Így szedik ki a pénzt a zsebedből! - 8 horrorsztori társasházi visszaélésekről

Vannak emberek, akiknek Kiss Ádámot kell nézniük egy kis szórakozásért, én Házmestermedve (társasházkezelőként) nem tartozom közéjük. Ugyanis nekem elég, amikor kihívnak leendő ügyfelek a házakhoz, ún. bejárásra.

kulcs_bejaras.jpg

Na, ilyenkor olyan horrorsztorikat vetik magukat a medve elé, amiknek

  • harmada bűncselekmény,
  • harmada undorítóan etikátlan és
  • harmada hatalmas poén.

8 legviccesebb momentum a múltheti bejárásaimból

1. "Figyu, nincs kedvem dolgozni... oké?!"

Egy kifejezetten csak a pályázati lehetőség miatt összehívott közgyűlésen a jelenlegi közös képviselő azzal kezdi, hogy neki sok többletmunkát jelentene, ha a ház indulna a pályázaton, ezért egyáltalán nem javasolja, hogy részt vegyenek benne. He?

2. Nincs is szerződése a közös képviselőnek

Komolyan, az állam leesett. És amikor ezt szóvá teszik neki, akkor mindig arra hivatkozik, hogy elég a határozat, amiben megbízták. Persze nincs igaza, hiszen mi alapján kérhető számon valakinek a munkája, ha nincs is leírva, hogy mit kell csinálnia?! Döbbenet! 

3. "A számla ráér!"

A Számvizsgáló Bizottság tagjai 3 hónap múlva kapják meg a számlákat, mint ahogy azok fizetése esedékes volt. Amúgy ez visszatérő panasz a bizottsági tagoktól. Hihetetlen, hogy mennyi helyen működik ilyen csúszásban. És persze nem feltételezünk semmi mismásolást. -mondom, nem!

Követed már Házmestermedvét facebookon? Szerintem és anyum szerint is (ő pedig sosem téved) érdemes. Ezek után hogy maradhatna kétség?! Lájkold!

4. Utólagos költségek

Ez sem új, de megint szembejött: egy felújítást követően, utólag kerül becsatolásra a műszaki, ellenőri és tervező művezetési számla is. Ezek olyan költségek, amik előre tudhatóak. Legkésőbb, ha másból nem, akkor abból a feltételezésből, hogy az a csóka, aki itt járkál az építkezésen fel-alá, az biztos nem hobbiból tolja.

Nem akarok rosszindulatú lenni (dehogynem!), de tapasztalatom, hogy ezeken a nem tervezett, munka elvégzése után benyújtott számlákon erősen fognak a grafitok. Nettó korrupció.

5. A polihisztorok köztönk élnek

Az egyik ház olyan szerencsés, hogy az egyik szomszédjuk egy polihisztor. Ez tök jó, hiszen olyan nehéz manapság a faj hiteles képviselőivel találkozni. Erre ott lakik melletted. Mekkora már?! No de, nem is ez a lényeg, hanem hogy a közös képviselő is megtalálta.

Ennek köszönhetően pedig ugyanaz a szomszéd a műszaki ellenőre a házban egy

  • liftfelújításnak,
  • egy függő folyosó burkolásának és
  • egy épületszerkezet megerősítésnek.

Nagyon kevesen értenek egyszerre mind a három területhez, hogy mindnek műszaki ellenőre is lehessenek. Ez olyan, mintha egy orvos egyszerre lenne az agysebészetnek, a szívsebészetnek és a prosztatarák kutatásának is a szakértője.

Van ilyen. Minden héten. Ja, nincs! 

6. Saját zsebre adja bérbe a parkolót

parkolo.png

A nem használt és nem a házban élő tulajdonosú parkolóbeállókat saját zsebre kiadja a közös képviselő. Hagyok egy kis időt. Tehát vagy te, aki vett egy házban egy lakást és egy parkolót is. Nem élsz ott, ezért a hátad mögött a közös képviselő a saját zsebére bérbe adja a te parkolódat.

