Így foglald le a gyerkőcöt a négy fal között!

Olyan beltéri játékokat keresel, amivel a bocsod le tudja kötni magát a lakásban? Az ideális játék szellemileg és/vagy fizikailag hosszabban is lefoglalja és nem kerül egy vagyonba? Mi pont ilyen játékokat gyűjtöttünk össze, gyere és válogass az ötletek közül!gyerek_diy_olcso_jatek_otthon_szuletesnap_feladat_feladvany_lefarasztas.jpg

A téli időszakban egyébként is kevesebbet mozdulunk ki az otthonunkból, most azonban még a szokottnál is több időt töltünk a gyerekekkel együtt a lakás falai között. Ha már nem tudsz mit kitalálni, hogy lemozgasd vagy legalább lefoglald a kicsi bocsokat, akkor ez a cikk lesz a megmentőd.

Szuper kreatív és fillérekből, saját kezűleg is elkészíthető játékokat válogattunk össze, hogy a gyerkőcök boldogok legyenek, anyunak meg legyen végre egy kis ideje fellélegezni. :)

Ugrálós mező

A földre ragasztott jelzésekkel olyan akadálypályát kell kialakítani, ahol páros lábbal, csak bal vagy csak jobb lábbal ugrálva  vagy épp törpejárásban, tyúklépésben vagy futva kell megtenni a felrajzolt távot. Itt egy remek példa egy ilyen mezőre.

fd6762262743cee3323c3221e1892479.jpg

Takarító kihívás

Lényegében szét kell szórni egy adott területen valamit (pl. faleveleket, legot, üdítős kupakot stb.) és egy a földön, pl. celuxxal, maszkolószalaggal kialakított körbe kell seperniük az összes holmit a gyereknek. Haladó változatban már kisebb a kialakított kör és időre megy a sepregetés.

Arra azért nem kell számítani, hogy a jövőben a gyerekek széles mosoly kíséretében fogják átvállalni a teljes házimunkát, de ez a játék számukra főleg kisebb korban nagyon is szórakoztató.

0f21f06549d974c192ad8553fdd0305e.jpg

Mozgással kombinált memória játék

A feladat, hogy minden különböző színű pohárhoz (és üresen maradt tányérhoz) más-más mozdulatok tartoznak, amit a gyerkőcnek észben kell tartania, majd az anya által felállított sort tökéletesen kell elmutogatnia. Ha sikerült lehet nehezíteni, ha nem pedig könnyíteni.

Ha szívesen megnéznéd videón is, katt. ide!

ffff.JPG

Labda fújás

Egy kialakított pályán (a seprűs játékhoz hasonlóan) lehetőleg a vonalon belül maradva a kezdőhelytől szívószál segítségével kell elfújni a  pom pom labdát vagy papírgalacsint a célig.


Ha van kivel versenyezni úgy még élvezetesebb. A pálya kialakítását, megváltoztatását is nyugodtan rá lehet bízni a gyerekekre. ;)

340ca77f703db5e64e7581c4e6d67215.jpg

Építkezz az égig!

Ebben a beltéri játékban a gyereknek kis pálcikákra szúrt hungarocell vagy szivacs darabokból kell minél magasabb tornyot építeni. A játék akkor lesz igazán nehéz a bocsok számára, ha különböző méretűek lesznek a pálcák és a rajtuk lévő kockák is.

Vigyázat a botok ne legyenek hegyesek, nehogy sérülés legyen a vége! 55a65e72a2567389230ef04205007892.jpg

Kezdődhet a horgászat

Mielőtt bedobnád akár csak képletesen is a gyereket a mély vízbe, először köss egy gémkapcsot vagy gombot egy madzagra és kérd meg, hogy a széken állva gyakorolja a pohárba dobást! Órákig képesek ellenni vele és kitöröm örömmel szokták fogadni a sikerélményt ebben a játékban. a26678de155f36da1ef7dea957658f69.jpg

Két kezes rajzolás

Fejlesztő játék, ami még felnőttnek is rejthet kihívásokat. A lényege, hogy a bal és a jobb kézzel ugyan azt az útvonalat kell bejárni ceruzával/kupakkal/ujjal. Az igazán profik persze megpróbálkozhatnak az eltérő minták egyidejű rajzolásával is.

Több másik játékötlettel együtt ebben a videóban nézhetitek meg, hogy kell ezt elképzelni egy hihetetlenül kreatív család előadásában.

aa.JPG

Szűrő befűzés

Igazán költséghatékony játék, ami képes igazán lekötni a kicsik figyelmét. Az első változatban neki kell befűznie a különböző madzagokat a tésztaszűrőbe a másikban viszont anya/apa által korábban készített feladványt kell szó szerint kibogoznia.

d35ce84a525638c76753445773562fb5.jpg

Párna hopp

Két párnára és egy nem csúszós talajra lesz szükség a játékhoz. Az egyik párnáról a másikra páros lábbal kell átugrani a bocsoknak, majd a hátuk mögött lévő párnáért visszanyúlva, újabb szigetet kell képezniük. Egészen a meghatározott célig kell folytatni az edzésnek is beillő mozgást. Lehet magában is játszani, de egy akadálypálya részét is képezheti. Remek lefárasztó feladat egészen kicsiknek és már nagyobbacska gyerekeknek is.

