Hajléktalanok költöztek a lépcsőházba!

Különösen a hideg hónapokban jelentenek problémát a társasházak lépcsőházába behúzódó hajléktalanok. De mit lehet ilyenkor tenni? Egyáltalán miért baj ez?

hajlektalanok_a_tarsashazban.jpg

A hajléktalanok téli behúzódása a társasházakba komoly fejtörést okoz az ott élőknek. Egyrészről a másik ember sanyarú sorba iránt érzett empátia azt súgná az embernek, hogy segítsen, ahogy tud, engedje őket átmelegedni a fagyos éjszakákon a lépcsőházban. Elvégre hatalmas tévedés azt kijelenteni, hogy minden hajléktalan magának és zűrös életmódjának köszönheti, hogy utcára került. Sajnos vannak tragikus életesemények, amik percek alatt lesodorhatják az embert arra a szintre ahonnan nagyon nehéz, mondhatni lehetetlen önerőből felállni.

Másik részről pedig ott van a megannyi negatív tényező, ami egy hajléktalan esetleges lépcsőházba való befogadásával járna. A két vélemény azonban nemcsak egy-egy ember belső vívódásában jelenhet meg, hanem a társasház lakóinak kimondott véleményében is.

Ássunk egy kicsit mélyebbre a témában és vizsgáljuk meg több szempontból!

Minden hajléktalan probléma?

Két nagy kategóriába oszthatjuk a lépcsőházba vágyakozó hajléktalanokat. Egyik oldalon a békés, mindenért hálás, csendes, visszahúzó hajléktalan van, aki szánt szándékkal soha nem ártanak a lakóközösségnek.

tel_hajlektalanok_problema.jpg

A másik oldalon pedig a követelőző, fenyegetőző, durva modorú és gyakran agresszív és káros szenvedélyeknek hódoló, magáról és a jogairól sokat gondoló hajléktalan áll.

Gondolom az egyértelmű, hogy míg az utóbbi kategóriát minél előbb kívül szeretnénk látni a lépcsőházból, az előbbi hajléktalan már vita tárgyát képezheti.

A lakóközösségnek egységként fel határozni a hajléktalanok beengedésének kérdéséről, hiszen sem a társasháznak, sem a lakóknak, sem a hajléktalanoknak nem jó az, ha egyik nap beinvitálják őket melegedni és forró itallal is megkínálják őket, másnap pedig határozottan távozásra szólítják fel őket.

Lehet a lakók számára is előnyös egy hajléktalan?

Szomorú, de az esetek nagy részében nem, viszont itt is akadnak kivételek. Van olyan ház, amiről csak neten olvasottak alapján tudok magam is beszámolni, ahol sikerült megegyezni egy békés hajléktalannal, hogy cserébe azért, hogy egy kis félreeső zugban meghúzhatja magát, átvállalja a lépcsőház takarítását, illetve a hulladékgyűjtő kukák rendezését.

A szóban forgó társasház lakói azt állították, hogy nagyobb biztonságban érzik az otthonukat, mióta a kiválasztott otthontalannal sikerült megegyezniük, mert ő távol tartja a többi nem kívánatos és problémás hajléktalant, illetve mivel folyton a lépcsőházban van a betörések ellen is védi a lakásokat. Természetesen a megegyezésnek szerves részét képezte, hogy naponta el kell látogatnia egy hajléktalanokat segítő helyre és ott meg kell tisztálkodnia, valamint a maradás feltétele volt a józan életmód tovább folytatása.

hajlektalanoka_10_emeletnel.jpg

A fenti eset termékeny talaja lehet a hajléktalanokat övező vitákhoz, hiszen itt egy pozitív példa, amihez mégis nagy merészség és még nagyobb egyetértés kell a lakók részéről, hogy működőképes lehessen.

Mielőtt azonban elgondolkodnánk azon, hogy ajtót nyissunk egy hajléktalannak beszéljünk ennek a tettnek az esetleges hátrányairól is.

Mi azzal a baj, ha egy átlagos hajléktalan otthonosan mozog a házban?

  • Sokszor káros szenvedélynek hódolnak sok alkoholt fogyasztanak, cigiznek, esetleg drogoznak és ezek kellékeit szétszórják a fészkük környékén. 
  • Legtöbbször a higiéniára mit sem adó emberekről van szó, akiket már emeletekkel messzebbről is ki lehet szagolni a házban.
  • Vannak hajléktalanok, akik külsejükkel vagy viselkedésükkel félelmet keltenek a lakókban, már pedig a saját otthonában senki sem akar rettegve élni.
  • Gyakran mellékhelyiségnek használják a lépcsőházat és nem is takarítanak fel maguk után, ezt a lakókra hagyják.
  • Éjszakánként hangoskodnak, bulikat tartanak ezzel megzavarva a ház nyugalmát.
  • Ha fáznak összeszedik a lábtörlőket és abból építenek komfortosabb alvóhelyet maguknak.
  • Időnként tüzet is raknak vagy elalszanak égő cigarettával, amivel azt kockáztatják, hogy meggyullad valami és leég az egész ház.
  • Ha a lépcsőház lakásai közül valamelyiket a tulajdonosai eladásra meghirdetik előfordulhat, hogy hajléktalanok jelenléte miatt veszít az értékéből, így csökkenteni kell az ingatlan árát.
  • Vannak olyan hajléktalanok, akiknek komoly fertőző betegségük van, és/vagy élősködőkkel küzdenek. Ezek veszélyt jelenthetnek a lakókra is.

hajlektalanok_a_lepcsohazban.jpg

Kihez lehet fordulni ha azt szeretnénk, hogy távozzon a hajléktalan a lépcsőházból?

  • Mindenek előtt vegyük emberszámba a hajléktalant és beszéljünk először vele! Az előítéletekkel szemben nagy részükkel lehet érdemi szót váltani. Előfordul, hogy kérésre távoznak a lépcsőházból, mert maga tény, hogy szépen szólunk hozzá és hogy felfedeztük jelenlétét a házban elegendő érv számukra a távozáshoz. 
  • Ha nem tudjuk szavak segítségével meggyőzni, hogy távozzon, akkor forduljunk a hatóságokhoz!
  • Érdemes hajléktalanokkal foglalkozó egyesületeket is értesíteni és tőlük segítséget kérni! Ők jártasak az ilyen problémákban és tudnak alternatívát kínálni az adott személynek és mindezt emberbarát módon teszik. Pl. a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Menhely Alapítvány is segítő kezet nyújthat.

bekoltoztek_a_hajlektalanok.jpg

Hogyan tudnak bejutni a hajléktalanok a lépcsőházakba? Hogy lehet ezt megakadályozni?

