Segítség, valaki beszorult a liftbe!

A minap kaptam egy érdekes olvasói levelet egy liftbe szorult nő esetéről, ami után úgy omlottak össze a remények a jó végkifejletre, mint a legbénább kártyavár esetén. De vajon kinek a félelemtől nyirkos keze tartotta a bűnös kártyalapot, ami miatt az egész lakóközösség háza beleremegett?

beszorultam_a_liftbe.jpg

Imádok leveleket kapni. A szerelemes levél is igen boldoggá tesz, de az egyik kedvencem mégis az olvasói levél, ahol a medveblogot követők öntik ki a szívüket. Így történt ez Katával is, akinek a nevét biztonsági okokból természetesen megváltoztattuk és a lakcímét sem közöljük. Kata szeretett volna egy vállat, amin elsírhatja bánatát, amit egy társasházi eset okozott neki. Hallgassuk meg a történetét, ami több pontban is ijesztő és érthetetlen.

Kedves Házmestermedve!

Rendszeres olvasója vagyok az oldaladnak, ezért is juthattál eszembe, amikor valakinek el akartam mesélni, hogy mi történt velem és a többi velem egy házban lakóval. 5 lépcsőház tartozik nálunk egybe, nem a mienkbe történt, én a közös képviselő beszámolója alapján tudok az esetről mesélni, aki a közgyűlésen részletesen elmondott mindent.

Van egy hölgy (a továbbiakban hívjuk Lucának, természetesen neki sem ez az igazi neve -szerk.) a szomszédos lépcsőházban. Nemrég megállt vele a lift a földszinten, de nem nyílt ki az ajtaja, amikor egyedül volt benne. Luca azt mondta mindenkinek, hogy pánikbeteg, de szerintem egyszerűen csak megijedt. Szomorú, de időnként előfordul, hogy a liftek nálunk elromlanak, már hozzászoktunk, de aki itt lakik az jól tudja ezt. Luca ahelyett, hogy a liftben lévő ügyelet segélyhívó gombját nyomta volna meg, hogy segítséget kérjen, egész mást csinált. Felhívta a férjét, aki rögtön kihívta a tűzoltókat. A tűzoltók a közös képviselőnk szerint, a korábban említett betegség miatt, nem várták meg a lift javítását, hanem fejszével szétverték a liftet, hogy kimenthessék. Lucának az ijedtségen kívül semmi baja nem volt, kapott egy pohár vizet, megnézték, de már a kiérkező mentő sem vitte el.

beszorulva_a_liftbe.jpg

Nem értem, hogy miért nem a liftkulcsokat őrző takarítónőt hívta fel a férj, vagy a közös képviselőt, hogy ha a legnyilvánvalóbb nem jutott eszébe, hogy a segélyhívót tanácsolja a nejének. Vagy megnyugtatta volna, hogy várjon egy kicsit. Ez a rész is gond, de az ezután történtek szomorítanak el igazán. Luca nem volt hajlandó kifizetni a háznak a tűzoltók által okozott kárt, mert szerinte ő semmi rosszat nem tett. Nem aprópénzről beszélünk, hiszen több százezer forintba került a helyreállítás. A házunknak ugyan van biztosítója, aki rendezte is a számlát. Viszont a következő közgyűlésre a biztosító egy képviselője (amikor nekünk beszámoltak az esetről) már jött a közös képviselővel és szót kért. Azt mondta, a társasház sokszor vette igénybe a szolgáltatásaikat, és olyan nagy összegbe kerülünk nekik, hogy a továbbiakban vagy nem hajlandók minket biztosítani, hogy sokszorosára emelik a biztosítási díjat. A közös képviselőnk szerint más biztosító sem vállal az eset után minket, így kénytelenek vagyunk az emelet díjat elfogadni.

A közös képviselő szerint lehetne perelni Lucát, hogy megkapja a társasház a kár helyrehozásának díját (így a biztosító is lenyugodna), de úgy beszélt erről a lehetőségről, mintha eleve vesztes csatába indulna a lakóközösség. Szerinte a pert nem nyerhetnénk meg, mert szegény Luca elvileg pánikbeteg és így helyes volt az eljárás a törvény szemében. Meggyőzte az egész lakóközösséget, hogy ne akarjunk pert indítani, mert csak a per költségeivel is nőne a problémánk,és leszavaztatta ezt az opciót, lényegében esélyt sem adva a választásra.

rossz_lift.jpg

Egyenlőre úgy tűnik, mindenki füstölög az eset miatt, de senki nem  tesz már semmit. Beletörődtek, hogy Luca és a férje miatt mindenki fizetni fog. Arról nem is beszélve, hogy a lift helyrehozása nem két perc volt, addig meg mindenki szépen lépcsőzött biciklivel, babakocsival stb.