733b083012a068cfb49fd221fb4738f6.jpg

Labda csúszka

Egy kartonlapból csúszdát kell készíteni a gyereknek, amin leengedés után egy tálba kell landolniuk a golyóknak. A képen lévő változatnak külön előnye, hogy a gyereknek valószínűleg elég sok labdát kell majd újra és újra összeszedniük ezáltal levezetve a felesleges energiájukat.

744f66f68b270344312b65f2b04d0f1e.jpg

Ha a szülő is csatlakozna, akkor ő legyen a csúszka tetejénél és engedje le a golyókat úgy, hogy közben a másik kezével mozgatja a kartonlapot balra-jobbra és a csemetének nincs más dolga mint egy kosár segítségével elkapni az így érkező labdákat.

A harmadik változatban a golyókat gurítani kell olyan erősen, hogy pont abba a kosárba érkezzenek, amelyik a legtöbb pontot éri. Természetesen a kosarakat egy idő után át kell helyezni, hogy ne váljon unalmassá a játék. 

kepkivagas_1.JPG

Árnyék rajzolás

A vonalkövetés elsajátításának roppant mókás módja a kedvenc figurák árnyékának megrajzolása. Ha a nappali fény már nem elég, akkor oldalról lámpával világítsd meg a gyerkőcnek az állatkákat.

58357ce50b86af89c1f302d0c1180dea.jpg

Labda halászat

kezdetnek a gyerkőc babakádjába tölts egy kis vizet és szórj bele néhány műanyag labdát! Neki pedig egy a konyhában is használatos kanál segítségével ki kell pecáznia a gömböket, majd a megfelelő üvegbe kell belepottyannia őket. Az üvegek megjelölésével remekül lehet a motoros funkciók fejlesztésén kívül a színeket is gyakorolni.

55612c5b3a88c511cde613d1201774c7.jpg

Fűzz gyöngyöt másképp!

Színek szerint külön válogatva a színes gyöngyöket kell a hurkapálcára tenni őket. Sok kis finom mozdulat és közben titkokba még a rendrakásban is segít a bocs. ;)

f7cb579f561cebf002b21b7d099b18a3.jpg

Fújd tele a zacskót!

Készíts ki néhány papírzacskót, amit aztán kéz használata nélkül kell teljesen kinyitni pusztán levegő befújás segítségével. A felborult zacskókért a későbbiekben lehet mínusz pontokat osztani, de kezdetben még ne legyél ilyen szigorú.

a98c5915595349e97a143226cae85138.jpg

Csipesz torony

Csak néhány színesre festett fa spatula (ez egy másik délutáni elfoglaltságnak is klassz ötlet) és pár csipesz kell hozzá. Lehet feladatkártyákat készíteni hozzá, de a gyermeki kreativitást is hagyhatod felszínre törni. Én most ezt a képet válaszottam, de itt találsz még több variációt is!

dvsd.JPG

Pohár reptető

A képen is látható módon két szék közé kell egy-egy kötélpályára papírpoharat fűzni. A feladat az lesz, hogy a lehető leghamarabb kell az egyik széktől egészen a másikig elfújni a saját poharat, lehetőleg úgy, hogy nem érjen hozzá senki szájjal a poharakhoz és ne is segítse az ellenfelét.

adfdd16cedb7dd4b68e4cc4766fd8f1c.jpg

Plüssállat áthelyezés

A személyes kedvencemet a végére hagytam. Hanyatt fekve a lábaival kell összefogni a plüss állatkát a bocsnak, majd a lábát magasba emelve kell beletennie egy a fejénél lévő tárolóba a játékot. Videós bemutatót itt láthatsz róla.

A valóságban az idő múlásával egyre ritkábban kerülnek elő a plüssállatok (amik nem a kedvencek) pedig a legtöbb kisgyerekes háztartásban bőven akad belőlük. Ezzel a tornagyakorlatnak is beillő mozdulattal újra rávehetjük a csemetét, hogy megint vegye elő őket.

kepkivagas.JPG

Ezekkel a remek ötletekkel egész biztos sikerül egy boldog és fáradt gyerkőcöt kapni a nap végére. ;) Nektek is vannak hasonló, jól bevált, házilag is elkészíthető játék ötleteitek?

Ha pedig társasházi témában bármilyen kérdésed van, nézd meg, kik vagyunk, mik vagyunk (ehhez kattints ide) és keress bátran! Épp leváltanátok a közös képviselőt vagy kíváncsi vagy, mi hogyan csinálnánk, ha a te házadat is mi kezelnénk? Nézd meg, szerintünk hogyan lehet jól csinálni! Kattints és ismerkedj meg Házmestermedvével, munka közben!

1 komment
Címkék: játék gyerek DIY
2021-01-27 19:54:04 - Házmestermedve

A bejegyzés trackback címe:

https://hazmestermedve.blog.hu/api/trackback/id/tr6116405738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Reactor 2021.01.30. 20:19:06

A klasszikus számítógépes játékok is idekívánkoznak. Nem kell feltétlen Minecraft, Fortnite, Call of Vérpistike, meg effélék. A Supaplex, Titus the Fox, Prehistorik 2, és más hasonló játékok remekül le tudják kötni a gyerekeket.
süti beállítások módosítása