"Nyitva volt az ajtó, én meg bepánikoltam!"

Nem könnyű feladat belökni egy résnyire nyitva lévő ajtót az éjszaka sötétjében és szembenézni azzal, ami bent fogadhat...Most Anikó tollából olvashatunk róla.

tarsashaz_tortenet_ijeszto.jpg

Egy váratlan helyzetben, amikor stressz éri a medvét és az adrenalin szint az egekbe szökken, gyorsan kell dönteni, kicsit sem egyszerű feladat hősnek lenni. Lélekjelenlét, nem kevés bátorság és elszántság is kell az első lépésekhez és persze dac a túlélési ösztönnel.

Anikó beszámolója következik, akinek személyazonossága védelmében saját nevét és egyéb azonosítást szolgáló adatait nem közöljük. (A képek természetesen utólag kerültek a beszámolóba.)

"Kedves Házmestermedve!

Régóta olvasgatom a blogod és gondoltam megosztom az egyik éjszaki kalandomat veled. Teszem ezt azért, mert azóta is furdal a lelkiismeret és úgy érzem beszélnem kell róla. Nem rég, egyik hétköznap este programom volt a barátaimmal és este 11 körül értem csak haza. Amikor a liftből kiszálltam egyből feltűnt, hogy az ajtó szomszédom bejárati ajtaja résnyire, helyesebben egy bő arasznyira nyitva van. Évek óta ebben a társasházban élek van pár hajléktalan néhány utcányira a téren, nem rossz környék, de azért mégis bekapcsolt a piros lámpa a fejemben. Bár nem szoktam sokat trécselni a szomszédokkal, mondhatni csak köszönünk egymásnak, azt azért tudom, hogy egy negyvenes éveiben járó férfi lakja egyedül a lakást.

tarsashaz_tortenet_ijeszto_1.jpg

Egy hangot se hallottam bentről, de az ajtó határozottan nyitva volt, éjjel 11 körül, ami nem okés. Lefagytam. Tudtam, hogy be kellene kopognom, benyitnom vagy meggyőződnöm róla, hogy nem szorul-e segítségre, mégsem mozdultam. Nem bírtam rászánni magam. Nekem óráknak tűnt, amíg szorongattam a lakáskulcsom és azon gondolkodtam mit tegyek. 

Valahonnan hirtelen eszembe jutott, hogy a covid eléggé megviselte a szomszédomat, egyre gyakrabban láttam,  egy időben alkoholos üvegekkel hazatérni, a külseje se volt már annyira rendezett mint megszoktam, de hazudnék ha azt mondanám, hogy gond volt vele bármikor is vagy én láttam volna már részegen. Mégis erre gondoltam. Nem akartam szemben találni magam egy részeg és majdnem idegen férfival az éjszaka közepén a saját lakásában. Utána azt képzeltem, hogy egy maszkos betörőt fogok bent találni, akivel szintén nem vehetem fel a versenyt fizikumban és jobb esetben csak ellök és megfenyeget, amíg kimenekül, rosszabb esetben nekem támad és ki tudja mit tesz.

A segélyhívóra is gondoltam, már elő is vettem a telefonom, de mégis mit mondhattam volna nekik? Hogy csókolom van itt egy nyitott ajtó én meg nyuszi vagyok bemenni, így azt sem tudom, hogy valaki rosszul lett bent vagy egyszerűen túlparázom az egészet?

portrait-g5cb48fbd1_640.jpg

Nem vagyok rá büszke, de végül gyáván megfutamodtam. Halkan, visszahátráltam a liftbe, mert a saját lakásajtóm túl közelinek tűnt a másikhoz és megnyomtam a földszintre gombot. Örültem, hogy biztonságban, egyedül beértem egy zárt helyre, de rosszul is éreztem magam. Pörögtek a gondolataim, de nem gondolkodtam tisztán sem. Lefelé menet arra gondoltam, hogy felkaputelefonálok, a szomszédom lakására, és ha betörő, lesz ideje eltűnni onnan, ha részegen felveszi a szomszéd pasi, hallani fogom a hangján és elnézést kérve békén hagyom. Ha egyik sem, és csak cseng és cseng, arra továbbra sem volt tervem. Végül a társasház ajtajában, pont amikor mentem volna ki a kaputelefonhoz, az ajtóban összetalálkoztam a szomszédommal, aki befelé igyekezett. Talán ő felejtette el becsukni az ajtót és ezért sietett haza?