  • Sok lépcsőházban a lakók nem figyelnek oda arra, hogy becsukva tartsák az ajtót. Egyszerűen nem győződnek meg arról, hogy a bejárati ajtó rendesen bekattant-e a hátuk mögött, csak elviharzanak a dolgukra. Az is előfordul, hogy huzamosabb ideig kitárt ajtók fogadják az arra elhaladókat, mert épp költözés vagy szellőztetés folyik a lépcsőházban és senki nem figyel a bejövők személyére. A megoldás erre az esetre nyilvánvaló.
  • Egyes hajléktalanok kifigyelik a belépő számkódokat majd ezeket felhasználva később visszatérnek. Itt a belépési kódok megváltoztatás a célravezető.
  • Különösen az idősebb korosztályból vannak olyanok, akik meg sem várják, hogy felcsengetés után beleszóljon az illető a kaputelefonba, már nyomják is a beengedést szolgáló gombot. Nagyon helytelen! Próbáljuk meggyőzni a lakókat vagy idős rokonainkat, hogy ez a hajléktalanoknál is nagyobb veszélyeket is rejthet magában, és szokjanak le erről a berögzült viselkedésről!
  • Mint a cikk elején már említettem, hogy a hajléktalanok beengedéséről egységes vélemény kell, hogy szülessen a ház lakói között. Napestig kereshetjük és próbálhatjuk megoldani a hajléktalanok bejutási módszereit, ha csupán annyi a válasz, hogy Gizi néni mindig megsajnálja őket és ő éjszakánként lejön beengedi őket. Valószínűleg komoly kihívás lesz, de meg kell őt győznünk róla, hogy ne tegye ezt, mert a lakók többségét ez zavarja. Inkább ajánljunk fel neki egy másik fajta támogatási módszert!

person-1821413_640.jpg

"Szeretnék nekik segíteni, de nem szívesen engedném be őket a házba. Van megoldás?"

Persze, nem a beengedés az egyetlen, amivel jobbá tehetjük a életüket.  Más, a lakók számára is komfortosabb, formában is lehet nekik segíteni:

  • lehet meleg takarót ajándékozni nekik
  • forró ételt és italt is vihetünk nekik a ház elé, amikor arra látjuk őket
  • vastag ruhadarabokat vagy némi készpénzt is adhatunk nekik
  • a kuka tetejére is tehetünk visszaváltásra szoruló sörös dobozokat és visszaváltható üvegeket egy zacskóban

Bár a hajléktalanok lépcsőházba való beköltözése nagyon bosszantó és nehezen kezelhető tud lenni, ezért elsősorban tegyünk meg mindent a bejutásuk megakadályozása érdekében. Megelőzni egyszerűbb, mint orvosolni a gondokat! 

De ne feledjük, hogy a kialakult helyzet kezelése és a lehetséges megoldások sorrendbe elsősorban minket minősít! A problémát meg kell oldani, de nem mindegy, hogy hogyan!

Ha pedig társasházi témában bármilyen kérdésed van, nézd meg, kik vagyunk, mik vagyunk (ehhez kattints ide) és keress bátran! Épp leváltanátok a közös képviselőt vagy kíváncsi vagy, mi hogyan csinálnánk, ha a te házadat is mi kezelnénk? Nézd meg, szerintünk hogyan lehet jól csinálni! Kattints és ismerkedj meg Házmestermedvével, munka közben!

komment
2019-01-28 13:29:38 - Házmestermedve

A bejegyzés trackback címe:

https://hazmestermedve.blog.hu/api/trackback/id/tr4414593292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ellenzéki BOHOC kommandó 2019.01.29. 01:08:12

A lipsik koltoztesek be magukhoz oket.

Bkkzol 2019.01.29. 02:53:53

Azonnal hívni kell "a város mindenkié" mozgalmat, hogy elszórtak valamit a gyűjteményükből és kéretik, hogy vigyék magukkal.
Igen nagy a valószínűsége, hogy az ilyen besurranók nem azért nem költöznek a befogadó helyre ,mert nincs hanem , mert nem akarják annak rendjét elfogadni (nem alkoholizálás, tisztálkodás....)

nyerafidesz 2019.01.29. 05:12:13

Társasházaknak dolgozunk immár 28 éve. Takarítás, szellőzők tisztítása, konténerek mosása, stb. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy elég mélyen ismerjük a napi problémákat, folyamatosan szembesülünk vele.
A megoldás a bejutás megakadályozása lenne (nem műxik). Tehát be fog menni, ha a kar.
Általában olyan zugot keres, ahol békén hagyják. Na, oda kell kifüggeszteni valami olyan infót, amiből megtudja, hogy nem szálloda a ház, hol van hajléktalan szálló, segélyszolgálat, tisztálkodási lehetőség, valamint olyan étterem és pékség, ahol zárás előtt ingyen kaphat kis élelmet.
Sajnálom őket, de semmiképpen sem az a megoldás, hogy életvitelszerűen ott lakjon, mert sok gyerek és idős ember fél tőlük, ráadásul elég rossz az optikája akkor, ha szeretnénk eladni az ingatlant, vagy éppen vendéget várunk.

ebella 2019.01.29. 06:14:14

Én elmondom mit lehet tenni. (Persze, ha nem nő vagy nem húsz kilós vagy.) Nem szép, de vagy ő vagy mi lakók. Hosszú évekkel ezelőtt, hajnalban mentem pékhez. Ott csövezik egy húgytól szagló senkiházi a lépcsőház aljában. Mondom neki, kicsit megbökve a bakancsom orrával: Ember vagy kitakarodsz mire visszaérek, vagy összerugdallak. Nem így kell, mondta. De csak így lehet, mondtam én. Tíz perced van. És mit ad isten eltűnt. Gondolom elmesélhette a többinek is a környéken, hogy itt nem látják annyira szívesen a fajtájukat, mert nem volt utána semmi gond velük, a mi házunkban.