Ezen felül az elszámolásban feltüntetett parkolószám kevesebb 5 parkolóval, mint a tényleges. Tényleg, a lakóval leszámoltuk és eltér a papíron lévőktől. Azok tulajdonosai egyszerűen nem fizetnek közös költséget a parkolóik után a háznak, de szavaznak arra, hogy milyen jó a közös képviselő. Tényleg az, csak nézőpont kérdése.

7. Ő a meghatalmazott

A közgyűlésre a közös képviselő rengeteg olyan meghatalmazással érkezik, amelyeken saját maga van meghatalmazva a szavazásra.

Drága tulajdonosok! A lakógyűlés többek között azért is van, hogy a közös képviselőt ellenőrizzétek. Ugyanis ő gazdálkodik a pénzetekkel. Ezért szavaztok arról például, hogy elfogadjátok a tényt/tervet. Nincs azzal gond, ha nem tudsz elmenni a gyűlésre, mert fáradt vagy, beteg a gyerek, kezdődik a barátok közt, de soha ne a közös képviselőt hatalmazd meg!

Ez egyszerűen érdekellentét. Ne szavazzon a saját munkájáról, hogy elfogadja, hogy mindent olyan szupin csinált tavaly.

A lényeg, hogy ha nem tudsz elmenni, akkor csakis valamelyik szomszédodat hatalmazd meg, a közös képviselőnek nem a szavazgatás a dolga. Kíméljük meg a felesleges munkától és legyen minden tiszta.

8. "Hoppá, ez kimaradt."

A kivitelező kihagyja az üvegszövetet a homlokzatképzésnél, pedig benne volt az ajánlatban és meg is lett rendelve, de persze azért leszámlázza. Ez egyébként egy elég fontos összetevő. Olyan, mintha az autódból kihagynának egy kereket. A munka ellenőrzése (vagy annak megszervezése) persze a közös képviselő dolga lenne, de ez nem jött össze. No, van ilyen, csak több százezres a kár.

Egy dolog viszont mindig olyan jó érzés ezekben a bejárásokban, méghozzá az, hogy azok a lakók, akik hívnak, igazi Dávid-Góliát harcot vívnak, mégse fásultak bele. Nem hagyják, hogy meglopják őket, még ha széllel szembe is kell dolgozniuk!

Nálad is hasonlóan pofátlan dolgok mennek?

Ne hagyd! Senkinek sincs joga ellopni azt a pénzt, amiért te megdolgoztál. Itt elolvashatod, hogy kik vagyunk, itt meg azt, hogy mi mindent csinál máshogy házmestermedve, mint a jelenlegi közös képviselőd. Jelentkezz, vagy írj (hello@hazmestermedve.hu). Kérj visszahívást, beszéljünk, vagy írj facebookon, csak egy valamit ne tegyél:

ne törődj bele!

komment
2017-02-16 17:45:55 - Házmestermedve

A bejegyzés trackback címe:

https://hazmestermedve.blog.hu/api/trackback/id/tr4812257810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nem_vagyok_dj 2017.02.16. 22:15:41

Az a baj, hogy egy társasháznál, ahol közös képviselő van, ott még talán lehet is mit tenni. Nálunk szövetkezet van, helyben lakók csinálnak mindent, a gondok a mindenes, ő tartja a fogadó órát, ő a liftügyeletes, a takarító, a minden amit el lehet képzelni. Az elnököt csak a közgyűlésen látni. Van még pár ilyen-olyan bizottság, tavaly kb 7 millió volt amit nekik bér és tiszteletdíj néven kifizetünk. És persze mindig megszavaztatják az emelést, tavaly 2,4 %-ot. De őket nem lehet csak úgy leváltani. Mert itt laknak köztünk. Hiába lopnak, csalnak, hazudnak folyamatosan. :(

korxi 2017.02.16. 22:29:53

A listában vannak olyan amin joggal háborog a poszter, de látszik hogy csak egy egyszerű ember. hite szerint józan paraszti ésszel.
Ott van pl. rögtön a 2. pont.
Jobb ha a poszter magához tér a döbbenetből, mert igaza van a közös képviselőnek, tényleg nincs feltétlenül szükség a szerződésre. A közös képviselői tisztség a megválasztáson alapszik, nem a szerződésen.
A külön vastag betűvel szedett mondat: "mi alapján kérhető számon valakinek a munkája, ha nincs is leírva, hogy mit kell csinálnia?!"
Én most nem a "valakiről" beszélnék hanem a társasházi közös képviselőről, és annak kötelességei bizony elég szépen benne vannnak a társasházakról szóló törvényben. Nem tudom hogy a poszter hallott-e már arról hogy létezik ilyen, de úgy tűnik hogy még nem hallott.

elemes 2017.02.16. 22:59:05

Úgy kezdődik, hogy a ház közös képviselőt keres.
Na de ki legyen az.
Sorbarendezzük ár szerint.
Legyen a legolcsóbb.