Nem szóltam neki az ajtóról, úgyis látni fogja egy perc múlva és ő biztos tudja mi a teendők ilyenkor. Azóta sem tudtam meg, hogy mi történt akkor este, de 10 perc múlva, amikor felmentem már csukva volt az ajtó. Mindig azt hittem magamról, hogy én biztos leugranék megmenteni egy kisgyereket, ha a metrónál szükség lenne erre a síneken, én biztos nem állnék tétlenül egy közlekedési balesetnél, hülyének és önzőnek néztem az ácsorgókat az ilyen videókon, de ezek szerint tévedtem. Én is a lefagyós típus vagyok, nem a hős, aki mindenki szeretne lenni. 
Nem tettem semmi, pedig szükség lehetett volna rám. Mekkora az én vétkem? 

Anikó"

Könnyű a számítógép mellől, nyugodt környezetben tanácsot írni, sőt kritikát megfogalmazni, hogy én bezzeg nem ezt tettem volna...ezt nem lehet biztosan tudni. Szerencsére és valószínűleg az eset nem volt olyan komoly, mint amilyennek első pillantásra tűnt Anikó számára.

Egyszer láttam egy dokumentum filmet, ahol bemutatták, hogy önkéntes csapatoknak, hogyan tanítják megjátszott, de roppant élethű környezetben és "sebesült" emberekkel a kimentési és segítségnyújtási protokollt. A beszámolók szerint a szervezett lebokkolását és az agy működésre bírását a legnehezebb ilyen helyzetben megoldani, az irányítás visszaszerzése után a többi már tudás és gyakorlás kérdése, de erről pl. a tűzoltók, mentők stb. biztos többet tudnának mesélni.

Szerintem nagy bátorságra vall, hogy valaki mások elé mer tárni egy ilyen történetet és be meri vallani, hogy megijedt. Az a tény, hogy Anikót pedig azóta is foglalkoztatja a gondolat, hogy mit kellett volna tenni arra utal, hogy jó ember, segíteni akart.

Ha neked is van egy érdekes társasházi történeted, amit szívesen megosztanál másokkal, esetleg tanácsra lenne szükséged társasházi témákban, írj nekünk!

Ha pedig társasházi témában bármilyen kérdésed van, nézd meg, kik vagyunk, mik vagyunk (ehhez kattints ide) és keress bátran! Épp leváltanátok a közös képviselőt vagy kíváncsi vagy, mi hogyan csinálnánk, ha a te házadat is mi kezelnénk? Nézd meg, szerintünk hogyan lehet jól csinálni! Kattints és ismerkedj meg Házmestermedvével, munka közben!

komment
2021-11-04 16:19:47 - Házmestermedve

A bejegyzés trackback címe:

https://hazmestermedve.blog.hu/api/trackback/id/tr416745910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2021.11.05. 16:56:31

www.youtube.com/watch?v=6ceUHn1cZuU

(mondjuk úgy is írhatnám - szimplán - hülye vagy :)

zsocek 2021.11.05. 17:22:30

Fantasztikus történet, őrület, mik történnek, annyira jóóóó, hogy közre lett adva!!!!

CSOKKI MÁLNA 2021.11.05. 17:56:22

A paranoia gyógyítható.:)

Almandin 2021.11.05. 21:44:36

Ilyen helyzetben én a következőt tenném: először is arra következtetnék, hogy talán szellőztet az illető. Velem pl. előfordul, hogy éjszaka kinyitom a bejárati ajtót egy kis szellőztetés céljából, kicsi az esély, hogy legyen valaki az udvaron. Persze az ajtó közelében maradok, ha esetleg be akarna jönni valaki, ne tudjon.
Ha mégis gyanús lenne, hogy valami rossz történhetett, először bekopognék vagy becsöngetnék. Ha kiszól a lakó, nincs gond. Ha nem, akkor nem mennék be, mivel egyrészt valóban rám támadhat valaki (vagy a lakó, vagy a betörő), másrészt nem akarnék magánlaksértést elkövetni. Ha hozzám bemerészkedne egy szomszédom az engedélyem nélkül, feljelenteném. Gyanús körülmények esetén rendőrt hívnék.
A lefagyásról annyit, hogy sok ember hajlamos rá, de lehet tréningezni, hogy ez ne következzen be. Pl. egy katonai kiképzés is erre irányul, hogy valaki le tudja győzni a menekülési ösztönét éles helyzetben.