Vasgepárd 2019.01.29. 07:14:51

Nem kell se beszélgetni velük, se a lakókkal egyezségre jutni. Amint egy valahogy ott van, azonnal hívni a rendőrséget. Ha mégegyszer ott van, már feljelentést is tenni ellene életvitelszerű közterületen tartózkodás miatt. Majd megunja ha mindig problémája lesz ha bemegy oda és elhúz máshová.
Amúgy ha bent van, attól is félni kell, hogy betör ahová tud, akár a cimboráival együtt. Ez kimaradt a felsorolásból.

CyberPunK 2019.01.29. 07:58:41

Pár hete volt egy kedves pár nálunk, ráadásul a lépcsőfordulóban, felső emeleten. Elmagyaráztam nekik, hogy ha nem takarosnak el, akkor a földszintig rugdosom őket, aztán még rendőrt is hívok rájuk, hogy rámtámadtak. Azóta se jöttek se ők, se mások.

Mivel magánterület, ezért azt csinálunk velük amit csak akarunk, rendőrnek ott úgysincs intézkedési jogosultsága (lásd MTVA).

CyberPunK 2019.01.29. 08:01:04

@Vasgepárd: A lépcsőház nem közterület, osztatlan közös tulajdon. Azaz magánterület. Ha meg férfi vagy 18-65 között és a saját magánterületedet nem tudod megvédeni pár csövestől, akkor egy genetikai hulladék vagy.

Syllabux 2019.01.29. 08:15:30

Többször ráfutottunk erre a problémára. Évekig laktak hajléktalanok a kukatárlóban a lakók hallgatólagos beleegyezésével, amíg fel nem gyújtották. Ez volt az a pillanat, amikor elfogyott a lakóközösség türelme.
Volt olyan hajléktalan, akit fél évig tettünk ki a házból napi rendszerességgel - volt olyan, hogy naponta többször -, ugyanis az, hogy a házban lakott nem csak azt jelentette, hogy éjjelre meghúzza magát egy zugban, hanem azt, hogy ott evett, hányt, ürített. Mondtuk neki, hogy nem jó ötlet, elvégre a társasház magánterület, de a szó legszorosabb értelmében szart rá. Hiába vezettük ki - ki szelídebben, ki üvöltve - folyton visszacsempészte magát. Igaz, megverni nem vertük meg - egy 50 kilós, nyomorult roncsot senkinek se volt szíve megütni.
Viszonylag sok az airbnb a házban, úgyhogy nem lehet megakadályozni a besurranást. Fél év után a rendőrökkel vitettük el. Szélsőséges esetben ez működik.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.29. 08:36:24

Fizetsz pár cigánynak, ők eltakarítják a hajláktalanokat. Örökre.

Velem ez megesett, amikor boltunk volt a VII. kerületben. Odafészkelt egy büdös, alkoholista alak a bolt elé, majd 2 cigány srác megoldotta a problémát: a hajléktalant aztán már csak 50 méterre láttam egy színház előtt, az közintézmény.

ebella 2019.01.29. 08:49:49

@Syllabux: Pedig csak a verésből, vagy annak kilátásba helyezéséből értenek. Az mindenkinek fáj. Minden mást leszarnak, azért lettek csövesek. Ha kényes vagy, és nem ütsz századszorra se, szagold!

whitepony 2019.01.29. 09:15:16

"lehet meleg takarót ajándékozni nekik
forró ételt és italt is vihetünk nekik a ház elé, amikor arra látjuk őket
vastag ruhadarabokat vagy némi készpénzt is adhatunk nekik
a kuka tetejére is tehetünk visszaváltásra szoruló sörös dobozokat és visszaváltható üvegeket egy zacskóban"

Ezek a legjobb módszerek ,hogy oda szoktasd őket.

Syllabux 2019.01.29. 09:34:25

@ebella: számtalan esetben fogtam meg, és vezettem ki, akkor is, ha minden megtett ellene. Volt, aki bottal kergette ki, szóval bőven kilátásba lett helyezve a verés is. Nem használt. Ezt nem lehetett két pofonnal lerendezni, akkurátusan összeverni meg nem akartuk. Se én, se más. De arra való az adómból fenntartott erőszakszervezet, hogy az ilyen esetekben intézkedjen. Több hajléktalan kirakását megoldottam saját hatáskörben, tisztáztam a stricikkel is, hogy a társasház közös tere nem a kurvák kúrókérója, de ebben az esetben a rendőrség volt a megoldás.

ekat 2019.01.29. 10:26:13

@whitepony: Igen, én is erre gondoltam, ha szeretném, hogy az eddiginél többször borogassák fel a kukákat, akkor majd okvetlen elhelyezek rajta szatyrot üres üvegekkel. :D

bontottcsirke 2019.01.29. 11:25:03

Néhány embert felbérelsz, őke eltávolítják. Volt probléma, nincs probléma.

citrix 2019.01.29. 11:57:24

Nem értem a felvetést. Miért laknának hajléktalanok a lépcsőházban ami a lakók tulajdonát képezi mint osztatlan közös tulajdon? A lépcsőház nevében benne van mire szolgál. Nem hajléktalanszálló. Ahogy a családi házban lakók se hagyják nyitva a kaput, hadd jöjjenek be melegedni a verandára a hajléktalanok. A bankokban, plázákban, kormányhivatalokban, rendelőkben se laknak hajléktalanok. A lépcsőházakban se. Aki akarja, a saját házába, lakásába fogadja be őket, azt nyugodtan megteheti.