VT 135 2017.02.17. 00:56:59

Úgy kezdődik, h képtelenek vagyunk egy társasház szinttű mikroközösségben együttműködni és felismerni a valódi érdekeinket. De közben meg sírunk az éppen aktuális hatalmon és álmodozunk arról, h majd jön egy másik pár másik messiása, aki majd elhozza nekünk a sült galambot. Nem fogja! Vagy megtanulunk egymással újra együtt-élni, együtt-működni - ennek a legelső lépcsője lenne a mikroközösségi szint, pl. lakóközösség -, vagy szépen kiírtjuk magunkat, emberiség a Földről. Ennyire kurva egyszerű a képlet. Függetlenül a jüvő cuki robotjaitól és a jelen agyonlájkolt szelfijeitől.

kismokus41 2017.02.17. 10:11:42

Most váltottunk kk-t, de nem tudtam, h kellene szerződést kötni, azt hittem, h a társasház törvény szabályozza a feladatokat. Ki írná alá azt ház részéről? Minden lakó (vagy meghatalmazottja)? És ha szlákat 3 hónap késéssel adja át ellenőrzésre és/vagy hiányosak a szlák, mit tehetek ellene utólag? Semmit? Az lenne a megoldás, h félévente lecseréljük a kk-t, mert mindegyik csaló? És honnan szedjek olyat, aki nem csaló? + Sürgősségre hivatkozva eltekinthet a 3 árajánlat beszerzésétől pl. egy szennyvizcső csere esetében, amit 120ezer Ft-ért rendelt meg? Az ellenőrzési jegyzőkönyvben kifogásoltam ezt, de az csak egy papir, csak hülye válaszokat irogat rá hónapokkal később, semmi haszna, ettől még azt csinál amit akar legközelebb is, utólag úgysem tehetek már semmit. Vagy mit kéne tennem?

kismokus41 2017.02.17. 10:20:25

És mi ez a bejárás? Ön ellenőriz házakat illetve a kk-t ilyen bejárással? Milyen eredménye van 1-1 ilyennek, mi történik egy ilyen után, ha szabálytalanságokat talál? Mennyibe kerül egy ilyen? Hol lehet ilyet megrendelni? Olvashatok vhol erről? Csak olyan bejárásról hallottam, ahol a menekülési útvonalakat ellenőrzi vki, de másról nem.