élhetetlen 2021.11.05. 22:23:57

@CSOKKI MÁLNA: „A paranoia gyógyítható.:). A te gondolkodásod viszont nem. Hol itt a paranoia? Az, hogy éjszaka egy nő nem megy be egy lakásba, ahol lehetnek betörők, és leüthetik, de be se csenget, mert kiléphet valaki és leüheti, hogy ne tudjon rendőrt hívni, ez teljesen normális. És jó döntés volt a kaputelefonos próbálkozás. Ha egy nyitott lakásból nem kap választ és rendőrt hív, azt is csak megköszönhette volna a szomszéd.

élhetetlen 2021.11.05. 23:15:24

@Almandin: „először is arra következtetnék, hogy talán szellőztet az illető.”. Én is arra gondoltam, mikor a szemben levőhöz betörtek. (egy szoba, konyha, érthető, ha nem a szobába engedi a konyhaszagot, mert aludni is ott kell). Semmit sem csináltam, mert többször volt ilyen. Aztán hazaért, csenget, mondja betörtek, és a rendőrök azt mondták, ne menjen be, míg ide nem érnek a helyszínelők. Érdekes, a sokk azt váltotta ki belőle, hogy ő rögtön éhen hal. Spárgafőzelék volt bundás kenyérrel, megetettem, többet nem tudtam tenni, és megvártuk a rendőröket.
A cikkben szereplő nő nem fagyott le, végiggondolta, hogy mit miért nem csinál, és a legjobb megoldást választotta, csak megijedt.
Ez már csak szórakoztatás, megijedni lehet. Balaton, egyedül, és nem vagyok körbevéve biztonsági rácsokkal. Arra ébredtem, hogy erős matatás, zaj a bejárati ajtó felől, nem ez a zörög a sün, mert fut. Nagyon megijedtem. Sötétben kimentem az előszobába, mert a katedrálüvegen keresztül látom a körvonalat az utcai lámpa fényénél. Kb. 60 cm magas, ez nem ember, nincs baj, visszamentem aludni. Másnap láttam, amint egy férfi ölben viszi vissza a vízre a hülye mosómedvét, ő lehetett a „betörő”.

CSOKKI MÁLNA 2021.11.06. 00:14:23

@élhetetlen: Egy betörő miért hagyná nyitva az ajtót? Ha én betörő lennék, nem ütnék le senkit, akit nem muszáj.

élhetetlen 2021.11.06. 01:44:34

@CSOKKI MÁLNA: „Egy betörő miért hagyná nyitva az ajtót?”. Gondolj, gondolj, mint Micimackó. Bejutott, összeszedte a holmit, és a legrövidebb idő alatt távozni akar. Az ajtó becsukás is problémás, ha feltörte a zárat, eltörte a zár nyelvét. Ha ehhez még hozzájön, hogy, ha 5 percen belül jön a szerződött biztonsági cég, akkor nem vacakol az ajtó becsukásával. Hiába próbálsz okosnak látszani, nem vagy az.
„Ha én betörő lennék, nem ütnék le senkit, akit nem muszáj„. Igen, te a sok eszeddel hagynád, hogy jól felmérjen, és a magasságodról, szemed színéről részletes leírást adjon, és hagynád, hogy a tetten érő azonnal rendőrt hívjon. Mi lenne nálad a „muszáj”?

sóhegy049 2021.11.06. 06:45:09

@CSOKKI MÁLNA:
mi a paranoia? :-) Nem tudjuk mennyi idős volt a hölgy és milyen fizikumú? Tehát jogosan is beparázhatott, a legjobb ötlete volt, hogy kaputelefonon fel akart csengetni.

CSOKKI MÁLNA 2021.11.06. 11:08:46

@élhetetlen:

Hát mit mondjak, nem lennél túl jó betörő..:)

"Az ajtó becsukás is problémás.."

Ha nem lehet becsukni, akkor is behajtja, hogy ne legyen feltűnő a nyitva lévő ajtó.

" Igen, te a sok eszeddel hagynád, hogy jól felmérjen, és a magasságodról, szemed színéről részletes leírást adjon, és hagynád"

Hát ez jó , ezekkel a kis okosságaiddal bearanyozod a napomat.:)
Szted van olyan betörő, aki ezekben a járványos időkben nem használja ki a maszkhordás előnyeit? Szeme színe..:)) Zseniális vagy. "Keressük azt a barna szemű embert, aki tegnap betört.":)
Semmi értelme megütni egy embert, aki rajtakapott, mert onnantól már testi sértés, esetleg meg is halhat. Ha nem akar feltartani, egyszerűen ott hagyom, és minél gyorsabban eltűnök.