Laciii 2019.01.29. 13:42:45

Elveszed tőle a piát és kiöntöd, többet nem megy oda.

erkölcsi hulla 2019.01.29. 13:56:34

Én meg már jó sok éve olvasom különböző társasházak kiragasztott hirdetményeit, közleményeit, és az esetek 90 százalékában olyan ordenáré helyesírást tudnak leprodukálni hogy az valami beszarás.
És mindezt naponta látják sok százan.
A kérdésem: ezek a társasházi dolgozók elvégezték a 8 általánost ?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.01.29. 15:38:10

@Le a spammerekkel:

Hidd el, ha hajléktalan lennék, biztosan nem mennék odaszarni senki lakása, boltja elé. A nyomornak nem kötelező eleme az antiszociális életmód, Biztosan lopnék a közértből, de nem zaklatnám az embereket.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2019.01.29. 15:44:26

Néhány évvel ezelőtti esetek, IV. kerület:
A földszinti konténertárolót vizeldének használták, a szemét pedig rendszeresen szét volt dobálva. Egyszerű lakóként próbálkoztam olyan A/4-es belülről felragasztott kiírásokkal, hogy ne dobáld szét a szemetet és kérjük kulcsra zárni, hiába. gondnoknak is szóltam, azt mondta, ő hiába zárja a szeméttárolókat, ha a lakók nem. Némelyiknek már kulcsa(!) volt a konténeres helyiséghez, aminek az ajtaját amúgy folyamatosan rángatták, feltépték.
Aztán nagy sokára megszületett a megoldás, az igen sok ház képviseletét ellátó lakásszövetkezet rácsokat szerelt a konténerek elé, a kukások nyithatták, és középen felül, fejmagasság környékén vágtak rajta lyukat, amin már csak a szemét fér be. Évekbe telt kigazdálkodni ezt az egyszerű, de nagyszerű találmányt. Előnyeit már nem élvezhettem, hiszen elköltöztünk.

Tudom, hogy nem olcsó mulatság, de ezért használok lapjánfúrt kulcsos zárbetéteket. Nem másolgatja le boldog-boldogtalan a kulcsot 4-500 forintért, és kifésülni is macerás.

2019.01.29. 15:47:01

@Le a spammerekkel: Az OPNI kertjében magad is meghúzhatnád magad sorstársaiddal, maga az aura is sokat javítana közismert mentális állapotodon.

Macropus Rufus 2019.01.29. 15:52:46

@Ellenzéki BOHOC kommandó : empátia = 0
amúgy felhívnám a kedves figyelmedet egy aprócska de nem elhanyagolható tényre: a kedves Viktárornak sokkal több lehetősége lett volna bármit is kezdeni a srácokkal, de ő addig jutott, hogy bűn lett a hajléktalanság. (megjegyzem: 98 után is próbálkozott ilyennel, szóval nem tegnap lett empátiából elégtelen) És miért is? Azért mert 29 évben ők 4x4 évig voltak hatalmon. Tehát 29 évből 16 övég. Az összes többi meg a másik oldalé. Mind ez azért szép, mert nem a bal oldal veri magát, hogy milyen kibaszott nagy keresztény. Olyan nagyon keresztények, hogy hajléktalan problémát meg sem próbálják megoldani, aki segíteni akar nekik azt gáncsolják ahol tudják. És ha éppen nem az emberekkel basznak ki csupán keresztényi szeretetből, akkor az ország első számú kereszténye hobbiból lövi a szarvasokat.
Szóval inkább leszek liberális mint képmutató konzervatív (mint amúgy általában a konzervatívok lenni szoktak...)

Macropus Rufus 2019.01.29. 15:53:48

@Bkkzol: sajnos van olyan aki pontosan ezért nem. És van olyan is aki azért mer rommá rabolják.
Szóval nem kell általánosítani.

Nancsibacsi 2019.01.29. 16:10:13

Nem azért vettem lakást - amelyhez tartozik közös területként a lépcsőház is -, hogy egy hajléktalan, vagy bárki más használja. Ha azt se tűrjük meg - mert nem tűrjük meg -, hogy az alkesz lakók a lépcsőházban igyák meg a sört, mert kint hideg van, otthon meg nem engedi az asszony, akkor miért pont egy hajléktalant költöztetnénk be? A lépcsőház nem iroda, nem bolt, és nem lakóterület - LÉPCSŐHÁZ. Arra kell használni, hogy lépkedünk benne. Hajléktalannak ott semmi keresnivalója.
Nálunk amikor bepróbálkozott, ki lett rugdosva. A verésből értenek, másból nem. Nem szabad nekik semmit se adni, mert odaszoktatod őket, mint a kóbor macskákat, ha elkezded etetni.

Macropus Rufus 2019.01.29. 16:15:22

@ebella: "Ember vagy kitakarodsz mire visszaérek, vagy összerugdallak. "
akkor kezdjük:
a homi jogtalanul volt a lépcsőházba. Amennyiben a társasház magántulajdon úgy birtokháborítás. Ráadásul mivel több ember sérelmére lett elkövetve minősített eset. Tehát a rendőrnek kötelessége elvinni. Tehát ha kihívod akkor ők min. felszólítják, hogy tipli. És ez nem homi ellenes lépés.
De Te első körben picit megrugdostad. Ez már minimális szabálysértés. (nem is érinthetnéd meg a másik embert ha ő nem akarja... hogy képben legyél). De a fenyegetés a lényeg. Ez BTK. Ezért akár sittre is rakhatnának ha a bíró olyan. Mert a fenyegetés tényállása megvalósult azáltal, hogy a fenyegetés hatására a homi elállt a cselekedetétől. Szóval ha a homi találna egy jó ügyvéded lehet még meg is tudott volna szívatni úgy rendesen. Mert neki qurvára nem számít, hogy priusza lesz mert kit érdekel. De téged igen csak szarul érintene a dolog. Továbbá az önbíráskodás is felvetődhet mint súlyosbító tényező. Szóval míg ő csak nem akart megfagyni és ezért elkövetett egy szabálysértést. Birtok háborítás / magán bírtok háborítás addig te konkrétan egy BTK esetet megvalósítottál és a másik (önbíráskodás)eléggé határ eset. Szóval mire a fenére is ez a nagy mellény?

Annyi elég lett volna, hogy szólsz neki, hogy tipli, különben ha vissza érsz és még itt van akkor gyün a rendőr. Aztán ő meg megnézheti magát. Ennyi meg egy Bambi. De neked erősködni kellett. Ami felvet egy érdekes kérdést: ha ott egy 100kg kancigány ült volna akkor is izmoztál volna vele? Vagy élvezted, hogy egyfajta felsőbbrendűként most jól megmutatod a szerencsétlennek, hogy ki az úr a házban?

