Hozzám csorog a szomszéd öntözővize

Megint esik? Ja nem, csak a szomszéd locsolja a növényeit!

szomszed_erkely_ontozes_viz_viragok.jpg

A társasházban sok kellemetlenség származhat a szomszédoktól. Hiába ahol sokan laknak egy helyen, ott az eltérő értékítélet és szemléletmód gyakran súrlódásokhoz vezet. Most egy olyan problémával foglalkozunk, ami a tavaszi időszaktól egészen késő őszig aktuális lehet.

Senki sem vitatja, hogy az erkélyen pompázó virágok csodálatos látvány, amit az utcán sétálók és a szomszédok is élvezhetnek, még ha csak távolról is. Azonban ettől még nem fair, ha a te virágkölteményeid "árát" az alattad lakóval fizetteted meg!

Az öntözővíz pontos mennyiségét nem könnyű eltalálni, ha erre kevésbé kényes növényeket választasz a teraszra, akkor egy fokkal szerencsésebb helyzetben vagy. Időnként persze még így is előfordulhat, hogy túllősz a célon és bizony a felesleges víz elkezd kiömleni a balkonládák tálcájából és csöpögni kezd. Ha nagy ritkán ez előfordul, akkor az megérthető és nem nagy tragédia, de mint mindent ezt is túlzásba lehet vinni.

Vannak ugyanis olyan lakók, akik sportot űznek abból, hogy bőségesen túlöntözik a virágaikat. Egyszerűen vagy nem érdekli őket vagy rosszabb esetben azt használják mércének, hogy "ha már folyik ki alul a víz akkor elég lesz a locsolás". Persze arra nem gondolnak, hogy az a víz nem eltűnik a semmiben, hanem leggyakrabban az alattuk lévő erkélyére csepeg (vagy vészes mennyiségben ömlik).

szomszed_erkely_ontozes_viz_viragok_1.jpg

Egy társasházban lakó virágöntözési áldozat úgy fogalmazott egyszer, hogy "Nem kell vizet adnom a limonádémhoz, úgyis mindennap színültig csorog a poharam, ha az erkélyemen pihennék". Bár a példára egész nyugodtan kimondhatjuk, hogy fúj ez gusztustalan, de ettől még a problémát jól szemlélteti.

Túlöntözésre hajlamos szomszédoknak

Szóval kedves erkély kertészkedők, csak csínján a vízzel, bőven elég ha a ti virágaitoknak jut belőle, az alattatok lakó majd gondoskodik a saját növényei vízellátásáról, ha szükséges.

Ha viszont már megtörtént a baj és elindult a kis patak a balkonládák alján, akkor illik neked gondoskodni a vízről! Itasd fel a többletet ruhával/felmosóval és ne engedd, hogy elhagyja a te erkélyed határait!

Bár "ez csak víz, amibe még senki nem halt bele" mégis te magad is beláthatod, hogy nem kellemes élmény, ha akaratodon kívül zuhanyzásra ítél a feletted lakó, hát még ha ez rendszeresen előfordul. Könnyen elképzelhető, hogy ő éppen száradni tette ki a frissen mosott fehér ruhákat és komoly bosszúságot okozol neki a rá csepegő virágföldes vízzel.

giphy.gif

De lássuk mit tehetsz a pont a feletted lakó szomszédot sikerült a fentiekben körbeírnunk.

Tanácsok ázó áldozatoknak

Ha csak egyszer-egyszer, nagy ritkán esik meg, akkor légy megértő, elvégre a lelkes virággondozó még nem egyenértékű a tapasztalt növény szakival. Kis idő és biztos bele fog jönni a feletted lakó és kitapasztalja a mértéket.

Ha legközelebb összefuttok a lépcsőházban, akkor udvariasan és kedvesen beszélj vele, hogy próbáljon meg ügyelni arra, hogy csak annyi vizet adjon a virágainak, amennyit fel tudnak venni és inkább öntözzön többször kevesebbet mint ritkán, de akkor rengeteget. (Egyébként a növények is így szeretik jobban, ami egy jó érv. ;) )

Ha továbbra is esőre áll a helyzet az erkélyeden még a legnagyobb napsütésben is, akkor fordulj a közös képviselőhöz és kérd meg, hogy hasson ő a vízitündérre feletted.

Bár furcsának tűnhet, de ha megszökni nem akarsz, a csökönyös virágossal meg nem lehet szót érteni, akkor az is egy mód, ha te magad is telepítesz az erkély szélére néhány strapabíró palántát és a továbbiakban erre a célra használod a tűz, akarom írni a vízvonalba kerülő balkon területet. Ki tudja még lehet élvezni is fogod az így rád tukmált hobbit és a virágokat.

Végső esetben érdemes lehet elgondolkodni egy előtető (vagy más néven esőkidobó) felszerelésén, ezzel elkerülve, hogy folyton nálad legyen nedves az erkély korlát. Ha ez a megoldás szimpatikus akkor egyeztess a közös képviselővel (és/vagy a helyi önkormányzattal), hogy nálatok ütközik-e valamilyen akadályba a társasház homlokzatának ilyen fajta megváltoztatása.

A társasházi létnek vannak árnyoldalai, de némi odafigyeléssel és udvarias kommunikációval a legtöbb gond megoldható.

Ha pedig társasházi témában bármilyen kérdésed van, nézd meg, kik vagyunk, mik vagyunk (ehhez kattints ide) és keress bátran! Épp leváltanátok a közös képviselőt vagy kíváncsi vagy, mi hogyan csinálnánk, ha a te házadat is mi kezelnénk? Nézd meg, szerintünk hogyan lehet jól csinálni! Kattints és ismerkedj meg Házmestermedvével, munka közben!

