor jó hír, hogy viszonylag olcsó. Ezzel a technikával foglalkozó szakemberek egész hada áll szíves rendelkezésedre, ha megrendelnéd ezt a szolgáltatást, de a felkutatásukat a neten és a legjobb szaki kiválasztást meghagyom neked.

Tudtad?

Hőkamerás vizsgálatot igényelhetsz szakemberektől is, de van lehetőség hőkamera bérlésére is ha magad végeznéd inkább a folyamatot, aminek a keretében természetesen az alapvető kezelési és kiértékelési tudnivalókat is elmondják.

hokameras_vizsgalat_hoterkep_keszites_epuletdiagnosztika_6.jpg

"Miért most beszélünk erről?"

A legjobb felvételek napsütés nélküli, szél viharoktól mentes időben ősztől tavaszig (fűtésidőszakban) készülnek, így legideálisabb ilyenkor rendelni egy ilyen hőtérkép készítést. Fontos, hogy a kép készültekor a lakás összes ablaka, ajtaja csukva legyen, menjen a fűtés és minél hidegebb legyen a kinti hőmérséklet, így lesz igazán jó a végeredmény.

Ez azt jelenti, hogy most tökéletes az időzítés, hogy egyeztess a kiszemelt hőkamerás vizsgálatot folytató szakemberrel és még a komoly hidegek beállta előtt legyen elég időd gyorsan orvosolni az esetleges problémákat.

A hőkamerás vizsgálatból származó hőtérkép tehát nem is olyan ördögtől való dolog, sőt hasznos és kényelmes segítség. Ha te már rendeltél ilyen szolgáltatást oszd meg velünk bátran kommentben a tapasztalataidat, kíváncsi medvefülek lesik minden szavad!

A képek forrása: 1,2,3,4,

Ha pedig társasházi témában bármilyen kérdésed van, nézd meg, kik vagyunk, mik vagyunk (ehhez kattints ide) és keress bátran! Épp leváltanátok a közös képviselőt vagy kíváncsi vagy, mi hogyan csinálnánk, ha a te házadat is mi kezelnénk? Nézd meg, szerintünk hogyan lehet jól csinálni! Kattints és ismerkedj meg Házmestermedvével, munka közben!

4 komment
2020-10-01 11:29:17 - Házmestermedve

A bejegyzés trackback címe:

https://hazmestermedve.blog.hu/api/trackback/id/tr1816222184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

]{udarauszkasz 2020.10.01. 20:46:21

van sajat hokameram,tobb fajta szinpalettaval. meg azt is meg lehet keresni vele,hova uritett a kutya a sotetben:)
de pl a fodemet is latni a mennyezet folott.

Billy Hill 2020.10.01. 22:22:31

@poszt: "a legjobb szaki kiválasztást meghagyom neked"

en.wikipedia.org/wiki/Predator_(fictional_species)

;-)

nitro1 2020.10.05. 18:56:57

"menjen a fűtés és minél hidegebb legyen a kinti hőmérséklet, így lesz igazán jó a végeredmény."
vs:
"Ez azt jelenti, hogy most tökéletes az időzítés ... még a komoly hidegek beállta előtt legyen elég időd gyorsan orvosolni az esetleges problémákat. "
süti beállítások módosítása