Nancsibacsi 2019.01.29. 16:17:20

@Macropus Rufus: A liberálisok azok, akik a szociális érzékenységet KÖTELEZŐ JELLEGGEL delegálnák mindenki másra. Neked is lehetőséged van hazavinni egy hajléktalant, vagy fizetni valami alapítványnak, aki folyamatosan mentő őket (vagy kivert kutyákat, stb). Ami pénzed van, mind rájuk költheted - engem nem zavar. Viktornak egy óriási érdeme az, hogy világossá tette, hogy ingyen élni NEM MENŐ. Nem növeli a segíjkét, nem foglalkozik a hajléktalanokkal - aki szeretne leszakadó réteget, mentsen, de az állami bevételeket ne dobáljuk be ebbe a feneketlen kútba.

Bobby Newmark 2019.01.29. 16:56:32

@Vasgepárd: Ja, az ilyen tanácsokat kb a hajára is kenheti mindenki.

Mikor az a probléma, hogy már benn van a társasházban, akkor te KÖZTERÜLETEN életvitelszerűen tartózkodásért akarnád feljelenteni? És nem bassza ki a szemed az apró probléma ezzel kapcsolatban?

Hajléktalanokat a CEUba! 2019.01.29. 17:04:51

Végre egy őszinte cikk arról, hogy a jótékonyság nem minden határon túl elvárható emberi kötelesség. Elismerem, hogy hajléktalannak lenni borzasztó rossz lehet – bár tudjuk, hogy vannak, akik a hajlék helyett is azt választják, ezért vagy azért –, de a többi ember félti a saját békéjét és biztonságát. A leghangosabb embervédelmi liberálisok is azt mondogatják, hogy MÁS segítsen rajtuk. Ők visznek nekik ebédet meg takarót, de hogy a hajléktalan hová járhat pisálni, arról szó sem esik.

Macropus Rufus 2019.01.29. 17:25:32

@Nancsibacsi: " A liberálisok azok, akik a szociális érzékenységet KÖTELEZŐ JELLEGGEL delegálnák mindenki másra. "
az meg van, hogy liberalizmus nélkül kurva szar életünk lenne? Neked is nekem is és úgy amúgy mindenkinek aki nem egy agresszív barom. Mert az erősebb disznó baszik... ennyi. A liberalizmus meg azért hagy teret másoknak is.
"Neked is lehetőséged van hazavinni egy hajléktalant, vagy fizetni valami alapítványnak, aki folyamatosan mentő őket (vagy kivert kutyákat, stb). Ami pénzed van, mind rájuk költheted - engem nem zavar."
lehet többet adtam már nekik mint te... bár nem tudom, szóval látatlanban nem mondom, hogy pedig de.

"Viktornak egy óriási érdeme az, hogy világossá tette, hogy ingyen élni NEM MENŐ."
aha. Ez mondjuk igaz. Viszont a kormánynak nem feladata egy társadalmi részt bűnösnek nevezni azért mert szerencsétlen helyzetben vannak. Talán segíteni kellene nekik.- Mondjuk ha csak 2 stadion összegét fordították volna a probléma megoldására már sokkal-sokkal előrébb lennénk. Egyéb iránt az meg van, hogy a Fidesz nagy mértékben felel azért mert jó pár család ment a levesbe? Tudod anno amikor 2-4% volt a frank akkor több mint 13-14% volt a forint hitel. Az akkori pénzügyminiszter nyomatta, hogy le kellene vinni a jegybanki alap kamatot mert qurva nagy gáz lesz. A jegybank elnök baszott rá, mert ő volt az okos. Tehát a lakosság nagymértékben eladósodott frank alapú hitelben.
Drazsé volt a pénzügy miniszter (mszp)
Járai volt a jegybank elnök (fidesz)

Tehát a Fidesz adósította el az embereket frankban ami nem lett volna gáz, de az mszp leváltása után kiálltak a fidesz megmondói, hogy itt görögország van bazmeg. Be is zuhant a frank. És azóta is ott van.

Tehát ok okozat: a fidesz - azért, hogy keresztbe tegyen az mszp-nek - szándékosan magasan tartotta az alap kamatot,aminek akövetkezménye a magas forint kamat volt Adta magát a frank. Aztán a politkai kampány hevében elsütötték azt amivel addig is kampányoltak: szar kormány, szar minden, itt görögország lesz. És bedöntötték (szándékosan vagy sem) a forintot. Sok ember ment az utcára. Erre jössz te és elmondod, hogy a Viktor szerint nem menő. Hidd el akik ott laknak szerintük sem az. A baj az, hogy egy jó részét a Viktor és a fidesz juttata az utcára. És az ő faszságuk miatt a mai napig családok százainak rezeg a léc. Remek vagy. Látszik, hogy nem vagy képben régebbi politikai ügyekben.

Aztán ugye ott van egy rakat aki 1990-ben lett homi. Az akkori AB elnöke A Sólyom Laci azt találta mondani, hogy a visszamenőleges kamatemelés teljesen szabályos, hiszen a kormány nem tudott felkészülni a rendszerváltás következményeire, tehát a kb. 2%- ról kb. 20-25%-ra emelkedő kamatok teljesen normálisak voltak. Visszamenőleg. Tudod a Sólyom Laci tövig szopta a fideszt, hogy közt.elnök lehessen. Szóval egyenlőre úgy néz ki, hogy a homik sorsának a legtöbbet a fidesz ártot.
Olvasgassál politika történelmet 1990-től kezdve, hogy képben legyél. ;)

Fikalnyik Eugén 2019.01.29. 18:07:41

@Nancsibacsi:
"Viktornak egy óriási érdeme az, hogy világossá tette, hogy ingyen élni NEM MENŐ"

Ezt röhögés nélkül le tudtad írni?
A Fidesz szavazóbázisa döntően inaktívakból áll.
1/3 nyugdíjas, 1/3 cigány, 1/3 kamuállásos nerlovag (ez egy bayer testű, jeszenszky végtagokkal megáldott, kondor katalin fejű, rajta bencsik bajuszt hordó lény, ami korbuly péter hangján huth gergely stílusában kovács ákos verseket szaval.)
Te melyik vagy a három közül?

névtelentroll 2019.01.29. 19:24:55

Tombol az emberség.... szar ország, szar emberekkel, akik a leggyengébbekbe rúgnak bele. És büszkék is rá!

fifibá55 2019.01.29. 19:31:35

A legmélyebb empátiával és sajnálattal naponta többször slagos takarítás. Télen különösen hatékony.