élhetetlen 2021.11.06. 13:12:22

@CSOKKI MÁLNA: Na nézzük a te verziódat. Éjjel 11, behajtja az ajtót. Ha csak egy centi rés marad, akkor is látszik, hogy nyitva az ajtó, mert kiszűrődik a fény, még akkor is, ha zseblámpázik. Mert ugye nem akarod azt mondani, hogy egy ismeretlen lakásban vaksötétben keresi, hogy mit lehet, mit érdemes elvinni? Hogy néz ki egy futólagos személyleírás? Kb. 175 magas, vékony testalkatú, szőke hajú, kék szemű, farmerben és piros dzsekiben. Tegyük fel, hogy nem símaszkban megy betörni, mert bárkivel összefuthat a lépcsőházban, és az kissé feltűnő. A haj még eltakarható, de, ha azt mondod, hogy a kovidos maszkot felhúzza a szemére, az már vicces.
Ha csak otthagyja a rajtakapót, és az telefonál a rendőröknek, ha pechje van, és van a közelben járőr, percek alatt elkapják. (Ha sikerül felgöngyölíteni egy betörés sorozatot, az csak úgy lehet, ha a szomszéd néni észleli, de eszébe sem jut kimenni, csak hívja a rendőröket, vagy egy nála sokkal erősebb pasiba botlik bele, aki átadja a rendőröknek, és aztán bevallja az előző hat hasonló stílusú betörést is).
„Semmi értelme megütni egy embert, aki rajtakapott, mert onnantól már testi sértés, esetleg meg is halhat.”. Akkor próbáld meg elképzelni, hogy a nő ott áll az ajtóban, és a betörő megkéri, hogy hölgyem, legyen szíves arrébb állni, mert szeretnék gyorsan elmenni. Valószínűbb, hogy ellöki, és, ha a nő úgy esik, hogy beveri a fejét a kőbe, ugyanúgy meghalhat.
Ennyit a te okosságaidról.

Almandin 2021.11.06. 13:16:30

@élhetetlen: Betörője válogatja, ki mit csinál. Nyilván sokuk nem pszichopata, nem akar ölni. De sokan nem akarnak tanút hagyni, de olyan is van, hogy a betörő bepánikol, hogy lebuktatták és félelmében gyorsan megöli a tanút.
Ha valóban betörésre gyanakszunk, húzódjunk biztonságos helyre és hívjunk rendőrt.

CSOKKI MÁLNA 2021.11.06. 13:48:53

@élhetetlen:

Nem mindegy, hogy mennyire van nyitva. Egy biztos, amennyire lehet, behajtom/becsukom, mert minél kevesebb feltűnést akarok kelteni.

"Ha csak otthagyja a rajtakapót, és az telefonál a rendőröknek, ha pechje van, és van a közelben járőr, percek alatt elkapják. "

Semmi értelme verekedésbe, testi sértésbe keveredni, ha nem muszáj. Ha meg meghal tuti, hogy sokkal-sokkal magasabb fordulatszámon zajlik a nyomozás. Gyorsan lelépni sokkal jobb opció, mint feleslegesen emberkedni.

a nagy hohohorgász 2021.11.06. 14:43:36

Butapest Butapest de csodás.... de azért annyira futotta a csajszi egojabol hogy lealkoholistazza a szomszedot:) mert ugye szokott piát is venni:)))))