Katának természetesen küldünk egy együttérző medveölelést, de a levéléből úgy tűnik, hogy a lakóközösségük befejezettnek tekinti a történteket. Persze megkértük Katát, hogy amennyiben lenne a történteknek folytatása, írja meg nekünk a fejleményeket. Ha hasonló vagy mások számára tanulságos társasházi eset történt volna veled, vagy szeretnéd a segítségünket kérni egy társasházi problémában, ragadj tollat és írj nekünk!

Mi nem akarunk igazságot szolgáltatni vagy bíráskodni. Döntsd el te, hogy van-e gond a történettel!

Ha társasházi témában bármilyen kérdésed van, nézd meg, kik vagyunk, mik vagyunk (ehhez kattints ide) és keress bátran! Épp leváltanátok a közös képviselőt vagy kíváncsi vagy, mi hogyan csinálnánk, ha a te házadat is mi kezelnénk? Nézd meg, szerintünk hogyan lehet jól csinálni! Kattints és ismerkedj meg Házmestermedvével, munka közben!

27 komment
2018-10-24 10:56:57 - Házmestermedve

A bejegyzés trackback címe:

https://hazmestermedve.blog.hu/api/trackback/id/tr1114315881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Girhes 2018.10.25. 11:27:29

Ragadtam már be liftbe, nem öt perc volt, amíg kiszabadítottak, hanem testvérek között is félóra. Egy pánikbetegnek öt perc is az örökkévalóság, rosszul lehet, elájulhat.
Kata nem ismeri Lucát, max. a nevét tudja, de azt biztosan, hogy hazudik a betegségéről. Ez röhej, ahogy az is, hogy Lucáéknak kellett volna fizetniük a lift helyreállítási költségét. Arra van a biztosító, aki fizetett is, még ha később felmondta a biztosítást.
A biztosítók így szokták: addig vagy jó ügyfél, amíg csak fizeted a díjat, ha a biztosítónak kellene fizetnie, akkor vagy találnak egy paragrafust, ami miatt mentesülnek a fizetés alól, vagy fizetnek ugyan, de utána rögtön felmondanak, mert pénzbe kerültél nekik. Ebben a sztoriban a biztosítónak az anyja picsáját!

gabiiii 2018.10.25. 11:45:09

A hülyék fizetnek. Nincs ezzel semmi gond, ők pörgetik a gazdaságot.

Boar. 2018.10.25. 12:06:10

-Lucának kellene két nagy pofon, hogy lenyugodjon. Legegyszerűbb az önuralom nélküli hülyét azzal nyugtatni, hogy pánikbeteg. Ezt elfogadja és meg sem próbál változtatni rajta. Aztán a következményeket meg viselje(fizesse) más, ez az Ő öntudatos világképébe simán belefér. Mit csinált volna ez a hülye liba ha nincs nála mobil? Megtalálja a vészhívógombot?
-A férj egy idióta, neki kellett volna elsőként normálisan gondolkodni.
-A tűzoltók is idióták, nagyjából a lift szétverésével azonos idő alatt(vagy gyorsabban) ki lehetett volna kulccsal szabadítani a delikvenst.
-A biztosító hozta a formáját. Igazi tróger. Meg kell nézni alaposan a szerződést.
-A lakók meg szépen belenyugszanak mindenbe...hát akkor fizessenek.
Szóval ebben a történetben mindenki hülye(a lift is) csak én vagyok sárga villamos.

alien 2018.10.25. 12:19:22

nem értem ezt a biztosító utálatot, a biztosító a káreseményekkor a szolgáltatását az összes befizetésből fedezi, akkor, ha valaki csak viszi a pénzt éppen az itt kurvaanyázó kollégák befizetését dézsmálja.
Ha a kárhányad elér egy szintet nem vállal helytállást a biztosító, mert onnan az ügyfél csak viszi a pénzt. Miért lenne érdeke a biztosítónak és a többi biztosítottnak, hogy valakit finanszírozzanak.

nem tudjuk miért állt meg a lift. a benne lévő szükséghelyzetben volt ha tényleg beteg és a kárt ki kell fizetnie.

Orban VikTROLL 2018.10.25. 12:36:08

"egy liftbe szorult nő esetéről,"

Nem ez a no volt, aki multkor beszorult a mozgolepcsobe ?
Elkepeszto, hogy mennyit kepesek zabalni az emberek.

2018.10.25. 12:39:03

Én egyszer beszorultam egy liftbe, és ugyan pánikbeteg nem vagyok, de nagyon kellett szarnom. Szerencsére hamar jött a gondnok bácsi, és egy kombináltfogó segítségével kiszabadított.

jandera 2018.10.25. 12:43:01

A tűzoltók is ki tudták volna nyitni a liftet nagyobb kár okozása nélkül.

nniicckk 2018.10.25. 13:02:35

Az a hibas aki nem volt kepes megnyomni a veszhivo gombot. Azert a tuzoltok is hulyek, ha meg csak kiserletetet sem tettek a gondnok vagy a kulcs elokeriteseert. Ha telefonon tud beszelni, akkor azert lathattak, hogy nincs kozvetlen veszhelyzet, kivarhattak volna amig a gondnok elokerul.