Bkkzol 2019.01.29. 20:00:01

@Macropus Rufus: "rommá rabolják"???.... a brilles ékszereit viszik el vagy az usa államkötvényeit???
Az aluljáróban sokkal biztonságosabb ,mert körbe hugyozza magát és a tocsogásra felébred.

Arcade Macho 2019.01.29. 21:36:32

@CyberPunK: "Mivel magánterület, ezért azt csinálunk velük amit csak akarunk, rendőrnek ott úgysincs intézkedési jogosultsága (lásd MTVA)."

TE JO EG!!!
hova jutottunk!!!
tenyleg ma mar a hajlektalanok is be akarnak olvasni koveteleseket a TVben?

Arcade Macho 2019.01.29. 21:39:20

"Szomorú, de az esetek nagy részében nem, viszont itt is akadnak kivételek. Van olyan ház, amiről csak neten olvasottak alapján tudok magam is beszámolni, ahol sikerült megegyezni egy békés hajléktalannal, hogy cserébe azért, hogy egy kis félreeső zugban meghúzhatja magát, átvállalja a lépcsőház takarítását, illetve a hulladékgyűjtő kukák rendezését."

nap mint nap elofordul az ilyen...
pl. az ember megallapodik egy hajlek nelkulivel hogy penzert lakhat a keczojaban es akkor azert fizet

élhetetlen 2019.01.29. 22:18:13

@Bkkzol: Nehéz eldönteni, hogy csak sötét vagy-e, vagy nincs benned semmi empátia. (Már én is hülyeséget írok, mert, ha ennyire sötét, vagy, hogy lenne benned empátia). „Igen nagy a valószínűsége, hogy az ilyen besurranók nem azért nem költöznek a befogadó helyre ,mert nincs hanem , mert nem akarják annak rendjét elfogadni„. Te már csak tudod, biztosan láttál már pár befogadóhelyet. És sem láttam, csak az interneten, de te ott sem nézted meg. 24.hu/tag/hajlektalanszallo/ .Tudod, (nem tudod), ha úgy működik egy hajléktalan szálló, hogy bemész, kapsz egy ágyat, ágynemű nélkül, amin nem tudod, ki aludt előző éjjel, és mit szedsz össze, és 16-an, 20-an vagytok egy szobában, minden éjszaka másik társaság, és te ezt megoldásnak látod, csak azok a szerencsétlenek nem, akiknek ez jutna, akkor menj a pokolba. „a brilles ékszereit viszik el vagy az usa államkötvényeit???”. Ha képes lennél megérteni, hogy valakinek nyáron elviszik az egy pár téli cipőjét, az neki nagyobb kár, mintha egy milliomosnak ellopják egy ékszerét, amiből még van pár tucat, akkor nem írnál ilyen hülyeségeket.

Kisamotors 2019.01.30. 00:05:11

@Nancsibacsi: Ingyen élni nem menő? Ennél több ingyenélő seggnyaló fideszes, magas fizetéssel még soha nem volt az országban.
Amit ezek (is) csinálnak csak a problémák szőnyeg alá sörprése.

ebella 2019.01.30. 04:48:01

@Macropus Rufus:És, ki nem tudja kinek mi a joga az ügyben? De én ilyen kis ügyekért nem zavarom a rendőrséget. Férfi vagyok, el tudom intézni magam gyorsan, eredményesen, ingyen. És el is intézem. És közben teszek a sok okoskodóra, aki azt képzeli ő fingja a passzátszelet!

Egyébként nem olvasol értően: Nem rudgostam meg (igaz megtettem volna, ha nem megy el, de volt esze), elég volt, hogy megígértem neki. Többet se jött, se ő sem más. Miért is hívtam volna ki két az adóimból fenntartott rendőrt (ami az államnak sok pénzébe kerül), mikor biztos van fontosabb dolguk is, ha magam is elintézhetem?

Amit meg felvezettél, hogy engem börtönre ítélnek, mert azt mondom valakinek, felrúgom, akkora baromság, hogy nem is nagyon lehet hozzá mit fűzni. Egy esetet mondj, de ne kitaláld, amikor egy hajléktalan feljelentésére (hogy csúnyát mondott neki), bárkit előállítottak, napláne elítéltek! Hagyjuk! Egy elképzelt mesét vezettél fel, mindentől beszarók számára. Én meg férfi vagyok, nekem nem kell a gyengék idióta tanmeséje, sem ahhoz, hogy megtöröljem az orrom az állam segítsége. Te vagy üvegbúrában élsz, vagy ágyhoz kötve, ami majdnem ugyanaz. De gyáva vagy, aki a saját ügyeit másra bízná, mert hátha neki lesz baja, ha érvényt szerez a jogainak. Akkor is, ha az esélye egy a tízmillióhoz és egyébként rengeteg ideje menne el, ahhoz képest, ha maga egy perc alatt lerendezi a dolgot.

És igen, ha száz (sőt százötven) kilós kancigány lett volna (ami azért nem hajléktalan beköltöző kategória, de tegyük fel), akkor is megígértem volna neki. Azok amúgy is csak csoportban erősek és többnyire nem karatéznak mert a sok edzés megterhelő, de ez megint csak egy gyáva által elképzelt szitu.

Hogy neked is jó legyen: Ha pisztolya van, nem erősködöm, akkor hívom a rendőrt. Most kielégültél? Az is egy elképzelhető szitu, hogy a hajléktalan stukkert ránt, te meg elélvezel, hogy megfutamodtam. De mostmár engedd el a farkad, nyuszika!

ebella 2019.01.30. 04:55:29

@Fikalnyik Eugén: Ebben mondjuk nagy igazság van. Legalábbis a magja ott virít. A legszebb, hogy a szín cigány falvak is a Hízottra szavaznak. Kilencven százalék felett,. Igaz, hogy egy kiló krumpliért, meg, hogy akkor nem viszi el a fejük fölül a purtit a migráncs, de mégis. (Mert a migráns éppen az ő kidőlt bedőlt putriját akarná, ha idejönne. De eddig csak olyan jött ide, akit beengedtek a fideszék.)

ebella 2019.01.30. 04:57:08

@névtelentroll: Te hányt is fogadtál be a saját ingatlanodba? Ha már ennyire mindenki más a hibás.