élhetetlen 2021.11.06. 15:19:44

@Almandin: „Nyilván sokuk nem pszichopata, nem akar ölni”. Ez igaz. Nem is írtam ölésről, azt csokki írta, hogy nem üti le a rajtakapót, mert bele is halhat. Erre írtam, hogy „Akkor próbáld meg elképzelni, hogy a nő ott áll az ajtóban, és a betörő megkéri, hogy hölgyem, legyen szíves arrébb állni, mert szeretnék gyorsan elmenni.”. Ez valószínűtlen. Vagy leüti, vagy ellöki, hogy nyerjen pár percet. Ez szerintem valószínűbb. Csak annyit fűztem hozzá, hogy mindkét esetnek lehet a vége halál is, (gyilkossági szándék nélkül).
„Ha valóban betörésre gyanakszunk, húzódjunk biztonságos helyre és hívjunk rendőrt.”. Ez is igaz, de a cikkből úgy tűnik, a nő nem mert elmenni a saját lakásáig, „mert a saját lakásajtóm túl közelinek tűnt a másikhoz”, ezért ment az utcára, és próbálkozott volna a kaputelefonnal.
Régebbi sztori. Az unokatesóm védőnő, és ellopták a rendelőből a táskáját, amiben ott volt a lakáskulcsom, a noteszában meg a nevem. Ha Kovácsnak hívnának, nem lett volna gond, de a vezetéknevemmel akkor csak három tétel volt az akkor még létező telefonkönyvben, a keresztnevemmel csak kettő, tehát megtalálható voltam. Az első dolgom az volt, hogy szóltam a szomszédban lakó nagymamának, (ő volt otthon napközben), hogy bármilyen matatást, több kulcs próbálgatást, gyanúsat hall, ki ne jöjjön a lakásából, nehogy valami történjen vele.

élhetetlen 2021.11.06. 15:25:23

@CSOKKI MÁLNA: Ismétlés: .”. Akkor próbáld meg elképzelni, hogy a nő ott áll az ajtóban, és a betörő megkéri, hogy hölgyem, legyen szíves arrébb állni, mert szeretnék gyorsan elmenni.”. Mert nem emberkedik.

a nagy hohohorgász 2021.11.06. 15:28:12

@élhetetlen: és azt el tudod képzelni hogy van olyan hülye aki nem a saját otthonába megy be???? Hahaha

a nagy hohohorgász 2021.11.06. 15:30:28

@élhetetlen: miért nem mert hazamenni a hülye picsaja???? Jó helyen vagytok ti a panelban...hahaha de a csaj napra pontosan meg tudja mondani hogy mit vásárolt a szomszéd:)))) panelproli rulez:)))

élhetetlen 2021.11.06. 15:49:05

@Liba bizottság: „Mi lett volna, ha a szomszéd úr felvesz a kaputelefont?”Leírta a nő is, elnézést kér a zavarásért, de nem tudta, hogy ő hagyta-e nyitva az ajtót, vagy valami nem kívánatos történt, a pasi meg megköszöni a figyelmet. Pont. „És ha nem veszi fel?”. Akkor igen, kihívja a rendőrséget, akik vagy megállapítják, hogy betörés történt, vagy, ha a lakó ott fekszik a földön ájultan, akkor hívják a mentőket. Pont. Igazad van, miért is törődjünk azzal, ha a szomszédnál esetleg probléma van. Olyan vagy mint az én szomszédom.

CSOKKI MÁLNA 2021.11.06. 16:03:59

@élhetetlen:

Már tisztáztuk, hogy a betörő nem hagyja nyitva az ajtót. Nem figyeltél..

élhetetlen 2021.11.06. 16:43:16

@a nagy hohohorgász: De jó, hogy itt vagy, ja, nem. Jó hogy érted, miről volt szó. Ja, nem érted. „és azt el tudod képzelni hogy van olyan hülye aki nem a saját otthonába megy be???? Hahaha”. Pl. a betörő sem a saját otthonába megy be. Arról szól a cikk, hogy miért nem kopogott vagy csengetett be egy 11-kor nyitva levő ajtón, és arról, hogy ha ezt tette volna, akkor állt volna más ajtaja előtt.
„miért nem mert hazamenni a hülye picsaja???? „. Pl. belefuthatott volna az éppen távozó betörőbe, amire nem vágyott.
Hozod a formádat, „panelproli„. Elképzellek a kacsalábon forgó villáddal, 10 cseléddel, három kertésszel, ahogy lenézed a 86 nm-es panellakásban élő prolit, ahol a házaspár mindkét tagja diplomás. Ha tényleg abba a rétegbe tarozol, aki újgazdag, akkor a többségükkel együtt bunkó vagy. Úriember nem prolizik, tehát te nem vagy az.