Burpi Turpi 2018.10.25. 13:06:41

Én ragadtam már be liftben, irodaház, december 23. dél. De nem volt gond, amellett,hogy marhaságokat kérdeztek kívülről ( hányadikon állok,stb) miközben behalt minden :D .
De akkor sem értem,hogy a kedves beragadt hölgy mi a fenéért a FÉRJÉT hívta fel? Ha eltörik a lába akkor is a férjét hívja? Vicc az egész. Hívja először a karbantartót( ügyeletet) ,szerintem lehet gyorsabban kinyitotta volna,mint a tűzoltók odaérnek.

Muhammad Balfas 2018.10.25. 13:17:11

Nagy az isten állatkertje. Nem kétlem, hogy létezik pánikbetegség, de sokan csak kitalálják magukról, és ezzel igyekeznek igazolni elbaszott életüket, és kivívni környezetük sajnálat, támogatását..A minimum, hogy a nővel be kell mutattatni a betegségére vonatkozó orvosi papírokat..

2018.10.25. 13:34:17

@nniicckk: a tűzoltók nem mérlegelnek, azért van náluk a fejsze, hogy azzal dolgozzanak, nem fognak telefonálgatni, mert ha meg közben kipurcan a delikvens, rajtuk verik le. Azt meg nem feladatuk megállapítani, hogy a liftben hisztis hülye, vagy életveszélyben lévő sebesült van, ha kihívják őket, kinyitják az ajtót a lehető legrövidebb idő alatt.

2018.10.25. 13:35:01

@Ches Desmond: ez pont ugyanaz, mint hogy minden dagadt pajzsmirigy beteg :)))))))

tomfree 2018.10.25. 14:08:43

@Burpi Turpi: azert kerdeztek hanyadikon vagy mert a feletted levo szinten levo aknaajtot ki lehet nyitni egy specku kulccsal es kezileg a lifttetorol le tud engedni a mester a kov szint ajtajaig ahol kinyitja a liftajtot kivulrol es nem zuhansz az aknaba. Elvileg a tuzoltoknak is van ilyen kulcsuk ezert fura miert vertek szet az ajtot inkabb. Valoszinuleg nem nyitotta a kulcs az ajtot vagy szimplan gyorsabbnak iteltek ezt (?)

citrix 2018.10.25. 14:28:35

Minden személyfelvonóban kell legyen vészhívó gomb és feltüntetve jól láthatóan a hiba esetén hívandó telefonszám. Ostobaság volt mindjárt a tűzoltókat hívni és szétveretni a drága liftajtót.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.10.25. 16:42:36

Beszorulni csak akkor lehet a liftbe, ha összenyomódnak a falai, vagy hirtelen kihízzuk. Valójában a hölgy "csupán" bezáródott és foglyul esett.
"Hibázni emberi dolog, de állati veszélyes." /Shilliam Wakespeare/

Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik.
+
Aki nem dolgozik, ne is egyék!
=
Aki nem hibázik, ne is egyék!

"Aki hibázik, azt egyék meg" /kannibál közmondás I./
"Az vagy, akit megeszel." /kannibál közmondás II./

flashgordon. 2018.10.25. 18:08:11

na jó de ha tényleg pánikbeteg a hölgy? Ha van kedve a lakóközösségnek pereljen bár nem tudom lehet-e mert akkor meg minek van a biztosítás?

zsurzsenka 2018.10.25. 18:41:45

Eddig miért kellett a biztosítónak olyan sokat fizetnie? Most olvashatunk egy esetről, ami az utolsó csepp volt a pohárban. Mik történtek ezelőtt? Ugyanakkor a társasház nevében benne van, hogy IQ-tól, egészségtől függetlenül bármilyen ökörrel összahozhat az élet. Katának egy liftezős pánikbeteg - aki még sosem gondolta végig, hogy betegségével együtt beragadhat a sz.r liftbe, ergo nem is készült fel rá- egy érdekes közös képviselő, és a saját önnön érdekei jutottak. Ha másért nem akar felelősséget vállalni, javaslom egy saját ház, villa, palota, bungaló, esetleg sziget megvételét.

lpt1 2018.10.25. 19:57:27

"A pánikbetegség fő jellemzője, hogy az aktuális roham nem köthető közvetlenül az adott körülményekhez. Ha a reakció egy időben lép fel a kiváltó eseménnyel, az szimpla stressz, és akit csupán a "harctéri ideg" fog el, attól elfogadott, hogy izgul vagy akár bevizel. De ha hónapokkal később is jelentkeznek ezek a szorongásos vészreakciók, akkor az már egy jól fejlett, kövér pánikroham."