Dzendör Sztadiz 2019.01.30. 05:14:06

@ebella: mindig csak a többieknek kötelező befogadónak, elfogadónak lenni, nekik nem.

ebella 2019.01.30. 05:19:33

@Dzendör Sztadiz: És még nagy szemforgatva a szemünkre is hányja, hogy milyen emberek vagyunk. De, ha az ő előszobájába, vagy ajtaja elé költöznének be, az persze más lenne. Akkor rögtön, hol a rendőr lenne!

Bkkzol 2019.01.30. 06:17:04

@élhetetlen: Akkor biztos az a megoldás, hogy legalizálják az aluljárókban, játszótereken élést vagy legyen legális a magántulajdonba is beköltözni??? Meddig legyen legális? Lépcsőházat elfoglalhatják, vagy ha találnak lakatlan lakást akkor oda is beköltözhet??? Vagy ha lakott, de nagy a lakás?!
Esetleg szállodát építsenek nekik ahol személyzet gondoskodik róluk, hogy nyugodtan borozgassanak, hozhassák a kutyájukat...

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2019.01.30. 07:02:25

@ebella: nem férfi vagy, hanem egy rettentően gyáva, gerinctelen szardarab.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2019.01.30. 07:04:30

@Nancsibacsi: te meg simán egy gerinctelen, gyáva náci vagy. Aki nem mellesleg vagy hazudik (erősen valószínű) vagy fingja sincs, mit jelent pl. a liberális...

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2019.01.30. 07:06:18

@Bkkzol: szerintem jót tenne neked, ha családostul utcára kerülnél, aztán oldd meg, ahogy tudod.

ebella 2019.01.30. 07:34:37

@Le a spammerekkel: Ma tízkor (öt percet várok) a Keleti főbejártata előtti téren, rendelkezésedre állok! (185/100, fekete 3/4es bőrkabát, fekete nadrág, fekete zakó, fekete bakancs.) Majd ott meglátjuk, ki is a szardarab, fotelból nagyszájú.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2019.01.30. 08:34:02

@ebella: 190 centi, 110 kiló, kopasz... de egyetlen magadfajta náci seggfej miatt sem akarok megint a rendőrségen éjszakázni...

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2019.01.30. 08:35:38

@ebella: ja, attól, hogy szoktál verekedni, még ugyanúgy egy gyáva söpredéknek tartalak. Ugyanis elesett, gyenge emberekkel csak az ilyen "izmozik".

ebella 2019.01.30. 08:55:28

@Le a spammerekkel: Nem kell verekednem. Százból 99-en meggondolják magukat, olyan tízévente elcsattan egy pofon, az a maximum. Rólad is feltételeztem, hogy csak a szád nagy
nyuszika. És igazam is lett.

Egyébként meg aki fél, aki gyenge, ne provokáljon. Akkor se, ha nem kapott normális nevelést. Tudod, nyulam-bulam? Mert szemtől szembe biztos nem mondanál ilyeneket, ha látnál, akármekkora is vagy. Így meg csak sima majrés prosztóság.

Ha meg akkora lennél amit állítasz, eszedbe se lenne megfutamodni. Én ezt biztosan tudom. Honnan gondoltad, hogy verekedés lenne? Az a meggyőződésem, hogy te félsz, hazudós törpe nyuszi.

Macropus Rufus 2019.01.30. 16:39:03

@Bkkzol: igen rommá. Olvassál már utána, hogy mi a faszért nem akarnak bemenni oda még akkor sem amikor kint -10 alatt van a hőfok. Gondolkozzál. Szted meg akarnak halni a hidegben? Nem.
De nekik minden (érted: MINDEN) vagyonuk és emlékük az amit látsz náluk. Könnyű okosítani a melegből.
Am. a pisálásban teljesen igazad van. De ettől még nem kell őket kriminalizálni. És mi a helyzet a bulinegyed, oda hányos/pisálós/szarós csapatival? Azok nem számítanak? Vagy azok azért nem számítanak,mert a társadalmi ranglétrán jóval feljebb vannak mint egy homi? Ezt nem kettős mércének hívják. Am. a közterületen való pislás/sz@rás a törvény által büntetendő. Nem tesz különbséget homi és nem homi közt a törvény. Szóval ez alapján lehetne őket büntetni. De akkor azokat is kellene akik körbe pisálják a fél bulinegyedet. Sztem így lenne korrekt a dolog.

Hajléktalanokat az utcákra! 2019.01.30. 17:45:12

@Macropus Rufus: "Olvassál már utána, hogy mi a faszért nem akarnak bemenni oda még akkor sem amikor kint -10 alatt van a hőfok."

Pár hónapja ment a cirkusz Gödöllő miatt. Nekem a polgármester-helyettes elmesélte, hogy az ok az, hogy odabent nem szabad inni. Pedig a szállás teljesen emberi, nem csak egy-egy priccs a lépcső alatt, meleg van, béke van, enni adnak, viszont sem a mocsok, sem a részegség nem megengedett. És ez elég ok, hogy ne menjen be mindenki.

Minek kell "kriminalizálni" a hajléktalanságot? Hát azért, mert az ajánlat, tanács, felkínálás nem elég ahhoz, hogy bemenjenek, inkább fagynak meg az utcán, amiért persze rögtön az önkormányzat lesz a hibás, meg az egész lelketlen emberiség. Megpróbálták a hajléktalanokat rendelettel bekényszeríteni a melegbe, de erre persze előpattant a sok liberáns faszfej, és követelni kezdték, hogy a kormány azonnal tartsa tiszteletben azt az emberi jogot, hogy valaki az utcán fagy meg. Mert a legostobább liberánsoknak minden rossz, amit az állam csinál.

Így aztán Gödöllőn könnyű volt megtalálni a hajléktalanokat, mert mészcsík vezet el hozzájuk. Ugyanis a hugyos-szaros ruhájukban odafekszenek a padokra, az önkormányzat pedig kénytelen utánuk fertőtleníteni az utcát. Éljen a szabadság.

"És mi a helyzet a bulinegyed, oda hányos/pisálós/szarós csapatival? Azok nem számítanak?"

Dehogynem. Meg kell büntetni őket. De az adminisztráció, rendőrségi és bírói feladat, amire vagy van idő, vagy nincs. Az, hogy a hajléktalan költözzön be a szállásra, ahhoz normális esetben elegendő lenne mindössze egy javaslat, vagy egy kérés.