10 komment
2021-05-17 17:07:53 - Házmestermedve

A bejegyzés trackback címe:

https://hazmestermedve.blog.hu/api/trackback/id/tr3216558562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bunkóné Barom Ildikó 2021.05.18. 16:09:46

"Ha legközelebb összefuttok a lépcsőházban, akkor udvariasan és kedvesen beszélj vele, hogy próbáljon meg ügyelni arra,"

Hehe..kettőzött erővel fogja zúdítani a vizet.

A Joda visszatér 2021.05.18. 16:30:09

@Bunkóné Barom Ildikó: Viszont a füst meg fölfelé megy..Ha továbbra is niagarázik, cigivel vagy füstölővel kell visszavágni. Ebből érteni fog.

antiindex 2021.05.18. 23:38:17

Örülj, hogy csak víz! Tedd alá a virágod, és örülj, hogy a felső szomszéd öntözi a te virágodat is!

wrstjnethn 2021.05.19. 00:21:23

Felmész, becsöngetsz, mikor ajtót nyit pofán löttyinted egy vödör vízzel, hiszen a víz nem árt, zuhanyozni meg úgyis szokott, nem?

Andrew_x86 2021.05.19. 01:36:29

És a tápanyag is akár kiázhat a földből.

ebella2 2021.05.19. 08:49:30

És, ha erre pofán vágják, ez sem árthat. Vagy igen? Mindenesetre ha ügy lenne belőle, aki felment és löttyintett az jobban ráfizetne. Gondolom azért te nem tennéd meg. Csak mást uszítasz. Hátha.

Egyébként túl van tolva az ügy. Magának árt aki ilyenen trenköli magát. Sráckoromban udvaroltam egy lánynak, akinek az anyja szinte idegbajos lett a fenti szomszédtól, aki szerinte túl hangos volt. de ez az igazság, hogy ha nem hallaggtál el nem hallottad. Direkt csendben figyelni kellett, hogy el-elkapj egy-egy halk /engem egyáltalán nem zavaró/zörejt. Az a nő is magának okozta a problémát.

mijezavíííííz 2021.05.19. 09:37:11

Kedves Házmestermedve,

Kérlek engedd meg, hogy idézettel kezdjem:

"Végső esetben érdemes lehet elgondolkodni egy előtető (vagy más néven esőkidobó) felszerelésén, ezzel elkerülve, hogy folyton nálad legyen nedves az erkély korlát."

A cikket végigolvasva, azt a tanulságot sikerült levonnom, hogy arra a problémára, hogy lecsepeg a szomszéd vize, legvégső esetben az lehet a megoldás, hogy vízelvezető felszerelésével megoldjuk a problémát. Szerencsére Amerigo Taylor kommentelő sorstárs megnyugtatott, hogy nem én vagyok nyomorék, a víz tényleg folyik, és lefelé. Én is régóta küzdök az alattam lakó által preferált vízmennyiség kísérletezésével, de azon kívül, hogy egy hatalmas stressz az öntözési folyamat, mást még nem sikerült elérni, BÁRMENNYI vizet öntök a cserépbe, az kifolyik. Többnyire figyelmes, és megvárja, hogy ne nézzem ahogy kifolyik, és csak akkor kezd kifolyni mikor már feladtam a harcot, elpakoltam a felmosót, rongyot, és akkor nyougalomban szépen csendben kifolyik. Nagyon illedelmes, nem tolakodó, ha jellemeznem kéne az attitűdjét. SOkkal inkább félénk.
Próbáltam felajánlani az alattam lakó Hölgynek, már rögtön az első folyás alkalmával, hogy keressünk közösen erre megoldást, beszállok a költségekbe, csináltasson vízvetőt. Nem történt semmi, eltelt egy szezon, és csak néha jött fel az ordítás, hogy: MIJEZAVÍÍÍÍÍÍZ??? MICSINÁÁÁÁÁL MÁR MEGINT???? A következő szezonban az első 6 csepp azonnali, már jól ismert reakciót követően összedobtam a lakásban egy műanyag eresz rendszert gondosan kimérve, tartókonzolokkal ellátva. Átadtam, és megkértem, hogy fúrassa fel, kell hozzá kb, 8 db csavar + tipli. Mind a blakonlásából cseppenő vizet, mind a járólapról folyó vizet elvezetrte volna oldalra, garantáltan, biztonságosan, senki erkélyére nem landolt volna. Másnap mikor mentem haza ott várt az ajtómban az eresz, visszaadta. Az indok: -"Nézegettem, gondolkodtam, és nem tetszik. Ez nem ide való. Ez családi házra való. A falevél belehullik, ezt takarítani kéne, nem tetszik." Majd' 40.000 forintomban volt az eresz, de szerencsére rendesek voltak a Praktikerben, és azokat az alkatrészeket amiket nem szabtam méretre visszavettek, így csak kb a felét kellett a lomtalanításkor kitennem.
SZeretném megkérdezni, hogy miért mint végső megoldást ajánlod a vízelvezetés megfelelő kivitelezését, mint egyfajta kényszerintézkedést miután a másik lakó nem hajlandó feladni egy olyan vad és extrém szokással, hogy növényeket öntöz az erkélyen? Panaszkodás és kötekedés helyett nem volna egyszerűbb kitalálni valami megoldást a problémára, beletenni némi energiát, és utána bájosan elcseverészni a szomszéddal, hogy milyen lett az idei paradicsom termés?

Studiosus 2021.05.19. 15:27:33

fasznak kávézol te az erkélyem alatt. nyomás be a konyhádba.

A Joda visszatér 2021.05.19. 16:26:37

@Studiosus: Ok, csak előtte begyújtok neked néhány füstölőt, csak hogy érezd a törődést.:))
süti beállítások módosítása