élhetetlen 2021.11.06. 16:58:05

@CSOKKI MÁLNA: Te nem figyeltél. Ha feltörte a zárat, vagy eltörte a zár nyelvér, mint nálam is történt, nem tudja bezárni az ajtót. Ha csak behajtja, egy centin is átjön a fény, és látszik, hogy nyitva az ajtó. Ja, ha már elment és lekapcsolta a villanyt, akkor lehet, hogy nem veszed észre, de itt a nő észrevette, hogy nyitva az ajtó. Unom már a zöldségeidet, fejezzük be.

a nagy hohohorgász 2021.11.06. 18:56:52

@élhetetlen: te hülye vagy, nem hiába vagy proli:)))). Piros könyved meg van még:)?

élhetetlen 2021.11.06. 19:23:51

@a nagy hohohorgász: „te hülye vagy, nem hiába vagy proli:)))). Piros könyved meg van még:)?”Ezzel a szöveggel próbálod igazolni, hogy úriember vagy, nem proli? Teljesen mindegy, hol élsz, mit csinálsz, mennyi pénzed van, az tény, hogy bunkó vagy.

a nagy hohohorgász 2021.11.06. 20:06:29

@élhetetlen: ha nálad a bunkó egyenlő azzal aki igazat mond akkor az vagyok.... te meg piros könyves panelproli, a te fajtad kifejezetten híres az úriember viselkedeserol:))))

élhetetlen 2021.11.06. 20:31:54

@a nagy hohohorgász: „ha nálad a bunkó egyenlő azzal aki igazat mond akkor az vagyok”. Miben is mondasz igazat? Láttál valami piros könyvemet? Laktam én panelban? Nem tudod. Kit nevezel prolinak vagy panelprolinak? Nem számít. Azt viszont itt naponta bizonyítod a kommentekben, hogy bunkó vagy, az „igazadat” viszont nem tudod igazolni. Csak bunkó vagy.

a nagy hohohorgász 2021.11.06. 21:13:05

@élhetetlen: jól van... engem nem zavar hogy az vagy amíg nem te es a fajtad mondja meg ki mond igazat és ki nem:))) az igazság úgy is ott van a tükörben:))))

élhetetlen 2021.11.06. 22:13:18

@a nagy hohohorgász: Kedves hülyegyerek, Fajtázol velem kapcsolatban, írsz dolgokat, amit semmivel nem tudsz igazolni. Nem fajta vagyok, te lehet, hogy az vagy, hanem egy ember, aki tudja magáról, hogy mit ér. Igen, „az igazság úgy is ott van a tükörben”, de az nem a te igazságod, te a tiédet nézd a tükörben, bár, mivel elborult vagy, azt sem látod tisztán. Amit összehordtál a piros könyvről , panelproliról, az agyament. De nem próbálom tovább magyarázni neked, mint agyamentnek, hogy az vagy, mert úgy sem érted. De, ha jobban leszel tőle, írhatom, hogy nem vagy hülye, nem vagy bunkó, ez csak kegyes hazugság az okos enged alapján, hátha megnyugszol.

CSOKKI MÁLNA 2021.11.06. 22:32:13

@élhetetlen:

De itt arasznyira volt nyitva az ajtó, okoska nem résnyire, amiről beszélsz. Behajtja vagy becsukja, amennyire lehet, mert semmiből nem tart, miért hagyná nyitva ennyire?
Meddig akarsz még logikai bukfenceket hányni?:)

élhetetlen 2021.11.06. 23:12:20

@CSOKKI MÁLNA: Jaj, ne csináld már ezt! Te jöttél azzal, hogy a betörő becsukja az ajtót, vagy behajtja annyira, amennyire tudja, tehát a réssel te jöttél, én meg azt mondtam, ha csak résnyire lenne nyitva, vagy arasznyira, ugyanúgy látszik, hogy nyitva van. A logikai bukfenceket te hányod, már több kommenten keresztül, én meg már unom, na, pá…

CSOKKI MÁLNA 2021.11.08. 17:01:02

@élhetetlen:

Simán be lehet hajtani annyira, hogy ne jöjjön ki fény. Mindenesetre tuti biztos, hogy nem fogja arasznyira nyitva hagyni. Ha döglött lovon ülsz szállj le róla. (Dakota közmondás) :)