"De nekik minden (érted: MINDEN) vagyonuk és emlékük az amit látsz náluk."

2012-ben rendőrt ültettek be néhány hajléktalanszállásra. Azért, hogy ha odabent dulakodás támad, vagy egymástól lopnak a bentlakók, akkor egy rendőr tud csinálni egy kis rendet, már csak azzal is, hogy ott van. Na, erre aztán beindult a liberáns agyhalottak rohama, hogy börtönt csinálnak a szabadság kis zugaiból is, így aztán nem lett odabent rendőr, megy a lopás és a dulakodás, de jó. index.hu/belfold/2012/09/13/a_hajlektalanok_mar_budapest_ivovizellatasat_fenyegetik/ Egy normális világban a túlnyomó többség legyint egyet az agyhalottak nyárverésére, és végigcsinálja, amit a józan ész diktál. Nálunk, a diktatúrában a legjobb ötleteket is le kell fújni néha, mert pár elmebeteg fasz telekiabálja a kormányellenes sajtót a saját rémlátomásaival. Köszönjük a szabadság hű őreinek.

Bkkzol 2019.01.30. 20:35:33

@Macropus Rufus: Maximálisan igazad van, a bulinegyedben és máshol is büntetni kell a köztéri piszkítást. Nem szabad kivételezni ott se. A hontalanok széleskörűen visszaélnek azzal, hogy behajthatatlan a bírság. A fizetésképtelenség esetén közmunkát/munkát kellene megítélni. Ha bolond akkor meg kényszergyógykezelést.

Reactor 2020.03.26. 21:54:02

Jogilag a lépcsőház zárt magánterületnek számít. Aki oda úgy megy be, hogy se nem ott lakik, se nem engedték be, az még a legjobb esetben is birtokháborító. Hogy ezenfelül mit csinál odabent - csak alszik, esetleg vécének használja a kazánházat, vagy sikolyrészegre issza magát, esetleg ellop ezt-azt - már csak a hab a tortán.
Semmi keresnivalója a csöveseknek zárt magánterületen, ki kell paterolni őket. Ha fázik, menjen hajléktalanszállóra, tudtommal azért tartjuk fenn ezeket az adóforintjainkból. Ott kap meleg ételt, van hideg-meleg folyóvíz, és még tető is lesz a feje fölött. Természetesen ott nem lehet italozni, ordibálni, erőszakosan kéregetni, meg maga alá fosni aztán abban henteregni. Nem tudom, miből gondolják ezek után, hogy egy bérház lakóközössége majd tolerálni fogja az effajta viselkedést.
Nyugodtan ki lehet hajítani őket a rákba, ennyi ember csak elbír egy hajléktalannal.

@Macropus Rufus: Az empátiának is megvannak a maga határai. Azonfelül, mint mondtam, fizetjük a hajléktalanok ellátását, ilyen meg olyan adók formájában. Hogy a Viktátor ezt is ellopja, mint a MANYUPot? Köszönd meg azoknak az agyatlan szubhumán selejteknek, akik 2 kiló krumpliért megszavazták az ország szétverését.
Mindazonáltal az aktuálpolitikától függetlenül a hajléktalanlét nem egyenlő a vadállattá silányulással. Kevesen ugyan, de vannak korrekt, normális hajléktalanok, akik legalább mímelni próbálják, hogy maradt még emberi tartásuk. Nem rúgják fel a kukát, ha sörösdoboz után kutatnak, és főleg nem górálják szét a szemetet ötven négyzetméteres körzeben. Udvariasan kérnek, nem pénzt, hanem mondjuk élelmet, nem pedig erőszakosan, kötekedően tarhálnak, és fenyegetőznek, ha nem vagyok hajlandó fizetni az italozásukat. Nem verik szét a jegyautomatákat se a bennük lévő párszáz forintért, és még idénymunkát is hajlandóak vállalni, ahelyett, hogy leülnek a Blaha kellős közepére, lerakják a kalapjukat, és koldulnak.
Rendőrséggel fenyegetni meg hót felesleges, ezzel csak annyit érsz el, hogy 3-4 hónapig gázfűtéses kóterja lesz, napi háromszori meleg étkezéssel. Sokan pont erre bazíroznak november tájékán, hogy tavaszig leültessék őket.
A liberalizmusnak köszönhető mellesleg, hogy mára ilyen szar életünk lehet. És hogy egy rovott múltú sittesnek több joga van, mint egy adófizető állampolgárnak. Mindazonáltal, ha ennyire kiállsz a pihent aggyal megteremtett liberalizmus mellett,akkor kötelességed tolerálni a tiédtől eltérő véleményeket. Ugyanis erről IS szól a liberalizmus. Hogy nem csak neked lehet igazad, de másnak is.
A devizahiteles témát pedig hót fölöslegesen citálod ide: ott ugyanis az adós is vastagon szaros volt, nemcsak a bank, meg a kormány. Szóval nekik is jár egy szép nagy szelet abból a bizonyos tortából, mert SZVSZ senki nem kényszerítette őket hitelfelvételre. Saját döntésük volt. Felvették a hitelt, ment a habzsidőzsi, aztán mikor jött a nagy gonosz bank, hogy hé öcsém, vissza kéne fizetni, teleajvékolták a médiát azzal, hogy jájjj a nagy gonosz bank elveszi a házunkat, segítség segítség, mentsetek meg, közpénzből lehetőleg...
A bulinegyed megint egy más téma, szemmel láthatóan mindent előrángatsz, aminek egy hangyányi köze is van a témához, csakhogy mentegesd a csöveseket. Kár a gőzért.

@névtelentroll: Más országban szerinted jobban tolerálják azt, ha egy büdös csöves a saját fosában alszik egy magánterületen?
Tudod mit csinálnak, mondjuk az USÁban? Jön a tulaj egy jókora shotgunnal, és kókuszreszelékké lövi. Jogtalan behatoló, tehát teljesen törvényesen megteheti.
Nyilván az is szar ország, szar emberekkel, sőt, mindegyik másik is, ahol nem engedik a hajléktalanokat szabadon garázdálkodni magánterületen. Ha ennyire nem jó neked itt, költözz az Antarktiszra.
süti beállítások módosítása