MEDVE1978 2017.02.17. 14:16:14

Nagyon nehéz jó közös képviselőt találni. Én 8 lakásos társasházban lakom, ez pont egy olyan méret, hogy a közös képviselőnek nem nagyon éri meg foglalkozni vele. 20-30-40 lakásos házaknál ugyanis jóval többet tud keresni. Az eddigi 10 év alatt, amióta itt lakom 4 közös képviselő volt:
1. Amióta oda költöztünk alig láttuk. Nem hívott össze éves közgyűlést. Egy idő után senki nem tudta elérni, telefont nem vett fel. Valahogy az egyik idős lakó elérte, mire a közös képviselő közölte, hogy ő súlyos beteg, ezért most nem tud a problémákkal foglalkozni. Ezt fél évig.
2. Lecseréltük 4 ajánlat közül a legjobb portfóliót nyújtó cégre. (árszintben második legolcsóbb). Cég tizen-vagy huszonsok házat kezel. Kiküldi Micikét, Micike felmér, lakók előadják neki, hogy mi rossz a házban (tető, csatornázás, ázó pincehelységek, garázsok stb.). Micike (akkor 50 körül) megígéri, hogy intézkedik. Eltelik 4 hónap, semmi nem történik. 4 hónap után kiküldik Erzsikét - Micike felmondott. Erzsike nem haladt a dolgokkal. Újabb két hónap után újabb közgyűlés. Erzsike nem haladt még mindig semmit, ajánlatokat sem kért be. Lakók e-maileznek egymás között, fele nagyon elégedetlen, fontolóra veszi a cég kirúgását, nem veszi észre, hogy a címzésben benne maradt a közös képviselő cég is.... Erzsike felháborodott levelet ír azzal, hogy no aztán gondoljuk meg, mert nem kötelező őket alkalmazni.
Cég kuka, új közös képviselő keresése indul.
3. Norbi energikus fiatalember, jogásznak tanul, mellette közös képviselősködik már nagyon régóta. Norbi végre csinál is valamit, megoldja (átmenetileg) a csatornázási problémát és a tetőproblémára is megoldást ígér. Elmegy egy rakat pénz a két témára. Norbi nem elérhető, utólag elmondása szerint azért, mert vizsgaidőszaka volt. A tető a javítás után pár hónappal beázik, aztán többször újra. Norbi kihívja a mestert, aki 3 alkalommal javítgat, de haszontalanul. Mondjuk, hogy a mester adja vissza a pénzt, ez szar munka. A mester hangsúlyozza, hogy ha elromlik ő majd kijavítja, de pénz vissza nincsen.
Következő alkalommal már nem ér rá, Norbi nem baszogatja tovább. Norbi egyre nehezebben elérhető, a lakók egy részének tele a töke, kirúgják.
4. Új lakótársunk költözik be, van egy jó haverja, aki közös képviselő: János. Jánosnak szintén tizenegynéhány háza van, valamint lakáskiadásból él. Profin kezd neki, felújíttatja a tetőt (persze a 3 hetes munkára 6 hónapot kell várni, amíg a felső lakó rommá ázik). János is gyakran elérhetetlen, több alkalommal nem tartja be ígéreteit. Emiatt a lakóközösség egy része ki akarja rúgni. A lakóközösség másik része közli, hogy ennyi pénzért nem kapunk habostortát, kb. János a maximum, így maradunk nála.
Itt tartunk most.

MEDVE1978 2017.02.17. 14:37:26

Feleségem háza volt az egyik legtragikomikusabb sztori. Régi katonaház, anno az építésekor katonáknak építették meg. Az idők során természetesen a ház egy része kicserélődött öregebb és fiatalabb emberekkel. Az ezredforduló után a ház csalódik az addigi profi közös képviselőben és a ház régi lakója, Józsi bácsi veszi át. Józsi bácsi ekkor a hatvanas évei második felében van. A házban ekkor relatív többségben vannak a nyugdíjasok, akik ismerik és tisztelik Józsi bácsit, néhányan együtt szolgáltak vele a seregben. Józsi bá kb. 10 évig csinálja a közös képviselőséget, hiába jelzi a 10 év második felében immár nem csak ismerősökből álló számvizsgáló bizottság, hogy Józsi bá gazdálkodása teljes mértékben átláthatatlan. Józsi bá a kifizetések egyszerű részét a társasházi pénztárcából intézi, amely állítása szerint nála van a kredencben elzárva. A társasház számlájáról felvesz pénzt és rengeteg dolgot kp-ban fizet. Hiába akarja a lakók egy része Józsi bát leváltani, pár egykori katonatárs mindig megmenti őt ettől. A végén (Józsi bá már hetvenes éveiben van rendesen) ismét beázik a tető, ráadásul kiderítik, hogy kéményjárda is kell a kéményseprőnek. Józsi bá megbíz jó drágán egy vállalkozót, majd kifizeti. Anélkül, hogy kiment volna a tetőre. A vállalkozó ugyanis semmit nem csinált, csak röviden készítette el a munkát, úgy, hogy azzal nem biztosított a kéményjárda. A tető továbbra is beázik. Józsi bá megvonja a vállát: öreg vagyok, azt mondta megcsinálta. A társasházat milliós kár éri Józsi bá miatt, valamint eltűnik valahogy kb. egymillió forint úgy folyamatában a ház számlájáról. A ház feljelenti Józsi bát, aki azonban ekkor már demens vénember, aki onnan kezdi, hogy amikor ő az 50-es években a házba költözött.... A rendőrség dobja az ügyet, miután Józsi bá gyakorlatilag összefüggéstelenül beszél össze vissza és túl bonyolult lenne nyomozni, meg bizonyítani... Ezután elköltöztünk. Azóta csak pletykákat hallottunk.
Józsi bára valahogy mégis sikerült rávarrni a hiányzó pénzt, de börtönt nem kapott. Mivel kisnyugdíjas nem tudja kifizetni, plusz a társasházi közös költséget sem tudja / akarja fizetni. A ház megterheli Józsi bá lakását, ekkor megtudva, hogy sorban áll számos bank, közszolgáltató stb. mögött.