élhetetlen 2021.11.08. 17:54:04

@CSOKKI MÁLNA: Jaj, ne fárassz. Egy betörő, aki megrongálta, feltörte a zárat, majd belülről becsukja, hogy rés se legyen, hátha beakad a zár valamelyik szilánkja, és kezdheti a betörés helyett a kitörést, ugyanúgy a szerszámaival, hátha kiér addig a biztonsági felügyelet, vagy jön egy szomszéd? Ez meg csak egy kísérlet. Hagyd égve a villanyt a lakásodban, menj ki a folyosóra, és húzd be az ajtót, úgy, hogy a kilincset, zárat már nem használod, (mert az tönkrement), és nézd meg, van-e fénycsík. Mikor távozik, kezében az összeszedett cuccal, végképp nem foglalkozik az ajtóval. Hogy képzeled? Lerakja a cuccot, babrál az ajtóval, hogy úgy nézzen ki, mintha ott se lett volna, aztán felszedi a cuccot, és csak utána indul? Nem, igyekszik gyorsan eltűnni. A szomszédnál is félig nyitva volt, ezért gondoltam, hogy szellőztet. Ezt át is gondolhatnád, de minek, ott a mester, akitől tanulhatsz, „Ha döglött lovon ülsz szállj le róla. (Dakota közmondás) :)”, és ez neked elég.

CSOKKI MÁLNA 2021.11.08. 22:58:00

@élhetetlen:

Figyelje, ha te elemlámpával bóklászol egy idegen lakásban illetéktelen behatolóként, akkor arasznyira nyitva hagyod a zajtót??

élhetetlen 2021.11.09. 00:24:39

@CSOKKI MÁLNA: Most már lassan írom, hogy megértsd. Ha még bent van, nem nyomja be úgy az ajtót, hogy esetleg beakadjon, és ne tudjon kimenni, azaz marad rés, és a fény a résen keresztül is látszik, nem csak az arasznyira nyitott ajtón át. Ezt már írtam. Ha elmegy, és tele a keze a lopott cuccal, akkor hagyja az ajtók akár félig nyitva is, ha kinéz, és tiszta a terep. Te vergődsz a döglött lovadon. Itt meg csak annyi történt, hogy a szomszéd lement, behúzta az ajtót, ami nem bezáródott, hanem visszapattant, és ez kinézhetett betörésnek is. Ha még mindig nem érted az előző válaszaimat se, és ezt sem, akkor felőlem maradj úgy, nekem nem fáj a hülyeséged. Tudod egyáltalán, hogy mit bizonygatsz, és hol a logika benne?

CSOKKI MÁLNA 2021.11.09. 15:27:15

@élhetetlen:

Ne terelj! A kérdés továbbra is az, ha te elemlámpával bóklászol egy idegen lakásban illetéktelen behatolóként, akkor arasznyira nyitva hagyod a zajtót??

élhetetlen 2021.11.09. 17:11:52

@CSOKKI MÁLNA: Na jó. Indultál a paranoiától. Aztán jöttél a maszkkal, mert szerinted aki kovid maszkot visel, arról nem lehet személyleírást adni. Aztán a testi sértés, amire írtam, hogy nagy valószínűséggel azért arrébb löki, ha ott áll az ajtóban, és abból is lehet baleset. Ezeket a témákat már mind ejtetted. Már csak ez maradt? : „A kérdés továbbra is az, ha te elemlámpával bóklászol egy idegen lakásban illetéktelen behatolóként, akkor arasznyira nyitva hagyod a zajtót??”
Több variáció lehetséges, mert nem minden betörő gondolkodik egyformán.
1, Teljesen mindegy, mert ha arasznyira, ha résnyire van nyitva, azt látod, hogy nyitva van. (Az, hogy úgy behajtod a feltölt zárú ajtót, hogy úgy nézzen ki, mintha nem lenne nyitva, csak a te fejedben létezik, már leírtam, miért).
2, Felkapcsolja a villanyt, arasznyira nyitva hagyja az ajtót, hogy úgy nézzen ki, mintha otthon lenne a tulaj, és szellőztetne.
3, Bemegy a sötét előszobába, nyitva hagyja vagy résnyire, vagy arasznyira az ajtót, aztán bemegy a nappaliba, utána a hálóba, becsukja a szobaajtót, mert azt nem rongálta meg, mert nem az előszobában szokták keresni az ékszereket és a pénzt.
A második, harmadik esetben mindegy, hogy villanyt kapcsol, vagy elemlámpázik a nappaliba, hálóban, főleg, ha töltött ajtók vannak.
Csak azt nem értem (persze értem, látva a logikai képességeidet), hogy, ha eddig egyik érved sem állt meg, miből gondolod, hogy ezzel a kérdéssel lenyomhatsz, aztán igazad lesz.
süti beállítások módosítása