Ki kell neki számlázni, az a pár százezer forint oldja a szorongást.

Közös képviselőt mindenképpen le kell cserélni olyanra, aki küzd a közösségért.

Void Bunkoid 2018.10.25. 20:40:22

Nem tudni mi lehetett ez, biztos valami békebeli stramm lift, mert amúgy a legtöbb modern liftajtót KÉZZEL ki lehet feszíteni (nem is kell hozzá svarceneggernek lenni, egyszerűen így vannak tervezve), szal ha a földszinten megállt akkor nosza. Max a külső ajtó állja útját a menekülőnek, de azok meg általában vastag fémajtók, hamarabb megoldható még házmesterkereséssel is kulccsal a dolog, mint fejszével.

Void Bunkoid 2018.10.25. 20:41:08

Ja és amúgy nem tudtam megállni, hogy ne jusson erről a cikkről az eszembe a Rózsaszín Pitbull Valaki beszorult egy zetorba című száma :)

ValakiX 2018.10.25. 20:55:42

Liftes házban nőttem fel, apám jó pár évig az egyik "liftmentő" volt. Legalább tíz ember kapott tréninget, hogyan kell a felvonókba rekedteket kimenteni. Ha éppen akkor ragadt be valaki a liftben, amikor ő volt az ügyeletes, akkor intézkedie kellett. Amúgy az egész művelet nem tartott tovább néhány percnél. Én imádtam vele menni, amikor valakit menteni kellett. Megnéztük, hogy melyik felvonó akadt el, illetve hol. Az összes lift automata ajtós volt, sajnos a külső ajtó nem mindig nyílt együtt a belsővel, így sokszor az is elég volt, hogy megkérte a liftben rekedtet, hogy nyomjon meg egy másik emeletet. Ha ez sem segített, akkor egy speciális szerszám segítségével az akna ajtó is kézzel elhúzhatóvá vált. Ha két emelet között akadt el a szerkezet, akkor irány a gépház és egy csörlő segítségével könnyedén a következő emeletre lehetett mozgatni a kabint. Én ezt szerettem a legjobban, a gépház nekem maga volt a mennyország. Aztán egy idő után megunta az éjjeli ébresztőket, így lemondott a posztjáról, később pedig jött a modernizáció, azóta már csak a házmester menthet.

Hórukk 2018.10.25. 23:45:34

A közösség oldja meg, hogy működőképes legyen a lift. Ha meg nem az, közösen kell vállalni a következményeket, jelen esetben a kárt. Senki sem hibáztatható, ha okkal pánikba esik és segítséget kér. Akkor sem, ha nem a legcélszerűbb személytől. Azt sem tudjuk, nem próbálták-e meg az illetékest értesíteni... A tűzoltóktól én elvárnám a kicsit célszerű gondolkodást, hiszen nekik van mentési tapasztalatuk. Persze jogilag ők sem vonhatók felelősségre. A biztosító nem hibáztatható, hiszen fizetett. A szerződést meg fölmondhatja évfordulóra, ha neki nem éri meg annyiért.

szellemkor 2018.10.26. 09:54:27

Aki pánikbeteg, ne járjon lifttel. A lift is jobban jár és a páciens is. Arról nem is beszélve hogy sokkal egészségesebb! :-) Viccen kívül: epilepsziások sem vezethetnek autót. Lehet hogy 10 évente egyszer jön rájuk ott a roham, de pont akkor amikor egy óvodáscsoport megy át előttük a zebrán.

Muhammad Balfas 2018.10.26. 16:57:18

@Frady Endre:

"Aki hibázik, azt egyék meg" /kannibál közmondás I./
"Az vagy, akit megeszel." /kannibál közmondás II./ "

Vagyis tehát akkor a kannibálok folyton hibáznak. Akkor az emberevés egy hiba..??

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.10.26. 17:16:45

@Ches Desmond: Az emberevés egy rossz szokás, amiről se a kannibálok, se a krokodilok nem akarnak leszokni. :)

nniicckk 2018.10.26. 20:27:34

Egyszer engem is "menteni" kellett a liftbol. Ket emelet kozott megallt, es nem mozdult. Nem volt nagy szam, jott a gondnok, valamit mahinalt, aztan zuhant a lift fel metert. :)) A zuhanas nem is tunt fol, de eleg rendesen odacsatant, az azert meglepo volt. A veszfekek fogtak meg.

Muhammad Balfas 2018.10.27. 11:08:07

@Frady Endre: Talleyrand mondotta: "Több mint bűn: hiba.." :)
süti beállítások módosítása