2017.02.17. 16:45:34

Na és ezzel a bejárással (gondolom ajánlottad magad ezerrel) hány házat tudtál behúzni magadnak?

házmestermedve 2017.03.02. 14:28:31

@kopasz barmok mindenhol: 18 helyre hívtak ajánlattételre, ebből 7 háznál voltam bejáráson, ebből 4 nem aktuális még, 4 másiknál még találkozom a szb tagokkal. Írásban már megküldtem 4-nek, de még megyek lakógyűlésre. Az egyiket elnyertem már, 9 db még kétesélyes, de nagyon igyekszem. :) Köszi az érdeklődésedet!

házmestermedve 2017.03.02. 14:35:08

@kismokus41:

Most váltottunk kk-t, de nem tudtam, h kellene szerződést kötni, azt hittem, h a társasház törvény szabályozza a feladatokat. Ki írná alá azt ház részéről?

*Válasz: Ha üzletszerűen végzi, akkor szükséges. Ha pl. a házból egy tulajdonos, akkor nem. Akkor végzettség sem szükséges hozzá, míg a másik esetben igen.

Minden lakó (vagy meghatalmazottja)? És ha szlákat 3 hónap késéssel adja át ellenőrzésre és/vagy hiányosak a szlák, mit tehetek ellene utólag? Semmit?

*Válasz: A legjobb az lenne, ha lenne egy Számvizsgáló bizottság a házban. Aláírhatják a szerződést is és ellenőrzik a számlákat folyamatosan. Jegyzőtől lehet törvényességi felülvizsgálatot kérni.

Az lenne a megoldás, h félévente lecseréljük a kk-t, mert mindegyik csaló?

*Válasz: Fél év alatt egy közös képviselő sem tud csodát tenni. El kell számoltatni folyamatosan, mint ahogy mindenkit beszámoltatnak a munkájáról a munkahelyén. Szerencsére vannak azért profi és nem csaló közös kepviselők.

És honnan szedjek olyat, aki nem csaló? + Sürgősségre hivatkozva eltekinthet a 3 árajánlat beszerzésétől pl. egy szennyvizcső csere esetében, amit 120ezer Ft-ért rendelt meg?

*Válasz: Nem ismerem a konkrét helyzetet, de a mai világban 2 napon belül lehet árajánlatokat összeszedni.

Az ellenőrzési jegyzőkönyvben kifogásoltam ezt, de az csak egy papir, csak hülye válaszokat irogat rá hónapokkal később, semmi haszna, ettől még azt csinál amit akar legközelebb is, utólag úgysem tehetek már semmit. Vagy mit kéne tennem?

*Válasz: Ahogy írtam Jegyző és törvényességi felügyeletet kérni ha indokolt.

A másik kérdésedre pedig a válasz: "amikor kihívnak leendő ügyfelek a házakhoz, ún. bejárásra." = Váltani szeretnének és én elmegyek egy körútra megnézni a házat és közben beszélgetek tulajdonosokkal SZB tagokkal.

Köszi a témát! ;)

házmestermedve 2017.03.02. 14:36:07

@korxi: Igen. Igazad van. A Társasházi Törvény az alap. Éppen ezért az üzletszerűen végzett -és itt erről van szó- társasház kezelő tevékenység esetén szükséges a megbízási szerződés. ld. pl utalás: THtv. 52§(b;c) és 53§(b;c)
süti beállítások módosítása